„Софийските метафори“ гостуваха на Българския културен институт в Будапеща

A BTA, vagyis a bolgár nemzeti hírügynökség jelentést tesz közzé az előző esti budapesti programról.

*

„Софийските метафори“ гостуваха на Българския културен институт в Будапеща

Поетите и музиканти Петър Чухов и Иван Христов от екипа на Международния поетичен фестивал „Софийските метафори“ в продължение на няколко дни бяха в унгарската столица, за да участват в поетичен пленер, който завърши с поетично четене на 20 февруари. Това съобщи за рубриката „БГ Свят“ на БТА Светла Кьосева - главен редактор на двуезичното списание за култура и обществен живот „Хемус“.
По модела на уъркшоп „Софийските метафори“ двамата български поети, заедно с унгарските си колеги Дьорд Сонди - поет, преводач, издател и българист, Атила Сабо Палоц и Ксения Торнаи проведоха поетически пленер, по време на който написаха и преведоха стихотворения за емблематични за унгарската столица места – зала „Надор“ в Института на слепите в Будапеща и крепостта Вайдахуняд в градския парк.
Кулминация на събитието се състоя в Българския културен институт в Будапеща. На срещата с широката общественост „Стихове и етнокомпозиции с Петър Чухов и Иван Христов“ те свириха и представиха стиховете, написани по време на поетическия пленер из унгарската столица, отбеляза Кьосева.
„Целта на това гостуване е да насърчи връзките и взаимоотношенията между българските и унгарски творци“ – каза Теодора Станкова – директор на Международен поетичен фестивал „Софийските метафори“.
„И ако сме успели да заинтригуваме някои нови почитатели на „Софийските метафори“, които да станат участници в бъдещо издание на фестивала или наш верен приятел, то, мисията ни е повече от успешна“, добави тя. 

ЙОАНА КРЪСТЕВА

(БТА, 21. 02. 2025)

(BTA, 2025. február 21.)

Снимка: Светла Кьосева, сп. „Хемус“

Поетът Йордан Ефтимов пред БТА: Поезията най-добре откроява парадоксите на живота

 A bolgár nemzeti hírügynökség, a BTA tudósítást tesz közzé Jordan Eftimov költő Budapesten megtartott könyvbemutatójáról.

*

Унгарският превод на „Доказани теории, окончателни експерименти“ бе представен в Будапеща
Поетът Йордан Ефтимов пред БТА: Поезията най-добре откроява парадоксите на живота

Представяне на току-що излязлата от печат на унгарски език стихосбирка „Доказани теории, окончателни експерименти“ се състоя в Българския културен институт (БКИ) в Будапеща. Това съобщи за рубриката „БГ Свят“ на БТА авторът на книгата Йордан Ефтимов.
Събитието води българистът Дьорд Сонди, а сред присъстващите бяха извънредният и пълномощен посланик на България в Унгария Христо Полендаков, директорът на Културния ни институт Пламен Пейков, писателят и преводач Ласло Мартон, новият лектор по български език и литература в Будапещенския университет „Лоранс Етвьош“ Георги Велев, режисьорът Жолт Пожгай, който поставя и в България, професорът по западноевропейски литератури Геза Сентмартин, поетът от Войводина Атила Собол-Полоуц, завърналият се от Норвегия поет Ференц Ковач-Котанг, поетът и журналист Янош Томаш-Орос, както и саксофонистът Янош Васони.
С встъпителни думи и поздрав към гостите – българи и унгарци, се обърна директорът на БКИ Пламен Пейков. За първи път в кариерата си той прочете стихотворение на гостуващ в института поет – „Покорената крепост“.
Пейков даде думата на основния водещ - Дьорд Сонди. След това в залата влезе Янош Васони с джазова версия на български фолклорни мотиви, като „саксофонът звучеше на моменти като кавал“, коментира Ефтимов.
Авторът припомни, че Васони е известен с това, че се стреми към пропускливост между жанровете през цялата си кариера. Свирил е рокендрол, джаз рок, етноджаз, барокова музика. Интересува се от транскрибирането на произведенията на Бах за саксофон, като досега е направил два албума със свои интерпретации на Бах. Наскоро изпълнява канонични сонати от Телеман, заменяйки втория соло инструменталист с ехо педал.
В рамките на представянето Ласло Мартон, който е автор на исторически романи, но и преводач на произведения на немски класици като Гьоте и Лутер, прочете пред присъстващите стихотворение от „Доказани теории, окончателни експерименти“.
По думите на Ефтимов преводачът дори е изиграл ролята на „критика“ по време на събитието: „С изключителен аналитизъм и вникване. Например привлече „Хамлет“, за да обясни едно от стихотворенията – „Саскачуанският скокливец“. После – „Смъртта на автора“ на Ролан Барт. Възхитен беше, че диалогизирам с Артемидор Далдиански и неговите „Съногадания“.
Йордан Ефтимов заяви, че преводачите са дори по-важни за литературата от самите автори. Той се поклони на Дьорд Сонди, Тошо Дончев, Ласло Мартон и задочно на преводачката Ленке Чихеи, която е на 79 г., живее на село и вече не пътува.
За нея Ефтимов разказа, че е превеждала още в края на 60-те години Георги Мишев. А в по-ново време - Миглена Николчина („Смисъл и майцеубийство“ - книгата ѝ за Вирджиния Улф и Юлия Кръстева); междувременно и книги на Иван Вазов (сборник), Йордан Радичков („Опит за летене“), Станислав Стратиев („Дива патица между дърветата“), Вера Мутафчиева (романа „Алкивиад Велики“) и Тодор Живков („Речи и статии“).
В рамките на събитието в Будапеща Йордан Ефтимов описа и актуалната ситуация в българската поезия: „През 90-те години аз, Пламен Дойнов, Бойко Пенчев и Георги Господинов пародирахме кухия патос на предходниците си и се надсмивахме над темите им. През следващото десетилетие тези, които дебютираха, се върнаха към малките емоции и ни обявиха за прекалени формалисти и почти нихилисти заради шегите с всяка емоционалност. А през последните години ние в стил „Империята отвръща на удара“ изобретихме „новата политическа поезия“ (Пламен Дойнов) и „научната поезия“ (аз).“
„За мен поезията най-добре откроява парадоксите на живота. Не виждам друг начин да се пише поезия, освен тази“, сподели поетът.
Той коментира свое стихотворение за правото на първа брачна нощ, което болярите са имали по отношение на крепостните. „Обясних, че съм го написал, защото се шири мнението, че авторът е собственик на посланието на творбите си и последна инстанция. Но аз предлагам в стихотворението друго - да държим автора отговорен за посланието му и да не гледаме на него като на собственик, а като на обвиняем и ако той откаже да обясни какво е искал да каже, да го наказваме. Шега с Ролан Барт“.
„А каква е връзката с правото на първа брачна нощ? Ами че днес се гневим и си казваме, че болярите са се облажвали, вместо да си даваме сметка, че може да са го правели без каквато и да е охота“, посочи Ефтимов и добави, че обожава пародията и парадокса.
„Моят консерватизъм се състои в боготворенето на Аристофан“, коментира поетът.
„Когато Ласло Мартон заговори за цикъла „Елефантология“ и ме попита за моя интерес към слоновете, казах, че имам чисто нова, току-що възникнала формулировка какво е слонът: архисаксофонист. Защото хоботът е саксофон. А интересът ми идва от това, че вероятно това силно животно не се подчинява на човека, както си мислим, само е отличен актьор и заговорник. И се прави.“, добави Ефтимов.
Всички гости на събитието, което се проведе в Българския културен институт в унгарската столица, имаха възможност в края на представянето да получат автограф лично от Йордан Ефтимов.

/ИКВ/

ЙОАНА КРЪСТЕВА

(БТА, 15. 11. 2023)

Снимки: Валентина Даскалова, Български културен институт в Будапеща

Jó ára van Ukrajnában a magyar útlevélnek

A Szabad Magyar Szó összeállítást közöl az ukrajnai állampolgárságbizniszről.

*

Jó ára van Ukrajnában a magyar útlevélnek

Nem a maffia biznisze a személyiséglopás, ezt polgármesterek, lelkészek, helyi vállalkozók intézik, és meggazdagodnak belőle

Terjedelmes írásban dolgozta fel a Index azt az egy ideje már nem is oly ismeretlen, valósággal nyílt titokként kezelt jelenséget – vagyis bűnözési formát –, hogy az egyszerűsített honosítással megszerezhető magyar állampolgárságot hogyan adják-veszik Kárpátalján. A riport szerzője, Ráti József meglátása szerint a túl egyszerű honosítási szabályozásnak köszönhető, hogy néhány százezer forintért bűnözők, vagy akár terroristák is csináltathatnak maguknak magyar útlevelet fényképpel és ujjlenyomattal, majd szabadon utazhatnak vele bármerre a világon. Mindezt a kiszolgáltatott, nyomorgó kárpátaljai magyarok miatt – figyelmeztetett az újságíró. A helyiek elmondása szerint azok vesznek így új személyazonosságot, akiknek nincs vesztenivalójuk: bűnözők, terroristák, menekültek.

A honosítási eljárás Kárpátalján is ugyanúgy működik, ahogy nálunk, Vajdaságban: ahhoz, hogy egy Ukrajnában élő magyar ember magyar útlevélhez jusson, először igazolnia kell a származását és kérvényezni a honosítását. Ezt anyakönyvi kivonatokkal és a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal fényképes formanyomtatványainak kitöltésével teheti meg. Amennyiben elfogadják a kérvényét és leteszi az állampolgársági esküt, kap két dokumentumot: egy honosítási okiratot és egy személyigazolványt.

Amikor ezek a dokumentumok megvannak, az igénylő – aki ekkor már magyar állampolgárként jelenik bármelyik, tetszőlegesen kiválasztott kormányablaknál –, teljes joggal igényelhet útlevelet. Fényképet nem kell vinnie, hiszen digitális eljárással ott helyben készítenek róla új fotót, leveszik az ujjlenyomatát, majd néhány hét elteltével személyesen átveheti a kész okmányt. Persze, a folyamat így rettenetesen egyszerűen hangzik, a gyakorlatban azonban mindig van benne némi akadékoskodás, soha nem megy minden ilyen gördülékenyen (ügyintézője és annak jó- vagy rosszindulata válogatja…), de alapvetően az eljárásrend mindössze ennyi.

Az Index cikkét teljes terjedelmében itt olvashatja el:

Ezrével jutnak hamis magyar személyazonossághoz ukrajnai csalók

Tudod, kik vesznek maguknak új személyazonosságot? Akiknek nincs vesztenivalójuk: bűnözők, terroristák, menekültek. Ahhoz, hogy egy Ukrajnában élő magyar származású személy magyar útlevélhez jusson, először igazolnia kell a származását és kérvényezni a honosítását. Ezt anyakönyvi kivonatokkal és a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal fényképpel ellátott formanyomtatványainak kitöltésével teheti meg.

Ráti József riportjából kiderül egyebek mellett az is, hogy a csalók azt a kínálkozó – és tárva-nyitva felejtett – kiskaput használják ki, hogy sem a honosítási okiraton, sem a személyigazolványon nincs fénykép, a kormányablak munkatársai pedig a leggyakrabban nem is kérnek el semmilyen más, fényképes igazolványt, például az ukrán útlevelet. Ők egyszerűen csak elveszik a személyit, az ott szereplő adatok alapján pedig kitöltik az útlevéligénylő adatlapot.

Ennyiből – és semmivel sem többől! – áll a személyiséglopás.

TÖRVÉNYES ÚTLEVÉL HAMIS NÉVVEL

Egy, a cikkben Mikolajként aposztrofált ukrán nyomozó arról mesélt az Index munkatársának, hogy Ukrajnában már több éve virágzik a magyar állampolgársággal való üzletelés: ha az életkor nagyjából megegyezik, akkor bárki vehet magának teljesen új, magyar személyazonosságot, és vele új életet bárhol az Európai Unióban. A módszert állítólag a románoktól vették át a dílerek, Kárpátalján pedig nyílt titok az üzletág létezése. Ráti elutazott a nagyobb kárpátaljai településekre, s mint írásában meséli, mindegy volt, hogy Csapon, Gejőcön vagy Beregszászban kérdezősködött, mindenhol talált valakit, aki vagy eladta, vagy pedig ismert olyat, aki már eladta a papírjait. Mikolaj épp röviddel a találkozásuk előtt szerezte vissza egy teljes család állampolgársági papírjait, miután az alkoholista, torokrákos családfő eladta azokat.

Mint kiderült, a magyar állampolgárságot igazoló, fénykép nélküli iratokat veszik meg a dílerek 200 és 500 ezer forint közti összegért, s aztán hatszázezer és másfél millió közötti áron adják tovább a „végfelhasználóknak”. Az árat nagyban befolyásolja az is, hogy az érintett személy milyen idős: a húsz és negyven év közötti okmányok a legértékesebbek, a fiatal gyereké és az időseké pedig a legolcsóbbak, akár veszik, akár eladják azokat.

A dílertől szerzett valódi, fénykép nélküli honosítási dokumentumokkal pedig a vevőnek már csak el kell mennie egy magyarországi kormányablakhoz, s ott a fent leírt módon igényelni egy útlevelet. S néhány hét múlva már hozzá is juthat egy teljesen törvényes, bár hamis névvel, de eredeti fényképpel és ujjlenyomattal ellátott magyar, azaz uniós útlevélhez.

KENŐPÉNZ VAGY HANYAGSÁG

A Mikolaj nevű rendőr mesélt a szerzőnek arról is, hogy egy idő után – elsősorban a határhoz közelebb eső régiókban –, a hatóságok rájöttek a csalásra, ezért Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében most már legalább az ukrán útlevelet is elkérik az utazóktól, de Budapesten még mindig több olyan kormányablak működik, amelynél állítólag beépített emberek ma is ellenőrzés nélkül csinálják meg az útleveleket. Vagyis a dokumentum elkészítésekor valamiért – jóhiszeműségből-e, vagy hanyagságból, esetleg kenőpénzért cserébe – nem kérnek fényképes igazolványt, s náluk továbbra is elég a két, fent említett, fénykép nélküli irat.

Egy, a riportnak Istvánként említett férfi a szerzőnek azt mondta, hogy a nem roma és roma magyarok egyaránt benne vannak az üzletben, bár más-más rendszer szerint. Azok a nem romák, akik eladják az állampolgárságukat, legtöbbször mélyszegénységben élnek, betegek vagy van egy beteg családtagjuk, adósságba keveredtek, és egyszerűen máshogy nem tudnak pénzhez jutni.

Van, aki csak a sajátját adja el, van, aki a gyerekeiét is, igyekezve legalább egyikükét megtartani, hogy külföldi munkával valaki eltarthassa a családot. Legtöbbször a „valaki ismer valakit, aki ismer valakit” módon működik a biznisz, vagyis nem szervezett és tömeges jelenségről van szó. Habár a nagybani felvásárlás és terjesztés sem ritka, ez nem elsősorban a maffia, hanem meglepő módon a helyi tehetősebb és köztiszteletben álló emberek kezében összpontosul. Polgármesterek, lelkészek, helyi vállalkozók intézik ezt a közösségük lakóinak, meggazdagodva belőle – írta az Istvántól hallottakra hivatkozva Ráti József, aki szerint a cigányok a legkiszolgáltatottabbak.

„Egész életünkben szenvedtünk, éheztünk. Megígértem az anyámnak kiskoromban, hogy gondoskodni fogok róla. Beteg volt, és senki sem segített, én pedig csak így tudtam pénzt szerezni” – mondta egyikük az Index riporterének. A romák nem nagyon üzletelnek a nem romákkal vagy az ukrán alvilággal, felettük – ahogy ők nevezik – a cigányvajda vagy cigánybíró rendelkezik. A portál forrásai szerint ezek a vezetők kényszerítik őket a magyar állampolgárság megcsinálására, amit utána kötelező jelleggel „be kell szolgáltatni”. Aztán vagy kapnak érte cserébe pénzt, vagy nem…

A HATÓSÁGOK SZEME ELŐTT

A jelenségre a Jobbik Magyarországért Mozgalom már 2014-ben felhívta a figyelmet – írta az Alfahír, amely szerint az üzlet annyira a hatóságok szeme előtt történik, hogy élelmes helyi „vállalkozók” Ungváron ukrán nyelven hirdetik, hogy némi hálapénzért cserébe bárkinek segítenek olajozottá tenni az uniós útlevél megszerzéséhez vezető eljárást.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága vizsgálja majd meg a magyar honosítási papírokkal, illetve beutazási okmányokkal kapcsolatos, tömeges csalásokat – közölte Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke az Index cikkére reflektálva. Szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne derülne fény magyar útlevelekkel és vízumokkal elkövetett újabb és újabb tömeges visszaélésre. A moszkvai vízumgyár körüli botrány után most a honosítási papírokkal való visszaélést leplezte le a sajtó – indokolta a lépést az MSZP politikusa.

A témáról kedden Harangozó Tamás szocialista képviselő is sajtótájékoztatót tartott, s jelezte, hogy pártja feljelentést tesz az ügyben.

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 22.)

Koldus Beregszász főterén – A legtöbb esetben a nyomor viszi rá az embereket arra, hogy minden lehetséges pénzszerzési alkalmat megragadjanak (Szondi György felvétele)

Beregszászi utcarészlet

A munkácsi várban – Az idegenforgalmi látványosság környékén is rengeteg a kéregető kisgyerek és a felnőtt korú koldus

Camus

A Szabad Magyar Szó versrovatában közli Lőrincz P. Gabriella versét.

*

Camus
Lőrincz P. Gabriella verse

Az anyámat nem tudtam megsiratni
Már két napja a földben van
Nézem a kövér hegyet
A mocskos vonatablakot
És taknyozok kicsit

Az apámat nem tudtam megsiratni
Már kilenc hónapja a földben van
Behunyom a szemem
Hogy ne tudjak semmiről
Hallgatom ahogy a vonat sipít

Engem nem kell megsiratni
Valamikor eltemet a föld
Én nem tudom hogy lesz-e még
Vonat hegy és takony

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 3.)

Szondi György felvétele

Ég veled, barátom

A Szabad Magyar Szó frissen indult versrovatában közli Szergej Jeszenyin versét.

*

Ég veled, barátom
Szergej Alekszandrovics Jeszenyin verse (videóval)

Ég veled, barátom, isten áldjon,
elviszem szívemben képedet.
Kiszabatott: el kell tőled válnom,
egyszer még találkozom veled.

Isten áldjon, engedj némán elköszönnöm.
Ne horgaszd a fejedet, hiszen
nem új dolog meghalni a földön,
és nem újabb, persze, élni sem.

Rab Zsuzsa fordítása

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 2.)

Szondi György felvétele

Napút a Kontaktzónában

A Szenttamás.rs honlap tudósítást közöl a Napút folyóirat szerkesztőinek újvidéki fellépéséről.

*

Napút a Kontaktzónában

Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar kék termében december 5-én került sor a Magyar Tanszék újabb Kontaktzóna rendezvényére, amelynek vendégei ezúttal a magyarországi Napút folyóirat és a Napút Online internetes portál szerkesztőségének tagjai voltak: Szondi György költő, műfordító, szerkesztő, Toót-Holló Tamás író, szerkesztő, a próza és az esszé szakértője, Babics Imre költő, a Napút versfelelőse és Szabó Palócz Attila, aki már 2004 óta él Magyarországon, és 2009-ben publikált először a Napútban.

A jelenlévőket Csányi Erzsébet tanszékvezető üdvözölte, aki ismertette a vendégek rövid pályarajzát.

Szondi György elmondta, az 1999 óta évi tíz számmal megjelenő Napút folyóirat az idén januártól online változatban is olvasható, mégpedig egy közös honlapon a Napkút Kiadóval és a Cédrus Művészeti Alapítvánnyal. Évente mintegy 60‒80 könyvet jelentetnek meg, amelyekből a hétfői bemutatkozás folyamán néhányat részletesebben is ismertettek, de beszéltek a folyóirat elsődleges célkitűzéséről és feladatáról, a kiadványokhoz fűződő témákról.

A folyóirat első embere hangsúlyozta, a honlapon nem ugyanaz jelenik meg, mint a nyomtatott változatban, bár részben hasonló rovatok vannak itt is: ‒ Az online változat naponta frissíthető, és olyan dolgok oldhatók meg gyorsan a felületén, amit a nyomtatott változatban nem tudunk azonnal lehozni. Emellett nagyon sok új rovatban tudunk lehetőséget adni másoknak, ezek viszont a papír alapú folyóiratban már nem férnének el. Maga az online az adott terjedelem mellett annak végtelen gazdagságában adja az időbeli és a terjedelmi lehetőségeket is – mutatott rá a főszerkesztő. Mint mondta, a honlap a Cédrus Művészeti Alapítvány által meghirdetett pályázatokra beérkezett munkáknak is sokkal nagyobb teret biztosít, mint a nyomtatott változat. Az online forma teret biztosít például a Levélfa blognak is, ahol a szerzők, hozzáértők, írók, stb. levél formájában próbálják egymás gondolatait továbbfejtve, és személyesebb hangú megszólításokkal megbeszélni a fontosabb dolgokat. Ugyancsak újdonságnak nevezte az olyan alkotásokat, amelyekre „véletlenül” kerül sor. Mint mondta, a poétai plan-air akciók keretében a szerkesztők alkalmaként három-három költővel egy általuk nem ismert helyre vonulnak ki, ahol azok mindössze fél órát kapnak arra, hogy körülnézzenek, leüljenek és megírják a verset – persze kézzel: ‒ Ezt a kéziratot a helyszínen lefotózzuk, később egy picit igazíthatnak rajta, és így jelenik meg dokumentálva, a fotókkal az egész improvizált teljesítmény – ecsetelte Szondi György.

Az online és a nyomtatott változat összehasonlításával kapcsolatban Szabó Palócz Attila, vajdasági származású író és költő elmondta, ha azt vesszük figyelembe, hogy a nyomtatott verzió milyen kötöttségekkel és a terjedelemnek a behatárolásával jár, az online felület szinte korlátok nélküli: ‒ Egy online felület sokkal rugalmasabb, gyorsabban reagálhat bármire. Ez a gyakorlatban is megmutatkozik, hiszen egy-egy verssel – ha azt a szerkesztő jóváhagyja közlésre ‒ nem kell átfutási időt várni. Ugyanez vonatkozik más jellegű írásokra is. Ha például egy nagy, nemzetközi esemény történik, amire érdemes reagálni akár tárcában, akár valamilyen alkalmi írásban, az azonnal megtehető – mondta a zentai születésű író. Magáról a folyóiratról elmondta, annak tevékenysége nagyon szerteágazó, és nagyon sok szálon kapcsolódnak és kapcsolódhatnak hozzá a vajdasági szerzők is. Állandó jellegű, nem helyhez kötött pályázatok jelennek meg minden évben, ahova bárki, bármit és bármilyen mennyiségben beküldhet, és ahova innen is szép számban érkeznek munkák. A díjazott műveket pedig vagy a lapban, vagy egy külön mellékletben publikálják.

Bence Erika moderátorként kifejtette, hogy nagyon egységes, összetartozó és hasonló gondolkodású szerzői csoportról van szó. Három pontban lehet összefoglalni, mi az, ami összekovácsolja ezt a kulturális-irodalmi diskurzust: ‒ Az egyik az, hogy a vendégek közül mindenki valamilyen módon az extrém magatartásnak pozitív értelmében alakítja opusát, egyedi utat jelöl ki magának a magyar irodalmi kultúrában. Leléptek a kánonok által megjelölt útról és „kivonultak” valamilyen módon – mutatott rá az egyetemi tanár.

A Kontaktzóna folytatásában az alkotások létrejöttének kérdéseiről, a jelenlévő szerkesztőségi tagok munkásságáról és a névváltásokról esett szó, végül a kiadott művekből egy-egy vers, részlet is elhangzott.

Paraczky László

(Szenttamás.rs, 2016. december 7.)

 

Péterváradi és ópusztaszeri kiránduláson a Napút folyóirat szerkesztői (Szondi György felvételei)

A Napút újvidéki zarándoklaton tartózkodó csapatának tagjai: Babics Imre, Szondi György, Toót-Holló Tamás és Szabó Palócz Attila.