Zenta: Bemutatják Balatoni Boli és Szögi Csaba közös kötetét

A Vajdaság Ma hírportál előzetest közöl Szögi Csaba és Balatoni Boli közös kötetének zentai bemutatójáról.

*

Zenta: Bemutatják Balatoni Boli és Szögi Csaba közös kötetét

December 13-án, kedden 17 órai kezdettel mutatják be a Zentai Alkotóházban Balatoni Boli: Brother Boli levelei és ing. Ekszerovits Szög (Szögi Csaba) Utazásaim című közös kötetét, amely a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában látott napvilágot.

– Többünk közös, régi álma volt ez a kötet, persze elsősorban Bolié és az enyém. Nem sokkal azután, hogy megismerkedtünk, felmerült egy közös kötet ötlete, amelyben benne lennének az ő útleírásai, valamint az én vertikális utazásaim, ami tulajdonképpen a Képes Ifi drogprevenciós rovatában még a 2000-es évek elején megjelent cikksorozatomat jelenti, számos utólagos kiegészítéssel természetesen, hiszen folyamatosan utazok – mondta el a Vajdaság Mának nyilatkozva Szögi Csaba, a kötet társszerzője.

– Amikor felvetettem ezt a pikáns ötletet, Boli azonnal belelkesedett. Éppen Zentán jártak a Narco Polo zenekarral, amelynek a VHK mellett szintén oszlopos tagja volt, itt aludt nálam az egész horda, egyébként is kreatív, meg persze bulizós energiáktól vibrált a Szögi-lak. Aztán egy időre elfelejtettük, neki ment a sorozata továbbra is a Képesben, tettük a dolgunkat, azaz aludtunk rá egyet-kettőt. Amikor aztán utoljára találkoztunk, persze nem tudhattuk, hogy ez lesz az utolsó, akkor éppen a Nyári Ifjúsági Játékok zajlott, és valamiről megint eszünkbe jutott a nagy tervünk. És akkor a következő tavasszal érkezett a hír, hogy Boli dimenziót váltott Szumátrán. Üstdobjával a hóna alatt elhajózott a csillagtengeren, a Jupiternél balra fordulva, ahogy maga is szokta mondani – emlékezett vissza a kötet szerzője, aki saját elmondása szerint nekrológjában ismét megígérte barátjának, hogy a közös könyvük egyszer mindenképpen napvilágot fog látni.

– Jött négy kemény év, nem csak ebből a szempontból, de ebből különösen. Nem szeretném részletezni a számtalan akadályt, ami közben felmerült, néha már úgy éreztem magam, mint Dürrenmatt hőse, az ígéret megszállottja, de a lényeg, hogy végül sikerült! Idén tavasszal a Forum kiadásában megjelent a kötet. Ennek első bemutatóját tartjuk most kedden, december 13-án, Luca napján, a Zentai Alkotóházban, 17 órakor. Lesz egy kis dobolás, Boli szellemét megidézendő, a fantasztikus fotóiból is fogunk vetíteni, közben persze beszélgetünk is: a könyvről, valamint Boliról, a zenészről, Boliról, az íróról, Boliról, az utazóról. Meg persze kicsit majd a kábítószerekről is – fogalmazott Szögi Csaba, hozzátéve, minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezvényre.

H. A.

(Vajdaság Ma, 2016. december 11.)

Balatoni Boli sajnos már nem lehet ott a kötet bemutatóján, különleges fotóiból azonban vetítést láthatnak majd az est vendégei

Külső szemlélő nélkül

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Külső szemlélő nélkül címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.

*

Külső szemlélő nélkül

A családi legendárium jegyezte fel, hogy sógorom kiskorában, négy-öt évesen imádta a villamost, a gondos, idős nagynéni pedig a csöppség kedvét lesve teljesítette annak minden óhaját. A gyermek olyan aprócska volt, hogy neki még nem kellett jegyet váltani, a nagynéni pedig már nyugdíjas, kiöregedett a viteldíjköteles korcsoportból. És mit tett a „defekt duó”? Reggel felültek a villamosra, s egész nap utazgattak ingyen, ide-oda, a legfontosabb turistacélpontok között. De nem szálltak volna le, hogy célba érve körülnézzenek, bámészkodjanak, fényképezgessenek, nem. Ehelyett inkább indultak vissza, vagy tovább, más irányba, vagy ahogyan már a véletlen hozta. A nagynéninek is tetszett a program, hiszen ingyen volt, sógorom meg, aki manapság már távolról sem olyan aranyos kis csöppség, élvezte a villamosozás élményét.

Közben persze dolgozott a BKV, fogyott az üzemanyag, működött a gépezet.

Bárdos Deák Ágnes, a Kontroll Csoport énekesnője tavaly ünnepelte ötvenedik születésnapját. Az egybeesés véletlen, de ha már említettem, hozzáteszem gyorsan, hogy ugyanazon a napon született, mint a sógorom – néhány évvel korábban. November 27-én, Áginak a Gödör Klubban megtartott, koncerttel egybekötött születésnapi bulijára jelent meg Bardo címmel egy alkalmi cédé, amelynek az Ellenőr úr című nyitódalában a művésznő megénekelt egy idevágó témát: „Ellenőr úr, kérem / se pénzem, se buszjegyem. // És ellenőr úr, kérem, / lejárt a bérletem. // És ellenőr úr, kérem, / elhagyott a kedvesem.” Igen, hát vannak az életben ilyen kellemetlen pillanatok is…

Vannak pillanatok, amikor az ember csak keresgél. A külső szemlélőnek – ha lenne – akár úgy is tűnhetne, mintha teljesen cél nélkül, éppen csak a keresgélés kedvéért tenné ezt. Hátha kisül belőle valami. Valami használható…

Hátha a kezünkbe akad valami, amit fontosnak vélünk, vagy csak úgy futólag – érdekesnek, jelentősnek, fontosnak látszik. Külső szemlélő nélkül.

A kibicnek mindegy – szokták mondani. A külső személőnek is szinte minden egyre megy. Nem válogat. Mert nem figyel. Akármi történjék is a szemközti ülésen, vele szemben, akármi kerüljön is a látókörébe – közömbös. Mert nem veszi észre. Csak szemlélő és nem megfigyelő. A szemlélő szemlélőjének a szemlélője – Dürrenmattot kissé kifordítva.

A legjobb kiindulópont, mint mindig, ezúttal is Parmenidész. Töredékeiből (mert, sajnálatos módon, csak azok maradtak ránk) idézem: „Mert ugyanaz a gondolkodás és a létezés.” Majd pedig: „A gondolkodás számára a távol állók ugyanúgy szilárdan közeliek, / mert [a gondolkodás] nem vágja szét a létezőnek a létezővel való összefüggését / sem [úgy, hogy] mindenfelé a kozmosz rendje szerint teljesen szétvágott [legyen], / sem [úgy, hogy ily módon] összeállított [legyen].” És végül: „Közös az, / ahonnan elindulok: ugyanoda érkezem” (Steiger Kornél fordítása).

Akárcsak a keresgélésben: ugyanazt találom. A pillanat hatása olyan, mintha a saját farkába harapó kígyót ábrázoló kis csecsebecse villanna fel a metrón velünk szemben ülő ismeretlen utas nyakában. Mert nincsenek lineárisan elmesélhető történetek, hiszen semmi sem azért az, ami, mert nem lehetett volna bármi más. Az ördögi körök ugyanúgy önmagunkban végződnek, ahogy a saját farkába harapó kígyót szokták ábrázolni. Amit lineárisan mesélnek el, „adnak elő”, „vezetnek elő”, abból csak eltagadják a mellékszálakat. Pedig azok fontossága vitathatatlan: visszavezetnek az alapvető, lineáris történet egy olyan pontjára, ahová nélkülük nem juthatnánk el.

Bérlettel vagy anélkül, valahová egyszer csak megérkezünk, ahogy a „defekt duó” is tette. Parmenidész tudta jól: mindig ugyanoda. Mintha csak a keresgélés öröméért kutakodnánk: melyik történetből mit tagadtak el? A mellékszálak vajon milyen háttéralkukat, érdek-összefonódásokat, panamákat rejtenek? Egy-egy lineárisnak álcázott történetben.

(Magyar Hírlap, 2007. május 19.)