Knjiga koju treba pročitati

A podgoricai Vijesti című napilap közli Marijan Mišo Miljić írását Branislava Brković A valóság legvégső változata című regényének magyar nyelvű kiadása alkalmából.

*

Savremena proza: Uz mađarski prevod romana Branislava Brkovića

Knjiga koju treba pročitati

Roman Branislava Brkovića ''Posljednja verzija stvarnosti'' nakon ponovnog čitanja nameće se kao nedovoljno pročitano i ocijenjeno (vjerovatno ne i jedino) književno djelo, bar u kontekstu savremene crnogorske književnosti. Tako da, po mome skromnom sudu, nije nimalo slučajno što su se mađarski prevodilac i izdavač opredijelili baš za njega.

Nedavno sam dobio prevod romana Branislava Brkovića ''Posljednja verzija stvarnosti'' na mađarski jezik  (''A valosag legvegso valtozata'') u prevodu Szabó Palócz Attile i u izdanju Napkut Kiado (Budapest 2016). Prvo izdanje romana, na crnogorskom jeziku, publikovao je cetinjski ''Obod'' 1998. godine. Sjećam se primjerak sam, s posvetom, dobio od autora. Roman sam ''nadušak'' pročitao. Djelo mi se dopalo, ali se njime posebno nijesam bavio, iako se radilo za ono vrijeme o zanimljivom stvaralačkom eksperimentu. Sada me je zakopkalo šta je to, u stvari, podstaklo mađarskog prevodioca i izdavača da se opredijele za ovoga crnogorskog pisca, pored toliko drugih, i baš za taj njegov roman, drugi po redu, između šest objavljenih. Od prvog izdanja romana Branislava Brkovića ''Posljednja verzija stvarnosti'' do mađarskog prevoda prošlo je punih 18 godina. Za to vrijeme mnogo se šta izdešavalo i promijenilo i kod nas i u svijetu, u književnosti takođe.

Branislav Brković (rođen 1949. godine) pripada generaciji crnogorskih pisaca koja je stvaralački stasavala sedamdesetih i osamdesetih godina prošlog vijeka, započinjala poezijom, a sazrijevala u pisanju priča i romana, nastojeći da napravi otklon od epske tradicije i svijesti i književnih stereotipa. Kad se pojavio roman Branislava Brkovića u crnogorskoj književnosti, u teškim vremenima, dolazi do stvaralačkog buma, od ''Monigrena'' klasika Jevrema Brkovića (1992) i, kasnije, njegovih i drugih mega romana fikcijske proze do začinjanja postmodernizma kod mlađih pisaca, koji su upravo tada stvaralački stasavali i sazrijevali (Andrej Nikolaidis, Igor Đonović, Balša Brković, Milovan Radojević, Dragan Radulović, Predrag Sekulić, Ognjen Spahić, Momčilo Zeković i drugi) a kasnije i drugih još mlađih ili starijih ''podmlađenih'' postmodernizmom.

Roman Branislava Brkovića ''Posljednja verzija stvarnosti'' nakon ponovnog čitanja nameće se kao nedovoljno pročitano i ocijenjeno (vjerovatno ne i jedino) književno djelo, bar u kontekstu savremene crnogorske književnosti. Tako da, po mome skromnom sudu, nije nimalo slučajno što su se mađarski prevodilac i izdavač opredijelili baš za njega.

Roman ''Posljednja verzija stvarnosti'' predstavlja svojevrsni graničnik (ili jedan od više njih) između starijeg i mlađeg crnogorskog romana i kasnijeg postmodernističkog talasa koji je dao izuzetno značajna ostvarenja, koja ulaze u sve zamašniji korpus nove crnogorske književnosti, kako je terminološki vrlo precizno imenovao Borislav Jovanović, kritičar i pisac. Zato smatram da treba napraviti novi uvid u pomenuti, nedovoljno pročitani, roman Brnislava Brkovića, kroz novo čitanje i književno kritičko promišljanje. Ovaj roman nije postmodernistički, ali je svojevrsna anticipacija postmodernizma. Njega između ostalog karakteriše originalan pripovjedački postupak, oslobađanje od epske svijesti i istorijskog diskursa i stereotipa, zasnovan na poetici demitologizovanja, sa likovima motivisanim i oblikovanim imaginacijom. Takođe, zanimljiva je i uloga naratora, kao i specifično, moderno građenje fabule, uz korišćenje više postupaka. Žanrovski iako je eksperiment u pitanju, roman nije hibridan i može se svrstati u psihološko-egzistencijelna ostvarenja sa, možda nekim odlikama metafizičkog romana. U njemu se prepliću i miješaju fikcija i stvarnost. Naracija teče na dva nivoa: na stvarnoj i imaginarnoj ravni.

U romanesknoj strukturi preovladavaju egzistencijelno i psihološko. Specifičan je odnos stvarnosti i fikcije, ali nije mimetički, podražavalački. Glavni junak kroz analitičku introspekciju, samoću i izglobljenost iz svega dolazi do saznanja, miješajući fikciju i fakticitet. Roman se više oslanja na evropsku tradiciju (kafkijansku i heseovsku) nego na crnogorsku i jugoslovensku. Moć mašte, imaginacije, nasvaja stvarni svijet. Pisac je učinio inovacije i u odnosu na tradiciju. Tehnika nije postmoderna ali je savremena, najbliža egzistencijalističkom romanu. Realno postaje imaginarno, i obrnuto.

Očita je moć i svemoć imaginacije. Stvarnost nije posebna već obična, svakodnevna, banalna, nepodnošljivo životna u odnosu na onu fiktivnu, psihološku.

Strukturu romana ''Posljednja verzija stvarnosti'' čine tri poglavlja (odnosno sedamnaest manjih sekvenci): Otac; Sudija; Satanil.

Glavni junak Staniša Lompar alijas Eduard Braslav je u funkciji pripovjedača, distanciran od autora romana. Pričanje je u prvom licu. Realni živi likovi iz stvarnosti su još Mara, supruga glavnog junaka, njegova neimenovana sestra, Ivan Montena i njegova žena Meira. Dok među fiktivnim likovima su, pored upokojenih oca i majke glavnog junaka, još nekoliko njih: isljednik D.B., Stanišina imaginarna ljubav iz mladosti Slavenija, i nadasve, Satanil, kao inkarnacija i otjelovljenje đavola i principa zla, koji se uvukao u glavnog junaka, stalno ga prati i iskušava. Fabula teče prstenasto, na dvije ravni – realnoj i fiktivnoj, uz korišćenje i nekih filmskih iskustava.

Glavni junak, koji se povukao u sebe, egzistira u samoći, koja ga dovodi u skoro paranoična stanja, a često se graniči sa ludilom, prolazeći kroz brojna iskušenja, na delikatnoj granici između stvarnosti i fikcije. Riječ je zaista o vrlo zanimljivom i složenom štivu, građenom skoro po principu palimpsesta, gdje uporedo egzistiraju ili se prepokrivaju više verzija stvarnosti, od one surove i banalne do fiktivnih, iracionalnih, koje se prepliću i miješaju, iz kojih se traži izlaz. Posljednja verzija stvarnosti je konačna.

Nije mi namjera da prepričavam fabulu, inače vrlo hermetičnu. To ostavljam čitaocima i analizi kritičara.

Zanimljivo je kako se u ovome romanu prošlost prebacuje u sadašnjost, vraćanje u prošlost kao svojevrsni način postojanja. Glavni junak traži izlaz iz stvarnog u imaginarnom, i obrnuto. Zanimljivo je korišćenje psihološke analize i povezivanje događaja iz prošlosti i sadašnjosti, a posebno preispitivanje odnosa između fikcije i fakcije. A pitanje je šta je, u stvari, stvarno, šta je srž, suština te stvarnosti. Kako ono fiktivno postaje stvarno, i obrnuto, relativizujući granice između njih. Glavni junak shvata da se njegov život prepliće sa stvarnim i mogućim, ne ustupajući pred besmislom, ništavilom i haosom.

I mi se, kao i on, pitamo ko, u stvari, u našim životima vuče nevidljive konce, uz onu latinsku: Apage Satanas – Bježi Satano!

(Vijesti, 2016. december 10.)

Napút a Kontaktzónában

A Szenttamás.rs honlap tudósítást közöl a Napút folyóirat szerkesztőinek újvidéki fellépéséről.

*

Napút a Kontaktzónában

Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar kék termében december 5-én került sor a Magyar Tanszék újabb Kontaktzóna rendezvényére, amelynek vendégei ezúttal a magyarországi Napút folyóirat és a Napút Online internetes portál szerkesztőségének tagjai voltak: Szondi György költő, műfordító, szerkesztő, Toót-Holló Tamás író, szerkesztő, a próza és az esszé szakértője, Babics Imre költő, a Napút versfelelőse és Szabó Palócz Attila, aki már 2004 óta él Magyarországon, és 2009-ben publikált először a Napútban.

A jelenlévőket Csányi Erzsébet tanszékvezető üdvözölte, aki ismertette a vendégek rövid pályarajzát.

Szondi György elmondta, az 1999 óta évi tíz számmal megjelenő Napút folyóirat az idén januártól online változatban is olvasható, mégpedig egy közös honlapon a Napkút Kiadóval és a Cédrus Művészeti Alapítvánnyal. Évente mintegy 60‒80 könyvet jelentetnek meg, amelyekből a hétfői bemutatkozás folyamán néhányat részletesebben is ismertettek, de beszéltek a folyóirat elsődleges célkitűzéséről és feladatáról, a kiadványokhoz fűződő témákról.

A folyóirat első embere hangsúlyozta, a honlapon nem ugyanaz jelenik meg, mint a nyomtatott változatban, bár részben hasonló rovatok vannak itt is: ‒ Az online változat naponta frissíthető, és olyan dolgok oldhatók meg gyorsan a felületén, amit a nyomtatott változatban nem tudunk azonnal lehozni. Emellett nagyon sok új rovatban tudunk lehetőséget adni másoknak, ezek viszont a papír alapú folyóiratban már nem férnének el. Maga az online az adott terjedelem mellett annak végtelen gazdagságában adja az időbeli és a terjedelmi lehetőségeket is – mutatott rá a főszerkesztő. Mint mondta, a honlap a Cédrus Művészeti Alapítvány által meghirdetett pályázatokra beérkezett munkáknak is sokkal nagyobb teret biztosít, mint a nyomtatott változat. Az online forma teret biztosít például a Levélfa blognak is, ahol a szerzők, hozzáértők, írók, stb. levél formájában próbálják egymás gondolatait továbbfejtve, és személyesebb hangú megszólításokkal megbeszélni a fontosabb dolgokat. Ugyancsak újdonságnak nevezte az olyan alkotásokat, amelyekre „véletlenül” kerül sor. Mint mondta, a poétai plan-air akciók keretében a szerkesztők alkalmaként három-három költővel egy általuk nem ismert helyre vonulnak ki, ahol azok mindössze fél órát kapnak arra, hogy körülnézzenek, leüljenek és megírják a verset – persze kézzel: ‒ Ezt a kéziratot a helyszínen lefotózzuk, később egy picit igazíthatnak rajta, és így jelenik meg dokumentálva, a fotókkal az egész improvizált teljesítmény – ecsetelte Szondi György.

Az online és a nyomtatott változat összehasonlításával kapcsolatban Szabó Palócz Attila, vajdasági származású író és költő elmondta, ha azt vesszük figyelembe, hogy a nyomtatott verzió milyen kötöttségekkel és a terjedelemnek a behatárolásával jár, az online felület szinte korlátok nélküli: ‒ Egy online felület sokkal rugalmasabb, gyorsabban reagálhat bármire. Ez a gyakorlatban is megmutatkozik, hiszen egy-egy verssel – ha azt a szerkesztő jóváhagyja közlésre ‒ nem kell átfutási időt várni. Ugyanez vonatkozik más jellegű írásokra is. Ha például egy nagy, nemzetközi esemény történik, amire érdemes reagálni akár tárcában, akár valamilyen alkalmi írásban, az azonnal megtehető – mondta a zentai születésű író. Magáról a folyóiratról elmondta, annak tevékenysége nagyon szerteágazó, és nagyon sok szálon kapcsolódnak és kapcsolódhatnak hozzá a vajdasági szerzők is. Állandó jellegű, nem helyhez kötött pályázatok jelennek meg minden évben, ahova bárki, bármit és bármilyen mennyiségben beküldhet, és ahova innen is szép számban érkeznek munkák. A díjazott műveket pedig vagy a lapban, vagy egy külön mellékletben publikálják.

Bence Erika moderátorként kifejtette, hogy nagyon egységes, összetartozó és hasonló gondolkodású szerzői csoportról van szó. Három pontban lehet összefoglalni, mi az, ami összekovácsolja ezt a kulturális-irodalmi diskurzust: ‒ Az egyik az, hogy a vendégek közül mindenki valamilyen módon az extrém magatartásnak pozitív értelmében alakítja opusát, egyedi utat jelöl ki magának a magyar irodalmi kultúrában. Leléptek a kánonok által megjelölt útról és „kivonultak” valamilyen módon – mutatott rá az egyetemi tanár.

A Kontaktzóna folytatásában az alkotások létrejöttének kérdéseiről, a jelenlévő szerkesztőségi tagok munkásságáról és a névváltásokról esett szó, végül a kiadott művekből egy-egy vers, részlet is elhangzott.

Paraczky László

(Szenttamás.rs, 2016. december 7.)

 

Békegyakorlatok a háborúban

A Magyar Hírlap közli Forgách Kinga Orsolya beszámolóját Csörsz István és Szabó Palócz Attila kötetének bemutatójáról.

*

Békegyakorlatok a háborúban

Teakarnevál – Szabó Palócz Attila új naplóregénye

Bemutatták Szabó Palócz Attila új könyvét, a Teakarnevált csütörtök este a Hadik Kávéházban. A kötetről, amely a Békegyakorlatok című trilógia  befejező része, Barlog Károly író kérdezte a szerzőt. A sorozat címe abból a gondolatból ered, hogy míg békeidőben a katonák a háborúra készülnek a hadgyakorlatokon, addig a civilek a háború ideje alatt a békét várják, a békeidőkre készülnek – mesélte Szabó Palócz Attila. A Békegyakorlatok első része 2013-ban jelent meg azonos címmel, a kötet novellái a délszláv háború élményeit, valamit a hátországban zajló élet kiszolgáltatottságát jelenítették meg. Mint a szerző elmondta, a könyv eredetileg gyűjteményes prózakötetnek indult, amelyben több önálló, hosszabb-rövidebb írás – novella, elbeszélés, és kisregény – kapott helyet, de végül a szerkesztő, Bognár Antal tanácsára egy összegző történet is bekerült a kötetbe, amelyben a különböző írásokban feltűnő, többször azonos helyszínek és szereplők végül találkoznak és összekapcsolódnak. A könyv műfaját ezért így határozták meg: naplóregényt tört képekben. A sorozat második része, a Tanácstalan kölykök egy évvel később, 2014-ben jelent meg, ebben a szerző már a háborúk bizonytalansága és kiszolgáltatottsága miatt az anyaországba áttelepült vajdasági magyarok kettészakadt – itthoni és otthoni – életet mutatja be. Az idén kiadott utolsó rész, a Teakarnevál viszont már teljes egészében a megváltozott élethelyzet perspektívájából tekint ugyanazokra a helyszínekre és szereplőkre. A trilógia egyes szám első személyű elbeszélője a kilencvenes évek eseményeit és a délszláv háborúk egyes momentumait meséli el – a szerző személyes érintettségétől sem függetlenül –, mégsem tekinthetők önéletrajznak. Noha az írások keretei könnyen beazonosíthatók, dokumentumszerűek, de mindez csak keretet ad a fiktív cselekményhez, hiszen az író tudományos-fantasztikus, valamint meseszerű elemekkel gazdagította a történeteket.

(Magyar Hírlap, 2016. november 19.)

Szabó Palócz Attilával Barlog Károly beszélgetett (Hegedüs Róbert felvétele)

Megtartják Csörsz István és Szabó Palócz Attila kötetének bemutatóját (Hegedüs Róbert felvételei)

Budapesten, a Hadik Kávéházban (Bartók Béla út 36.) bemutatták Szabó Palócz Attila Teakarnevál és Csörsz István Földtaposók című kötetét. Mindkét kiadvány a Napkút Kiadó gondozásában jelent meg.

Megtartják Csörsz István és Szabó Palócz Attila kötetének bemutatóját (újabb fényképek)

Budapesten, a Hadik Kávéházban (Bartók Béla út 36.) bemutatták Szabó Palócz Attila Teakarnevál és Csörsz István Földtaposók című kötetét. Mindkét kiadvány a Napkút Kiad gondozásában jelent meg.

Szabó Palócz Attilával Barlog Károly író beszélgetett. Csörsz István kötetét – a szerző betegsége miatt – az író fia, Csörsz Rumen István és Steinmacher Kornélia kritikus, néprajzkutató mutatta be.

Az est házigazdája Hlavacska András volt.

Kállay Kotász Zoltán felvételei.

 

 

 

Megtartják Csörsz István és Szabó Palócz Attila kötetének bemutatóját

Budapesten, a Hadik Kávéházban (Bartók Béla út 36.) bemutatták Szabó Palócz Attila Teakarnevál és Csörsz István Földtaposók című kötetét. Mindkét kiadvány a Napkút Kiad gondozásában jelent meg.
Szabó Palócz Attilával Barlog Károly író beszélgetett. Csörsz István kötetét – a szerző betegsége miatt – az író fia, Csörsz Rumen István és Steinmacher Kornélia kritikus, néprajzkutató mutatta be.
Az est házigazdája Hlavacska András volt.
Fotók: Szabó Palócz Orsolya.

Roman Branislava Brkovića objavljen u Mađarskoj

A podgoricai Vijesti című napilap tudósít Branislav Brković A valóság legvégső változata című regényének magyar nyelvű kiadásáról (Napkút Kiadó, Budapest, 2016.; Szabó Palócz Attila fordítása).

*

Roman Branislava Brkovića objavljen u Mađarskoj

Kratki roman Brkovića njegovo je najzapaženije djelo – proza o kojoj je pisano i u Crnoj Gori i u regionu – a očito da je "Posljednja verzija stvarnosti" u priličnoj mjeri zainteresovala i mađarske kritičare i ljubitelje savremene književnosti.

Roman crnogorskog pisca Branislava Brkovića (1949) "Posljednja verzija stvarnosti" nedavno je objavljen na mađarskom jeziku u Budimpešti (izdavač Napkut, prevod uglednog slaviste Atile Paloca Saba).

Kratki roman Brkovića njegovo je najzapaženije djelo – proza o kojoj je pisano i u Crnoj Gori i u regionu – a očito da je "Posljednja verzija stvarnosti" u priličnoj mjeri zainteresovala i mađarske kritičare i ljubitelje savremene književnosti.

U nekoliko upravo objavljenih tekstova posvećenih prevodu Brkovićevog romana (na mađarskom – A valosag legvegso valtozata) tamošnji kritičari akcentuju zanimljiv narativni postupak autora, ali i zahtjevnost pripovijedanja, koncept u kom pisac ne pravi ustupke.

Jedan od tekstova nalazi određenu komunikaciju između romana Branislava Brkovića i aktuelnog turističkog slogana Crne Gore – "Divlja ljepota".

Nažalost, mađarski čitaoci nemaju često priliku da čitaju savremene crnogorske autore, a prijem romana Branislava Brkovića nagovještava da bi se to moglo promijeniti u budućnosti.

(Vijesti, 2016. november 7.)

Napút-est a budapesti Vakok Intézetének Nádor-termében

A Napút folyóirat, és a Napkút Kiadó Budapesten, a Vakok Állami Intézetének épületében, a Nádor-teremben tartja meg úgynevezett haikuestjét.

Kállay Kotász Zoltán felvételei.