„Feleljen róla Szent Péternek”

A Családi Kör a Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz Attila jegyzetét.

*

„Feleljen róla Szent Péternek”

Egy magyar lapkiadó görbe tükörben, avagy Emich Gusztáv kigúnyolása

November 3-án, vagyis holnap ünnepelhetné kétszázharmadik születésnapját Emich Gusztáv (1814–1869) könyvkereskedő, kiadó és nyomdász, ha persze ennyire ritkamód hosszú életű ember lenne, illetve lett volna. Mint ahogyan nem volt… Isten nyugosztalja!

Őt ábrázolta az 1868. június 28-i számának címlapján publikált karikatúráján a Borsszem Jankó című szatirikus lap. S habár ez még csak az újság első évfolyama volt, bizony nemcsak a korabeli magyar lappiacon, de a közéletben is új, addig szokatlan jelenség volt ez a kiadvány, nem is mindig tudták hova rakni, hova tenni, hogyan értékelni már az indulása idején sem. Már a megjelenése, feltűnése pillanatában sem… Így hát önmaga szokásait, önmaga hagyományait (magyarán: az arculatát…) is magának – illetve a lap szerkesztői gárdájának – kellett kialakítania. A politikai megítélése pedig ezerféleképp változott fennállásának későbbi évtizedi alatt is, leginkább annak függvényében, hogy épp ki érezte találva, illetve sértve magát a karikatúrák, az élcelődés céltáblájává, vagy éppen gúny tárgyává válva. Ahogy mondani szokták, az 1868-ban indult „legnépszerűbb dualizmuskori élclap”, a Borsszem Jankó – amely Ágai Adolf főszerkesztő gondozásában került az olvasók asztalára – elsősorban művészi igényű karikatúráival és szatirikus írásaival hívta fel magára a figyelmet. Itt szólok: jelentős jubileumot ünnepelhet hát jövőre a magyar sajtótörténet, ugyanis 2018-ban lesz a Borsszem Jankó indulásának százötvenedik évfordulója. Kár, hogy akárcsak Emich Gusztáv kiadó sem élte meg a kétszázharmadik születésnapját, úgy az élclap sem tartott ki ilyen sokáig…

A Borsszem Jankó ötven év alatt több mint kétezer fős viszonylag állandó olvasótábort szervezett maga köré – szép, tiszteletet parancsoló példányszámmutató volt ez az adott kor viszonyai közepette –, később pedig a csökkenő népszerűség mellett is egészen 1938-ig rendszeresen megjelent. Ágai Adolf, az újság első főszerkesztője beszélt egy alkalommal arról, hogy a Borsszem Jankó születése az akkoriban kormányzó Deák-párthoz, egészen konkrétan Andrássy Gyula miniszterelnökhöz kötődött, aki látva az Üstökös és a Bolond Miksa című lapok baloldali – tehát ebben az időszakban ellenzéki – fordulatát, egy olyan élclapot szeretett volna létrehozni, amely válaszol a negyvennyolcas alapokon politizáló és kormány munkáját bíráló körök támadásaira. Nos, másfél évszázad távlatából talán rámondhatjuk ma már erre, hogy tette ezt nem kis sikerrel…

Ennek szellemében minden szám címlapján egy-egy nagyméretű színes karikatúra jelent meg, amelyhez a kísérőszöveget a második oldalon találhatták meg az olvasók. Emich Gusztávról például ezt írták 1868. június 28-án: „Ezen eős nemes család létezése constatálva van mind Emewke (olv. Emőke) vára romjainak létezése, mind a »Budapesti Közlöny« junius 23-ki száma által – melynél fogva ezen várnak Emich Gusztáv senior által a majoresco többi ősi birtokaihoz való annectálása törvényesittetik.

Ezen aristocraticus múlt, jelen és jövő mellett is: Emewkey Gusztáv kiválóán szabadelvű gondolkozással bir, legalább a szabad sajtónak hű barátja, a mennyiben évtizedek óta szabadon sajtolja – az Írókat.

Vas Gereben – feleljen róla Szent Péternek – crudelis viczczet mondott egyszer Emichre.

Azon aggasztó hir járt, hogy a magyar nyomdászok legkiválóbbja, vérhányásba esett.

Nekünk, kik őszinte részvéttel említettük előtte a balesetet, igy felelt nedélyesen:

– Sohse nyugtalankodjatok . . . . a mi vérünket hányja.” Ezekért a sorokért, valljuk be, Emich Gusztáv vélhetően nem zárta a lelkébe szeretettel a Borsszem Jankó szerkesztőgárdáját…

(Családi Kör, 2017. november 2.)