odakozmált lélekkel

 A Magyar Napló című folyóirat közli Szabó Palócz Attila versét.

*

odakozmált lélekkel

megégettem a lelkem
amikor őszintén szóltam
– így sírom el magam versem elején;
zarándok voltam csak
a nemes hivatások erdejében,
holott emberkereskedőnek kellett volna állnom,
még idejekorán,
hiszen az méltóságában is sokkal humánusabb

összegereblyéznem magamat,
összegereblyéznem gondolataimat,
amikor a távolba nézek
(merengjen, akinek jobb dolga nincs…)
ahogy apám teszi őszidőben
a diófa alatt házunk udvarán

kinézek az ablakon,
s látom, zsákba tölti élete jussát,
s bámész, mohó tapló módjára,
ahogy kávémnak a vizet forralnám közben,
megégetem a lelkem

lassú tűzön pároltam ugyan,
de odaégett mégis,
túl sokáig magára hagytam,
de az elszenesedett csücskéből talán még meg tudok menteni valamit,
valamicskét,
hogy talpra álljak ebben az össznépi enyészetben
halk szavakat mormoljak, duruzsoljak,
a múlandóság fülébe súgva-búgva,
azt a gusztustalan, áporodott fajtát,
ami csak a túlélésre hajt, és semmi másra,
önmagát is leigázva

(Magyar Napló, 2015. május)

szerelemcsütörtök

 A Magyar Napló című folyóirat közli Szabó Palócz Attila versét.

*

szerelemcsütörtök

a hosszúra nyúlt vitákban
elporlad az ember kitartása
belefásul ösztöne,
s nagyot néz az elárvult végszomszéd

most aludni kell,
homokba dugott fejjel,
amíg a veszély nem múlik el,
átaludni a vérzivatart,
hulló fejek potyogását
a guillotine nyikorgó hangja mellett

tagadni a realitást,
tagadni a gravitációt, amely a sötét mélybe húz,
tagadni mindent, mi a valósághoz köt,
megtagadni barátságot,
hitet, reményt, szeretet,
s feláldozni mindezt a patália oltárán

mert nincs az a gerinc, amely a mozsárban ne roppanna meg,
s nincs alku és nincs fohász se már,
amely helyre billenthetné ügyeink

alkuképtelen pozíciókban koptatjuk el kitartásunk,
s alkuképtelen pozíciókba fásul bele ösztönünk,
s csak nézek ki a fejemből – végszomszéd módjára –,
hogy ebben a helyzetben már nevető harmadik sem szeretnék lenni,
inkább csak egy álmos, gondtalan
halandó,
ki majd egyszer hangos ricsajra ébred,
amikor szerdánk végtére is már kidoboltatott,
s nyújtózkodik nagyot csütörtökünk minden szeretetében…

(Magyar Napló, 2015. március)

záporban a fény utcai piacon

 A Magyar Napló című folyóirat közli Szabó Palócz Attila versét.

*

záporban a fény utcai piacon

úgy csomósodik meg a nyirok a bőröm alatt,
ahogy az ütőér veri a ritmusát
a szamárlétra harmadik fokán kuksolva
ebben a hirtelen jött homályban

holmi szél, viharos erejű
sodorta fölibénk a felhőt,
aranyozott szavakat körmöltünk épp
ezernyi színbe kódolva érzéseink,
az érzelmek feltárulkozásában
azt a reményvesztettséget,
azt a tetten érhetőt, azt a tapinthatót,
amit még otthonról hurcoltunk magunkkal
mint értékálló portékát

szavak és árajánlatok záporoztak,
hullott vissza fejünkre minden terhelő tétel,
mint a zokszó,
patakzott vállunkon a víz

(Magyar Napló, 2015. március)