Bárdos Deák Ágnes bejegyzést tesz közzé a saját Facebook-oldalán.
*
Az efféle, államilag támogatott agitprop nyomulástól szabadultunk meg, többek közt. Az újgenerációs propagandisták mentora, Stefka István a propagandát illető know how-t még a Kádár-rezsimből mentette át, ahol ugyanúgy kivette a részét a jóból mint a bukott Orbán-rezsim idején. Utóbbiban a forradalminak csúfolt r56 (r = revolution) kocsmával is díjazták lojalitását, ahol a sör mellé a hazugsággyár ideológiai termékeit fogyaszthatták az agymosásra nyitott odalátogatók.
Stumpf András bejegyzést tesz közzé a saját Facebook-oldalán.
*
Nem, a hős pesti srácok nevét bitorló propagandaterméket egyáltalán nem sajnálom. Az utóbbi években semmilyen fontos infót onnan nem tudhattunk meg (nem volt ez mindig így, kezdeti éveikben újságírás is volt arrafelé, de az már régen volt nagyon). A Huth nevű, közpénzekből eddig oly' jóllakott, óvodásfejű médiaterrorista pedig lehetőleg ne nyígjon és ne vágja magát áldozati pózba! Ne röfögjön arról, hogy baloldaliak szolidaritását várja. Két dolog miatt se tegye. Egyrészt ahhoz, hogy a szennylapjának jó eséllyel vége, semmi köze nincs semmilyen baloldalnak, de még csak politikai oldalnak sem. Az ő szennylapját a saját gazdái zárják be. A Pesti Srácokra Orbán Viktor strómanjai tesznek lakatot, nem Magyar Péteréi. Szóval ha hüppögni van kedve a jóllakottnak, házon belül hüppögjön. Orbán Viktorra haragudjon, ne keverjen ebbe bele senki mást. Ami viszont fontosabb, amiért e pribék irányába nincs helye semmilyen szolidaritásnak, morzsányinak sem: Huth volt az 8 évvel ezelőtt, aki vidékre utazott egy konferenciára csak azért, hogy ott rárúgja az ajtót egykori magyar nemzetes kollégáira, akik éppen akkor vesztették el az állásukat. Huth benzint, időt, pénzt nem kímélve kamerákkal, stábbal ment Egerbe, váratlanul rájuk tört és jól lekommunistázta, megalázta őket. Vidult azon, hogy emberek elvesztették a megélhetésüket. Ott, abban a pillanatban vált egyértelművé, hogy ebben a figurában annyi emberség van éppen, mint a tálib harcosban, aki lefejezi áldozatát, aztán gyorsan videóra is veszi, ahogy a friss tetemet röhögve még le is hugyozza. Persze ezt a figurát még a tálibhasonlattal is felemeljük. A tálib ugyanis, ha épp bukó van, legalább (mindenféle szüzekre és örök életre gondolva) meghal. És nem rinyál hozzá.
Tóta W. Árpád bejegyzést tesz közzé a saját Facebook-oldalán.
*
És most emlékezzünk egy perc hangos röhögéssel. A hivatalosan kifizetett fideszmédiában nem volt suttyóbb, műveletlenebb, primitívebb társaság a Pesti Srácoknál. Ők nem megvett értelmiségiek voltak, hanem az állampolgársági vizsgára is alkalmatlan buta hombárok, akik kiszagolták, hogy itt még nekik is csurran-cseppen. Annál semmi sem látványosabb, mint hogy a reformáció emléknapját Martin Luther Kinggel illusztrálták, mert ezt dobta elsőnek a Google, és egyiküknek sem esett le, hogy talán nem feketék csinálták a reformációt. És nem véletlen ballépés volt. Az egész szerkesztőségben senki nem ismerte Szolzsenyicin nevét. Táncsics Mihályról megírták, hogy egy komcsi féreg volt, pont aznap, hogy Stefka István Táncsics-díjat zsákmányolt - de hát ez stimmel. Volt szakértőjük, aki szerint a klímaváltozást a multik pénzelik. Az Apple náluk Alma lett, mert hozzá se nyúltak a gépi fordításhoz. Megírták, hogy a Tisza bukott, mert a kicsi Deák téren gyülekezik - holott onnan indult a menet a Hősök terére. És a kecskebaszáshoz is értettek. Talán errefelé lesz a kiút számukra. És remélem, most az utcára került fogyatékosokban felpislákol az emléke a Pesti TV történetének. Az elmélet az volt, hogy majd a kábeltévén győzik meg a fiatalokat, erre került is - jé, de ismerősen kerek összeg! - ÖTszázmillió forint. Huth Gergely azonmód kiszervezte a "műsorgyártást" (baromkodást fotelekből) a saját cégének. Ezt olyan pofátlanul csinálta, hogy a PS-tulajdonos Vaszily Miklós kénytelen volt belső vizsgálatot indítani, majd visszavenni a gyártást. Igen, idióták, ti most szoptok, Gergő pedig köszöni, jól járt. Kérdezzétek meg tőle, nincs-e kedve visszaforgatni valamicskét! Hát nem ezért tőkésítettétek fel? Amúgy sok sikert az előfizetőkhöz. Sajnos az olvasóitok valószínűleg pont olyan sötétek, mint ti, és így nem lesznek képesek bankkártyát használni. Kommentben sorolom a PS legcsodásabb mélypontjait.
A Hírcsárda egy cikkben reagál a Pesti Srácok portál megszűnésére.
*
Együttérzünk veletek! – Huth Gergely margójára
Mi pontosan tudjuk milyen nehéz hazudni, félrevezetni, nem létező dolgokról igaznak tűnő állításokat tenni. De nekünk szerencsénk van, még kitart Soros György pénze, viszont nem minden kollégánk van ilyen kiváltságos helyzetben. Szerkesztőségi állásfoglalás.
Csoportos létszámleépítés keretében a PestiSrácok összes munkavállalóját elbocsátja a Mediaworks – áll a nyers tényállítás a 24.hu címlapján. Már amennyire a 24.hu-nak hinni lehet, ugye.
Hiszen a tény ma már vélemény kérdése.
Ami neked tény, az másnak csak apropó arra, hogy elküldjön a kurva anyjába. Ami szerinted nyilvánvaló hazugság, az másnak a napi szinten megélt óvodások átműtése kenguruvá. Ami az egyiknek „Basszátok meg a jó büdös kurva anyátokat!” és „Takarodj a kurva anyádba a szektáddal együtt!”, az másnak igeforrás. Ami szerinted kormányzati propaganda, az másnak őszinte, tágra nyílt szemű és -szájú rohangálás a faszerdőben. És ezzel vissza is értünk a PestiSrácokhoz és a Mediaworkshöz. Huth Gergő, vagy ahogy, mi Star Wars fanok hívni szoktuk „Gergő the Huth”, vért verejtéket és a pénzünket nem kímélve próbálta kideríteni a valóság mögötti igazságokat, vagyis próbált meg emberfeletti erővel hazudni.
Bajtársaink ők, hiszen ugyanabban a műfajban alkottak maradandót, amit mi is próbáltunk űzni
a magunk szerény eszközeivel az elmúlt 16 évben. Álhír, megtévesztés, a valóságra adott kifordított magyarázatok, mindez időnként hazugságokkal és koholt vádakkal megspékelve. De nekünk nem sikerült, ami nekik igen: amit ők írtak az működött, csak úgy vonzották cikkeik, shortjaik és podcastjaik a közpénzt, mi pedig végig Soros Györgyre és az ő alamizsnájára voltunk ráutalva. Hogy irigyeltük őket a fess, fiatalos ruháikért, a csillogó podcast stúdióikért és a jól megvilágított és profin vágott reelseikért.
Nem sejtettük, hogy így ér ez véget.
Hogy egy Magyar Péter mindezt az elért eredményt, ezt a felhalmozott szellemi és valódi tőkét, ezt a nemzeti infóbuborékot egyetlen apró, kétharmados gombostűvel ilyen gyorsan ki tudja pukkasztani. „Várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”, írja Huth Gergely megtörten. És mi erre csak annyit tudunk mondani együttérzően: „Elmész ám a retkes picsába, te fasz!”
Király Nóra bejegyzést tesz közzé a saját Facebook-oldalán.
*
Huszonnégy év után nem könnyű ezt leírni. Szombaton online néztem végig a Fidesz-kongresszust. (Sokan kérdezték, hogy miért nem mentem el. A válasz egyszerű: nem kaptam meghívást. Nem voltam küldött és mivel semmilyen tisztségem nincs a Fideszben, ezért nem hívtak meg.) Furcsa érzés. Inkább szomorúság volt bennem, mint harag. Ennyi év után az ember pontosan tudja, kik dolgoztak ebben a közösségben tisztességgel, hétvégén, ünnepnapokon, sokszor napi tíz-tizenkét órát is, mert tényleg az országért dolgoztak. Ezeket az embereket ma is tisztelem. Éppen ezért fáj ennyire látni, hogy a vereség után sem az történt, amire szükség lett volna és amire sokan vártunk. A választás előtt már két évvel sokan próbáltuk elmondani, hogy az emberek fordulnak el tőlünk és ebből kétharmados vereség lesz. Ott voltunk a terepen, beszéltünk emberekkel, hallottuk a mondatokat, láttuk az arcokat, és pontosan éreztük, hogy valami nagyon eltört. Látszott, hogy sokan elfáradtak. Látszott, hogy sokan csalódtak. Látszott, hogy olyan emberek is elfordulnak, akik korábban sok mindent megértettek, sok mindent elviseltek, és sokáig bíztak abban, hogy a hibákat belülről is ki lehet javítani. Amikor már ők is azt mondják, hogy ebből elég volt, akkor egy politikai közösségnek először hallgatnia kellene. Meghallani, mi fáj az embereknek, és megérteni, miért fordultak el. A bajt abban (is) látom, hogy a Fidesz egyre távolabb került az emberek mindennapi életétől. Sokszor olyan kampányt próbáltak csinálni, mintha Amerikába utaztunk volna, miközben Magyarországon rengeteg családnak már egy balatoni hétvége is komoly anyagi döntés. Sokan már azt érezték, hogy meghallgatás helyett pusztán meg akarjuk magyarázni nekik, mit kellene gondolniuk. És közben ott volt a luxizás, amit mindenki látott. A 10–20 milliós táskák, a magángépek, a több tízmilliárdos jachtok, a felfoghatatlan fényűzés, amit ezek az emberek nem önerőből értek el, mégis érinthetetlenek voltak. Ezek a képek mindent felülírtak, amit a terepen dolgozó, tisztességes jobboldali emberek nap mint nap próbáltak közvetíteni a pártvezetés felé, sikertelenül. Nagyon örülök annak, és tisztelem azokat, akik a szombati kongresszuson ezt ki merték mondani, és változtatni is akarnak rajta. Szerintem ma ezekre az emberekre kellene figyelni. Azokra, akik a helyzet szépítése és a kellemetlen mondatok félresöprése nélkül is pontosan értik: új irány kell‼️ Az utolsó utáni pillanatig reménykedtem abban, hogy belül tudunk változást elérni. A kongresszus után viszont úgy látom, hogy ugyanaz a kommunikációs irány és mentalitás folytatódik, amely már a választás előtt is zsákutcába vitt minket. A Fidesz vezetésének joga van ezt az utat választani. Nekünk, kritikus megszólalóknak pedig el kell döntenünk, hogy tudunk-e és meddig ezen az úton továbbmenni. Hosszú hetek óta tépelődöm ezen, mert huszonnégy év nem múlik el nyomtalanul. Barátságok, közös munkák, kampányok, beszélgetések, győzelmek és nehéz napok kötnek ehhez a közösséghez. Ezeket nem tagadom meg, és nem is fogom megtagadni. Továbbra is hiszek abban, hogy Magyarországnak szüksége van jobboldali, keresztény, konzervatív, polgári gondolkodásra. Szüksége van olyan politikára, amely ismeri az emberek életét, érti a családok terheit, és nem felejti el, hogy a közélet végső értelme a szolgálat❤️
U.i. Lehet velem nem kezet fogni. Ennél nagyobb megaláztatást is kaptam már, és azt is elviseltem. Azt viszont nem lehet szó nélkül hagyni, hogy egy történelmi vereség után a kongresszus színpadáról még mindig fenyegetés, árulózás és belső ellenségkeresés hangzik el. A szembenézést kérő, a Fideszt szívvel-lélekkel és normális értékrenddel újjáépíteni szándékozók elhallgattatása helyett ideje lenne azokat a régi reflexeket és embereket végre nyugdíjazni, akik a jobboldalt még mindig félelemmel akarják egyben tartani.
A Yuhar közli Szabó Palócz Attila írását A mindent legázoló földi forgatagban címmel.
*
A mindent legázoló földi forgatagban Idők tánca – Egy egyedülálló kampánynyitó, illetve egy zenés darab, amelyik nagyobb figyelmet érdemelt volna
Huszonhat évvel ezelőtt, 2000 nyarán – tehát még Slobodan Milošević regnálása idején – egy nagyszabású projekttel készült a Vajdasági Magyar Szövetség az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkre, illetve az akkoriban már szokásossá vált palicsi alkalmi rendezvényre. Az Idők tánca zenéjének megírására néhány hónappal korábban, egy másik nemzeti ünnepünk környékén, még márciusban kérték fel Bakos Árpádot, az ismert vajdasági magyar népzenészt, zeneszerzőt. „Én elsősorban énekes vagyok. Talán az énekes-zenész meghatározás volna a legpontosabb. A mögöttem álló jó pár év és a feladatok, amelyekkel találkoztam, hozták magukkal az igényt, hogy zenét is írjak” – vallotta magáról egy jóval későbbi, 2006-os interjúban, ami abból az alkalomból készült vele, hogy Szabadka Község Közművelődési Közössége 2005-ben neki ítélte oda a Bodrogvári Ferenc-különdíjat.
„Itt az út és rajta nyom, zsenge árnyakat
gázol el, hol átvonul a földi forgatag… […]
Lenn az út és rajta nyom, zsenge szárnyakat
nyom agyon, hol átvonul a népi forgatag.”
Az Idők tánca című táncjátékot nem játszották túl sokszor – ilyen tekintetben tehát, felettébb sajnálatos módon, egy rövid életű vállalkozásnak bizonyult –, a 2000. augusztus 20-i palicsi bemutató után vendégszerepelt a produkció Kanizsán és Horgoson, illetve felléptek vele a budapesti Petőfi Csarnokban, a ma már nem létező, lebontott városligeti PeCsában is, ahol egy napon két egymást követő előadást tartottak. Így azonban, hogy csak nagyon kevés alkalommal került színre, a szélesebb publikumhoz sem volt igazán alkalma eljutni, nem válhatott igazán ismertté a produkció, ami csak azért jelent gondot ebben az esetben, mert a dalszövegek és a zenei anyag minősége ennél mindenképp többet érdemelt volna. Bakos Árpád zeneszerzőként Beszédes István verseihez nyúlt, és helyenként szabadon kezelte azokat, engedve a dallamvilág kívánalmainak, úgymond dalszövegesítve a költői sorokat, a produkciót Hernyák György rendezte az ismert, akkoriban még igencsak fiatal, a pályájuk elején járó színművészek – ifj. Szloboda Tibor, Mess Attila, Erdélyi Hermina, Katkó Ferenc – mellett a péterrévei Szőke Tisza Tánccsoport tizenhat tagjának közreműködésével. Az eddig megnevezetteknél idősebb vajdasági magyar színésznemzedékek tagjai közül a darabban fellépett Kovács Frigyes, valamint a zenészek közül kiemelhetjük Vörös Csongor, Vlada Rusić, Varga Attila és Horváth Lehel nevét. S tegyük hozzá, hogy ifj. Szloboda Tibort ebben a második felsorolásban is említeni kellene, hiszen az Akik utaztok, merre mentek? című számban hegedűn is játszott. Mivel csak néhány alkalommal került színre, az Idők táncát tehát csak kevesek láthatták, csak kevesen ismerhették meg. A legtöbben talán annak köszönhetően találkozhattak vele, hogy zenei anyaga cédén is megjelent. Hiszen így jutott el Vajdaságunk határain túlra is. S ennek köszönhető az is, hogy egyes dalait később más produkciókhoz is felhasználták, elhangzottak vidéki gyermekelőadásokban, vagy kisebb-nagyobb, helyi érdekű rendezvényeken.
Több volt tehát ez a produkció egy egyszerű hakninál – a nemzeti ünnepünkre politikai felkérésre készült egyszeri előadásnál (látta, aki látta… tudja, aki tudja…) – a rendező és a színészek számára, s ugyancsak több volt egy fél kézzel, rutinból összedobott alkalmi vállalkozásnál a zeneszerző és a zenésztársai számára. A helyzet komolyságát jelzi, hogy az eredeti tervek szerint az augusztusban megtartott bemutató, majd az azt követő néhány nyári előadás után a darab felkerült volna a szabadkai Népszínház repertoárjára, tehát eleve úgy tervezték, hogy rendszeresen játszani fogják. A produkció méretei azonban megdrágították az előadás játszását, repertoáron tartását, illetve a népes zenész- és szereplőgárda miatt az egyeztetési gondok is ránehezedtek a szervezésre, ezért végül is aztán az illetékesek elálltak ettől az elgondolástól. Pedig, ha a színház repertoárjára kerülhetett volna, és a társulatnak is lehetősége lett volna rendszeresen játszani, az nyilvánvalóan hozzájárulhatott volna ahhoz, hogy az Idők tánca szélesebb körben is ismertté váljon. Így azonban csak benne maradt egy lehetőség, amiből akár sokkal többet is ki lehetett volna hozni. Mondom ezt anélkül, hogy bárkit is hibáztatni szeretnék emiatt.
Hát most mit ne mondjak?! Sok ilyen esetet láttunk addig is, azóta is…
Itt azonban álljunk meg egy szóra. Mint már mondtuk is, a táncjáték (ős)bemutatóját a Vajdasági Magyar Szövetség augusztus 20-i, Szent István-napi ünnepségén tartották meg Palicson, tehát nem titkoltan, sőt, örömmel és büszkén felvállaltan egy politikai rendezvény keretében, aminek külön súlyt adott, hogy ez volt egyúttal a párt választási kampánynyitója, kampányindítója is, hiszen 2000 választási év volt, nem is akármilyen. A huszonhat évvel ezelőtti VMSZ azonban még nem a mai, nem a későbbi, távolról sem a 2015-ös vagy 2026-os VMSZ volt. Hiszen a 2000-es palicsi Szent István-napi rendezvény tulajdonképpen annak a választási kampánynak is a nyitóeseménye volt, amelynek végén – a balkáni polgárháborús helyzet és a vele járó (lét)bizonytalanság sok esztendeje, sok-sok felesleges és aljas, kegyetlen gyilkolás és szenvedés, egy ország szétesése után, és sokkal később, mint ahogy az országra, a népre, a hazára, a lakosságra, a kisebbségi közösségünkre nézve egészséges lett volna – Slobodan Milošević diktatúrája megbukott. Szóval ez még messze nem a Pásztor-házból származó uralkodók… izé… pártelnökök vezette VMSZ volt – akkor sem, ha a dinasztia egyes tagjai már akkor is közel álltak a csúcsvezetéshez –, a párt elnöki funkcióját akkoriban még Kasza József töltötte be, akit ugyan már akkor sem (meg korábban sem…) kedveltünk igazán, de az azóta eltelt idő mégis megmutatta, hogy mennyivel jobb és vállalhatóbb politikai vezető volt ő, mint azok, akik később megpuccsolták és ellopták, lenyúlták a pártját. Mint, akik átvették a helyét. Attól pedig persze messze járnak, hogy képesek lennének a helyébe lépni…
Mindebből következik, hogy a 2000-es VMSZ még egy vállalható párt volt azok számára is, akik nem értettek mindenben egyet vele, de értelmét és lehetőségét látták az együttműködésnek; a 2000-es VMSZ még egy vállalható párt volt azok számára is, akik nem voltak a tagjai, de egyes kiemelt fontosságú ügyek mentén és adott szituációkban helyét látták a közös munkának. De 2000 persze sok más tekintetben is egy igen eseménydús, mozgalmas évünk volt…
Az elmúlt tízegynéhány esztendő hozadékai teszik, hogy ma már magyarázkodni kell, ha valaki együttműködik a VMSZ-szel. Messzire jutott el ugyanis ez a párt attól, hogy 2000-ben még a DOS (Demokratska opozicija Srbije; Szerbiai Demokratikus Ellenzék) tagjaként szállt szembe Slobodan Miloševićtyel és az ország diktatórikus vezetésével, ma meg már koalícióban kormányoz azokkal – vagy legalábbis azok egy részével –, akik ellen huszonhat esztendővel ezelőtt részt vett az összefogásban. Lássuk be, a VMSZ gyakorlatilag átállt a másik oldalra, elárulva mindent, amiért 2000 októberében még a VMSZ-esekkel együtt vonultunk az utcákra…
Itt természetesen nem politizálni szeretnék, az összefüggések és a mindenféle áthallások csak az augusztus 20-i rendezvényt szervező, a zenés produkciót megrendelő párt nevének említéséből következnek. Ezért kell hát magyarázkodni! Mert az adott pillanatban tulajdonképpen természetesnek is tekinthető (volt…), hogy egy ismert vajdasági magyar népzenészt kérnek fel a műsor elkészítésére, a program összeállítására. Egységes zenés műként, színpadi alkotásként Bakos Árpád pedig – afféle műfaji meghatározásként, vagy alcímként – táncjátéknak nevezete el művét. A dalok megírásához – mint már jeleztem is – Beszédes István verseit használta fel, de megidéződött benne például egy al-dunai székely népdal dallama is.
„A falról térkép sarka lóg,
beütve fejsze nyele csüng,
a tájrajzi részlet alól
eltűnt a pontos lényegünk.
Beléphetünk, beléphetünk,
a falon túlra érkezünk,
a tájrajzi részlet alá,
beütni, -vágni névjegyünk.”
„A falról térkép sarka lóg,
a térképen újabb falak,
ahol megváltunk, és ahol
fokossal minket váltanak.”
A Magyar Szó – amely akkoriban, a Varjú Márta előtti időkben még ugyancsak nem volt azonos a mai, s mondjuk 2015 óta datált halovány vázával, lecsupaszítottságában is szánalmas önmagával – 2000-ben még egy megbízható, hitelességét kényesen őrző és féltő, arra sokat adó újság volt. Mondom ezt csak azért, mert ma már azért is magyarázkodni kell, ha a Magyar Szóra hivatkozunk, vagy a Magyar Szót említjük… De 2000-ben ez még egy nagyon is vállalható újság volt – büszkén kimondható névvel –, ma azonban már rég nem az. Csak, hogy az alapokat is tisztázzuk…
Szóval…
A Magyar Szó tehát így tudósított az augusztus 20-i ünnepség programját beharangozó sajtótájékoztatóról:
Idők tánca Ősbemutató a Szent István-napi ünnepségen
Augusztus 20-án, a millenniumi Szent István-napi ünnepség keretében lesz az Idők tánca című táncjáték ősbemutatója. A zeneszerző Bakos Árpád, a versek Beszédes István alkotói műhelyében születtek, a nagyszabású produkció rendezője Hernyák György. A tegnapi sajtótájékoztatón Bakos Árpád szólt arról, hogy a táncjáték zenéje – mint más szerzeményei esetében is – népzenei alapokra épül, Beszédes István versei mai fogantatásúak. – Elérkezett az idő, hogy a magunk módján, saját erőnkből létrehozzunk egy önálló előadást, amellyel a millennium évében méltóképp megünnepelhetjük Szent István napját. Az alkotói folyamat során elkerülhetetlenül szembesülnünk kellett a kérdésekkel: honnan? merre? meddig? miért?, miközben tudtuk, hogy mi egyetlen kérdésre sem adhatunk biztos választ, de a kérdéseket fel kell vetnünk. Szóljon rólunk, szóljon hozzánk, szóljon értünk a zene, a dal, a tánc – ezekkel a szavakkal ajánlja Bakos Árpád a figyelmünkbe az Idők tánca elnevezésű produkciót. Palicson, a Vigadónál, a tó partján felállított alkalmi színpadon fellépnek a Népszínház magyar társulata és a Kosztolányi Színház művészei: G. Erdélyi Hermina, Hernyák György, Katkó Ferenc, Mess Attila (ének), ifj. Szloboda Tibor (hegedű, ének), Kovács Frigyes (vers), valamint Horváth Lehel (ének). A zenészek: Bakos Árpád (összesen 8 hangszeren játszik, amelyek között van koboz, sargia, moldvai kaval, töröksíp, és énekel is), Vörös Csongor (billentyűs hangszer, kísérő ének), Vlado Rusić (billentyűs hangszer, gitár, ütősök), Varga Attila (kaval, duda és furulya). Fellép a péterrévei Szőke Tisza Tánccsoport 16 tagja is. A koreográfus Terzin Róbert. Az előadás szerves részét képező film rendezője Siflis Zoltán. A táncjáték hanganyaga CD-lemezen is megjelenik, a Szabadkai Rádió adja ki, a felvétel a Kreaton stúdióban készült. Horváth László, a polgármesteri hivatal protokollosztályának képviselője arról szólt, hogy az augusztus 20- ai ünnepség idén kettős jubileum jegyében zajlik: a magyar keresztény állam megalapításának 1000. és a kereszténység 2000 éves évfordulója. Szilágyi Dorottya, a VMSZ szabadkai irodájának vezetője ismertette a tervezett programot: 17 órakor ünnepi szentmise lesz a Szent Teréz-székesegyházban, majd 19 órakor kezdődik a hagyományos Szent István-napi műsor Palicson, a Vigadó előtt, a tó partján, a VMSZ elnökének köszöntőjével, kenyérszenteléssel, majd 20 órakor mutatják be az Idők tánca című produkciót. Ezt követi az e napon immár hagyományos népünnepély. Most is több településről várnak részvevőket a nagyszabású rendezvényre.
m. k. [Mihályi Katalin]
(Magyar Szó, 2000. augusztus 5.)
Az ünnepnaphoz közeledve a lap egy újabb beharangozóval jelentkezett:
Ősbemutató Palicson A VMSZ Szent István-napi műsorával indítja választási kampányát
A VMSZ a hagyománynak megfelelően az idén is Palicson tartja a központi Szent István-napi ünnepségét, amely ezúttal a kettős jubileum – a kereszténység 2000., illetve a magyar állam ezredik évfordulója jegyében kerül megszervezésre. Az augusztus 20-ai ünnepség kapcsán tegnap sajtótájékoztatót tartott a VMSZ, amelyen Szilágyi Dorottya irodavezető ismertette az ünnepi programot, Hernyák György rendező pedig az Idők tánca című zenés táncjáték vasárnapra beharangozott, az ünnepség fénypontját jelentő ősbemutatója kapcsán nyilatkozott. Az előadásról szólva kiemelte, hogy mind a szerzők, mind az előadók kivétel nélkül vajdaságiak, amire hosszú idő óta nem volt példa tájainkon. A millenniumi ünnepség keretében 17 órakor Szabadkán, a Szent Teréz Székesegyházban ünnepi szentmisét celebrál dr. Pénzes János katolikus püspök, majd 19 órakor Palicson, a Vigadónál ökumenikus kenyéráldásra, illetve kenyérszentelésre kerül sor a katolikus, a református és az evangélikus egyház képviselőinek részvételével. Ezután hangzik majd el Kasza József pártelnök ünnepi beszéde, amely egyben a VMSZ választási kampányának kezdetét is jelenti. A folytatásban a Népkör MMK műsora következik, 20 órakor pedig az Idők táncának említett ősbemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők. Az előadásban fellépnek a Szabadkai Népszínház művészei és a péterrévei Szőke Tisza Tánccsoport tagjai. A táncjáték szövegét Beszédes István írta, zenéjét Bakos Árpád szerezte, a rendező pedig Hernyák György. Az ünnepi műsort követő népünnepélyen a Martini együttes szórakoztatja majd az egybegyűlteket, a vacsoráról a Népkör étterem gondoskodik. A rendezvény helyszínére 50 helységből indít díjmentesen különbuszokat a VMSZ, ezzel kapcsolatban bővebb információt a 024/553-801-es telefonszámon lehet kapni Somogyi Tündétől.
mr [Mihók Rudolf]
(Magyar Szó, 2000. augusztus 17.)
Az augusztus 20-i lapszámban pedig interjú jelent meg a zeneszerzővel, Bakos Árpáddal:
Korok, emberek… találkoznak, keverednek Az idők tánca mai palicsi ősbemutatója kapcsán beszélgettünk Bakos Árpád zeneszerzővel
Az Idők tánca című táncjáték ősbemutatója ma este lesz Palicson, a millenniumi Szent István-napi ünnepségen. Aki már hallotta a CD-n megjelent hanganyagot, azt mondja: méltán számíthat a sikerre. Bakos Árpád márciusban kapta a felkérést, hogy készítse el a zenei anyagot, s ő pedig a versek szerzőjeként rögtön Beszédes István költőre gondolt. A produkció rendezője pedig Hemyák György.
■ Bárhol is hangzik fel egy-egy zeneszámod, világosan felismerhető, ennek te vagy a szerzője. – Kortárs etnozenével foglalkozom, s nemcsak a magyar, hanem a környező országok és népek zenéjére is építem alkotásaimat. Örülök annak, ha már itt-ott sikerül olyan hangzást elérni, amitől felismerhetővé válik, hogy ez az én zeném. Egyébként, én nem tudok olyan dalt elénekelni, ami nem igazán a sajátom, ha teljes mértékben, szövegében és dallamában is nem érzem a magaménak – vallja Bakos Árpád.
■ Honnan az Idők tánca elnevezés? – Franz Kafka egyik jegyzetében vagy a naplójában találkoztam e kifejezéssel, s nagyon megtetszett. Az időben keverednek a korok, keverednek az emberek… Ezen a helyen, ahol mi vagyunk, tudjuk jól, sokféle ember megfordul, akik annyiféle kultúrát hordoznak magukkal, ami valamilyen, talán szerencsés módon keveredik, s mi ennek részesei vagyunk, bármit teszünk is ellene.
■ A versek képezték az alapot, vagy pedig a zene ihlette a szöveget? – Volt, amikor a vers született meg előbb, és ehhez készült el a dallam, de megtörtént az is, hogy Beszédes István kapta meg a zenei anyagot, s ehhez írta a szöveget.
■ Ennyiféle ritka hangszer kevésszer csendül fel egy-egy produkcióban, nyolc hangszer van a Bakos Árpád névnél feltüntetve. – Igyekeztem minden dalban egy-egy olyan hangszert bemutatni, amely épp arra a fajta zenére jellemző. Ha egy picit keletiesebb a hangzás, akkor macedón kavalon játszom, ha archaikusabb, akkor a moldvai kavalt használom. Varga Attila dudán és kavalon, Vörös Csongor és Vlada Rusić billentyűs hangszereken játszik, de a ritmusok „feljátszásánál” is segítettek, s ifj. Szloboda Tibor hegedűjátékát is hallhatjuk. A dalokat a szabadkai Népszínház és a Kosztolányi Színház művészei adják elő: G. Erdélyi Hermina, Katkó Ferenc, Mess Attila, Hemyák György rendező, és Horváth Lehel, aki ugyan nem színész, de nagyon jól énekel. Egy vers is elhangzik Kovács Frigyes előadásában. A koreográfiát Terzin Róbert készítette, s közreműködik a péterrévei Szőke Tisza tánccsoport.
■ Mit jelent számodra, hogy létrejött ez a produkció, amit remélhetőleg láthatunk még, s az, hogy a Szabadkai Rádió megjelentette CD-n is az Idők táncát? – Nagyon nagy dolog, hogy épp most létrejöhetett. Remélem, mindenkire ösztönzőleg hat, aki alkotni szeretne, vagy alkotással foglalkozik, hogy még mindig tudunk itt dolgozni, mert az alkotáshoz megfelelő ez a környezet, történjen bármi is. S ez a produkció is azt bizonyítja, hogy még mindig össze lehet gyűjteni az embereket valamilyen jó cél érdekében, s végig is lehet vinni azt, amit eltervezünk. Bízok abban, hogy ha nem is az egész táncjáték, de annak részei kőszínházban is láthatók lesznek; bár lehetséges, hogy teljes egészében bekerülhet őszre a szabadkai színház terveibe.
■ Úgy tudom, az ősbemutatót követően sem sok időd jut pihenésre. – Szeptember elején utazom Budapestre, ahol a Téka együttessel készítem a második zenei anyagomat, az első egy kazetta volt, most egy CD-t fogunk kiadni közösen. Októberben pedig Szkopjéban macedón zenészekkel magyar, moldvai népzenét fogok CD-re játszani. Ez is egy nagyon érdekes kihívás lesz – hallottuk Bakos Árpádtól. MIHÁLYI Katalin (Magyar Szó, 2000. augusztus 20.)
Az Idők tánca ma már a YouTube-on is elérhető:
Az előadásból mindössze egy fénykép – Hevér Miklós felvétele – jelent meg a Magyar Szónak a palicsi ünnepségről készült beszámolója mellett:
Itt hívjuk fel olvasóink figyelmét, hogy cikkünk végén a cédé teljes anyagát meghallgathatják! Érdemes közben megfigyelni, hogy Az első lépés című nyitószerzemény gyakorlatilag két részből áll: a) Egy lépés; b) Tánc. Ez pedig csak azért érdekes, hogy felidézhessük a produkció hangulatát: az Egy lépés című résznél az előadás még nem kezdődött el, ez csak afféle felvezetése, megalapozása volt a darabnak. A nézők közben még a helyüket keresték, vagy épp az ismerőseiket üdvözölték, talán csevegtek is, de mivel a hangszórókból figyelmeztetően már megszólalt a zene, lassan minden bizonnyal el is csendesedtek. A ráhangoló felvezetés után pedig 3:40-nél kezdődött el a valódi műsor. A cédé utolsó dalaként hallható remix természetesen csak zenei különlegesség, az előadásnak ez nem volt a része. Technikai megvalósításában az előadás play back módszerrel került színpadra, tehát a szereplők a helyszínen nem énekeltek, a dalok teljes egészében felvételről hangzottak el. A színészek közül többen is érintettek voltak a Tanyaszínház tárgyesztendei bemutatójában és turnéjában, Bakos Árpádnak tehát ezzel a nehezítő tényezővel is számolnia kellett. A stúdiómunkálatokat tehát úgy kellett megszervezni, hogy egy-egy szereplő dalainak felvételét mindig arra a rövid időszakra időzítsék, amíg ő rendelkezésre tudott állni. Ugyanez nehezítette a rendező munkáját is, aki külön dolgozott a péterrévei táncosokkal és a Tanyaszínházban foglalt színészekkel, és csak a közös jelenetek próbáira kellett mindenkit egyszerre behívnia.
Mess Attila felénekli a Vaskapuban című dalt a szabadkai Kreaton stúdióban
„A Menny kapuján egy vaskilincs,
a kaszás learat ma,
özvegysírás-rívás
be nem juthat alatta.
Mert őérte van a háború,
a mindenható úrért,
bár szajkózzák az okosok,
hogy a léten túlért.
Épp e léten túlért,
engem annyi bú ért.”
Bakos Árpi személyre szabott dedikációja a cédé borítójának belső hátlapján az akkoriban immár második közös munkánkra utalt a szabadkai Gyermekszínházban, ahol – Ágoston Pribilla Valéria igazgatónő vezetése idején – először a János Vitéz című darabon dolgoztunk együtt, majd pedig a mesefeldolgozásaim alapján rendezte Rumi László a Mátyás király bolondja című előadást. Ez utóbbinak a bemutatójára készülődtünk épp, amikor az énekes és zeneszerző aláírta nekem a kiadványt…
A következő alkalmak egyikét fogjuk kihasználni arra, hogy egyszer még majd erről is részletesen meséljünk! 🙂
A cédéborítót Kreszánkó Viktória tervezte.
A fenti összeállításunkban idézett újságcikkek az alábbi lapszámokban jelentek meg:
Magyar Szó, 2000. augusztus 5.
Magyar Szó, 2000. augusztus 17.
Magyar Szó, 2000. augusztus 20.
Magyar Szó 2000. augusztus 22.
Bakos Árpád: Idők tánca
01. Bakos Árpád – Az első mozdulat – a) Egy lépés – b) Tánc
A Slobodna reč szerb fordításban is közzéteszi Bajtai Kornél írását egy most felfedezett távoli rokonáról.
*
Petar Bajtajić – Pravi heroji retko dospeju u centar pažnje
Čovek krene tragom jedne fotografije objavljene na onlajn forumu. Zatim pronalazi dalekog rođaka i neispričanu priču o herojstvu, patriotizmu, hrabrosti i suprotstavljanju nadmoćnim nemačkim snagama. A protagonista priče zaslužuje da ga zemlja i svet upoznaju posle više od osam decenija.
Evo i priče.
FOTOGRAFIJA NA JEDNOM ITALIJANSKOM INTERNET FORUMU
Često mislimo da poznajemo istoriju. Što je tačno. U velikim crtama. Ko je objavio rat, kada i zašto. Ko je šta okupirao, ko je bio izdajnik i mesta i godišnjice raznih mirovnih sporazuma. Ali nikada ne znamo odakle se može pojaviti priča. Ona, koja nije u istorijskim knjigama, ali upravo iz takvih ličnih priča, poput ove, možemo zaista osetiti te događaje.
Petar Bajtajić (Foto: privatna arhiva)
Kao što sam već pomenuo, bio je to jedan porodični ručak. Jedan od mojih rođaka mi je pokazao objavu na italijanskom vojnom forumu. Objava je bila o izvesnom Petru Bajtajiću, koji je pao boreći se protiv Nemaca na početku Drugog svetskog rata, kada su nacističke snage napale Kraljevinu Jugoslaviju. Pored sličnosti imena, ako sam i imao ikakve sumnje u vezi srodstva, fotografija ih je otklonila. Mladić koji je bio na fotografiji, jako je ličio na mog oca. I to je bilo dovoljno da započnem istragu.
MAĐAR SE ZALJUBLJUJE
Otac Petra Bajtajića bio je Andraš Bajtaji, koji je živeo u Bačkim Vinogradima. Moj otac ga se još uvek seća. Kretao se po zemlji kao železničar i tako je upoznao Zorku Dragojević, koja je radila kao učiteljica u Crepaji, u Južnom Banatu. Iz ljubavi se izrodio brak, Andraš je prešao u pravoslavnu veru i promenio ime u Andrej Bajtajić. Imali su šestoro dece, od kojih je jedno bio Petar, koji je rođen 12. aprila 1919. godine u Vršcu. Pohađao je Kraljevsku vojnu akademiju, a zatim služio u Vojsci Kraljevine Jugoslavije. Po izbijanju rata u aprilu 1941. godine, bio je sa svojom jedinicom stacioniran u Šapcu, u činu poručnika.
SCENE DIVLJEG ZAPADA: VOZ, KAFANA, BARIKADE
Nemačke trupe su prethodno, 7. aprila bombardovale iz vazduha fabriku vreća u Mladenovcu i železničku stanicu. Krenule su iz pravca Topole 12. aprila na varošicu, gde su Petar Bajtajić i njegovi saborci imali zadatak da zaustave osvajače. Bajtajićevi su izvukli železničke vagone na šine, na ulazu u grad, kako bi usporili nemačko napredovanje. Uspeli su u svom naumu, jer su Nemci koji su stizali železnicom tu morali da se zaustave. U međuvremenu, branioci su se zabarikadirali u kafani iznad pruge, koja se zvala Balkan, koristeći tamošnji bilijarski sto. Kada su zbunjeni nemački vojnici izašli iz vagona i okupili se oko rampe, Petar je sa prozora kafane iz mitraljeza počeo da puca na njih. Nije poznato koliko je nemačkih vojnika usmrtio, ali prema sećanjima, najmanje 15-16, „tela su ležala na gomili“. Međutim, Petar je takođe ranjen tokom akcije. Pokušao je da se povuče duž pruge, ali je nažalost preminuo od zadobijenih rana. U ovoj bici je poginulo 63 preostalih vojnika Kraljevske jugoslovenske vojske. Nemački gubici su bili slični, s tim da su izgubili i četiri tenka. Naravno, šačica branilaca nije imala nikakve šanse protiv nacističke ratne mašinerije i toliko nadmoćnije sile. Još tog dana su zauzeli grad.
(NEDOSTOJNO) SEĆANJE NA HEROJE
Petar Bajtajić je služio u Kraljevskoj vojsci pre Drugog svetskog rata. U vreme kada Dražin četnički pokret još nije bio formiran na Ravnoj Gori, niti su partizani pokrenuli svoj ustanak. On je bio samo vojnik koji je služio svojoj zemlji.
Spomenik Petra Bajtajića (Foto: privatna arhiva)
Verovatno je zato njegovo ime potonulo u zaborav. Da je neki ideološki pokret video da može da profitira od njega, veovatno bi mahali sećanjem na njega kao krvavim mačem. Mislim da je posle smrti najbolje prošao ovako, čak i ako je uvredljivo kako se odnose prema uspomeni na njega u Mladenovcu. Jedna neasfaltirana ulica na obodu grada nosi njegovo ime, a koje su još i pogrešno pisali kao Petar Bajtagić, a ima i nadgrobni spomenik na mesnom groblju. Gde se svakog aprila obeležava pomen na njega. Ko? SUBNOR, dakle mesna organizacija Udruženja boraca Titovog oslobodilačkog pokreta. S vremena na vreme, u gradu se javlja ideja da Petar i njegovi saborci, koji su bili prve žrtve Drugog svetskog rata na teritoriji tadašnje Kraljevine Jugoslavije, dobiju spomenik. Nije bilo pravog napretka po tom pitanju, ali možda to i nije loše. Meni je već i to dovoljno, što je nekoliko ljudi pročitalo ovaj tekst, koji govori o herojskom stavu malog čoveka u vremenima krvoprolića. Ja sam i pored toga što je možda nepoznat drugima ponosan, što sam pronašao rođaka koji je uprkos teškoćama, uvek stajao na strani dobra. Izuzetan po ljudskosti.
Dragi moj rođače Petre! Počivaj u miru! Poručujem ti: Krv nije voda!
