A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Jogos
önvédelem címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.
*
Jogos önvédelem
Aki magyarul beszél, az provokátor – ezt sugallja a szerb
rendőrség viselkedése, hiszen a legutóbbi, a múlt héten nyilvánosságra került
esetben, amikor két magyar fiút vertek meg Újvidéken egyelőre ismeretlen
támadók, csak azért, mert magyarul beszéltek, azt írták a jegyzőkönyvbe:
„verbálisan provokáltak”.
Néhány évvel ezelőtt újvidéki magyar barátaim egy kellemesen
eltöltött hétvégi este után elindultak hazafelé. A város egykori magyar
„gettója” a Telep nevű városrész (a nemzetiségi arányok felbomlása, tehát a
múlt század kilencvenes éveinek eleje óta egészen megváltoztak ezek a viszonyok
már a Telepen is…), a társaság nagy része oda indult, gondolták, egyiküknél
majd egy rögtönzött házibulin folytatják a mindaddig kiválóan alakult estét. Ahogy
ballagtak hazafelé, menet közben természetesen magyarul beszélgettek. Épp az
egyik sarokhoz értek, ahol le kellett fordulniuk – a Futaki út és a Dušan cár
utca sarkán, a ferences rendház közvetlen közelében, a nagy múltú és ezúton is
minden arra járónak hőn ajánlott City cukrászdától néhány lépésnyire –, amikor
egy szembe jövő szerb társaságból kirontott egy megtermett fickó, és
nekiiramodott az elsőnek, akit megtalált, ütötte-vágta és a magyar anyját
szidta. „Beszélj szerbül, hogy az egész világ megértsen!”
Vesztére azonban épp Árpi barátomra futott rá, aki fél
kézzel lecsapta támadóját, mint a taxiórát, és a hősködő szerb fickó már az
ötödik-hatodik pofont kapta a földön fekve, amikor döbbenten széttárva karját,
megszólalt: „Nem fogunk tán verekedni egy magyar miatt?!”
Rangos elismerést kapott nemrég a szenttamási Emberi Jogi
Központ: június 20-án Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő adta át a
délvidéki szervezet képviselőinek az Európai Polgár Díjat. Talán fontos lehet
itt most egy névsorolvasás: Süge Zsolt, Andróczky Csaba, Nádi Karolina, Hegedűs
Csaba és Kiss Rudolf. Ők öten vették át a központ nevében az elismerést,
amelyet az Európai Parlament most először ítélt oda egy, az unió területén
kívül működő szervezetnek.
Aki követte az elmúlt évek vajdasági híreit, annak nem okoz
meglepetést, hogy ezt a szervezetet tüntették ki ezzel az elismeréssel. Az
aktív és munkájukat jól végző civilszervezetek ugyanis mindig szálkát
jelentenek az épp aktuális, épp regnáló hatalom szemében. Több évvel ezelőtt,
még amikor megalakulását követően az első e-mailek ékeztek az Emberi Jogi
Központtól, kérdeztem vajdasági újságíróktól, hogy mit kell tudni erről a
szervezetről. Akkor mondta egyikük, hogy mindig „nagyon élesen fogalmaznak”, de
már többször is ellenőrizte az általuk közölt információkat, és rendre
helytállónak bizonyultak. Ez a szenttamási Emberi Jogi Központ egyik legnagyobb
erénye.
Elsősorban azzal váltak ismertté, hogy a magyarellenes
támadásokról tájékoztatták a nyilvánosságot, szakszerűen és megbízhatóan, mert
nem mindenki olyan talpraesett, mint Árpi barátom a fent visszaidézett
történetben. Tényfeltáró munkájukkal segítik azokat, akik a magyarverések
áldozataivá váltak, ugyanakkor pedig a nyilvánosság erejével gyakorolnak
nyomást az ilyen ügyekben általában tétlenkedést mutató hatalomra. Mindenképp
jogos tehát az elismerés, amihez ezúton is gratulálunk. Mert meg kell védenünk
magunkat, és a jogos önvédelemnek több módja is van: egyik az, ahogyan Árpi
viselkedett az adott szituációban, a másik, hosszabb távon hatékonyabb pedig
az, ahogy az Emberi Jogi Központ munkatársai teszik.
(Magyar Hírlap, 2009. június 25.)
