2017. január 2., hétfő

Több cég igyekszik megspórolni az emeléseket

A 24 óra című Komárom-Esztergom megyei napilap ismerteti a Világgazdaság összeállítását a versenyszférában tevékenykedő cégek várható reakcióiról a minimálbéremeléssel kapcsolatban.

*

Több cég igyekszik megspórolni az emeléseket

MAGYARORSZÁG Várhatóan sok cégnek okoz majd nehézséget az idén a 15 százalékos minimálbéremelés, de még ennél is nagyobb érvágást jelenthet a szakképzettek garantált bérminimumának 25 százalékos növelése – így összegezte a Világgazdaság azokat a szakértői véleményeket, amelyek a két intézkedésre reagáltak. „A helyi bértárgyalások alapján már látszik, hogy sok cég megpróbálja megúszni az emelést, elsősorban a munkakörök átminősítésével próbálkoznak, hogy ne kelljen a szakképzettek magasabb bérminimumát kifizetni, hanem csak a sima minimáélbért” – mondta el a lap által megszólaltatott Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Mint megírtuk, a minimálbér 127 ezer, a szakképzetteknek garantált bérminimum összege pedig 161 ezer forintra emelkedik az idén.
A versenyszférában azonban folyamatosan keletkeznek olyan munkakörök, amelyeket képtelen követni a törvény. Hiába van tehát olyan szabályozás, amely kötelezővé teszi a munkakörök egy részében például a középfokú végzettséget – mint a kereskedelemben vagy a vendéglátásban –, sok helyen mégis könnyen lehet „babrálni” az egyes feladatok ellátásohoz szükséges végzettséggel. Kordás László szerint ez ahhoz is vezethet, hogy az érintett dolgozónak januártól kevesebb lesz a nettó fizetése a tavalyinál. Mint mondta, a gyengén működő hazai munkaügyi ellenőrzés nem lesz nagy visszatartó hatással.
A szakszervezeti szövetség elnöke mégis optimizmusának adott hangott, és bízik abban, hogy nemcsak trükközésekhez, hanem hatékonyság- és termelékenység-növelési intézkedésekhez is vezethet majd a cégeknél az emelkedés.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség ezért egy használható ajánlásban hívta fel tagságának figyelmét, hogy különösen ügyeljen a veszélyekre a helyi bértárgyalásokon.

(24 óra, 2017. január 2.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése