A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Külső
szemlélő nélkül címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.
*
Külső szemlélő nélkül
A családi legendárium jegyezte fel, hogy sógorom kiskorában,
négy-öt évesen imádta a villamost, a gondos, idős nagynéni pedig a csöppség
kedvét lesve teljesítette annak minden óhaját. A gyermek olyan aprócska volt,
hogy neki még nem kellett jegyet váltani, a nagynéni pedig már nyugdíjas,
kiöregedett a viteldíjköteles korcsoportból. És mit tett a „defekt duó”? Reggel
felültek a villamosra, s egész nap utazgattak ingyen, ide-oda, a legfontosabb
turistacélpontok között. De nem szálltak volna le, hogy célba érve
körülnézzenek, bámészkodjanak, fényképezgessenek, nem. Ehelyett inkább indultak
vissza, vagy tovább, más irányba, vagy ahogyan már a véletlen hozta. A
nagynéninek is tetszett a program, hiszen ingyen volt, sógorom meg, aki
manapság már távolról sem olyan aranyos kis csöppség, élvezte a villamosozás
élményét.
Közben persze dolgozott a BKV, fogyott az üzemanyag,
működött a gépezet.
Bárdos Deák Ágnes, a Kontroll Csoport énekesnője tavaly
ünnepelte ötvenedik születésnapját. Az egybeesés véletlen, de ha már
említettem, hozzáteszem gyorsan, hogy ugyanazon a napon született, mint a
sógorom – néhány évvel korábban. November 27-én, Áginak a Gödör Klubban
megtartott, koncerttel egybekötött születésnapi bulijára jelent meg Bardo
címmel egy alkalmi cédé, amelynek az Ellenőr úr című nyitódalában a művésznő
megénekelt egy idevágó témát: „Ellenőr úr, kérem / se pénzem, se buszjegyem. //
És ellenőr úr, kérem, / lejárt a bérletem. // És ellenőr úr, kérem, / elhagyott
a kedvesem.” Igen, hát vannak az életben ilyen kellemetlen pillanatok is…
Vannak pillanatok, amikor az ember csak keresgél. A külső
szemlélőnek – ha lenne – akár úgy is tűnhetne, mintha teljesen cél nélkül,
éppen csak a keresgélés kedvéért tenné ezt. Hátha kisül belőle valami. Valami
használható…
Hátha a kezünkbe akad valami, amit fontosnak vélünk, vagy
csak úgy futólag – érdekesnek, jelentősnek, fontosnak látszik. Külső szemlélő
nélkül.
A kibicnek mindegy – szokták mondani. A külső személőnek is
szinte minden egyre megy. Nem válogat. Mert nem figyel. Akármi történjék is a
szemközti ülésen, vele szemben, akármi kerüljön is a látókörébe – közömbös.
Mert nem veszi észre. Csak szemlélő és nem megfigyelő. A szemlélő szemlélőjének
a szemlélője – Dürrenmattot kissé kifordítva.
A legjobb kiindulópont, mint mindig, ezúttal is Parmenidész.
Töredékeiből (mert, sajnálatos módon, csak azok maradtak ránk) idézem: „Mert
ugyanaz a gondolkodás és a létezés.” Majd pedig: „A gondolkodás számára a távol
állók ugyanúgy szilárdan közeliek, / mert [a gondolkodás] nem vágja szét a
létezőnek a létezővel való összefüggését / sem [úgy, hogy] mindenfelé a kozmosz
rendje szerint teljesen szétvágott [legyen], / sem [úgy, hogy ily módon]
összeállított [legyen].” És végül: „Közös az, / ahonnan elindulok: ugyanoda
érkezem” (Steiger Kornél fordítása).
Akárcsak a keresgélésben: ugyanazt találom. A pillanat hatása
olyan, mintha a saját farkába harapó kígyót ábrázoló kis csecsebecse villanna
fel a metrón velünk szemben ülő ismeretlen utas nyakában. Mert nincsenek
lineárisan elmesélhető történetek, hiszen semmi sem azért az, ami, mert nem
lehetett volna bármi más. Az ördögi körök ugyanúgy önmagunkban végződnek, ahogy
a saját farkába harapó kígyót szokták ábrázolni. Amit lineárisan mesélnek el,
„adnak elő”, „vezetnek elő”, abból csak eltagadják a mellékszálakat. Pedig azok
fontossága vitathatatlan: visszavezetnek az alapvető, lineáris történet egy
olyan pontjára, ahová nélkülük nem juthatnánk el.
Bérlettel vagy anélkül, valahová egyszer csak megérkezünk,
ahogy a „defekt duó” is tette. Parmenidész tudta jól: mindig ugyanoda. Mintha
csak a keresgélés öröméért kutakodnánk: melyik történetből mit tagadtak el? A
mellékszálak vajon milyen háttéralkukat, érdek-összefonódásokat, panamákat
rejtenek? Egy-egy lineárisnak álcázott történetben.
(Magyar Hírlap, 2007. május 19.)
