2017. január 28., szombat

Vízkelety Mariann: 500 millió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására

A Magyar Távirati Iroda ismerteti a Mediaworks-csoporthoz tartozó lapokban megjelent cikket.

*

Jog-támogatás-lapszemle
Vízkelety Mariann: 500 millió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására

Budapest, 2017. január 28., szombat (MTI) – Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt – nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mediaworks lapoknak.

Az államtitkár a kezdeményezést részben azzal indokolta, hogy a kormány szeretné megerősíteni a jogászképzés színvonalát a vidéki egyetemeken, azokban a régiókban, ahol várható, hogy a közeljövőben jelentősebb elvándorlással kell szembesülni. Szeretnék megfékezni az ilyen irányú tendenciákat, a tapasztalatok szerint ugyanis a felvételizők több mint fele eleve budapesti felsőoktatási intézményekbe adja be a jelentkezését.
Az összeg egy jelentős részét tanulmányi ösztöndíjakra, másik részét pedig kutatási, illetve oktatásfejlesztési programok támogatására szánja a kormány. Az igazságügyi miniszter két típusú ösztöndíjat alapított: nemzeti kiválósági és tanulmányi jogászösztöndíjat.
Az öt vidéki jogi kar tanulói pályázhatnak nemzeti kiválósági jogászösztöndíjra, és havi ötvenezer forintos ösztöndíjat kaphatnak megfelelő felvételi, tanulmányi és egyéb eredményeik alapján. A tanulmányi ösztöndíjat a most felvételiző diákok is megkaphatják, az ő esetükben a felvételi eljárásban szerzett pontjaikat veszik alapul az ösztöndíjra való jelentkezéskor – ismertette Vízkelety Mariann.
A minisztérium és az öt jogi kar vezetése közösen dolgozott ki egy szempontrendszert, amelynek alapján a pályázatokat elbírálják.

bbri \ gjé \ bpt
MTI 2017. január 28., szombat 10:10

(Magyar Távirati Iroda, 2017. január 28.)

500 millió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására

Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mediaworks lapoknak.

Fél milliárd forint a jogi karoknak

Jelentős támogatás a jogi karoknak

Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára.

500 millió a jogi karoknak

Ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemek iránt.

Ötszázmillióval támogatja a jogi karokat az igazságügyi tárca | Minap.hu

Ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mediaworks lapoknak.

500 millió forintos támogatás a jogi karoknak | Magyar Idők

Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mediaworks lapoknak.

Vízkelety Mariann: 500 millió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására

Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mediaworks lapoknak.

500 millió forint a jogi karok támogatására

(null)

Vízkelety Mariann: 500 millió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására

Budapest - Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mediaworks lapoknak.

Félmilliárd forintot ad az Igazságügyi Minisztérium a jogi karoknak

Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára.

500 millió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására

Ötszázmillió forintot biztosít az igazságügyi tárca a jogi karok támogatására, és ebből 225 millió jut arra, hogy egy ösztöndíjprogrammal felkeltsék a fiatalok érdeklődését a vidéki egyetemeken folyó jogászképzés iránt - nyilatkozta Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkára a Mediaworks lapoknak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése