2017. január 17., kedd

Halálos is lehet, ami olcsó

A 24 Óra című Komárom-Esztergom megyei napilap összeállítást közöl a hamisított autóalkatrészekkel üzérkedő csalókról.

*

Faforgács és fű is előfordult a hamisított autóalkatrészben
Halálos is lehet, ami olcsó

Fűből és faforgácsból készült hamis fékpofákat is foglalt már le a NAV, az illegális légzsákok pedig lassan nyílnak ki, és ezért akár életveszélyesek is lehetnek. A becslések szerint évente egymilliónál is több magyar autóba kerülnek kétes eredetű alkatrészek. Hogyan teremtsünk összhangot a túl drága megbízhatóság és a kétes eredetű olcsóság között?

Magyarország Évente 300-350 ezer autóba szerelnek hazánkban gyanús fékalkatrészeket, a minőségük gyatra, akár életveszélyesek is lehetnek – írta a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT). A szervezet szerint a hamis féktárcsáknál és fékbetéteknél is háromszor több egyéb ócskaságot szerelnek be az autókba a csapágyaktól a gyertyákig. Tényleg időzített pokolgépekben közlekedik a magyar? – tette fel a kérdést a Vezess.hu című internetes portál. Fontos szempont azonban az is, hogy mennyivel olcsóbb a selejt a minőséginél, vagyis, hogy megéri-e egyáltalán az átlagembernek az ügyeskedés.
Leggyakrabban a nagy mennyiségben és egyszerűbb gyártási technológiával is előállítható alkatrészeket hamisítják. A HENT szerint – ha nemcsak a ténylegesen hamis termékek arányát vesszük figyelembe, hanem az ellenőrizetlen forrásból származó, ismeretlen minőségűeket is –, „a hazai gépjárművek mintegy 60 százalékát érinti az illegális kenőanyag-kereskedelem”, így tehát milliók használhatják a hamisítványokat.
Az internetes vásárlás az alkatrészpiacra is egyre jellemzőbb, rengeteg különféle hirdetés közül választhatunk. Az árak így többnyire meg sem közelítik a gyári alkatrészekét. Az autósok a kétes eredetű olcsóság és a többség számára túl drága megbízhatóság között próbálják megtalálni az optimális megoldást.
A márkaszervizekkel is sokan szereztek már rossz tapasztalatokat. A Vezess.hu által felidézett példa szerint az apró, de fontos alkatrész cseréje előtt az autós felhívta a német gyártó fővárosi márkaszervizét, ahol kérésére megmondták, hogy pontosan mennyi lesz a számla végösszege. A csere után mégis a dupláját kérték tőle.
Az ilyen kellemetlenségek ellenére is megbízhatóbban, vagyis jóval nagyobb eséllyel kerül minőségi alkatrész az autóba a márkaszervizekben – állapította meg a portál –, és a HENT szerint a „hiteles webáruházakkal” sincs gond.
A hamisítványok legfőbb terjesztői az autók rakteréből áruló „házaló ügynökök”, aki „sajnálatosan értékesítenek alkalmanként legális független piaci szereplőknek is” – mondta el a Vezess.hu-nak Kovács Ferenc, aki a HENT nevében nyilatkozott a portálnak. Az árak arányáról a szakértő elmondta: a hamis termék ára az átlagos minőségű és árfekvésű utángyártott termék árának nagyjából 75-80 százalékába kerül.
„Egy hamis fékbetét vagy egy hamis légzsák, amely már alacsony sebességnél kinyílik, vagy épp túl későn nyílik ki, halálos kimenetelű balesetet okozhat. A leggyakrabban hamisított alkatrészek közé tartozó fékbetétekből találtunk már faforgácsból, sőt, fűből készült hamisítványt is” – közölte a NAV.
A HENT munkatársa szerint nem az autós feladata, hogy megkülönböztesse egymástól a hamis és az eredeti alkatrészt. Az ő dolga csak annyi, hogy kizárólag biztonságos, létező adószámmal rendelkező piaci szereplőtől számlával vásároljon, ahol biztosítva vannak a fogyasztói jogai, és esetleges reklamációval is tud élni. „A hamis alkatrészek vonatkozásában nem lehet belemenni annak tárgyalásába, hogy egyébként milyen lehet a minősége. A hamis vagy ellenőrizetlen forrásból származó pótalkatrészek akkora biztonsági kockázatot jelentenek, hogy nem lehet mérlegelés tárgyává tenni” – mondta a Vezess.hu-nak Kovács Ferenc.

Az illegális termékek piaci részaránya
A magyar piacon a becslések szerint a levegő- és olajszűrők nagyjából 15-20 százaléka hamisított termék. A kenőanyagoknál ez az arány 15-16 százalék körül mozog. A fékalkatrészek (főként féktárcsák és tárcsafék-betétek) esetében 7-10, a gyújtásalkatrészek (főként gyertyák) között 5-7 százalék körül mozog a hamisítványok aránya. A csapágyaknál 4-5, a üzemanyag-ellátórendszer elemeinél (főként dízel befecskendezők) pedig 4-5 százalék esély van arra, hogy illegális terméket sózzanak ránk.

Százmilliárd forint eltűnt
A KSH adatai szerint a teljes gépjárműalkatrész-piac forgalma 240 milliárd forint volt 2015-ben. Tíz évvel korábban, 2005-ben azonban még meghaladta a 350 milliárdot. Úgy tűnt el tehát 110 milliárdnyi forgalom a legális kereskedelemből, hogy közben négy évvel nőtt a gépjárművek átlagéletkora – részben a külföldről behozott öreg autók miatt is –, márpedig ez jelentős alkatrész-igénnyel jár.

(24 Óra, 2017. január 17.)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése