2024. április 24., szerda

Kalandozás régi képeslapok nyomán

Az Irodalmi Jelen című folyóirat közzéteszi honlapján Muth Ágota Gizella kritikáját Szabó Palócz Attila Utazások apósommal című regényéről.

*

Kalandozás régi képeslapok nyomán

Szabó Palócz Attila sokoldalú személyiségét és munkásságát már megismerhették az Irodalmi Jelen olvasói. Utazások apósommal című, 2023-ban megjelent könyve súlyánál és méreténél fogva is páratlan alkotás. Nem kis vállalkozás a Felvidék és a „déli végek” részletes, szerteágazó bemutatása, pontosabban „kalandozás” ezeken a tájakon, túlnyomórészt a történelmi Magyarország területén. A könyv alapötletét egy nagy csomag régi levelezőlap adta az írónak, amely elmondása szerint apósa újvidéki szülői házának padlásáról került elő. A történelem viharai és egy számunkra fájdalmas békeszerződés miatt a tárgyalt magyar területek a szomszédos államokhoz kerültek ugyan, de magyar lakóik lelki rokonaink maradnak.
A szerző egy új irodalmi kategóriát vezet be, amikor „térregénynek” nevezi könyvét. Ezzel az összetett fogalommal talán azt szeretné jelezni, hogy egy adott terület, tájegység, város élete miképp változik, formálódik a történelem folyamán, a nagypolitika hogyan alakítja kedve szerint az ott élő emberek sorsát:”… a kisemberek… feje felett határok tolódnak el (át…), s gyakran meg sem lehet mondani, hogy ugyanabban az országban ébrednek-e fel, amelyikben előző este még aludni tértek.” Eredeti ötlet egy már nem élő kísérőt, „megboldogult apósát” választani útitársnak, akit a kötetben következetesen így szólít meg. Ő volt az, aki gyerekkora óta gyűjtögette a családnak küldött képeslapokat, amelyekből az író válogat. A képek többsége különböző földrajzi helyszíneket ábrázol a második világháború utáni időkből, de akadnak ennél korábbiak is a gyűjteményben. A könyv elbeszélésmodellje egy fiktív autós utazás valós tájakon, ami alkalmat ad az írónak apósával történő „beszélgetések” keretében régi családtagok, rokonok, ismerősök, emlékek és helyszínek felidézésére, s közben saját történelemszemléletének kifejtésére is. A képzeletbeli utazás a vajdasági Újvidékről, az író szülőhelyéről indul, majd nagyjából északról déli irányban bejárva a többnyire történelmi magyar tájakat, városokat a mai Szlovénia területén ér véget.
Az útleírás, útirajz mai is közkedvelt műfaj, de Szabó Palócz Attila tovább lép ennél, kiszélesíti a fogalmat azáltal, hogy egy-egy régió történelméből is bőségesen közöl adatokat, legendákat elevenít fel, irodalmi részletekkel színesíti a tájak, városok bemutatását, saját interjúkat közöl, egyes eseményekhez dokumentumokat mellékel. Igyekszik egy települést a maga teljességében, múltjával, jelenével együtt elénk tárni. Néha „betér” egy-egy kávézóba, étterembe, beszélget az ottani emberekkel. Itt-ott „belekóstolhatunk” a helyi gasztronómiába is, megtudjuk, hogyan készül az igazi török kávé Montenegróban, a macedón „Tavcse na gavcse” nevű babétel, az isztriai halászlé és még néhány különlegesség. Hatalmas anyagot vonultat fel, nem csoda, hogy bevallása szerint tíz évig dolgozott rajta. Állításait történészek munkáiból vett idézetekkel is igazolja. Mindeközben némi családtörténet is kibontakozik a lapokon, ahogy haladunk generációkon át nagyszüleitől saját személyes gyerek- és felnőttkori élményei felé. A képeslapok, családi és baráti üdvözletek is utalnak néhol a változó történelmi-politikai helyzetre. A bélyegzőkön látszó évszámokból, utcanevek változásaiból az egykori magyar területek politikai hovatartozásának alakulásából, a néhol óvatos pársoros megfogalmazásokból az emberek közérzetére is következtethetünk.
A mű valójában egy hosszú, összehangolt földrajzi-történelmi túra, amelyben szerepet kap a szociográfia, az irodalom és a művelődéstörténet is. Mindez egy nagy vonalakban felvázolt családtörténettel egészül ki „megboldogult apósa” képeslapjait illusztrációként követve régi és mai országhatárokon át. Néhol a bőség zavarával küzdünk a színhelyekhez kapcsolódó történetek, legendák, kellemes vagy elborzasztó események olvasásakor. Szabó Palócz Attila közvetlen, csevegő, sajátosan ironikus stílusában mesél, anekdotázik, néhol mélyen és őszintén felháborodik az esztelen műemlékrombolásokon, a kegyetlen vérengzéseken és az embertelen, háborús gaztetteken. A könnyed előadásmód mögött sokszor nosztalgiába hajló szomorúságot érzünk, főleg akkor, amikor szülőföldjéről beszél. Hangsúlyozza is, hogy noha már Budapesten él, mégis „vajdasági író” maradt.
A könyv a Prológgal indul, amelyben a szerző szűkebb pátriáját négy vajdasági várost mutat be, majd két nagy részre tagolódik, a Felvidék (Szlovákia, Csehország, Lengyelország) és „A déli végek” régióinak és országainak (Vajdaság, Szerbia, Koszovó, Macedónia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Horvátország és Szlovénia) ismertebb egykori magyar területein való kalandozásra (pár „nem magyar” délszláv régió az egykori Jugoszlávia, Lengyelország a régmúltba visszanyúló lengyel-magyar kapcsolatok révén került a képbe).
A szerző végig szerepelteti az ismertetett városokat magyar nevükön is. Érdekességként a belső borítón egy különös földrajzi játék, a „Vajdasági kalandtúra” apró képein a tájegység városai láthatók. A játékhoz részletes leírást is kapunk a későbbiekben. A kötetet Surján László előszava és a függelékben a Charta XXI Megbékélési Mozgalom szakaszai foglalják keretbe. A könyv lényegét remekül kifejezi a szerző által a felvidéki kalandozások elején idézett Jókai-műrészlet bevezető gondolata: „Vannak vidékek, amiknek igéző hatása az emberi kedélyre el nem tagadható, amiknek múltja belesugall a jelenbe. Ország, világ, korszellem átalakul, idomul az idővel, az a vidék maga külön is alakít, idomít, s hagyományos befolyását nem szűnteti meg, s mint egy örökké tartó álom, belerémlik az ébrenlétbe.”
Kár, hogy azokra nem gondolt a szerző, akik nem otthonról, a fotelből, térképet nézegetve utaznának vele, hanem kedvet kapnának a valóságban is követni, mert nekik elég körülményes lenne e képzőművészeti albumokkal vetekedő hatalmas könyvet magukkal cipelni. Előnyösebb és kezelhetőbb lett volna talán két kötetben gondolkodni, esetleg néhány túlcsorduló történelmi kitekintés lerövidítésével.
Szabó Palócz Attila könyvét mindazoknak ajánlom, akik emberközelből szeretnének ízelítőt kapni hazánk régi és közeli múltjából, különösen osztálykirándulást tervező középiskolai tanároknak kedvcsináló, színvonalas, előtanulmányként.

Szabó Palócz Attila: Utazások apósommal: A Felvidéken * A déli végeken. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2023.

Muth Ágota Gizella
(Irodalmi Jelen, 2024. április 24.)

2024. április 11., csütörtök

[A Költészet Napján hadd rukkoljak elő egy családi történettel, amit tegnap mesélt a két Nagynéném...]

Szurovecz Kitti egy bejegyzést tesz közzé a Facebook-profilján a magyar költészet napja alkalmából.

*

A Költészet Napján hadd rukkoljak elő egy családi történettel, amit tegnap mesélt a két Nagynéném, én meg könnyesre röhögtem magam. Pakolászás közben előkerült ez a régi, úgy 60 éves fénykép. Balról jobbra: Erzsike, Marika és Rozika tekertek hazafelé a gimiből a nagyhatárban, szerintem ránézésre három Audrey Hepburn is lehettek volna, de nem ez a sztori lényege. 😁 Hanem az, hogy mint megtudtam, ebben az időben kaptak egy közös szerelmeslevelet, amiben találkára hívták őket. A megszólítás az volt, hogy "Maga meg a maga húga" 😂 és ez a bájos kezdet végigvonult az egész, egyébként helyesírási hibáktól hemzsegő íráson. A Molnár-lányoknak nem kellett vagányságért a szomszédba menni, sorról sorra kijavították a levelet, majd frappáns, nemleges választ dolgoztak ki, amit úgy írtak alá, hogy "Maga meg a maga húga..." 😂 😁 😂 És én ebben a családban nőttem fel. 😈 😇 😂

(Facebook, 2024. április 11.)

Kiefett a fogam

Paku József (Yoza) egy verset tesz közzé a saját Facebook-profilján a magyar költészet napja alkalmából.

*

Magyar költéfet filágnapja

Paku Jóvef - Kiefett a fogam

Kiefett a fogam
Kiefett kövépen
Nem tudok moft szotyolávni
Se befélni fépen

Kiefett a fogam
Nem if olyan durfa
Pont befér a fivófál
A kettő köfti lyukba

Kiefett a fogam
Tifta vámpir lettem
Mindenkinek megmutatom
Itt fan a zsebemben

(Facebook, 2024. április 11.)

2024. április 9., kedd

[Nincs lelkierőm megcsinálni a heti videót...]

Pottyondi Edina bejegyzést tesz közzé a Facebook-oldalán.

*

Nincs lelkierőm megcsinálni a heti videót. 
Egyrészt megrémít az az elfogult őrület, ahogy Magyar Péterhez viszonyul az ellenzéki világ egy része. Nem látok különbséget az Orbán-és Gyurcsány-fanatikusok vérszomja és a Magyar-hívők kritikátlan komment-talibánsága között. Tényleg az lenne a vágyott szép új világ, hogy ha egy riporter nem a közmédiás alákérdezést tolja a két hónapja még a NER-ből bőséggel eléldegélő, hirtelen ellenzéki szerepben közhatalomra ácsingózó, gyakran önellentmondásba keveredő politikus-aspiránssal, azt az új Messiás hívei válogatott gyalázkodásokkal szénné alázzák? 
Nincs tisztítótűz, csak pokol és mennyország. Ez Magyarország.
Másrészt a végtelenségig elkeserít, hogy Tarr Zoltánt, háromgyerekes édesapát, református lelkészt, a szombati tüntetés legjobb felszólalóját kirúgták a munkahelyéről a következő munkanapon. Ez Oroszország.
Nem tudom, hogy hol van most a helyem. Videós vagyok, humorista, aki szórakoztatással és a véleményével tartozik. 
De ebben a világban az őrület és a gátlástalan gonoszság ül tort, és most nincs erőm viccelődni. Talán nem is helyes.

(Facebook, 2024. április 9.)

2024. április 3., szerda

[Hello, my dearest fans!...]

Emma Watson színművésznő egy bejegyzést tesz közzé a saját hivatalos Facebook-profilján, az Emma Watson Private Page nevű oldalon.

*

Hello, my dearest fans!
Wishing you all a most magical New Month, filled with joy, love, and enchantment! As we embark on this beautiful month of April, I can't help but feel the excitement in the air. Easter is upon us, and for some, it marks the beginning of spring, a time of renewal and rebirth. And to those who are celebrating their birthdays this month, a very special and heartfelt Happy Birthday to you!
I want to take a moment to express my deepest gratitude for your unwavering support and love throughout the years. Your dedication and enthusiasm have been a constant source of inspiration for me. Whether it's through my performances on screen or my philanthropic endeavors off-screen, your encouragement has always motivated me to strive for excellence.
As we come together to celebrate Easter and your birthdays, let us remember the importance of spreading kindness and compassion. Let us embrace the spirit of renewal, not just within ourselves but also in our relationships and interactions with one another. May this month be a reminder to cherish the small moments of joy and appreciate the blessings that surround us.
Thank you, my dear fans, for being a part of my journey. Your support means the world to me. Wishing you a truly extraordinary April filled with laughter, love, and unforgettable memories. Happy New Month, Happy Easter, and Happy Birthday to all celebrating!
With all my love,

Emma Watson
(Facebook, 2024. április 3.)

2024. április 1., hétfő

Az új bölcsődeépület támogatja és erősíti a fóti családokat

A Fóti Hírnök című önkormányzati lap interjút közöl Tuzson Bence igazságügyi miniszterrel.

*

Az új bölcsődeépület támogatja és erősíti a fóti családokat
Tuzson Bence: Városunknak és térségünknek biztos helye van nemcsak hazánk, de a világ élvonalában is

Fontos és jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre Fóton az elmúlt időszakban: felújítottuk a Népművészeti Szakgimnázium és Gimnáziumot, megépült a Waldorf óvoda új épülete, és bővítettük a Boglárka bölcsődét – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, városunk és térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere, akinek a március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából Fóton megtartott fáklyás felvonuláson sikerült feltennünk a kérdéseinket. A képviselő hangsúlyozta, hogy ez a szokás egy szép hagyományhoz kötődik: gróf Károlyi István politikus és akadémikus ugyanis fontos szerepet játszott az 1848–49-es magyar forradalomban és szabadságharcban, hiszen ő volt a 17. Károlyi-huszárezredet alapítója, amelynek sorait két fia és további százhuszonnyolc fóti huszár erősítette, küzdve hazánk függetlenségéért. Károlyi fóti kastélya a korabeli progresszív politikai gondolkodók egyik fontos találkozóhelye volt, amely egyben a kor haladó szellemiségű, elhivatott személyiségeinek szellemi központjává is vált.

– Milyen célkitűzések köré szerveződnek a jelenleg folyamatban lévő és a tervezett fejlesztések Fóton?
– Mindnyájunk számára egyaránt fontos a biztonság a hétköznapokban, ezért a fejlesztéseinkben olyan célkitűzéseket valósítunk meg, amelyek ezt a célt szolgálják. Térségünkben folyamatosak az útépítések, aszfaltozások, de a rendőrséghez közvetlenül bekötött, rendszámfelismerésre alkalmas térfigyelő kamerák telepítése is. Emellett pedig kiemelt hangsúlyt kapnak az oktatási-nevelési fejlesztések, amelyek azért is különösen fontosak régiónkban, mert a miénk hazánk egyik legfiatalabb átlagéletkorú térsége és a miénk az ország legnagyobb tankerülete. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy településeinken nagyon sok gyermek él, ami kifejezetten nagy öröm a számunkra, viszont komoly felelősséget is jelent, hiszen gondoskodnunk kell a megfelelő számú bölcsődei, óvodai és iskolai férőhelyekről. Ezért folyamatosak körzetünkben az óvoda- és iskolaépítések, bővítések és fejlesztések. A fótiak is tapasztalhatják mindezt, hiszen az elmúlt időszakban felújítottuk a Népművészeti Szakgimnázium és Gimnáziumot, megépült a Waldorf óvoda új épülete, és bővítettük a Boglárka bölcsődét. Azért dolgozunk, hogy aki itt, Fóton szeretne gyermeket nevelni, az ezt helyben tehesse meg. Az új bölcsőde tehát támogatja és erősíti a fóti családokat ebben is, hiszen hozzásegíti a fiatal édesanyákat ahhoz is, hogy szülés után visszatérhessenek a munkahelyükre.
– Hogyan illeszkedik mindez a hosszú távú elképzeléseibe? 
– Képviselői munkámban mindig is hangsúlyoztam, hogy azokat a fejlesztéseket kell megvalósítanunk, amelyek itt helyben találkoznak a lakosság reális, valós igényeivel, így tehát egyaránt fontosak a kevésbé látványos, kisebb beruházások is, amelyek hozzájárulnak az itt élő emberek hétköznapjainak és életminőségének jobbá tételéhez, körülményeik javításához. Térségünkben ezért folyamatosak a fejlesztések, a beruházások tervezésében és kivitelezésében nálunk nincs megállás. Hadd hívjam fel itt a figyelmet arra a csodálatos fóti sikerre, amelyik a múlt hónapban újfent igazolta, hogy térségünknek helye van nemcsak hazánk, de a világ élvonalában is. A nemzetközi filmvilág legrangosabb elismerését, Oscar-díjat nyert a magyar Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák című alkotás díszletberendezője a legjobb produkciós tervezés kategóriában. Külön öröm számomra, hogy fóti vonatkozása is van ennek az elismerésnek, ugyanis a helyi Munkácsi Szalon is hozzájárult a sikerhez. Mindez pedig visszautal egy korábban megkezdett fejlesztésünkre, ugyanis Fóton épül meg a közép-kelet-európai régió legnagyobb virtuális filmstúdiója. Ez a globális filmgyártás jelenlegi legmodernebb és legnagyobb tempóban fejlődő szegmense. Ezért a beruházás a világ legnagyobb filmes produkcióit, streamingszolgáltatóit csábíthatja majd Magyarországra. A virtuális stúdió lényege, hogy a képernyőn látott jelenet hátterében nem valódi díszletet, hanem LED-falak alkotta képeket használnak, és ezek a képek bármilyen környezetet képesek fotórealisztikusan, 3D-ben ábrázolni. Ezzel a megoldással nagyságrendekkel csökkenthető a produkciók utaztatási és szállítási költsége, valamint ökológiai lábnyoma. A mostani elismerés tehát megalapozza a további sikereket és lehetőségeket is.
– Korábban már beszéltünk a több szakágat is érintő bérrendezésekről. Hogyan folytatódott ez a folyamat időközben?
– Március ilyen tekintetben egy kiemelt jelentőségű hónap volt, hiszen most kapták meg az átlagosan tizenegy százalékkal megemelt illetményüket a katonák, s ráadásul ez a béremelés januárig visszamenőlegesen érvényes. Nem kevésbé fontos az sem, hogy átlagosan húsz százalékos alapbéremeléssel folytatódott március elsejétől az egészségügyi szakdolgozók béremelése a tavaly júliusi egységes tizennyolc százalékos béremelést követően. Időközben pedig kiderült az is, hogy elindítása óta máris több, mint hétezer életet mentett meg a Gondosóra-program. Mint ismert, ennek a célja, hogy a hatvanöt év feletti idős emberek a saját otthonukban, biztonságban tölthessék a nyugdíjas éveiket. Idős szeretteink biztonsága elsődleges számunkra!

(Fóti Hírnök, 2024. április)

Dr. Vass György, Tuzson Bence és Bíró Zoltán az Apponyi Franciska Egyesített Óvoda és Bölcsőde új épületének átadásakor

Tuzson Bence igazságügyi miniszter, térségünk országgyűlési képviselője beszédet mond a fáklyás felvonuláson

Bíró Zoltán, Tuzson Bence és dr. Vass György a fáklyás felvonuláson