Во Радовиш по 44. пат „Караманови поетски средби“

A macedón nemzeti hírügynökség, a MIA (Македонска Информативна Агенција) előzetest közöl a radovisi Aco Karamanov költészeti találkozóról.

*

Во Радовиш по 44. пат „Караманови поетски средби“

Радовиш, 30 ноември 2017 (МИА) - И оваа година, во чест на првиотмодерен македонски поетАцо Караманов, по 44. пат ќе се одржат „Карамановите поетски средби“,кои традиционално се одржуваат во Радовиш, родниот град на Караманов.

Програмата ќе почне денеска воОпштинската народна библиотека „Браќа Миладиновци“ со промоции на книги од роднокрајните писатели Павлина Коѓевец и Ерол Туфан. Ќе бидат промовирани поетските книги „Камчето од Вардар“ од Ерол Туфан и „Боите боемика јас“ од Павлина Кошевец. Промотор и на двете книги ќе биде познати македонски поет Борче Панов.

Претседателот на Советот на општина Радовиш Коле Чаракчиев, утре во рамки на централната манифестација ќе ги прогласи за отворени средбите.

Програмата содржи ликовна изложба од Втората радовишка меѓународна ликовна колонија „Св. Георгиј“, по која присутните ќе можатда ги проследат настапите на модерното балетско студио „Газели“кое ќе се претстави со темата „Women warrior“ по кореографија на Изабела Ангелова, а потоа и настапот на младинскиот поетски театар со Маја Ужевска, Моника Трајанова и Стефанија Ефтимова,кои ќе презентираат стихови од Ацо Караманов.

Ќе настапи и светски познатиотмакедонски музички уметник Драган Даутовски со неговиот камерно-музички настап „Апокалиптикум“ во чест на Ацо Караманов.

На Поетски мозаик со поетски карван на Друштвото на писателите на Македонија ќе настапат десетина еминентни македонски поети,како и десетина познати европски поети од Англија, Унгарија,Словенија,Србија, Бугарија и Турција,како и мод далечната Монголија.

На крајот од централната манифестација,Советот на Карамановите поетски средби ќе ја додели и традиционалната книжевна награда „Карманов„ за најдобра поетска книга за автори до 35 години,којашто годинава, во конкуренција на петнаесетина поети ја доби поетесата Сања Атанасовска за поетскиот ракопис „Стаклена градина“.

Во овој дел одПрограмата ќе биде промовиран и уметнички портрет со ликот на Ацо Караманов изработен одмакедонскиотликовен уметник Новица Трајковски, а ќе се доделат и три вредни бронзени скулптури со ликовите на македонските книжевни великани Блаже Конески, Крсте ПетковМисирков и КирилПејчиновиќ изработени од врвниотмакедонски скулптор, академик Томе Серафимовски.Скулптурите се дар од страна на семејството на академик Серафимовски како прилог во уредувањето на меморијалниотцентар посветен на Ацо Караманов.

Карамановите поетски средби ќе продолжат и во сабота со книжевниот портрети на познатиотмакедонски писател Милован Стефановски за чијшто писателски опус ќе зборува познатиотмакеодонски поет и книжевен критичар Бранко Цветковски,како и книжевни преставувања на поетите гости: Том Филипс од Англија, Палоц Цапо Атила од Унгарија, Петер Андреј и Мојца Андреј од Словенија, Миодраг Јакшиќ и Александра Радаковиќ од Србија, Иван Христов и Екатерина Григорова од Бугарија, Ерол Туфан од Турција и Литов Намдагжанчивин од Монголија.

Средбите ќе завршат со книжевната средба на кантавторот и поет за деца од Словенија - Петер Андреј со младите поети од општина Радовиш.

нд/скс/13:24

A helység nem azonos a helyiséggel...

Dormán László bejegyzést tesz közzé a Facebook-oldalán.

*

Mindenki derülésére: Vona Gábor, a Jobbik elnöke roma közönségnek tartott beszédet Karcagon. A nótaestnek meghirdetett rendezvény egyszercsak átváltozott politikai gyűléssé. A tudósító második mondata így hangzott: „A helység csordultig megtelt.” Mielőtt bárki is megijedne, hogy Karcagot elöntötte a víz, megnyugtatok mindenkit, hogy árvízről nem szólt a tudósítás, nincs árvíz Karcagon. Még akkor sincs, ha a tudósító azt mondja, hogy van. A helység nem azonos a helyiséggel. A helység ezúttal maga Karcag, az a vendéglő pedig, amely állítólag csordultig megtelt (mivel?), az bizony nem helység, hanem helyiség. Azt már a FB olvasóira, illetve az EMMEGGY h(i)radójának nézőire bízom, hogy elképzeljék, hogyan tud egy helyiség csordultig (!) megtelni és azt is, hogy mivel.

(Facebook, 2017. november 30.)

A macedóniai Radovisban még a hivatalos kezdés előtt megtartják az Aco Karamanov találkozó nyitó programját

A teljes program:

 

Szabó Palócz Attila elutazik a radovisi Aco Karamanov irodalmi találkozóra

A Budapest–Belgrád relációra szóló vonatjegy:

Промоции, концерти и изложби во чест на Ацо Караманов ќе се случуваат во Радовиш

A macedóniai MKD (МКД) című portál közli az Aco Karamanov költészeti találkozó programját.

*

ПОЕТСКИ СРЕДБИ

Промоции, концерти и изложби во чест на Ацо Караманов ќе се случуваат во Радовиш

Во чест на првиот модерен македонски поет Ацо Караманов, по 44 пат ќе се одржат „Караманови поетски средби“, коишто традиционално се случуваат во Радовиш – родниот град на Караманов.

Оваа година програма ќе почне на 30 ноември во Општинската народна библиотека „Браќа Миладиновци“ со промоции на книги од роднокрајните писатели Павлина Кошевец и Ерол Туфан, кога ќе бидат промовирани поетските книги „Камчето од Вардар“ од Ерол Туфан и „Боите боемика јас“ од Павлина Кошевец. Промотор и на двете книги ќе биде македонскиот поет Борче Панов.

Во рамките на централната манифестација на 44. „Караманови поетски средби“ на 01 декември, која ќе се случува во ОУ Центар за култура „Ацо Караманов“, за отворени, средбите ќе ги прогласи претседателот на Советот на општина Радовиш – Коле Чаракчиев.

Програмата на свеченото отворање во себе ќе содржи ликовна изложба од Втората радовишка меѓународна ликовна колонија „Св. Георгиј“, по која присутните ќе можат да ги проследат настапите на модерното балетско студио „Газели“, кое ќе се претстави со темата „Women warrior“ по кореографија на Изабела Ангелова, а потоа и настапот на младинскиот поетски театар со Маја Ужевска, Моника Трајанова и Стефанија Ефтимова, кои ќе презентираат стихови од Ацо Караманов.

Посебна атмосфера на свеченото отворање пред поетскиот митинг ќе се даде со настапот на светски познатиот макеодонски музички уметник Драган Даутовски со неговиот камерно-музички настап „Апокалиптикум# во чест на Ацо Караманов.

На Поетски мозаик со поетски карван на Друштвото на писателите на Македонија ќе настапат десетина еминентни македoнски поети, како и десетина познати европски поети од Англија, Унгарија, Словенија, Србија, Бугарија и Турција.

На крајот од централната манифестација, Советот на „Караманови поетски средби“ ќе ја додели и традиционалната книжевна награда „Караманов“ за најдобра поетска книга за автори до 35 години, којашто годинава, во конкуренција на петнаесетина поети, ја доби поетесата Сања Атанасовска за поетскиот ракопис „Стаклена градина“.

Воедно, во овој дел од Програмата на 44. „Караманови поетски средби“ ќе биде промовиран и уметнички портрет со ликот на Ацо Караманов, изработен од познатиот македонски ликовен уметник Новица Трајковски, а посебен куриозитет ќе биде и доделувањето на три вредни бронзени скулптури со ликовите на македонските книжевни великани Блаже Конески, Крсте Петков Мисирков и Кирил Пејчиновиќ изработени од врвниот македонски скулптор, академик Томе Серафимовски. Скулптурите се дар од страна на семејството на академик Серафимовски како прилог во уредувањето на меморијалниот центар посветен на Ацо Караманов.

Карамановите поетски средби ќе продолжат и на 02 декември со книжевниот портрет на познатиот македонски писател Милован Стефановски, за чијшто писателски опус ќе зборува познатиот македонски поет и книжевен критичар Бранко Цветковски, како и книжевни преставувања на поетите гости: Том Филипс од Англија, Палоц Цапо Атила од Унгарија, Петер Андреј и Мојца Андреј од Словенија, Миодраг Јакшиќ и Александра Радаковиќ од Србија, Иван Христов и Екатерина Григорова од Бугарија, Ерол Туфан од Турција и Литов Намдагжанчивин од Монголија.

Сите овие книжевни претставувања, Советот на средбите ги организира во знакот на големиот јубилеј - 60 години од основањето на општинската народна библиотека „Браќа Миладиновци“ од Радовиш. Средбите ќе завршат со книжевната средба на кантавторот и поет за деца од Словенија – Петер Андреј со младите поети од Општина Радовиш.

Csodálatos kalandok a Kossuth Lajos fedélzetén

A Családi Kör a Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz Attila jegyzetét.

*

Csodálatos kalandok a Kossuth Lajos fedélzetén

Az űrhajó, amely elvitte a világűr távoli mélységeibe a kis magyar kádári valóságot, avagy tisztelgés Szentmihályi Szabó Péter sziporkázó humora, no és persze a csehszlovák és keletnémet logarlécipar sikerei előtt

A Kossuth Lajos űrhajó – amelynek oldalára a leghíresebb matyóföldi pingálóasszony festett magyaros motívumokat – „a legnagyobb titoktartás közepette startolt a hortobágyi űrközpont víztoronynak álcázott kilövőállványáról”. Az elbeszélés szerint 2000. augusztus 20-át írtak épp, s hajnali négy órakor indították útjára az első magyar űrhajót. „A rakéta hatalmas Ikarusz farmotorjai előírásosan feldübörögtek, s az óriási test némi tétovázás után csakugyan felemelkedett, s lassan eltűnt a kis Űrhajózási Albizottság izgatott és elégedett szemei elől.” Egy ilyen esemény persze sokkal több alapot teremt a dicsekvésnek és az ünneplésnek, mint a titkolózásnak, így a „titokzatosságra csupán az adott okot, hogy Magyarország feltétlenül sikeres startolás után kívánt bevallottan is csatlakozni az űrnagyhatalmak sorához, s presztízsveszteség nélkül akarta méltóképp ünnepelni az alkotmány ünnepét.” Mint kiderült, csakis és kizárólag magyar alapanyagokból a hajdúházi Aranyszabadság Termelőszövetkezet melléküzemeként működő Kosárfonó- és Kibernetikai Üzemrészleg dolgozói a Magyar Televízió valamely jeles és neves berendezőjének tervei alapján építették meg a Kossuth Lajost. Torbay Tibor, a legénység matematikai és csillagászati felelőse pedig rögtön a kilövés után máris a „japán zsebszámológépével játszadozott, amely az űrhajó mesterkomputerének szerepét volt hivatva betölteni. A számítógépet csupán a legnagyobb nehézségek árán sikerült Hegyeshalomnál átcsempészni, kizárólag erre a célra, mert a magyar vámhatóságok az Oktatási Minisztérium megbízásából továbbra is élénken kobozták el az ügyes kis gyártmányokat, ily módon is óva a magyar állampolgárok szorgalmát és Csehszlovákia és az NKD logarléciparát” – jegyezte fel Magyarok az űrben címmel az 1976-ban keltezett, majd később az 1983-ban kiadott A tökéletes változat című kötetébe is besorolt elbeszélésében Szentmihályi Szabó Péter (1945–2014), aki nemcsak prózaíróként, de költőként is ismert volt. Ennyi bevezetés után pedig talán már senkinek nem kell különösebben megmagyaráznom, hogy mennyi irónia s humor van soraiban.

Jómagam alig ötéves kiskölyök voltam a novella keletkezésekor. A szerzővel jóval később, immár idős korában ismerkedtem meg, rendszeres szerzőnk volt ugyanis a budapesti Magyar Hírlap című országos napilapnál, ahol abban az időszakban a publicisztikai rovat szerkesztőjeként dolgoztam. Szentmihályi Szabó Péternek állandó, naponta megjelenő sorozata volt az oldalainkon Sarkosan fogalmazva címmel, s az egyik legmegbízhatóbb munkatársunkként, minden reggel, mire én beérkeztem a szerkesztőségbe, már ott várt tőle a megszokott e-mail a céges postafiókomban. A végsőkig. Sőt, a legvégsőkig… Hiszen így történt ez a halála napján, 2014. október 20-án is. Reggel még megírta és elküldte szövegét, s talán már a másnapit is tervezgette, talán össze is állt a fejében, kitalálta és gondolatban még csiszolgatta, amikor elhunyt…

Verseit és komoly, történelmi műveit, drámáit és publicisztikai köteteit ismertem már korábbról is (sőt ezek némelyikéről írtam is; ismertetőket, kritikákat, amit épp sikerült kihoznom magamból…), arról azonban – s ezt itt és most töredelmesen bevallom! – eddig csak az életrajzában olvastam, hogy tudományos-fantasztikus regényeket, elbeszéléseket is írt. Ezért is fogadtam kitörő örömmel, amikor a minap, immár a lezárt hármas metró egyik nem működő állomásának környékén bóklászva, egy utcai könyvárusnál megtaláltam A tökéletes változat című kötetét. Háromszáz forintot adtam érte. Kapásból. És gondolkodás nélkül. Mondhatni: azonnal lecsaptam rá! Sajnos, azonban ma már ezt a példányt nem tudom dedikáltatni a szerzővel… Nyugodjék békében!

Hosszan méregettem a könyv címlapján Herpai Zoltán alkotását, Szentmihályi Szabó Péter sziporkázó humora pedig már alig néhány sor után megragadott…

Engedjék meg, hogy bemutassam önöknek a novellában megidézett űrhajó legénységének egyik legfontosabb tagját! Rögtön a kilövés után ugyanis „a földszinten, a portásfülkéből kellemes kávéillat áradt: Schmalz Ödönné már főzte is a kávét az űrhajósoknak, de ő fogja ellátni az űrhajó takarításának feladatát is, egyúttal érdekes tudományos kísérletnek vetve alá a porszívót, vajon működik-e légüres térben.” A Kossuth Lajos űrhajó pedig elvitte fedélzetén a végtelen univerzumba, a világűr távoli, és innen, a Föld nevű bolygóról nézve kiismerhetetlennek tűnő, talán mindörökre felderítetlenségre kárhoztatott mélységeibe a hetvenes-nyolcvanas évek kis magyar kádári valóságát…

(Családi Kör, 2017. november 16.)

Beszélgetések a zEtna lávafolyamában

A Magyar Szó közli Horváth Zsolt beszámolóját a zEtna irodalmi fresztiváljáról.

*

Beszélgetések a zEtna lávafolyamában

Szombat este véget ért az internetes irodalmi folyóirat tizennegyedik fesztiválja

November első hetében évről évre – a zEtna internetes irodalmi folyóirat fesztiváljának köszönhetően – különböző intenzitással ugyan, de felpezsdül a térség irodalmi élete, új energiával és szellemi táplálékkal ellátva a zentai és környékbeli irodalomkedvelőket.

Így az idén tizennegyedik alkalommal megrendezett (nem csak) irodalmi kavalkád titka talán elsősorban az, hogy az irodalmárok, képzőművészek, zenészek háromnapos találkozója alkalmat ad a beszélgetésekre, s ezt a lehetőséget a rendezvénysorozat vendégei ki is használják. Az egyik kedves kollégám a minap megjegyezte: ezek a „irodalmi folyamok közötti” kedélyes dialógusok sokkal fontosabbak annál, mint ami az alkotóházban a közönség előtt elhangzik. Emellett évről évre az ismert írók mellett egyenrangú teret kapnak a feltörekvő, tehetséges ifjak is, valamint az újító jellegű kísérletezések.

Az idei fesztivál második napján a vajdasági ismert képzőművésszel, Szajkó Istvánnal és Szűgyi Zoltán adai születésű irodalmárral folytatott érdekes beszélgetést követően nem kevésbé volt izgalmas megismerkedni Nagy Hajnal Csilla fiatal felvidéki írónővel és műveivel. Szabó Palócz Attila Viola Szandrával, a magyarországi „testverselővel”, tánckritikussal, a Magyar Idők munkatársával beszélgetett, ennek során megismerkedhettünk az irodalom népszerűsítésének egy igazán rendhagyó módjával is. Megtudhattuk azt is, hogy mi fán terem Szandra legújabb „találmánya”, az úgynevezett verstetkó.

A rendezvénysorozat utolsó napján Bozsik Péter Hizsnyai Zoltán József Attila-díjas felvidéki költővel, a szlovákiai magyar írók lapjának, az Opusnak a főszerkesztőjével beszélgetett, majd az úgyszintén felvidéki Horváth Viktor Tankom című regényét megismerve a regény cselekményszálának alapot adó, a csehszlovák reformtörekvéseket 1968-ban brutálisan letörő invázióról tudhattunk meg kevésbé ismert dolgokat. Izgalmas volt végighallgatni Mészáros Anikónak Jónás Tamás roma költővel és programozóval lefolytatott beszélgetését, amelynek során ízelítőt kaptunk a fiatal irodalmár Cigányidők című önéletrajzi regényéből és verseiből. Jónás Tamás versei 16 éves kora óta jelennek meg, s ő alapította a dokk.hu című, mindenki által írható portált, amelynek jó ideig a szerkesztője is volt. Huszonkét évesen adta ki Cigányidők címmel írt önéletrajzi regényét, melyben a kora gyermekkora történéseit dolgozza föl. Ezenkívül elkészítette a Demokrácia című első internetes közösségi játékot.

A fesztivált szombat este a Hoppál Mihály Band koncertje zárta.

Horváth Zsolt

(Magyar Szó, 2017. november 14.)

Viola Szandra, a testverselő (Horváth Zsolt felvétele)

A szörnyeteg születésnapja

A Családi Kör a Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz Attila jegyzetét.

*

A szörnyeteg születésnapja

A raszta hajú űrlény eljövetele, avagy a nap, amikor a hollywoodi tréfa forgatókönyvvé nőtte ki magát

Jelentős filmtörténeti évfordulót ünnepelt az idén nyáron a szakma és a közönség: harminc évvel ezelőtt, vagyis 1987. június 12-én mutatták be az amerikai mozikban a Predator című alkotást. Érdekességként jegyezzük itt meg, hogy évfordulós alkalmi cikkében a Port.hu internetes filmportál szerzője raszta hajú űrszörnyetegként határozta meg a címszereplőt, aki az időközben eltelt három évtizedben az egyik legnépszerűbb sci-fi ikonná nőtte ki magát az Alien és a Terminator mellett. Pedig a forgatókönyvíró testvérpár, Jim Thomas és John Thomas tulajdonképpen nem is csinált mást, csak összegyúrta a kor két kultikus háborús eposzát, a komolyabb mélységeket távolról sem érintő Rambót és a Kommandót, s ezekhez adta hozzá izgalmas, különleges fűszerként A nyolcadik utas: a Halál, vagyis az Alien-mítosz tudományos-fantasztikumát.
Szűcs Gyula úgy fogalmazott: „A Predátor ötlete egy hollywoodi poénból nőtte ki magát filmtervvé.” A Rocky negyedik részének 1985-ös bemutatója után ugyanis „mindenki arról beszélt Hollywoodban, hogy Stallone már mindenkivel összecsapott a ringben, akivel lehetett, így lassan már nem marad más ellenfele a folytatásokra, csak E.T.” Jim és John Thomas tehát komolyan vette a tréfát, és egy forgatókönyvben feldolgozta azt. Az ötletre pedig a Kommandó producere, Joel Silver mozdult rá elsőként.
Ebben a változatban azonban – az eredeti elképzelés szerint – Arnold Schwarzenegger egyedül szállt volna szembe az ekkor még Vadásznak (Hunter) nevezett Predátorral. De a főszereplőnek ez nem tetszett, meggyőződése volt ugyanis, hogy a filmben egy egész zsoldos csapatnak kell kísérnie őt a dzsungelben. Mindezt pedig azzal magyarázta, hogy az idegen lény akkor lesz igazán félelmetes, ha látványosan betojik tőle egy csomó izomhegy. Hát így történt…

(Családi Kör, 2017. november 9.)

Ének a sírkertben

A Családi Kör a Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz Attila jegyzetét.

*

Ének a sírkertben
La Fontaine, Édith Piaf, Jim Morrison és Molière szomszédságában, avagy séta a hírességek végső nyughelye körül

Így, röviddel halottak napja és mindenszentek után talán nem veszik zokon tőlünk olvasóink, ha egy temetői felvételt is beillesztünk mai összeállításunkba. Szöőr Annának tartozunk köszönettel ezért a nagyszerű fotográfiáért, amely 1990 novemberében készült Párizs híres sírkertjében, a Père-Lachaise temetőben. „Az első utam Édith (Gassion) Piafhoz vezetett. Együtt nyugszik a kétévesen elhunyt kislányával, akinek a halálát soha nem dolgozta fel” – mesélte a kép szerzője, amikor néhány nappal ezelőtt megosztotta felvételét a Facebookon. A francia főváros legnagyobb temetője negyvennyolc hektáron terül el, s olyan nagyságok nyugszanak itt, mint Jean de La Fontaine francia író, Clarence John Laughlin fényképész, Marcel Marceau pantomimművész, Amedeo Modigliani olasz szobrász és festő, Molière, a francia drámaírók (talán…) legnagyobbika, aki mellesleg színházi rendező és színész is volt egy személyben, Jim Morrison amerikai zenész és énekes, Frédéric Chopin lengyel zeneszerző, Frankel Leó magyar származású francia politikus, Zách János Ferenc magyar csillagász és még nagyon sokan mások…
A képen látható családi sírboltban az énekesnő és gyermeke mellett nyugszik még Louis-Alphonse Gassion, Édith Piaf édesapja is, hiszen talán elmesélnem is felesleges újra, hogy a Piaf egy utóbb felvett művésznév, ami a francia szlengben verebet jelent, s ezzel a művésznő vézna testalkatára utalt a névadója, vagyis az első menedzsere. A hányattatott sorsú családot így hozta össze végül a sors.
Nagyon remélem, hogy mindhármukért gyújtott legalább egy-egy mécsest valaki a múlt heti ünnepen.

(Családi Kör, 2017. november 9.)

„Feleljen róla Szent Péternek”

A Családi Kör a Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz Attila jegyzetét.

*

„Feleljen róla Szent Péternek”

Egy magyar lapkiadó görbe tükörben, avagy Emich Gusztáv kigúnyolása

November 3-án, vagyis holnap ünnepelhetné kétszázharmadik születésnapját Emich Gusztáv (1814–1869) könyvkereskedő, kiadó és nyomdász, ha persze ennyire ritkamód hosszú életű ember lenne, illetve lett volna. Mint ahogyan nem volt… Isten nyugosztalja!

Őt ábrázolta az 1868. június 28-i számának címlapján publikált karikatúráján a Borsszem Jankó című szatirikus lap. S habár ez még csak az újság első évfolyama volt, bizony nemcsak a korabeli magyar lappiacon, de a közéletben is új, addig szokatlan jelenség volt ez a kiadvány, nem is mindig tudták hova rakni, hova tenni, hogyan értékelni már az indulása idején sem. Már a megjelenése, feltűnése pillanatában sem… Így hát önmaga szokásait, önmaga hagyományait (magyarán: az arculatát…) is magának – illetve a lap szerkesztői gárdájának – kellett kialakítania. A politikai megítélése pedig ezerféleképp változott fennállásának későbbi évtizedi alatt is, leginkább annak függvényében, hogy épp ki érezte találva, illetve sértve magát a karikatúrák, az élcelődés céltáblájává, vagy éppen gúny tárgyává válva. Ahogy mondani szokták, az 1868-ban indult „legnépszerűbb dualizmuskori élclap”, a Borsszem Jankó – amely Ágai Adolf főszerkesztő gondozásában került az olvasók asztalára – elsősorban művészi igényű karikatúráival és szatirikus írásaival hívta fel magára a figyelmet. Itt szólok: jelentős jubileumot ünnepelhet hát jövőre a magyar sajtótörténet, ugyanis 2018-ban lesz a Borsszem Jankó indulásának százötvenedik évfordulója. Kár, hogy akárcsak Emich Gusztáv kiadó sem élte meg a kétszázharmadik születésnapját, úgy az élclap sem tartott ki ilyen sokáig…

A Borsszem Jankó ötven év alatt több mint kétezer fős viszonylag állandó olvasótábort szervezett maga köré – szép, tiszteletet parancsoló példányszámmutató volt ez az adott kor viszonyai közepette –, később pedig a csökkenő népszerűség mellett is egészen 1938-ig rendszeresen megjelent. Ágai Adolf, az újság első főszerkesztője beszélt egy alkalommal arról, hogy a Borsszem Jankó születése az akkoriban kormányzó Deák-párthoz, egészen konkrétan Andrássy Gyula miniszterelnökhöz kötődött, aki látva az Üstökös és a Bolond Miksa című lapok baloldali – tehát ebben az időszakban ellenzéki – fordulatát, egy olyan élclapot szeretett volna létrehozni, amely válaszol a negyvennyolcas alapokon politizáló és kormány munkáját bíráló körök támadásaira. Nos, másfél évszázad távlatából talán rámondhatjuk ma már erre, hogy tette ezt nem kis sikerrel…

Ennek szellemében minden szám címlapján egy-egy nagyméretű színes karikatúra jelent meg, amelyhez a kísérőszöveget a második oldalon találhatták meg az olvasók. Emich Gusztávról például ezt írták 1868. június 28-án: „Ezen eős nemes család létezése constatálva van mind Emewke (olv. Emőke) vára romjainak létezése, mind a »Budapesti Közlöny« junius 23-ki száma által – melynél fogva ezen várnak Emich Gusztáv senior által a majoresco többi ősi birtokaihoz való annectálása törvényesittetik.

Ezen aristocraticus múlt, jelen és jövő mellett is: Emewkey Gusztáv kiválóán szabadelvű gondolkozással bir, legalább a szabad sajtónak hű barátja, a mennyiben évtizedek óta szabadon sajtolja – az Írókat.

Vas Gereben – feleljen róla Szent Péternek – crudelis viczczet mondott egyszer Emichre.

Azon aggasztó hir járt, hogy a magyar nyomdászok legkiválóbbja, vérhányásba esett.

Nekünk, kik őszinte részvéttel említettük előtte a balesetet, igy felelt nedélyesen:

– Sohse nyugtalankodjatok . . . . a mi vérünket hányja.” Ezekért a sorokért, valljuk be, Emich Gusztáv vélhetően nem zárta a lelkébe szeretettel a Borsszem Jankó szerkesztőgárdáját…

(Családi Kör, 2017. november 2.)