#reggelitulipiros, #liftezős, #daniérkezős, #vonatos és #kissuras

Szabó Palócz Attila fotókat oszt meg a Facebookon és a Twitteren.

Szijjártó nemzetiünnep-háborút indított Románia ellen

Az Index tudósítást közöl arról, hogy magyar diplomaták – központi, kormányzati tilalom mellett – nem vehetnek részt román állami ünnepségeken.

*

Szijjártó nemzetiünnep-háborút indított Románia ellen

Szijjártó Péter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy megjelenjenek olyan eseményeken, amelyet a román nemzeti ünnep alkalmából szerveztek.

A hvg.hu kérdésére a Külügyminisztérium azt írta: „Mivel a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején ezért a külgazdasági és külügyminiszter minden diplomatának és minden minisztériumi alkalmazottnak megtiltotta a román nemzeti ünnepségeken való részvételt.”

Egyetlen magyar diplomata sem vett részt a román nagykövetség budapesti fogadásán. A Hvg kiemeli, hogy az eseményen számos baráti gesztust tettek Magyarország felé.

Marius Lazurca nagykövet románul és magyarul egyaránt köszöntötte a vendégeket, a román és a magyar himnusz nyitotta meg az estet. A hangversenyen pedig egy román hegedűművész Bartók, Bach és Enescu műveket játszott.

A nagykövet beszédében a román-magyar kapcsolatok fontosságát ecsetelte. Megemlítette, hogy húsz éve írta alá Magyarország és Románia a kétoldalú alapszersződést, kiemelte, miként erősödött a két ország gazdasági együttműködése, miként halad a két ország például a gázvezetékek, illetve az autópályák összekötésében. Nagy-Romániáról, Erdélyről, szó sem esett.

Sérelmek örök dédelgetése

A románok december 1-jét annak az 1918-ban e napon megtartott gyulafehérvári nemzetgyűlésnek az emlékére ünneplik, amikor a magyarországi románokat képviselő 1228 küldött kinyilvánította szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – a Román Királysághoz csatlakozzon.

(Index, 2016. november 30.)

događaji sa peteljkaste staze

Fehér Illés az Ezüst híd (Srerbni most) című blogjában közzéteszi Szabó Palócz Attila történetek a kocsányos útról című versének fordítását.

*

događaji sa peteljkaste staze

posvećeno đuriki barta

u tom trenutku kad je jedan peščani sat

u sredini Dunava potonuo,

promenio se doticaj, glas opipa,

ono tupo sitno trenje što poput nekog naoružanog stražara

susret kože sa kožom prati,

strogim pogledom, živog i mrtvog

jednako u stezi drži,

bar da život u svakom svom uglu

ponizan perčin ostane, nikad pitajuća, niti nazirajuća

homilija,

homoerotika,

iz delokruga guranja, vuče i

iskonske snage šta sve zaboravlja

neobuzdana mrlja nek

na vitkom krilu leptira odleti,

nepoznato je,

šta više nedokučivo je,

kako peščani sat u vodu Dunava potone,

čestice se promoče,

istovremeno sve se očvršćuje i baš tada i raspada,

kako voda sadržaj sklopa rastače

i kako patrij drvenog okvira tamo u strani Peteljkaste staze

u mulju obale se zakači,

tamo gde više niko ne kreće

i granica vremena konačno zapne

(Ezüst híd, 2016. november 30.)

történetek a kocsányos útról

Fehér Illés az Ezüst híd (Srerbni most) című blogjában közzéteszi Szabó Palócz Attila történetek a kocsányos útról című versét.

*

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

történetek a kocsányos útról

bartha gyurinak ajánlva

abban a pillanatban, amikor egy homokóra

süllyedt el a Duna közepén,

megváltozott az érintés, a tapintások hangja,

az a tompa kis súrlódás, ami bőr és bőr találkozását

kíséri holmi fegyveres őrként,

szigorú tekintettel, fegyelmezve

élőt és holtat egyaránt,

maradna bár az élet minden kis szegletében

alázatos lobonc, nem kérdező, fel sem sejlő

homília,

homoerotika,

kecses kis pillangó szárnyán

röppenjen a fékezhetetlen folt,

a mindent elfedő szürke őserő,

a taszítás és a vontatás tárgyköréből,

ismeretlen,

de legfőképp kiismerhetetlen,

ahogy a Duna vizén elmerül a homokóra,

átáznak a szemcsék,

egyszerre megszilárdul, s ugyanakkor szét is foszlik minden,

ahogy a víz mossa szét a szerkezet tartalmát,

s ahogy a fakeret csonkja végül a part iszapjában fennakad

ott a Kocsányos út oldalában,

amerre már ember sem jár,

s végképp megfeneklik az időhatár

(Ezüst híd, 2016. november 30.)

Elnémul a Temerini Rádió

A Szabad Magyar Szó cikkében a megszűnés előtt álló Temerini Rádióval foglalkozik.

*

Elnémul a Temerini Rádió

Negyvenöt év után, december elsején megszünteti adását a Temerini Rádió

A temerini község 1971-ben alapította meg a rádióállomást, a kezdetekben csupán alig néhány órányi műsort sugároztak magyar és szerb nyelven. Megalapítása után tíz évvel sikerült professzionális stúdiófelszerelést, a munkatársai számára pedig megfelelő helyiséget szereznie, aminek köszönhetően sikeresen együtt tudott működni az Újvidéki Rádióval és a Szerbiai Rádiódiffúziós Szervezetek Szövetségével. Megalapítása huszadik évfordulóján a temerini művelődési otthon udvarában új, 50 méteres rádiótornyot állítottak fel, aminek köszönhetően a rádió vételerősségén, és a műsorok minőségén is fejleszteni tudtak.

A későbbiekben a sportesemények iránti érdeklődés miatt változott a rádióállomás műsorsémája is, így a magyar nyelvű programokat délelőttre tették át, a szerb nyelvű adást pedig délutánonként, illetve esténként kezdték sugározni.

A rádió kálváriája az új tájékoztatási törvény elfogadása után kezdődött el, amikor is a rádióállomás vezetősége elmulasztotta elindítani a magánosítási eljárást, amit később már nem lehetett megtenni. A Temerini Rádió műsorszórási engedélyét ugyan meghosszabbították, de a temerini község nem pénzelhette többet az intézményt. Így a rádió szerkesztősége önkéntes munkával készítették a rádióműsorokat. A rádió műsorszórási engedélye december elsején jár le, ekkor elnémul a 45 éven keresztül két nyelven sugárzó elektronikus médium.

(Szabad Magyar Szó, 2016. november 28.)

Közünk

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila jegyzetét Közünk címmel.

*

Közünk

Hat híján ezernyolcszáz kilométer a Budapest és Ankara közötti táv. Kedvenc internetes útvonaltervezőm hozzáteszi még, hogy ebből ezerhatszázat autópályán tehetünk meg. Hét kilométer híján. S kevesebb, mint egynapi autózással oda is érhetünk. Persze, ha ekkora útra vállalkozunk, akkor már inkább a repülőgépet választjuk. Az igazi messziséget azonban nem ez jelenti köztünk és Törökország között. Az ezernyolcszáz kilométernek immár a többszörösére nőtt távolság neve ma már egyértelműen: Recep Tayyip Erdoğan.

Mert igen, persze, értem én, hogy a hétköznapokban, átszállására várakozva a metrón a Deák térnél, vagy az 1-es villamos vonalán, a Hungária körúton, rosszabb esetben meg dugóban szorongva a fővárosi Árpád-hídnál, a budai oldalon, esetleg a makói vagy a szegedi pályaudvaron, két szó között, ha mellékesen felmerül, vagy meghalljuk a hírekben, Törökország iszonyatosan távolinak tűnhet. S azt hihetnénk, hogy az ott zajló események bennünket legfeljebb csak annyiban érinthetnek, hogy jövő tavaszra, amikor a nyaralást tervezgetjük, az egyébként a magyar turisták körében is kedvelt török üdülőhelyekre majd másképp nézünk… Még csak különösebb lemondásnak sem nevezhető a legyintés, hogy „jó, akkor majd máshova megyünk”, de addig akár még rendeződhet is a helyzet.

Ennek az óhajtott rendeződésnek azonban ma még semmi jele. Sőt, Erdoğan török elnök egyre jobban belelovalja magát az Európa-ellenes retorikába, s azok után, hogy korábban zsarolással akarta kikényszeríteni az uniótól az ország polgárai számára a vízummentességet, most szombaton már arról beszélt hívei előtt – no jó, hiszen Erdoğannak Törökországban ma már csak hívei lehetnek –, hogy a júliusi, sikertelen puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapotot újabb három hónappal meghosszabbítják. S történt mindez röviddel azután, hogy az Európai Parlament Törökország uniós csatlakozási tárgyalásainak felfüggesztésére szólított fel az egyre inkább elharapódzó tisztogatások miatt.

Erdoğan a saját feltételei szerint szeretne csatlakozni az unióhoz. Majd ő diktál, ne tessenek már megmondani neki, hogy mit és hogyan csináljon… Még októberben beszélt arról, hogy az unió ötvenhárom éve előszobáztatja Törökországot, s most már elege van, döntést, egyenes beszédet akar. Megkapta. Azt nem tudhatom, hogy mire számított, nem vagyok a bizalmasa, tény azonban, hogy már a hangnem is, ahogyan erről nyilatkozott, kizárttá tette, hogy bármi is az elvárásai szerint alakuljon.

„Lehet, hogy újabb három hónappal meghosszabbítjuk a rendkívüli állapotot. Na és? Mi közötök hozzá?” – üzent a török elnök mindenkinek, aki azért aggódik, mert a puccskísérlet utáni megtorlásokban eddig hetvenötezer ember veszítette el az állását, harminchétezret pedig letartóztattak, s több száz sajtóorgánumot tiltottak be. Hát mindezek után mit akar még meghosszabbítani a rendkívüli állapoton?

Hát éppen ez a közünk, elnök úr, nem az ezernyolcszáz kilométer miatt fő a fejünk, dehogyis! De nehéz közösséget vállalni egy olyan állammal, amelyben még százegy évvel az örmény népirtás után is büntetik azt, aki beszélni merészel róla. Vagy amelynek légiereje a terrorizmus elleni harc jegyében épp azokat a kurdokat bombázta, akik egyedüliként szálltak szembe eredményesen az Iszlám Állam szélsőségeseivel. Mert, ha egy ilyen ország elnyerné a tagságot vagy a vízummentességet, akkor kilométerekben mért távolság ide vagy oda, mindez gyakorlatilag már itt lenne. Itt lenne nálunk is, a Deák térnél és a Hungária körúton, az Árpád-hídnál és a makói meg a szegedi pályaudvaron…

(Magyar Hírlap, 2016. november 28.)

A Magyar Távirati Iroda két, az előző esti Quimby-koncerten készült felvételt ad ki

A Quimby zenekar huszonöt éves jubileumi koncertjéről tesz közzé két felvételt a Magyar Távirati Iroda.

A 25 éves Quimby jubileumi koncertje – Budapest, 2016. november 27.A közönség a 25 éves Quimby együttes Micsodaország című jubileumi koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2016. november 26-án. (Marjai János felvételei)

Monográfia Kontra Ferencről a Coldwell Kiadó gondozásában

A Vajdaság Ma hírportál közli a Magyar Távirati Iroda előzetesét a Csontos Jánosról, Kontra Ferencről és Pósa Zoltánról készült három monográfia december 1-i könyvbemutatójáról.

*

Monográfia Kontra Ferencről a Coldwell Kiadó gondozásában

Élő irodalom címmel indította el a kortárs szerzőket bemutató monográfiasorozatát a Coldwell Kiadó. Az első három kötetből Pósa Zoltán, Csontos János és Kontra Ferenc pályaképe rajzolódik ki az olvasó előtt.

A kiadó vezetője, Gáspár Ferenc író az MTI-nek elmondta, hogy a három kortárs szerzőt minden modernségük, avantgárdhoz húzó hajlamuk mellett összeköti a konzervatív világlátás, a nemzet és a haza iránti elkötelezettség. Mindhárman kiemelkedő prózai, lírai és esszéírói életművet teremtettek, valamint jelentős szakmai és állami elismerésekkel büszkélkedhetnek. Műveik erősen reflektálnak a korra, munkásságuk a 20. század vége és a 21. század eleje egyfajta dokumentálásának is tekintető.

„Közös bennük a transzcendencia iránti vonzódás. Mélyen keresztény, misztikus író-költő mindhárom” – hangsúlyozta Gáspár Ferenc. Kiemelte: a nemrégiben elhunyt Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője egy esszéjében a három szerzőt a magyar próza legjobbjai és igazi megújítói közé sorolta, akik úgy teremtenek új, avantgárd formákat, hogy hívek maradnak a magyar valósághoz is.

A Pósa Zoltánról szóló kötet elsősorban a szerző regényeivel, így például az ellenzéki aktivitása miatt sokáig kiadatlan, végül 1985-ben megjelent Ama tőrök című első könyvével foglalkozik, de kitér a verseire, valamint műveinek kritikai fogadtatásra is – mondta a monográfiát szerzőként is jegyző Gáspár Ferenc. Pósa Zoltán művei közül kiemelte az 1999-es Mediterrán tintabúra és a 2009-es Az ifjúság maradéka című regényeket is, amelyeket szintén részletesen elemzett a kötetben.

Mivel Pósa Zoltán írásaiban fontos szerepet játszanak a Kádár-korszak évtizedei, ezért a monográfia is sokat foglalkozik az 1960-70-80-as évek világával. „Mára ez az időszak már történelem. Ha valaki erről a korszakról ír, rengeteg olyan utalást tesz, amit a mai olvasónak már el kell magyarázni” – jegyezte meg Gáspár Ferenc, aki érdekes életrajzi adalékokkal is szolgál az olvasóknak Pósa Zoltánról.

Csontos Jánosról, „az ezredváltó magyar Dantéról” Vitéz Ferenc írt monográfiát, aki többek között „manierista” alkotóként beszél az 54 éves író-költőről, újságíróról és filmrendezőről.

„A manierizmus úgy értendő, hogy túlteng nála a forma. Első szépirodalmi kötete, az Apróza az apróra tördelt, versszerű kisnovella, 2015-ös regénye, az Angyaldekameron a szintézisre törekvő nagyregény iskolapéldája. Ez utóbbi, önéletrajzi ihletésű művében feltűnnek Csontos életútjának állomásai, a hódoscsépányi gyermekévek, az ózdi iskola, a debreceni egyetemi évek és az újságírói pálya megannyi stációja” – tette hozzá Gáspár Ferenc.

Vitéz Ferenc részletesen elemzi Csontos publicisztikáját, tévéfilmes tevékenységét is. A kiadóvezető érdekességként említette, hogy Csontos János első nagy irodalmi filmjét Pósa Zoltánról készítette Isten, vagy sátán, harmadik út nincs címmel.

Az 1958-ban a horvátországi Darázson született Kontra Ferenc monográfusa, Huszka Árpád kötetében feltárja a szerző életútjának és életművének kapcsolatait. Kontra Ferenc Szegeden szerzett bölcsészdiplomát, szerkesztő volt többek között az újvidéki Új Symposionban is, prominens személyisége a magyarországi, a szerbiai és a horvátországi magyar irodalomnak. Két verskötettel (Jelenések, Fehér tükrök) tűnt fel az irodalomban.

„Ahogy Pósa Zoltán és Csontos János, Kontra Ferenc is igazi határsértő, versei is, prózái is rendhagyóak és formabontóak. Élet és halál alapkérdései ugyanúgy foglalkoztatják, mint a magyarság mindennapi gondjai” – mondta el Gáspár Ferenc. Hozzátette: Kontra Ferenc első regénye a Drávaszögi keresztek, utolsó a 2014-es Angyalok regénye, amelyben misztikus és groteszk kisprózák állnak össze nagyepikává.

A Coldwell Kiadó vezetője úgy vélte: a három monográfia nem csupán Pósa Zoltán, Csontos János és Kontra Ferenc írásainak kedvelői forgathatják örömmel, de hasznosak lehetnek a korszakkal, valamint a kortárs irodalommal foglalkozó egyetemi, főiskolai hallgatóknak is.

Amennyiben az anyagi forrásokat biztosítani tudják, mindenképpen szeretnék folytatni az Élő irodalom sorozatot, amelynek első három kötetét december elsején mutatják be a Magyar Írószövetség dísztermében – fűzte hozzá. A monográfiák megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatta.

(Vajdaság Ma, 2016, november 26.)

Huszka Árpádnak a szabadkai Életjel gondozásában is jelent meg monográfiája Kontra Ferencről

Sirmium hagyatéka és Marót temploma

A Magyar Hírlap közli Ludwig Emil Rejtőzködő Magyarország című sorozatának hétszázhetvenötödik részét.

*

Rejtőzködő Magyarország 775.

Sirmium hagyatéka és Marót temploma

Lenn délen, a Duna és a Száva közötti Szerémségben folytatjuk utunkat régi építészeti műemlékeink nyomában. Délről a bosnyák hegyekből, észak felől a Tarcal-hegységből lefolyó vizek táplálják a termékeny öntésföldeket, a lankás szőlőskerteket.

Az ókori római birodalom Alsó-Pannónia tartománya, egyben székvárosa Sirmium, ma Szerbia északnyugati határán, a Száva folyó bal partján található. Újkori neve Sremska Mitrovica, hagyományos magyar neve Szávaszentdemeter. Sremska a történelmi Szerémség szláv elnevezése, a Szerémvár középkori eredetű. A szép fekvésű, negyvenezer lélekszámú, túlnyomó részt szlávok lakta városban mindössze hatszáz magyar él.

Az ősi illír-kelta települést és vidékét a Kr. e. 1. században hódították meg a rómaiak. Sirmium a következő száz évben kolónia rangjára emelkedett. A 2. évszázadtól fogva különleges katonai jelentőséggel bírt Colonia Flavia Sirmium: Traianus, Marcus Aurelius és Claudius császár innen indított támadásokat a szomszédok ellen, védelmezte a birodalom hátországát. Marcus Aurelius (121–180), 161-től a birodalom cézára az antik történetírás szerint Sirmiumban – vagy Vindobonában (Bécs)?  – halt meg. A 3. század közepétől a déli pannon térség kereskedelmi központjává nőtte ki magát a vásárváros; fontos történelmi személyiségek – Traianus, Aurelianus, Probus és Maximilianus császárok – uralkodtak a tartomány fölött.

A település névadója, Demeter püspök 270 táján született itt, az egyik legkorábbi alapítású görög ortodox püspöki székhelyen. Thesszalonikiben szenvedett mártírhalált a Diocletianus keresztényüldözése idején, 304-306. körül. Lovas katonaként oltalmazta a gyengéket, szembefordult a hatalommal, és amikor az aréna börtönében megtérített egy gladiátort, aki a kereszt erejével legyőzte a császár óriás bajvívóját, Diocletiánus cézár kivégeztette Demetert. Mitrovica eredeti neve – Dimitrovica – őrzi Szent Dömötör vértanú nevét. Róla nevezték el a helység legkorábbi keresztény templomát. Amikor a hun barbárok az 5. század elején lerombolták a város falait, a mártír szent ereklyéit Szalonikibe menekítették.

A hunok eltűntével keleti gótok, gepidák tartózkodtak rövidebb-hosszabb ideig a Száva és a Duna közében; őket a 6. században avarok követték, akik 582-ben a földdel tették egyenlővé Sirmiumot. Avarjaink sejtelmes „eltűnése” után szlávok vándoroltak be a Szerémségbe, 820-ban bolgár telepesek egy „ungre” nevű népcsoport érkezéséről számoltak be, akik fellázadván a kazár uralom ellen, nyugat felé tartottak. Korabeli német krónikás hírek szerint 839-ben magyarok harcoltak az Al-Dunánál és a Déli-Kárpátok előterében.

A honfoglalás megtörténtével egy időben a bolgárok is felvették a kereszténységet. Új püspökséget alapítottak, amelynek várát már magyarok emelték a Szávától északra, a 12. században. Tovább bővítették a 13–15. században, s az új várost latinul Civitas Sancti Demetrinek nevezték. A törökök 1521-ben, Allah nevében elfoglalták, a Szerémséggel együtt. Az iszlám hódítás nyomát teljes pusztulás jelezte, 1920-ban a trianoni békediktátum vágta el Magyarországtól a Délvidéket.

Közel a Száva partjához régészeti ásatások sorozata tárta fel az ókori Sirmium betemetett és feltöltődött építményeit, ezek a 18. századi, szép barokk Dömötör-templom előtt láthatók. A téglából készült római falak, csonka pilléralapok a híres császárok emlékét idézik, a korabeli leletek a múzeum gyűjteményét képezik.

Az antik és régi magyar vonatkozású emlékek megismeréséhez biztos forrás a Pallas nagy lexikona (1895) és Bálint Sándor Ünnepi kalendáriuma (1977). De mitévők legyünk, amikor egy olyan – mégpedig nem akármilyen! – középkori templomra bukkanunk, amelyiknek a története ráfér egy sajtcédulára?

Mitrovicától negyven kilométerre nyugatra, a Száva és a bosnyák államhatár közötti lapályon találjuk Morovic – magyarul Marót – települést. Török kori adatok szerint a közelében feküdt Beletinc vára, ennek pontos helye nem ismert, de területén állnak Marót várának romjai, amelyet valószínűleg Maróti János építtetett a 15. század elején.

Első rangú látnivalója a 13. századi, román-gótikus átmeneti stílusú templom. Magas, hatszögletű tornya a község elhanyagolt, alvégi temetőjében őrködik a táj fölött. Remek téglaarchitektúrája első látásra lenyűgözi a látogatót (képünkön). A barnás-vörösre égetett téglákból rakott falháló, az oldal- és saroktámpillérek, a gondosan formált rés- és körablakok tanult építőmesteri kezekről vallanak. Két stíluskorszak átmenetét jelképezik az alul még félköríves, magasabban már csúcsíves ablaknyílások. Sajnos, sem alaprajz, sem dokumentáció nem áll rendelkezésre; még a (most éppen máshová költöző) budavári műemléki könyvtár gyűjteményében sem.

A rejtelmes, ismeretlen patrocíniumú épület, arányai és formajegyei alapján a közeli Szlavónia keresztes lovagrendi (johannita) egyházaira emlékeztet.

(Magyar Hírlap, 2016. november 26.)

A templom déli körablakai a hajó fölötti terembe világítanak

Kibombázottak

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Kibombázottak címmel.

*

Kibombázottak

Az életről beszélni háborús időkben, avagy Baráth Ferenc hírlapíró elveszett aktatáskája és a becsületes megtaláló esete a „másra nézve érdektelen apróságokkal”

Bretagne felé igyekszik egy amerikai rohamcsapat – írta hetvenkét esztendővel ezelőtt, az 1944. augusztus 4-i számának címlapján a Pest című lap, nagy, szemet szúró gyászfekete betűkkel, mintha szalagcím lenne. De igazából jóval több volt ez annál! Horthy Miklós kormányzó ekkor már a kiugrás lehetőségét mérlegelte, fontolgatta, tervezgette, hiszen számoljunk csak utána: tizenkilenc nappal az itt idézett lapszám megjelenése után történt a román kiugrás, huszonöt nappal az újság utcára kerülése után pedig a kormányzó lemondatta Sztójay Dömét, akinek a helyét Lakatos Géza vette át a miniszterelnöki székben. Mindez már a kiugrási kísérlet előkészítésének folyamatába tartozott…

Persze minderről vélhetően még mit sem tudhatott a Pest című lap szerkesztője, aki a címlapon augusztus elején még így foglalta össze a harsányan hivalkodó betűkkel szedett hírügynökségi jelentéseket: „A Rennes és Dinan német helyőrsége ellen indított amerikai páncélostámadások meghiúsultak”. Aztán meg: „Makacs küzdelem Vire városáért”. Egy sorral lejjebb pedig: „Sorozatos hajóelsüllyesztések a Szajna-öbölben”. Háborús esztendő volt 1944, s nyáron bizony már egyre többen érezték – s belátták olyanok is, akik korábban még hevesen tiltakoztak volna ennek még csak a gondolata ellen is –, hogy ebből immár nem lehet győztesen, emelt fővel kijönni. Ekkor már egyre nyilvánvalóbb volt, hogy a szovjet előrenyomulást nem lehet feltartóztatni, s hogy fegyverszünetről – akármennyire is szeretnék magukat inkább a briteknek megadni – csak Moszkvával érdemes tárgyalni.

A Pest című lap, bár címoldalán legfelül a külföldi haditudósításokkal nyitott, következő sorában máris áttért a hazai vonatkozásokra: „A Keleti-Kárpátok hágói irányában nem csökkenő erővel tart a bolsevista nyomás” – írták. Alatta pedig igyekeztek egy kicsit még felcsillantani a reményt: „A Kárpátok előterében a németek több helységet visszafoglaltak.” Ha fellapozzuk az újságot, a második oldalon Z. Szabó Béla írását olvashatjuk Az életről beszél Zoltán, a tizenhat éves kis öreg címmel: „Hajnalkora az életnek az, amikor valaki azt mondja magáról: tizenhat éves. Villámlás az emberöltő horizontján. Színe, illata van ennek a szónak, a zsenge termés üdítő íze érzik belőle. Nincs felelősség mögötte, csak ábrándok, tervek, csodálatos képzelések” – írta átszellemülten.

Budapest második világháborús bombázása 1944 áprilisában kezdődött, s habár az ellenséges légierő elsődleges célpontjai az ipari létesítmények voltak, a legkevesebb, hogy a polgári lakosság sem érezhette biztonságban magát, hiszen lakóházakat is rendszeresen ért találat, a halálos áldozatok száma a légoltalmi intézkedések ellenére is egyre csak növekedett. Augusztusra tehát nagyon sokan maradtak fedél nélkül, sokan elmenekültek a fővárosból vidékre, de szép számmal voltak olyanok is, akiknek ott sem volt, ott sem lett volna hová menniük. A lapszám szemközti oldalán (fenti képünkön) közülük mutatott be néhányat – a korabeli hivatalos szóhasználattal: „kibombázottakat” –, amint a lakáshivatalban intézték ügyes-bajos dolgaikat, de ez csak egy képes tudósítás volt, nem tartozott hozzá szöveges tartalom.

Hátul viszont, az utolsó előtti oldalon, az apróhirdetések között egy izgalmas hirdetményt találunk: „Baráth Ferenc hírlapíró csütörtök este az Újpest felé haladó 90-es villamoson felejtette barna bőröndöcskéjét. Kéri az iratokkal, kéziratokkal és másra nézve érdektelen apróságokkal teli bőrönd megtalálóját, hogy magas jutalom ellenében juttassa el Rákóczi út 54. sz. alá.” Arról nincs információnk, hogy a becsületes megtaláló utóbb jelentkezett-e, s arról sem, hogy háborús időkben mik is lehettek vajon ezek az itt említett, „másra nézve érdektelen apróságok”, arról azonban viszonylag pontos ismeretekkel rendelkezünk, hogy milyen nyomot hagytak az akkor tizenhat éves fiatalok – akiket életük hajnalkorán ért a világégés – lelkében a bombázások napjai, hónapjai, a háborús megpróbáltatások. Megkeseredve, sokan talán soha többé nem tudtak a szájukra venni olyan szavakat, amelyekből a zsenge termés üdítő íze érződött volna ki. Még ha a kibombázottak előbb-utóbb új otthonhoz is jutottak. Az emberöltő villámlásokkal tarkított horizontján.

(Magyar Hírlap, 2016. november 26.)

Irodalmi pályázatot hirdettek Gulag-gyermekeknek

A Magyar Hírlap hírt közöl a Napút folyóirat Gulag-pályázatáról.

*

Irodalmi pályázatot hirdettek Gulag-gyermekeknek

Gulag-gyerekek címmel hirdetett pályázatot a budapesti Cédrus Művészeti Alapítvány. Olyanok jelentkezését várják, akik a Gulagon születtek, a Gulagot megjárt szülő(k) leszármazottai, és életüket, sorsukat mutatják be. Jelentkezni december 31-ig lehet bármely műfajban, kötetlen megközelítésben (valló, rezonáló) készült, legfeljebb huszonötezer karakter terjedelmű írásokkal. Az első díj hetvenezer, a második ötvenezer, a harmadik huszonötezer forint jutalommal jár. A pályázati kiírás részletei megtalálhatók a Naputonline.hu internetes címen. (SZPA)

(Magyar Hírlap, 2016. november 26.)

Micsodaország – A Quimby zenekar jubileumi koncertje

A Papp László Budapest Sportarénában a Quimby együttes megtartja huszonöt éves jubileumi koncertjét.

A kávé

A Magyar Hírlap közli Kő András írását A kávé címmel.

*

A kávé

A feleségem, aki kávé nélkül nem tudja elképzelni az életét, különösen hajnalban, váratlanul megkérdezte: „Vajon kinél lehet most Határ Győző gyönyörű kávéfőző gépe?” Kérdezte ezt azért, mert amikor Wimbledonban, az író vöröstéglás villájában jártam, egy különleges, hatalmas, úgynevezett karos kávéfőző gép mellől kínálta a feketét. Ilyen gépeket az olaszországi kávézókban láttam. A főzés előtt hosszú percekig arról faggatott, hogy milyen kávéból, mennyire pörkölve, milyen erősen, milyen módon kérem a kávét. Itthon aztán elmeséltem a nem mindennapi élvezetet. Feleségem kérdése azért merülhetett fel, mert mindketten tudjuk, hogy az író halála után (társa, Piroska, tíz nappal korábban hunyta le a szemét) fényes nappal kirabolták a házat. Sárközi Mátyás naplójegyzetei felvilágosítottak, hogy Győző édesanyjának egy pesti unokaöccse és Piroska budapesti fivére megállapodott abban, hogy a ház értékét az unokaöcs kapja, az ingóságokat a fivér. A Petőfi Irodalmi Múzeum az író személyes tárgyaihoz, széles karimájú művészkalapjához, sétabotjához, tollához kívánt hozzájutni. Minket azonban csak az izgatott: kié lett a kávéfőző gépe? Lehet, hogy a rablóké?

– Tudod-e – kérdezte Győző nála jártamkor –, ki írta le először a magyar irodalomban a kávé szót? Nem tudtam. „Zrínyi Miklós, a költő, 1645-ben, a Szigeti veszedelemben. »Vánkosokra ketten ottan leülének, / Egymás közt sok dologrol beszélgetének. / Kávét kicsin fincsánbol hörpörgetének. / Osztán az után vacsorát is evének.«” Én Almási Balogh Pálnak, Széchenyi és Kossuth orvosának a kávéról, a teáról és a csokoládéról 1831-ben írott tüneményes könyvecskéjét ajánlottam a figyelmébe: „Minden italok közt, melyekkel az emberek ínyök ingerlésére s szívök felvidámítására élnek, eleitől fogva legnagyobb tetszést nyert a kávé, melynek csábító kedves íze még gyengébb nemünket is oly sokszor tobzódásra s mértékletlenkedésre tántorítja” – írta egyebek mellett Almási.

„Na látod – így Határ –, már akkor tudták, mi a legjobb ital!”

Márai Sándorról kérdeztem vendéglátómat. „Neki is vannak gyengéi, mint mindnyájunknak, de Márai kivágta a felső c-t!” Ez az egyetlen mondat is elég volt annak az embernek az értékítéletéhez, akit tizenöt évesen, első írásakor kikosarazott Márai… „Később, máskor” – üzente. Először 1978-ban találkoztak San Diegóban. Már itthon bukkantam rá Márai 1941. november elsején a Pesti Hírlapban megjelent írására Sopronról. Azért idézem, mert a kávéról is van benne szó: „Mellékesen: itt kapni ma talán a legjobb feketekávét az országban, az »Itália« című espressóban, néhány fillérért; a pestiek thermosszal viszik innen, e kávéínséges időben, fel az erdőbe a forró feketét.”

„Nézd – folytatta Határ Győző –, Bethlen István egyszer azt mondta: ő csak cigarettafüstben tud gondolkodni és dönteni. A kávé is segít a gondolatok menetében. Csak hát szertartás is kell az ívásához.” Már ittuk a finom feketét, amikor váratlanul megkérdezte: „Andriskám, te hány éves vagy?” Megmondtam, cseppet sem ifjonti éveim számát. „Te jó ég – csapta össze a kezét –, hány könyvet meg tudnék még írni akkor!” Az utcán megmutatta azt a postaládát, ahová hetente dobta be tudósításait a Szabad Európa Rádió részére. Kilencvenhárom éves korában halt meg. Mikor is? Megnéztem, és majdnem elájultam, mert éppen tíz éve, 2006-ban, és november 27-én…

Lehet, hogy az égben én jutottam eszébe?

(Magyar Hírlap, 2016. november 26.)

Mire gondolsz? – Kortárs szépírók gyerekeknek írt művei

A Balatonfured.hu honlap ismertetőt tesz közzé egy frissen megjelent gyermekkötetről.

*

Mire gondolsz? – Kortárs szépírók gyerekeknek írt művei

Megjelent a Mire gondolsz? című, kortárs szépírók gyerekeknek írt műveiből válogató kötet. A 160 oldalas, színes könyvet a balatonfüredi általános iskolák alsó tagozatos tanulóinak rajzai illusztrálják.

A könyvben az ismert szerzők mellett gyermekírók művei is olvashatók, illetve olyan alkotók írásai, akiktől most először jelenik meg gyerekeknek szóló írás.

Szerzők: Ayhan Gökhan, Babiczky Tibor, Balázs Attila, Géczi János, Gömöri György, Gyárfás Endre, Jász Attila, Kiss László, Kiss Ottó, Kollár Árpád, Lackfi János, Lanczkor Gábor, Nagy Koppány Zsolt, Nagy Márta Júlia, Oravecz Péter, Orcsik Roland, Pallai Károly Sándor, Praznovszky Mihály, Szabó Imola Julianna, Szabó Palócz Attila, Szentmártoni János, Szil Ágnes, Szőcs Géza, Tóbiás Krisztián, Tóth Kinga, Tóth Krisztina, Tömöry Péter, Vass Tibor, Vörös István, Weiner Sennyey Tibor, Zalán Tibor, Zsolnai György.

A Tempevölgy folyóirat még idén tavasszal írt ki rajzpályázatot a füredi általános iskolák alsós diákjainak a könyv illusztrálására. A kiadványban végül 31 tanuló rajza jelent meg. A Kisfaludy Galériában rendezett eredményhirdetésen és egyben a könyv bemutatóján, az iskolások a könyvben található versekből szavaltak el néhányat.

A rendezvény vendége volt Lanczkor Gábor, a kötet egyik szerzője, aki Gúfó, nagyapó és a hiúz című meséjét olvasta fel. A gyerekek rajzaiból kiállítás nyílt a Kisfaludy Galériában. A könyvet illusztráló tanulók, és a pályázatban részt vevő iskolák ajándékkönyveket kaptak.

A könyv Balatonfüreden a Lipták Gábor Városi Könyvtárban illetve a Vaszary Galéria könyvesboltjában kapható. Hamarosan elérhető lesz a bookline.hu-n és a Libri könyvesboltokban is.

(Balatonfured.hu, 2016. november 25.)

Nikolić: Predložiću da 25. novembar bude državni praznik

A Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) a honlapján összefoglalót közöl Tomislav Nikolić államfő újvidéki beszédéről és az ott elhangzott más felszólalásokról.

*

Nikolić: Predložiću da 25. novembar bude državni praznik

Predsednik Srbije Tomislav Nikolić izjavio je u Novom Sadu da će Vladi Srbije predložiti da 25. novembar, Dan prisajedinjenja Vojvodine Kraljevini Srbiji, proglasi državnim praznikom. Ovaj datum jeste najznačajniji u istoriji Vojvodine i jedan od najvažnijih dana u srpskoj istoriji uopšte, rekao je predsednik Pokrajinske vlade Igor Mirović.

Povodom obeležavanje 98 godina od održavanja Velike narodne skupštine na kojoj je proglašeno prisajedinjenje Banata, Bačke i Baranje Kraljevini Srbiji, Tomislav Nikolić je, obraćajući se prisutnima na svečanoj akademiji, rekao da je danas praznik za sve građane Srbije, da je to bio i prethodnih 98 godina, ali se o njegovom značaju manje govorilo i nedovoljno znalo.

"Zato ću Vladi Republike Srbije uputiti predlog dopune Zakona o državnim i drugim praznicima u Republici Srbiji, kako bi 25. novembar, Dan prisajedinjenja Vojvodine Kraljevini Srbiji, postao državni praznik. Uveren sam da će taj predlog naići na nepodeljeno odobravanje", rekao je Nikolić.

Prema njegovim rečima, u tom datumu za slavlje ispisana je značajna istorijska stranica Srbije i bez tog datuma, današnje Srbije, kako je istakao, ne bi ni bilo.

"Oni koji našu decu uče istoriji naše zemlje, neka znaju, neka uvek imaju na umu, da naše povesno slovo nije celovito bez saznanja o Velikoj narodnoj skupštini, njenim porukama i odlukama koje danas živimo", rekao je Nikolić.

Nikolić je rekao da su severna i južna srpska pokrajina neraskidivo biće jedinstvene države Srbije.

Prema njegovim rečima, AP Vojvodina je, ne samo primerom zajedničkog suživota, već i aktivnošću u međunarodnim organizacijama koje okupljaju evropske regije, snažan pokretač napretka cele zemlje.

"Različite kulture su naše bogatstvo, to je naša prednost, a zajedništvo vrlina koje su svesni svi koji bi hteli da nas dele. Zaludan je to posao unapred osuđen na neuspeh, jer se na ovim prostorima vekovima živi u zajedništvu i slozi, jer je svakodnevni život u svojoj snazi prevazišao i nadgradio i same zakone koji su usput budi rečeno sa najvišim zagarantovanim pravima manjina u odnosu na evropske standarde", rekao je Nikolić.

Prema njegovim rečima, 25. novembar u istoriji Srbije je izuzetno bitan i kako je rekao, identitetski određujući datum, ne manje važan od 15. februara, 11. novembra i 9. maja, a odluka Velike narodne Skupštine zauzima važno mesto u sveukupnoj povesnoj priči naše zemlje.

"Vojvodina danas, ujedinjena u različitosti korača napred"

Predsednik Pokrajinske vlade Igor Mirović je rekao da je malo dana u koje mogu da stanu vekovi, a jedan od takvih je 25. novembar 1918. godine, jer su se u tom danu spojili i postali stvarnost vekovni snovi celog našeg naroda i svih naših velikana severno od Save i Dunava.

Igor Mirović

"Ovaj datum jeste najznačajniji u istoriji Vojvodine i jedan od najvažnijih dana u srpskoj istoriji uopšte. On je kruna vekovne nepokolobljive borbe i zrtvovanja naših slavnih predaka i mi, obeležavajući ga, moramo sami sebi da postavimo pitanja koja bi nam i oni postavili", rekao je Mirović.

A ta pitanja su, kako je istakao: jesmo li spremni da kao oni ciljevima svoje zemlje i svog naroda podredimo sve ciljeve, jesmo li spremni da sa istom posvećenošću i spremnošću na odricanja radimo da svima onima koji dolaze posle nas bude bolje i jesmo li dovoljno hrabri i odlučni da, baš kao ni oni, nikad ne ustuknemo pred iskušenjima i žrtvama koje svaka borba neizbežno traži?

"Vojvodina danas, ujedinjena u različitosti korača napred. Pred nama su ideali onih koje večeras pominjemo i ideali kojima bi se i Svetozar Miletić i Jaša Tomić ponosili", zaključio je Mirović.

Gradonačelnik Novog Sada Miloš Vučević je istakao da je ponosan što smo danas zajedno u Novom Sadu jer je to zajedništvo, kako je naglasio, "najjača poruka svakog 25. novembra - dana kada su naši preci slogom pobedili u viševekovnoj borbi za nacionalna i politička prava Srba".

Miloš Vučević

Prema Vučevićevim rečima na današnji dan, 1918. godine, upravo u Novom Sadu doneta je jedna od najznačajnijih istorijskih odluka za srpski narod.

"Talas promena već tada se osećao, jer su pravo glasa prvi put imale i žene, a i one su bile među 757 poslanika Velike narodne skupštine Srba, Bunjevaca i drugih Slovena Banata, Bačke i Baranje, koji su jednoglasno odlučili da se neizostavno Vojvodina prisajedinjuje Kraljevini Srbiji. Ta odluka bila je preduslov za nacionalni opstanak u jedinstvenoj srpskoj državi", rekao je Vučević.

On je kazao da je siguran da je Velika narodna skupština te davne godine donela dobro svima u Vojvodini, uprkos razlikama koje, kako je rekao, toliko negujemo i čuvamo, a koje nas i čine ovako posebnim.

"I danas smo okupljeni oko plemenitih ciljeva - da čuvamo ovu državu, da čuvamo naš narod, da negujući istoriju i istinu stvaramo uslove da naša deca sutra imaju kvalitetniji život u jednoj normalnoj, pristojnoj i uređenoj Srbiji, u Srbiji koja svima pruža jednake šanse", istakao je Vučević.

Vučević je na kraju poručio da je Novi Sad, danas grad koji ne propušta šanse da bude još bolji, da osvoji duplu krunu i titulu Evropske prestonice kulture i titulu Omladinske prestonice Evrope i da uvek bude ponos svih nas.

Svečanoj akademiji prisustvovali su i ministar za rad, zapošlavanje, boračka i socijalna pitanja Aleksandar Vulin, predsednik Skupštine AP Vojvodine Ištvan Pastor, ambasadori Rusije, Belorusije, Slovačke, Švajcarske i Malezije u Beogradu i predstavnici brojnih drugih ambasada, i predstavnici Srpske pravoslavne crkve i drugih verskih zajednica.

(RTS, 2016. november 25.)

Frissek a zEtnán

A zEtna webmagazin hivatalos Facebook-oldalán ajánlót tesz közzé a friss anyagaiból.

*

Frissek a zEtnán. Benne Csorba Béla, Celler Tamás Kiss, Szabolcs Döme, István Kalász, Szabó Palócz Attila, Szarka Mándity Krisztina, Tobias Krisztian, Vasagyi Mária, Wilhelm József szövegei, valamint Zoltán Virág beszélgetése Ladik Katalinnal.

„Vért vettek / sűrű mondta az orvos este lefeküdtem kételyeket / rakosgattam hajnalban nyúzott jelen jött-ment az előszobában” (Kalász István)

„és a koromfekete tintát / issza be úgy az ebédlőasztal / mint formiae tengerpartjának homokja / cicero vérét.” (Tóbiás Krisztián)

„Újratanuljuk az olvasást ezekkel az alkotásokkal, megértve azt, hogy a betűket nem csak mint tartalmi egységet lehetséges elolvasni, hanem érdemes azok vizuális értékét is megfigyelni, és így az írott képeken nem keressük többé görcsösen a betűkből összeállítható értelmes szavakat, helyette bátran elmerülünk az új oldaláról megismert, régi kedves ismerősünk, a betű, és az általa megformált kép formai szépségeiben.” (Szarka Mándity Krisztina)

„ötven dinár a gyanta / mormogta apám / drága ez a művészkedés / de még lehet belőled / a csillagban zenész / a szabósegédeknek mozart / nem imponált” (Csorba Béla)

„Régóta szerettem volna eljátszani Beckettnek az Ó, azok a szép napok! című drámáját, ami szinte monodráma. A férfi partner ott ül a háttérben, és nem szólal meg, de mégis ott van, hogy a nőnek legyen kihez beszélni. Ott arról van szó, hogy a nő szeretne elénekelni egy dalt. Egész idő alatt szeretné elénekelni a dalát, de nem tudja, hogy mi az. Na, ez volt az én hangköltészetem. Hogy a hangköltészetben én is el szerettem volna mondani azt, amit nem lehet leírni, vagy idegen nyelvre fordítani. Beckettnél nyakig be van ásva a földbe nő. Én ezt el szerettem volna játszani.” (Ladik Katalin)

„egy test meleget ad le egy másik testnek, / mérföldkövek nőnek ki a földből, / sorsokat cserélnek életekre, ilyesmi.” (Celler Kiss Tamás)

„... ennek a semmibéli vágytúltengésnek tünete, hogy eligyekszik mellőled minden mutus csácsogás, nincs kérdés, nincs válasz, nincs emlékezés, csupán sejtés van, s úgy érzed, ezt is elenyészti a némaságok némasága. De nem! Mert ahogyan OTT a Mindenség rendbe rakja rakoncátlan hullámait, előbb-utóbb itt is folytatódik a hangtalan csevej, süket duma, önmutogatás, és az őszinte szövegelés csakúgy, mint a pompakóros, pöffeteg proccok zagyválása a régi mederben ömleng.” (Vasagyi Mária)

„földmérőnek kéne lenni tán / álmatag / kicentizni minden lépést / akár visszafelé is / eljutni valahogy / bármi áron / a rettegésen túlra” (Szabó Palócz Attila)

„Porcelán pingvin. Egy törött, poros, porcelán pingvin állt a hűtőszekrény tetején. Nem volt csőre. Kicsit úgy nézett ki a csőr helyén barnálló folttal, mintha festőmaszkot viselne. Marcel Conran az előszobában, a fali tükör előtt állt. A saját arcát nézegette, jobbra-balra forgatta a fejét, grimaszokat vágott.” (Döme Szabolcs)

„Hátratekintgető figyelemmel / fújtat a bennem élő szétszóródás, / horzsolások csúfítják öngúnyom, / de gondolatmélységeiből meggyőző / döbbenetek araszolnak elő...” (Wilhelm József)

(zEtna, 2016. november 25.)

Permanens forradalomban

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila írását Permanens forradalomban címmel.

*

Permanens forradalomban

Avagy egy hirtelen összerántott ülés szomorú tanulságai

„A helyzettel való közvetlen megismerkedés során kiderült, hogy mind a szovjet katonai parancsnokság, mind a magyar fegyveres erők parancsnokságának előzetes jelentései némiképp – negatív irányban – túlzónak bizonyultak; a katonákkal folytatott megbeszélés után átmentünk az MDP KV-be, ahol megbeszélést folytattunk Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedűssel, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és az általuk foganatosított intézkedésekről a rendzavarások felszámolása érdekében” – Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) fogalmazott így az 1956. október 24-én Budapestről Moszkvába küldött, közösen jegyzett rejtjeltáviratában. Hozzátették még: „Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket. Moszkvai idő szerint 5 órakor a városban a helyzet ténylegesen a következő:

A felkelők valamennyi tűzfészkét felszámolták, most a legnagyobb, a rádiónál lévő tűzfészek felszámolása folyik, ahol körülbelül négyezer ember gyűlt össze. Kitettették a fehér zászlót ugyan, ám amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, a kapituláció feltételeként Gerő elmozdítását jelölték meg, mely természetesen elutasíttatott. A mi parancsnokságunk azt a feladatot tűzi ki, hogy ezt a tűzfészket ma éjszaka meg kell semmisíteni. Jellemző, hogy itt a magyar munkatársak, de mindenekelőtt az államvédelmi munkatársak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, és itt csupán amiatt szenvedtek vereséget, hogy a hadianyagból kifogytak, és támadta őket egy, az engedelmességet megtagadó, pihent magyar zászlóalj is.” Ennyit tudtak hát Moszkvában az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc második napján, a Budapesten zajló eseményekről. Mikojan és Szuszlov aznap érkezett a magyar fővárosba és 31-éig tartózkodott Budapesten. Aznapi operatív jelentésük, amelyet úgynevezett rejtjeltáviratban küldtek meg a forradalmi események helyszínéről a szovjet birodalom központjába, mintegy három és fél évtizeddel később, 1993-ban jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. A Móra Ferenc Könyvkiadó ugyanis akkor adta ki a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetét a Zenit könyvek sorozatában. Válogatta, az előszót és az utószót írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Fordította Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András. Forradalmi pillanatok, amelyekről a két szovjet vezető magatartása és véleménye szinte mindent elárult. S hatvan esztendő távlatából visszaolvasva soraikat, felettébb sajnálatos módon, azt kell látnunk, hogy hiába telt el időközben ez a bizonyos hatvan esztendő, hiába volt időközben egy rendszerváltoztatás Magyarországon (az egykori Jugoszláviát pedig röviddel a többpártrendszer bevezetése után nyomban szétdúlta egy véres délszláv polgárháború…), hiába omlott össze a szovjet birodalom, s hiába éltünk korábban mi, vajdasági magyarok (no jó, én persze még csak gyerekfejjel…) egy mindettől elhatárolódó titói jugoszláv rendszerben… Hat évtized múltán is azt kell látnunk, hogy ugyanezek a berögződések, ugyanazok a diktatórikus normák működnek a társadalom vezető struktúráiban, mint akkoriban. A „tűzfészkek felszámolása” folyamatosan folyamatban van, mert ez a hatalom célja, és semmi más; s hiába tűzik ki esetenként a fehér zászlót némely ellenállók, kívánságaik, elvárásaik nem találnak meghallgattatásra.

Most nem Mikojan és Szuszlov írja a jelentéseket, nem Moszkva diktál, de a mozgástér nem kevésbé behatárolt.

Pedig – gondoljunk csak bele –, ha a vezető politikai erők csak fele annyi energiát fektetnének a saját munkájukba, s ha ezzel valóban elvégeznék a dolgukat, mint amennyit az ellenvélemények, a kritikák, a máskéntgondolkodók elhallgattatásába fektetnek, hol is tarthatnánk ma már…

Ma már piros betűs nemzeti ünnepként tartjuk számon az ötvenhatos forradalom és szabadságharc kitörését, a leverésére, brutális elfojtására pedig gyásznapként emlékezünk. A forradalmak tehát nem múlnak el észrevétlenül…

Akármennyire szeretné is ezt a szabadságharcok leverése után felálló hatalom. Márpedig hat évtizeddel ezelőtt Vajdaságunk szerepe épp a forradalom szovjet leverése után, a megtorlások és a vérbosszú elől menekülő százezrek befogadása – és későbbi továbbküldése – révén értékelődött fel. Mi képeztük a kapu szerepét nemcsak a nyugati… de a szabad világ felé is! Hatvan évvel később azonban most szinte minden másképp van: a sajtó- és szólásszabadságunkért most nekünk, vajdasági magyaroknak kell kiállnunk. Ugyanolyan nyílt, ámde eltökélt naivitással, ahogyan egykor a szovjet tankokkal, páncélosokkal néztek farkasszemet a pesti srácok. Tisztelet emléküknek! Mert – s idézzük csak ismét Mikojan és Szuszlov rejtjeltáviratának szövegét: „Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak.” Titkosított, és szigorúan bizalmas soraikat persze a történelem már rég cáfolta.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult a Szabad Magyar Szó – tisztelegve ezzel az áldozatok emléke előtt is –, hiszen az elnyomással, elhallgattatással szembeni küzdelemnek nincs alternatívája… A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem másabb elődjénél, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Azzal pedig, hogy az egyensúly helyreállításán ügyködünk, így kerülünk automatikusan, szándékainkon kívül is egy permanens forradalomba. S ez tulajdonképpen nem is a mi megfogalmazásunk vagy a hitvallásunk, még ha vállaljuk is, hanem – mint az alábbi összeállításunkból kiderül – tevékenységünket értékelve mások fogalmazták meg.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján jelent meg az interneten a Szabad Magyar Szó.

Azt már megállapítottuk Visszhang című sorozatunk első részében, hogy a Szabad Magyar Szó indulására – az egy Vajdaság Ma kivételével – a szerb sajtó sokkal élénkebben reagált, mint a magyar – legyen bár határon túli, vagyis esetünkben elsősorban vajdasági, de akár anyaországi is. Így hát például már aznap több, velünk (is…) foglalkozó cikkel jelentkezett a szerb nyelvű – de magyar cikkeket is rendszeresen publikáló – szabadkai Magločistač című portál, amely 2016. október 23-i első, a témával foglalkozó napi tudósításában beszámolt a Szabad Magyar Szó indulásáról.

A tudósításból kiderült, hogy aznap reggel a Magyar Szó című napilap addigi honlapjának helyén megjelent az új független közéleti fórum, amelyet a nyomtatott lap egykori, többségükben nemrég (javarészt a nyáron…) kirúgott munkatársai szerkesztenek. A szerzők közül név szerint említették – a felsorolás sorrendjében – PressburgerCsabát, KókaiPétert, Vígi Zoltánt, Vígi Zsoldos Zsaklinát, Bajtai Kornélt és Purger Tibort. A tudósítás hangsúlyozta, hogy utóbbi „több, mint két évtizeden át” volt a Magyar Szó washingtoni tudósítója, de kitért arra is, hogy a Magyar Szó az elmúlt időszakban eltávolodott az objektív tájékoztatástól, és ehelyett „a valóság kozmetikázásával” foglalkozik.

A Magločistač munkatársai tényszerűen ismertették, hogy a Szabad Magyar Szó alapítóinak célja, hogy ezt korrigálják, ellensúlyozzák, s hogy az új közéleti fórum a sajtó- és véleményszabadságnak kíván teret adni. A tudósítás hangsúlyozta, hogy a Magyarszo.com internetes cím (domain) a kezdetektől fogva Purger Tibor tulajdona volt – és maradt is.

Néhány órával később a Magločistač újabb írással jelentkezett – Urednik potvrdio preuzimanje portala Mađar soa címmel – a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatban. Ebben már idézték Vígi Zoltán szavait, aki – mint írták – „megerősítette a portál átvételét”, és megismételték az addigra már több szerb nyelvű honlapon is megjelent információt, miszerint a Szabad Magyar Szó főszerkesztője közölte, hogy a lapot kezdetben nagyjából tíz újságíró készíti majd, akik közül többen egyelőre nem írják alá teljes nevükkel a cikkeiket, amíg jogilag nem rendeződik a státusuk.

Ugyancsak idézték Purger Tibornak az új független közéleti fórumon megjelent írását, kiemelve, hogy az új közéleti fórum beindítására elsősorban azért szánta el magát, mert a nyomtatott Magyar Szóból a nyáron „brutálisan” rúgtak ki vezető újságírókat és szerkesztőket, illetve minden, a hatalmi pozícióban lévő politikai erők álláspontjától különböző véleményt cenzúráznak. Gyakorlatilag semmi sem jelenhet meg, ami nem a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) álláspontját képviseli. „A sajtó- és szólásszabadság alapvető emberi jog, és ehhez joguk van a kisebbségeknek is – idézték Purger Tibor szavait. – A kritikát el kell fogadni, és egyértelmű álláspontot kell képviselni a gyűlölettel szemben. Meg kell szüntetni a megfélemlítés politikáját.”

A Magločistač cikke kitért arra is, hogy huszonöt esztendei washingtoni tudósítói munka után, az idén áprilisban a nyomtatott Magyar Szó megtagadta/megszakította Purger Tibor írásainak közlését.

14:13 A Második Nyilvánosság nevű Facebook-csoport még aznap koradélután ezzel az egymondatos kommentárral osztotta meg a Szabd Magyar Szó nyitó oldalát: „Forradalom van!”

Így van ez, amikor permanens forradalomban élünk!

S minderre reflektálva idézhetnénk tovább Mikojan és Szuszlov1956-os rejtjeltáviratának további sorait is: „Több mint 450 embert tartóztattak le a rendzavarások szervezői és főkolomposai közül – a főkolomposok felderítése és letartóztatása tovább folyik.” De maradjunk most csak a mánál, illetve a közelmúltnál…

Másnap, 2016. október 24-én a Naplo.org című portál vette át a vezető szerepet a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatos eseményekről való tudósításban. A nyomtatott Magyar Szót gondozó kiadóházban összehívták a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület , vagyis az úgynevezett TJGYT rendkívüli ülését. A Bódis Gábor által szerkesztett honlapnak az erről szóló előzetes információját – a helyenként ismétlődések ellenére is – teljes terjedelmében közöljük:

„Rendkívüli igazgató bizottsági ülés a Magyar Szóban!

Az egyik napirend bizonyosan a vasárnap meghekkelt honlap, de akár káderváltozások is lehetnek.

Az előzmények: Vígi Zoltán főszerkesztésével megjelent vasárnap a Szabad Magyar Szó, méghozzá a magyarszo.com oldalon, ahol mindeddig a véemeszes Magyar Szó, valljuk be, nem túl combos, online kiadása volt. Kiderült, hogy a honlap címe nem is a pártos Magyar Szó tulajdona, hanem Purger Tiboré, aki immár negyed százada tudósította a lapot. Ennek vállalhatatlan szerkesztési politikája miatt Purger bejelentette, hogy szakít a 25 éves hagyománnyal és mostantól a Szabad Magyar Szónak fog tudósítani, jegyzetet küldeni Amerikából. Erről előzetesen értesítette Varjú Márta főszerkesztőt.

Másik előzmény: a Varjú előtti két főszerkesztő, Pressburger Csaba és Kókai Péter közös levélben fejezte ki elégedetlenségét a Magyar Szó pártossága miatt: »Mi, alulírottak, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyeztük, úgy érezzük, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.«

Várjuk a fejleményeket” – írta a Naplo.org.

Úgy tudjuk, nagy volt a fejetlenség és a kapkodás, mert a TJGYT ülését hirtelen „rántották össze”, így a vidéken élő tagokat nem lehetett az eredetileg kitűzött korai, reggeli időpontra leutaztatni Újvidékre. Késett ugyan az ülés, de a szervezők mégis nagyon expeditívek voltak: a szabadkai és zentai „tanácstagok” már úgy érkeztek meg Újvidékre, hogy ott a később kiadott közleményük – vagyis az ő véleményük – előre megírt változata várta/fogadta őket, a legnagyobb meglepetésükre.

A mi legnagyobb meglepetésünkre pedig mindannyian ellenkezés, zokszó nélkül aláírták, vagyis teljes nevükkel és hitelükkel vállalták azt, anélkül, hogy megvizsgálták volna annak tartalmi tévedéseit és szándékos csúsztatásait.

Így történhetett meg, hogy néhány órai késéssel ugyan, de a Magyar Szónak az immár az új címen megjelenő holnapján feltűnt a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület (TJGYT) közleménye.

11:12 A TJGYT közleményét is csonkítatlanul tesszük közzé összefoglalónkban:

„A Magyar Szó Online-t 2016. október 23-án támadás érte, amelynek következtében az oldalról eltávolították a Magyar Szó Kft. által korábban létrehozott tartalmakat.

A Purger Tibor által korábban az USA-ban bejegyzett magyarszo.com oldalra a Magyar Szó által létrehozott tartalmak helyébe a szabadmagyarszo.com tartalma került közvetlen átirányítással.

A Magyar Szó regisztrációjában egyértelműen szerepel, hogy az online megjelenés a Magyar Szó Kft. tulajdona.

A Purger Tibor, Kókai Péter és Vigi Zoltán által jegyzett oldal tehát ezzel a kisstílű hacker-eljárással elrabolta a közvagyont képező Magyar Szó szellemi termékét: a Magyar Szó archívumát, a domain nevet és a @magyarszo.com címre végződő e-maileket.

A Magyar Szó napilap szellemi termékének ilyen alattomos eltulajdonítása miatt a Magyar Szó jogi lépéseket fog tenni.

A támadás célja a Magyar Szó Online felülete olvasóinak a megtévesztése, a Magyar Szó nevének, szellemi termékének, hetven év alatt létrehozott tevékenységének felhasználása a fent említettek és munkatársaik saját politikai és ideológiai meggyőződésük propagálása céljából.

A Magyar Szó TJGYT a jogi lépések megtétele mellett mélyen elítéli a Magyar Szó szellemi terméke és a közvagyon internetes elrablását.

Az éjszaka leple alatt az oldal átirányításával történt olvasói megtévesztést pedig példátlanul sunyi, minden újságíróhoz, értelmiségihez és a szellem embereihez méltatlan, példátlan és alantas cselekedetnek tekinti, aminek semmi köze nincs a függetlenséghez és a közéletiséghez.

Ehhez ugyanis saját weboldalt kellett volna felépíteni, nem pedig a Magyar Szó Online-t meghackelni.”

A Magyar Szó honlapját legfeljebb a nyomtatott újság jelenlegi főszerkesztője, Varjú Márta hekkelte meg – Németh Zoltán és Kabók Erika főszerkesztő-helyettesek hathatós támogatásával, a szerkesztőbizottság tagjainak „harsány bólogatásától kísérve”, vélhetően felsőbb politikai utasításra. Purger Tibor csak meghozott egy döntést a saját tulajdonával kapcsolatban.

A TJGYT közleményének nyilvánvaló csúsztatásait és félreértelmezésit (magyarán: a hazugságait) más helyen már cáfoltuk, egy lapszemlének ez nem feladata. Ezért csak néhány (ki)tételben összegezzük a legfontosabbakat a tisztánlátás érdekében:

● a Magyar Szó Kft. által létrehozott tartalmak a legcsekélyebb mértékben sem sérültek vagy károsodtak, azokat nem bántotta senki, csak a korábbi átirányítás szűnt meg, de más kiterjesztésű honlapcímen továbbra is hiánytalanul elérhetőek;

● a Magyar Szó regisztrációjában NEM szerepel, hogy az online megjelenés a Magyar Szó Kft. tulajdona, és főleg az nem, hogy ez a Magyarszo.com lenne elérhető;

A hivatalos cégkivonat igazolja, hogy a TJGYT közleményében valótlanságokat állítanak az aláírók

Tehát a magyarszo.com domain soha nem is volt a Magyar Szó nevére bejegyezve

 ● semmiféle „kisstílű hacker-eljárás”-t nem alkalmazott senki sem, csupán a tulajdonos döntött úgy, hogy ezentúl másra használja a saját elidegeníthetetlen tulajdonát (a TJGYT közleményének szerzője egyszerűen nincs tisztában a magántulajdon fogalmával!);

● a Magyar Szó valóban közvagyont képezett, amíg arra rá nem telepedett a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és nem vonta kizárólagos irányítása alá, statisztaszerepet adva a pártot mindenben kiszolgáló Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT), ma már azonban legfeljebb pártvagyonnak, esetleg egy-két VMSZ-es vagy MNT-s vezető politikus magántulajdonának, homokozójának tekinthető;

● így hát „a közvagyont képező Magyar Szó szellemi termékét” senki sem rabolta el, a Szabad Magyar Szó nem használta és nem is használja fel semmire a Magyar Szó archívumát, a hetven esztendei megjelenés alatt felhalmozott értékeit, csakis azt „a domain nevet”, amely soha nem is volt a Magyar Szó tulajdona, de átmeneti ideig a valódi tulajdonos jóindulatának és segítőkészségének köszönhetően ingyen használhatta;

● jogi lépések helyett a Magyar Szó Kft.-nek inkább hálásnak kellene lennie Purger Tibornak, hogy évek óta térítésmentesen a szerkesztőség rendelkezésére bocsátotta a saját tulajdonát, aminek a megújításáéért ő minden évben rendszeresen fizetett;

● a közleményben ez olvasható: „A Magyar Szó napilap szellemi termékének ilyen alattomos eltulajdonítása miatt a Magyar Szó jogi lépéseket fog tenni”, s ez a mondat is igazolja, hogy a dokumentum megfogalmazójának fejében fogalmi zavar van. Egy domain név ugyanis nem szellemi termék – ellenben szellemi terméknek minősülnek a domain néven elhelyezett, ott elérhető tartalmak.

A Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület (TJGYT) tagjai: Bencsik István, Erdődi Edvina, Fodor István, Fremond Árpád, Nagy Imre, Újhelyi Lukács (elnök), Urbán Zsuzsanna, Verebélyi Árpád és Végvári Angéla. Ők tehát azok, akik kollektíven jegyzik ezt a csúsztatásoktól, félremagyarázásoktól és nyilvánvaló hazugságoktól hemzsegő közleményt.

S ők azok is, akiket 2016. október 24-én, a TJGYT pánikszerűen összerántott ülésén készen várt az előre megfogalmazott közlemény szövege, de nem vették maguknak a fáradtságot, hogy ellenőrizzék annak tartalmát.

A Naplo.org még aznap ismertette a TJGYT közleményét, amihez kommentárként csak egy nyúlfarknyi mondatot fűzött: „Várjuk a szabadmagyarszósok válaszát. Mert, hogy lesz, afelől semmi kétség.” Majd röviddel ezután, de még mindig 2016. október 24-én részletesen ismertette a magyarországi Népszava című napilap honlapján megjelent összefoglalót a Szabad Magyar Szó indulásáról. Ebből kiderült, hogy az új független közéletifórum impresszuma szerint a portált a szabad vajdasági magyar újságírók szerkesztik, s hogy a domain tulajdonosa, Purger Tibor úgy döntött, hogy megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval. „Vígi Zoltán Valódi kérdésre őszinte választ címmel írt cikkében kifejti, hogy a vajdasági magyar közéleti kommunikáció téves irányt vett, a párbeszéd igénye is hiányzik. Célként pedig kiemeli, hogy »minden témában meg kell nyitnunk azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek előre vihetnek bennünket emberként és közösségként is. Vajdasági magyarokat itthon és a nagyvilágban egyaránt.«”

A nemzeti ünnep után 2016. október 24-én jelent meg először Budapesten a Miniszterelnökség mellé rendelt Nemzetpolitikai Államtitkárságon működő Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztály, valamint a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szerkesztett Napi Nemzetpolitikai Sajtószemle. Ennek hírösszeállításában a Vajdaság Ma hírportálra és a Vajdasági Rádió és Televízióra hivatkozva szűkszavú, tényszerű híradás olvasható a Szabad Magyar Szó megjelenéséről. Ezt csonkítatlanul közöljük:

„Szabad Magyar Szó a napilap internetes oldalán

Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum. Az említett domain tulajdonosa Purger Tibor, aki úgy döntött, hogy megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval és helyette a Szabad Magyar Szónak bocsátja rendelkezésére a tárhelyet.”

Egy nappal később, október 25-én jelent meg a Kisebbségi Sajtófókusz, vagyis a Kárpát-medencei Sajtófókusz – a Civitas Europica Centralis (CEC) – napi sajtófigyelőjének első, az október 23-i nemzeti ünnep utáni száma (szerkeszti: Boér Krisztina). Ez volt az első kiadvány, amely nemcsak a Szabad Magyar Szó indulásáról – és azt övező viharos fejleményekről, reakciókról – számolt be, de hivatkozási alapként több témában is az új független közéleti fórumunkat jelölte meg forrásként.

A sajtófókusz Vajdasági médiaháború címmel azt írta: „Puccs történt a vajdasági magyar sajtóban, vasárnaptól az egyetlen szerbiai országos magyar nyomtatott napilap, a Magyar Szó internetes címén egy új, Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat. Ez egy hosszú hónapok óta tartó magyar média- és kulturális háború végkifejlete, a vajdasági magyar kulturális élet szereplői ugyanis politikai nyomásgyakorlásra, a sajtó és véleményszabadság korlátozására panaszkodnak. Nem a szerb hatalom avatkozott bele a vajdasági magyar kulturális életbe, nem belgrádi intézkedések indították el a hónapok óta dúló magyar médiaháborút és eredményezték a Szabad Magyar Szó megszületését. A kulturális és médiaharc pedig nem véletlenül esik egybe a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szakadásával és a Magyar Mozgalom megjelenésével sem. A Pásztor István vezette VMSZ-t és a kisebbségi támogatásokat is kezelő Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) az utóbbi időben egyre gyakrabban és nyíltabban vádolták azzal, hogy megengedhetetlen módon korlátozzák a sajtó és véleményszabadságot.”

Három anyagunk pedig, amelyet a Kárpát-medencei Sajtófókusz hivatkozási alapként idézett, a következő:

POLITIKAI BESZÉDEK NÉLKÜL

A Magyar Mozgalom vasárnap tartotta meg 56-os megemlékezését

A Magyar Mozgalom küldöttsége az 1956-os forradalom 60-ik évfordulójának napján, október 23-án emlékezett a történelmi eseményre, és annak jugoszláviai/szerbiai vonatkozásaira. Vasárnap délelőtt dr. Korhecz Tamás társelnök, Maglai Jenő vezetőségi tag és Sövény Ferenc, a palicsi helyi szervezet koordinátora helyezték el a kegyelet koszorúit a palicsi befogadótábor helyén emelt emlékműnél (http://szabadmagyarszo.com/).

BEKAMERÁZOTT ÚJSÁGÍRÓK

Kamerákkal figyelik a Magyar Szó újságíróit, szerkesztőit és munkatársait az újság szabadkai, újvidéki és zentai szerkesztőségében. Sőt, nem csupán őket, hanem mindenkit, aki bármilyen oknál fogva betéved ezekbe a szerkesztőségekbe, hisz a kamera „mindent vesz”. Zentán legalább egy figyelmeztető felirat hívja fel erre a szerkesztőségbe belépő figyelmét, Szabadkán azonban még ezt sem tartották fontosnak feltüntetni, ami már valószínűleg az alapvető emberi- és szabadságjogok kérdését is felveti (lásd képeinket!). Az intézkedést körülbelül két hónappal ezelőtt vezették be a Magyar Szó jelenlegi vezetői (http://szabadmagyarszo.com/).

KÖNYVET A KÉZBE!

Megnyílt a Belgrádi Könyvvásár

Az írott szó ünnepe, egy olyan oázis, ahol a szellemi integritást óvják, ahol bizonyosságot nyer, hogy az emberek olvasnak – így jellemezték a kiállítók, az írók, költők a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárt, amely 61. alkalommal vasárnap este nyílt meg a szerb fővárosban. A rendezvény idei díszvendége Irán, összesen 450 kiállítója van, az október 30-ig tartó rendezvénynek pedig hétfőn és kedden családi, csütörtökön iskolanapja van, de közben szakmai fórumok, vitaestek várják az érdeklődőket. Több kerek évforduló is köthető a mostani szervezéshez, így lesz vitafórum Cervantes és Shakespeare születésének 400. évfordulója kapcsán, Petar Kočić százéves évfordulója apropóján. A rendezvényt vasárnap este a Szerb Matica elnöke, prof. dr. Dragan Stanić és az iráni Narges Abjar író, rendező nyitotta meg (http://szabadmagyarszo.com/).

A sorrendben második összeállításunkban feldolgozott publikációkat olvasóink ezúttal is áttekinthetik az eredeti közlések csonkítatlan változatában is:

Végül pedig talán egy kis öncélúságot is megengedhetünk magunknak. Bár az is igaz, hogy ha bárki többet látna ebben, egyáltalán nem biztos, hogy messze jár az igazságtól:

Nagy szerencse, hogy Gloria Gaynor decemberben, karácsony és újév között, Budapesten koncertezik…

UTÓ-MOTTÓ: „Az éjszaka folyamán az a feladat, hogy likvidáljuk a házakba befészkelődött megmaradt csoportokat. Mivel az eseményekben fordulat következett be, elhatároztuk, hogy a járőrözésbe, a bevezetett rendkívüli állapotot megsértő gyanús elemek és személyek letartóztatásába, a fontos objektumok – állomások, utak – védelmébe bátrabban bevonjuk a magyar egységeket is” – írta rejtjeltáviratában Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982), amikor 1956. október 24-én megküldte jelentését Budapestről Moszkvába. Hat évtizeddel később, ma, amikor a vajdasági magyar közéletben önjelölt Mikojanok és Szuszlovok vannak irányító pozíciókban, ők talán levonhatnának legalább annyi tanulságot az időközben jelentős fordulatot vett történelemből, hogy nem célszerű mindig kapásból likvidálni mindazon csoportokat, amelyek merészelnek a vezető politikai struktúrákétól eltérő véleményeket is megfogalmazni.

Gloria Gaynor december 29-én koncertezik Budapesten

(Szabad Magyar Szó, 2016. november 25.)