2017. január 4., szerda

Nyolc taxit váltott az isztambuli merénylő

A Somogyi Hírlap internetes kiadása, a Sonline.hu tudósítást közöl a törökországi szilveszteri merénylet ügyének fejleményeiről.

*

Nyolc taxit váltott az isztambuli merénylő

„Ki akartak bennünket zökkenteni az egyensúlyunkból, egymás ellen akartak fordítani” – mondta Recep Tayyip Erdoğan török államfő tegnapi beszédében, amelyet élőben közvetített a közszolgálati televízió. Ez volt az első megszólalása az újévi isztambuli terrortámadás óta.

Mint kiderült, a merénylő az Iszlám Állam terrorszervezetben a Horasani fedőnevet használja, és előre tudta, hogy a Reina klub előtt csak egy rendőr áll majd – az előírt négy helyett –, a szórakozóhely biztonsági őrei pedig fegyvertelenek lesznek. Tisztában volt azzal is, hogy a lövöldözés után a kijáratnál nem fog rendőrrel találkozni, pedig a legközelebbi rendőrőrs alig kétszáz méternyire van a támadás helyszínétől.
A merénylet éjszakáján összesen nyolc taxival utazott. Mobiltelefonját abban a kocsiban hagyta, amellyel a klubhoz érkezett. A készülék alapján azonosították őt, és erről került elő a videofelvétel is, amelyet önmagáról készített. A lövöldözés után magát sebesültnek tettetve menekült el.
A decemberi, 12 ember halálát okozó berlini terrortámadás elkövetőjénél, a Milánóban lelőtt Anis Amrinál talált fegyverrel ölték meg a lengyel kamionsofőrt – közölték tegnap olasz fegyverszakértők.

(Sonline, 2017. január 4.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése