„A közösség egészének válik majd hasznára”

Az Erdőkertesi Napló című lap január-februári kettősszámának nyilatkozik Tuzson Bence államtitkár.

*

„A közösség egészének válik majd hasznára”

Tuzson Bence: A családok és az iskolák voltak az elmúlt évek legnagyobb nyertesei, és az idén csatlakozhatnak hozzájuk a kisvállalkozók is

Januártól egy átlagos nyugdíj éves szinten negyvenkétezer forinttal emelkedik – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence, a Pest megyei 5. számú választókerület országgyűlési képviselője, aki szerint az elmúlt időszakban jelentős fejlesztési eredményeket sikerült elérni Erdőkertesen. A politikus beszélt arról is, hogy milyen beruházások felkarolását támogatja az idei tervek közül, s mint mondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a kormányzati intézkedések helyi szinten is találkozzanak a lakosság igényeivel. Mint mondta, a bevezetett kedvezményeknek köszönhetően az adózók az idén mintegy tízmilliárd forintot spórolhatnak meg.

Megtiszteltetésnek tekintem, hogy immár ötödik éve vagyok a térség országgyűlési képviselője – mondta lapunknak Tuzson Bence. A politikus munkatársunknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek kormányzati munkájának központi eleme volt a családok megerősítése anyagi és erkölcsi értelemben egyaránt, s ebben a felfogásban folytatja tevékenységét a kabinet az idén is. Ennek egyik legfontosabb példájaként említette, hogy januártól havi negyvenezer forintra emelkedett a kétgyermekesek családi adókedvezménye, amit most már a várandósság kilencvenegyedik napjától azok a családok is igénybe vehetnek, akiknél még nem született meg a második gyermek. Ennek az intézkedésnek a kedvező hatásait máris érzékelhetik a kisgyermekeket nevelő erdőkertesi családok is. Mint a képviselő elmondta, tavaly kétéves bérmegállapodást fogadtak el, amelynek értelmében az idén januártól és a jövő év elejétől is nyolc-nyolc százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege. Ez azt jelenti, hogy a minimálbér bruttó összege 149 000 forint, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 000 forint lesz – tette hozzá.

Tuzson Bence szerint az a legfontosabb, hogy ezeknek a kormányzati intézkedéseknek a hasznát és a pozitív hatásait a hétköznapi életükben is megérezzék az emberek, vagyis helyben, a kistelepüléseken is kézzelfogható eredményeket hozzanak. Így például Erdőkertesen az elmúlt időszakban felújították a Géza utcát és megépült a Béke utca, a tervek között pedig több fontos fejlesztés szerepel erre az évre is.

A naponta ingázók munkába járását könnyíti meg és teszi komfortosabbá, hogy megkezdődik a vasúti vonalon lévő állomásépületek felújítása. Ez a szakasz Fóttól Csomádon, Veresegyházon és Erdőkertesen át egészen Vácig halad, tizenhat megállóhellyel, amelyek közül összesen nyolc található a Pest megyei 5. számú választókerületben. Néhány hónapon belül várhatóan elkezdődhet a kivitelezés.

Ehhez kapcsolódva a képviselő hozzátette még, hogy egy olyan agglomerációs környezetben, mint amilyen a mi választókerületünk is, rendkívül fontosak az útépítésék, hiszen ha mindazok, akik a fővárosban dolgoznak, sokkal gyorsabban érhetnek haza a munkahelyükről, sokkal több időt tölthetnek el a családjukkal. Ebben a tekintetben is fontos döntések várhatók a következő időszakban. Ezért is szeretném megköszönni minden erdőkertesi lakosnak, aki időt szánt arra, hogy kitöltse tavaly, az év végén a konzultációs kérdőíveket, hogy ezzel is segítette a munkánkat – mondta Tuzson Bence, aki hozzátette még azt is, hogy jelenleg is folyamatban van a beérkezett válaszok kiértékelése, és várhatóan februárban már be is jelenthetik az első olyan intézkedéseket, amelyeket ezekre alapozva hoznak meg.
Erdőkertesen történtek fontos lépések az oktatási intézmények szükséges fejlesztésének előkészítése érdekében is – fogalmazott lapunknak nyilatkozva a képviselő. Véleményem szerint a jövőt építi az, aki iskolát épít – mondta –, ezért meggyőződésem, hogy minden ilyen kezdeményezés a közösség egészének válhat a hasznára. A családok és az iskolák voltak az elmúlt évek legnagyobb nyertesei, ugyanis hazánk nemzetközi összehasonlításban is kimagasló, példamutató lépéseket tett egy családbarát ország megteremtése felé. Ha pedig a családok erősödnek, akkor Magyarország és Erdőkeretes is erősödik – hangsúlyozta a politikus. Kiemelte azt is, hogy soha ennyi gyermek nem jutott még ingyenes tankönyvhöz és gyermekétkeztetéshez, mint ebben az időszakban, és ez is abból a szemléletből ered, hogy Magyarország a családpolitikai intézkedéseket választotta a demográfiai kérdések megoldására, és nem a bevándorlást. Emellett pedig megőriztük a nyugdíjak vásárlóértékét, sőt, az idén januártól egy átlagos nyugdíj éves szinten negyvenkétezer forinttal emelkedik, és csökkentettük a kisvállalkozók adóterheit is. Így már elmondhatjuk, hogy az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó, a kormány pedig több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak. Az 2019-es évnek a kisvállalkozók is a nagy nyertesei lehetnek, ugyanis négymillió forinttal nőtt az áfamentesség bevételi határa. Az adózók mintegy tízmilliárd forintot spórolhatnak az idén – mondta el a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence.

(Erdőketresi Napló, 2019. január-február)

Tuzson Bence

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

A lakosság igényeivel összhangban kell meghozni a döntéseket

Tuzson Bence államtitkár nyilatkozik a Dunakanyar Régió című lapnak.

*

A lakosság igényeivel összhangban kell meghozni a döntéseket

Tuzson Bence: Fontosnak tartjuk, hogy a nyugdíjasok is aktívan részt vegyenek a családok életében

A kormányzat az elmúlt időszakban nemcsak megőrizte a nyugdíjak vásárlóerejét, de folyamatosan növelni tudtuk az összegét, s így például az idén januártól egy átlagos nyugdíj éves szinten már negyvenkétezer forinttal emelkedik – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence, a Pest megyei 5. számú választókerület országgyűlési képviselője. Mint mondta nyugdíjasok  továbbra is számíthatnak az őket megillető megbecsülésre. A 2019-es intézkedések közül kiemelte, hogy az idén már havi negyvenezer forintra emelkedett a kétgyermekesek családi adókedvezménye, és ugyancsak januártól csökkentek a kisvállalkozók adóterhei is.

Magyarország történetében tavaly immár másodszor nyílt lehetőség a nyugdíjprémium kifizetésére – válaszolta Tuzson Bence arra a kérdésünkre, hogy az elmúlt időszakban miben nyilvánul meg a nyugdíjasok megbecsülése. A politikus úgy fogalmazott, hogy hazánknak azt a kultúrát kell megőriznie, amelyben minden magyar ember otthon érzi magát, ezt pedig – függetlenül attól, hogy valaki vallásos vagy sem – úgy hívják, hogy keresztény kultúra. Ebből ered, hogy a családot egy olyan összetartó közösségként képzeljük el, amelyben nemcsak a gyermekek és szülők vannak jelen, hanem a nagyszülők is aktív szerepet vállalnak benne, ezért a családok megerősítése érdekében tett intézkedéseink gyakorlatilag az összes nemzedéket érintik – folytatta Tuzson Bence. Olyanok akarunk lenni, mint amilyenek több mint 1000 éve, a Kárpát-medencében, Csomádon, Csömörön, Dunakeszin, Erdőkertesen, Fóton, Gödön, Veresegyházon lettünk – mondta a képviselő.

„Ennek egyik alapköve, hogy aki tud, képes és akar dolgozni, annak legyen munkája, márpedig az elmúlt időszakban kiváló eredményeket sikerült elérnünk ezen a téren is, hiszen például 2010-ben hazánkban még csak összesen 3,7 millió embernek volt munkahelye, amellyel megélhetést biztosíthatott a családjának. Ma viszont már 4,5 millióan dolgoznak” – hívta fel a figyelmet a politikus, aki kitért arra is, hogy a várakozások szerint hosszabb távon 4,5-5 millió lesz a munkavállalók száma Magyarországon, ami tulajdonképpen már megközelíti a teljes foglalkoztatottságot.

Magyarország a béremelkedést tekintve is egyre jobban teljesít, ezt támasztja alá, hogy az elmúlt két évben mintegy huszonhat százalékkal nőttek az átlagkeresetek az országban. A bérekről szólva a képviselő beszélt arról is, hogy a tavaly megkötött kétéves bérmegállapodás értelmében az idén januártól – akárcsak a jövő év elejétől is – nyolc-nyolc százalékkal emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum összege. Vagyis a minimálbér bruttó értéke mostantól 149 000 forint, a garantált bérminimum bruttó összege pedig 195 000 forint lesz, ennek eredményeképp növekszik a GYED összege is.

Tuzson Bence külön kitért arra, hogy januártól havi negyvenezer forintra emelkedett a kétgyermekesek családi adókedvezménye, amint most már a várandósság kilencvenegyedik napjától azok a családok is igénybe vehetnek, akiknél még nem született meg a második gyermek. Ugyancsak januártól csökkentek a kisvállalkozók adóterhei is, és ma már az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legalacsonyabb a társasági adó. A kormány emellett több speciális adózási formát is kínál a vállalkozásoknak, így ha összeszámoljuk mindezeknek a kedvezményeknek az értékét, akkor láthatjuk, hogy az adózók mintegy tízmilliárd forintot spórolhatnak az idén – nyilatkozata lapunknak Tuzson Bence.

Tuzson Bence sikertörténetként értékelte a Nők40 programot, amelyet 2011-es bevezetése óta több mint 240 ezren vettek igénybe. Mint mondta, a maga módján ez is egy olyan családtámogatási intézkedés, amely a kisgyermekeket nevelő családokat segíti abban, hogy a nagyszülők is aktívan részt vállalhassanak az unokák nevelésében. Szerinte a Nők40 program sikere egyértelműen azt jelzi, hogy a kormányzati intézkedés találkozott a lakossági igényekkel. Ugyanezt szeretnénk elérni minden településen, minden választókerületben is – folytatta –, mert az a legfontosabb, hogy olyan beruházásokat karoljunk fel, amelyekre helyben van igény.

Kérdésünkre, hogy milyen fejlesztésekre számíthatunk az idén a régiónkban, a képviselő  hangsúlyozta, hogy az M2 bővítésének befejezése az egyik legfontosabb feladat. Ezen túl a régióban fontos oktatási és egészségügyi beruházások vannak folyamatban: Veresegyházon befejeződik a gimnáziumépítés, Fóton épül a katolikus óvoda, Dunakeszin bővülnek a sportolási lehetőségek, Gödön iskolát építünk, Csömörön folyamatban van református templom megépítése, és nemsokára átadásra kerül az egészségház, Erdőkertesen folytatódnak az útépítések. Arra törekszünk, hogy a lakosság igényeihez igazodva hozzuk meg a döntéseket – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence.

(Dunakanyar Régió, 2019. január 24.)

     

     

     

[Ma este ismét tömeges tüntetés volt Budapesten...]

A HülyegyerekPress nevű szatirikus Facebook-oldal egy újabb alkalmi mémet tesz közzé ezúttal Varjú Mártáról.

*

Ma este ismét tömeges tüntetés volt Budapesten...

(HülyegyerekPress, 2019. január 19.)

[Me too 😃]

A HülyegyerekPress nevű szatirikus Facebook-oldal egy alkalmi mémet tesz közzé Pásztor Istvánról.

*

Me too 😃

(HülyegyerekPress, 2019. január 19.)

A Babitsék hálószobájának kulcslyukánál koslató utókor kíváncsiságának kielégítésére…

A Yuhar közli Szabó Palócz Attila írását A Babitsék hálószobájának kulcslyukánál koslató utókor kíváncsiságának kielégítésére… címmel.

*

A Babitsék hálószobájának kulcslyukánál koslató utókor kíváncsiságának kielégítésére…
Tanner Ilona, alias Török Sophie arca a fenyőágak között, avagy a Landwirtschaftsausstellung nyomában

Az alábbi összeállításunkkal tulajdonképpen kerekre zárunk most egy történetet. A Családi Kör hetilap Képhistóriák című rovatában két évvel ezelőtt megjelent írások felidézéséhez ugyanis egy másik, korábbi ciklusunk vezetett el bennünket tavaly, az év végén. Néhány napon készítünk majd erről egy alapos, tényfeltáró leltárjegyzéket is... Addig azonban hadd mondjuk itt el, hogy Conrad Keller nagyszabású – és nagyszerű! – műve, A tenger élete 1897-ben, alig két esztendővel az eredeti német nyelvű megjelenés után látott napvilágot magyarul, ezért a Yuhar kronológiájában ezt az összeállításunkat most ehhez az évszámhoz igazítjuk. Előző összeállításunkat itt érhetik el olvasónk:

A cikóriába ojtott tájra eszmélő festőművészet

Laza kóválygásaink időben és térben - amelyekhez már hozzászokhattak rendszeres olvasóink - most aztán várhatóan az alábbiakban válnak majd igazán csak hektikusakká. Mondom is, hogy miért: a múltból, nagyjából negyven év távlatából, 1976-ból fürkésszük a jövőt; azt a jövőt, amelyet azonban időközben már meghaladtunk... Vagyis 2000-et.

A Családi Kör 2017. december 7-i számában a Képhistóriák rovata két anyagból állt össze, amelyek – legalábbis az eredeti szerzői szándék szerint – szépen kiegészítették egymást: az első komoly és történelmi távlatokba, messzeségekbe ívelő volt, míg a másik inkább csak vicces, könnyed és szórakoztató szeretett volna lenni:   

 

A fülesmedúza és a díszdoktor találkozása

Conrad Keller nemcsak zoológusként volt nagyszerű, de kiváló festőművész is válhatott volna belőle 

 

„A medúzákkal egészen új és alakokban gazdag állatkörbe léptünk, melynek mai ágai is vannak úszó alakokkal, de egyúttal nagyszámú ülő fajt is magában foglal” – írta A tenger élete című nagyszabású munkájában Keller Konrád, vagyis eredeti nevén Conrad Keller zoológus, a zürichi egyetem tanára. Kötetét Csopey László fordításában 1897-ben adta ki Budapesten, magyar nyelven az 1872-ben indult Természettudományi Kiadó-vállalat, amelynek sorrendben ez volt a hatvanadik kiadványa. Az eredetivel egybevetette: Paszlavszky József. 

Keller kötetének magyar változata kétszázhetvenegy ábrát és tíz színes táblát is tartalmazott, utóbbiak egyike mai Képhistóriánk tárgya. A nyolcas tábla címe: Medúzák a Földközi-tengerből. Balra fent: Himanthostoma loriferum; jobbra fent: Aurelia aurita (vagyis a ma használt egyszerűbb nevén: fülesmedúza); alul: Cassiopea polypoides. 

Conrad Keller nemcsak nagyszerű zoológus, korának kiemelkedő természettudósa volt, de sokoldalú személyiség, akinek képzőművészeti tehetsége is megmutatkozott kötetében: a táblákon látható ábrázolásokat ő maga készítette a bemutatott élőlények élő példányai alapján. Mint írta: „Testök rendesen szigorúan sugaras alkotású és a sugaras jellemtől való eltérés ritka; az általános alakjok harang, ernyő vagy erősen lapított korong, melyen a középen levő száj, ellentétben az ülő polipokéval, kevés kivétellel lefelé van fordítva.” 

Kellert a zürichi egyetem 1920-ban díszdoktorává avatta. A nagyszerű tudós két hónappal a nyolcvankettedik születésnapja után hunyt el 1930-ban. Érdekességként említhetjük itt, hogy A tenger élete című munkájának előszavát 1895 húsvétján keltezte, tehát az eredeti német nyelvű és a magyar változat megjelenése között akkoriban szűk két év is alig telt. 

 

Szőrös tükörtojás

 

Ez persze csak „egy jól irányzott” optikai csalódás, hiszen a képen valójában egy összetekeredve pihengető, henyélő, lustálkodó, heverésző macska látható, a jószág testén pedig, amit a tojássárgájának nézhetnénk, kérem tisztelettel, az ott nem más, mint egy narancs. Ezernyi ehhez hasonló vicces fotó kering az interneten, elsősorban a Facebook közösségi portálon. S általában jellemző az ilyen felvételekre, hogy ha egyszer elszabadulnak, akkor később már szinte mindig teljességgel megállíthatatlannak bizonyulnak, megosztások százai jelzik útjukat, meg persze azt is, hogy az embereknek, a felhasználóknak tetszik az ilyesmi. Bízunk hát benne, hogy olvasóink is örömmel fogadják most tőlünk…

Mire pedig felocsúdnánk ámulatunkból, a számlálhatatlan és követhetetlen mennyiségű megosztásnak hála, máris szinte mindenki látta, nem lehet ezt megúszni. Nem lehet a fényképek nagy globális körforgásából kimaradni. Így jutott el hozzánk is az itt látható kép, s ekként is adjuk most tovább közszemlére téve…

Egy héttel később, 2017. december 14-én ugyancsak két anyaggal jelentkezett a Képhistóriák rovata: ekkor előbb egy szép és nemes horvát szokás, hagyomány előtt tisztelegtünk, majd pedig egy korábbi, épp ehhez a témánkhoz vezető ígéretünknek is eleget tettünk... Jobb és kellemesebb ugyanis beváltani az akár könnyelműen és átgondolatlanul megfogalmazott ígéreteket is, mint megpróbálkozni annak a szónak a kiejtésével, hogy Landwirtschaftsausstellung:  

 

Mert emlékezni jó…

Feszty Árpád, akárcsak a korabeli osztrák-magyar elit nagy része, szívesen töltötte idejét a tengerparti Lovran városában 

 

A horvát az egy büszke nép. És büszke a magyarokkal közös történelmére is. Mi sem bizonyítja ezt jobban és szemléletesebben, mint hogy a horvát tengerpart településeit járva rendre különféle emléktáblákba botlunk, amelyek jelentős magyar személyiségek helyi kötődéseinek, látogatásainak állítanak emléket. Az Abbázia melletti üdülővárosban, Lovranban – olaszos nevén: Lauranában – hunyt el 1914-ben a neves magyar festőművész, Rehrenbeck Árpád Szilveszter, vagy ahogyan manapság mi már sokkal jobban ismerjük, Feszty Árpád, a jelenleg Ópusztaszeren látható, A magyarok bejövetele című nagyszabású alkotás, vagyis a Feszty-körkép megálmodója és kivitelezője. Emlékét 2003 óta őrzi emléktábla a tengerparti városban. 

Habár manapság Abbázia jóval ismertebb és idegenforgalmilag frekventáltabb helyszín, mégis Lovran volt ez első települések egyike az Isztriai-félszigeten. A libur nép élt itt, amikor a régi rómaiak elfoglalták, de uralták egy-egy időszakban a keleti gótok és a bizánciak is. Több, a római kortól évszázadokon át hozzánk egyre közelebb datálódó korábbi említése után 1153-ban, a szicíliai normann király szolgálatában álló arab történetíró, Abu Abdalláh al-Idríszi A vágyakozónak gyönyörködtetése – A világtájak átszelése című, az akkor ismert világot leíró művében Al-Wranah néven említette a települést, amelyet gazdaságilag fejlett, kereskedelemmel rendelkező városként írt le. 

A Monarchia idején Lovran az osztrák-magyar elit egyik kedvelt nyaralóhelye volt, így egyáltalán nem csoda, nem kirívó eset – vagyis nincs abban semmi különcség –, hogy Feszty Árpád is szívesen töltötte itt az idejét. S akkoriban még a tengerparton haladó villamoshálózat kötötte össze a várost Abbáziával és a környező településekkel. Ennek sajnos, ma már a nyomai egyáltalán nem fellelhetőek, a síneket leaszfaltozták, ezek helyén – ezek felett – halad az országút, amelyen nyaranta a magyar turisták is az autópálya felé igyekeznek. 

A városban azonban a történelmi kötődéseknek megfelelően nemcsak magyar, de olasz, osztrák, lengyel és egyéb emléktáblákat is szép számmal találunk. Mert a horvát büszke nép. Így hát büszke a történelmére is. Mi sem természetesebb hát a számukra annál, mint hogy megbecsülik annak emlékeit. 

 

A szakállas eljövetele

Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftsausstellung még szebb 

 

Hosszabb sorozatban dolgoztuk fel az idén júliustól szeptember végéig összesen tíz részben a hatvan évvel ezelőtt, 1957-ben indult vajdasági magyar gyermeklap, a Buksi történetét. A ma már rendszerint legendásként felemlegetett újság első száma december 26-án jelent meg, tehát az igazi születésnapot azonban majd csak most, néhány hét múlva ünnepeljük. Mint a nyáron már jeleztük is, sajtótörténeti sorozatunkban a jelentős jubileum valódi dátumán egy rész, egy epizód erejéig még visszatérünk a témához, ez pedig a Családi Kör december 28-i számában esedékes. A széria eddig megjelent utolsó részében úgy fogalmaztunk, hogy „…időközben is érdemes lesz figyelmesen olvasni lapunkat, mert teljesen váratlanul és kiszámíthatatlanul, időről időre bemutatunk majd addig is egy-egy rövidebb […] képregényt, amely eredetileg a Buksi régi számaiban jelent meg.” Márpedig, ahogy mondani szokás, az ígéret szép szó… 

S mi tartjuk is magunkat hozzá! Mert az adott szó kötelez… 

Nyári sorozatunkban már írtunk arról is, hogy A szakállas című képregénysorozat főhőse a Buksi 1958. január 2-án megjelent második számában tűnt fel először a lap oldalain. Most az ő megjelenését, debütálását idézzük fel Képhistóriáinkban, azzal a nem titkolt üzenettel, hogy már csak két hét, és a Buksival foglalkozó sorozatunk is újra jelentkezik… 

Olvassák, keressék az év végén is a Családi Kört!

Mindezek után egy hét szünet következett a Családi Körben a Képhistóriák című rovat életében, majd pedig 2017. december 28-án Babits Mihály emléke előtt tisztelegtünk:  

 

Babitsék karácsonyai

Török Sophie szinte az őrületbe hajszolta magát a gyermek utáni vágyakozásban, a család szenvedéstörténete azonban egy váratlan fordulattal, rendhagyó módon ért véget 

 

„Mit akarsz? Hová sietsz? Talán / azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz / mint gyermekjátékot rugója, visszadob / utadnak elejére ahelyett / hogy az Idő fenéktelen / gödrébe suhintana?” – tette fel a kérdést Babits Mihály A felnőtt karácsony című versében. S talán érdemes elgondolkodnunk ilyenkor, ünnepek táján azon is, hogy mit várunk mi, felnőttek a karácsonytól. Illetve miben jelent számunkra mást, mint egykor, hajdan – ahogy mondani szoktuk: „megboldogult” – gyermekkorunkban. Babitsék magánélete szinte teljesen ismert, hiszen már évtizedekkel ezelőtt megjelentek a naplók, így még a hálószobatitkaik is kínos részletességgel nyilvánosságra kerültek. Az utókor szemérmetlenül ott koslat hálószobájuk kulcslyukánál. 

Csak hát ugyanez az utókor szem elől téveszti, hogy Babits felesége, Tanner Ilona éppen azért foglalkozott olyan részletesen a naplójában a szexuális életükkel, azért számolgatott oly aprólékosan, mert gyermekre vágyott, a terhesség és az anyai örömök azonban nem adattak meg neki. Babits Mihály és Tanner Ilona – akit Török Sophie néven jegyez az irodalomtörténet (s mint olyan, nem tévesztendő össze Kazinczy Ferenc feleségével) – 1921. január 15-én házasodott össze, alig háromhavi ismeretség után. Feljegyezték róluk azt is, hogy addig mindössze hét alkalommal találkoztak. A nő nemcsak felesége, hanem később ápolója, sőt, múzsája is volt a mindig befelé forduló Babitsnak. Gyermekre vágytak, különösképp Ilona, de talán épp egy korai abortusza miatt (amihez külügyminisztériumi főnökének zaklatásai vezettek…) nem tudott teherbe esni. Különös aktualitást ad hát mostanság ennek a történetnek a még mindig igen heves érzelmeket felkavaró, épp a napjainkban zajló és egyre inkább kibontakozó, egyre több régi esetet a felszínre hozó és az érdeklődés középpontjába állító, több közismert és népszerű művészember erkölcsi és szakmai bukásához vezető szexuális zaklatási botránysorozat… 

Az Asszony a karosszékben című versében, 1926-ban Török Sophie így sírta el bánatát: „…És én még / anya sem voltam!… / mit vétettem én? hogy minden / nyüzsgő életek között e néma / bölcs mennybolt alatt a borzas / kotlót irigylem! Betelt / élete kéjes nyugalmát: amint / meleg szárnyai alá / rejtegeti tengernyi csibéjét.” S mint ebből is láthatjuk, minden vers egy kis élettöredék is egyben, s így, ha valami kimaradt volna a naplókból, a költeményekből nyugodtan kiegészíthető. Hiszen itt tetten érhető minden, a vívódás, az asszonyi tépelődés, a kétségbeesés és az elkeseredés. 

Történt pedig, hogy cselédjüket Sophie öccse, Tanner Béla teherbe ejtette. A kicsi 1928. március 12-én jött világra, a gyermektelen házaspár pedig örökbe fogadta, Babits Ildikó néven anyakönyvezték és saját gyermekükként nevelték. Vele teljesült be Török Sophie álma. Babitsék útja a gyermektelenségtől eddig a fordulatig egy valóságos passió. Török Sophie kis híján az őrületbe hajszolta magát… Szenvedéstörténet, amelynek végkifejletében egy drámai csavarral oldódott meg a helyzet. Mai képünk a családi fotóalbumból való, itt pózolnak rajta immár mindhárman, Babits Mihály a már nagyobbacska Ildikóval, és Tanner Ilona, alias Török Sophie arca a fenyőágak között. Márpedig, ha egy kérdéssel kezdtük mai elmélkedésünket, akkor figyeljük meg most, oly sok év távlatából az arcukat: onnan aztán leolvashatjuk a mély és őszinte válaszokat… 

A hangulat és a kép kompozíciója mindent kifejez. Ahogyan az idézett vers későbbi strófája is megfogalmazta: „A gyermek megnőtt s szép játékjait / elrugta. (…) A szív hideg és kemény mint a föld. / Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk.”

 

A Buksi című újság, vagyis a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek legendás vajdasági magyar gyermeklapjának második számában, 1958. január 2-án debütált A szakállas című képregény:

 

A Családi Kör hetilap Képhistóriák című rovatának 2017-ben megjelent epizódjait egybefűzött gyűjteményként itt találhatják meg olvasóink:

 

A mai összeállításunkban idézett cikkek a Családi Kör alábbi számaiban jelentek meg:

(Yuhar, 2019. január 17.)

Tévelygések és kalandozások térben és időben

A Yuhar közli Szabó Palócz Attila írását Tévelygések és kalandozások térben és időben címmel.

*

Tévelygések és kalandozások térben és időben
„Sohse nyugtalankodjatok . . . . a mi vérünket hányja”, avagy különböző korok rangos és neves művészeinek, tudományos elméinek síron túli találkozása

Azt hiszem, az alábbi összeállításunk a legszemléletesebb bizonyítéka annak, hogy a Családi Kör című hetilap valójában véletlenül, véletlenszerűen indult Képhistóriák című rovata 2017 októberének végére vetkőzte le kezdeti esetlegességét – és az ezzel tagadhatatlanul együtt járó esetlenségét is –, ekkorra alakult ki valamiféle körvonalazódó és értékelhető arculata, s ekkor már nem csak más, korábbi publikációkból – elsősorban a Szabad Magyar Szóból – átvett, átemelt írásokra és képekre támaszkodott, hanem egyfajta sajátos, a saját öntörvényűségére alapozó koncepció mentén kezdett működni. Immár önálló, saját, direkt ennek a rovatnak a számára készült írásokkal is. Az alábbi összeállításunkban például csak egy olyan anyag található, amelynek volt valamiféle előképe más helyeken is... Mivel az itt idézett egyik írás, afféle „gúnyirat”, amelynek Emich Gusztáv könyvkereskedő, kiadó és nyomdász volt a szenvedő alanya, 1868. június 28-án jelent meg a Borsszem Jankó című szatirikus lapban, a Yuhar kronológiájában ezt az összeállításunkat ehhez az évszámhoz időzítjük.

Előző összeállításunkat itt érhetik el olvasónk:

Egy furcsa, szokatlan és legfőképp kanalizálhatatlan kollegiális kapcsolat emlékképei

A Családi Kör című hetilap egyik rovata, a Képhistóriák nyomán megkezdett időutazásunk folytatódik: az alábbi összeállításunkban felkeressük Márai Sándor San Diego-i otthonát, s ha nem is ott helyben, a szomszédos templom udvarában, de egy kontinenssel idébb megtaláljuk a kulcs helyét is; Móra Ferenc költészete nyomán indulunk pajzán kalandozásra zsenge fiatal lányok ölelésében, majd pedig az amerikai Tennessee Williamsre emlékezünk; végül pedig Görgényi István festőművész alkotásait csodáljuk meg...

A Családi Kör 2017. október 26-i lapszámában például egy akkoriban még egészen friss, alig néhány hónappal korábbi eseményre reagált a Képhistóriák rovata:  

A tiltakozás alakváltozásai

Elégedetten nyilatkozott a G20-csoport júliusi, hamburgi találkozóján elért eredményekről, de Angela Merkel német kancellár ezzel együtt is vállalta a felelősség rá eső részét a tanácskozás idején történt utcai zavargásokért. A politikus az idén nyáron egy tévéinterjúban elmondta, hogy nem egyedül határozott arról, hogy Hamburgban tartsák meg a csúcstalálkozót, de részt vett a döntés meghozatalában, a tanácskozást pedig az általa vezetett szövetségi kabinet a hamburgi kormánnyal – vagyis a tartományi rangú város vezetésével – közösen szervezte. 

A balhét valakinek mindig „el kell vinnie” – jut eszembe minderről. Már persze, ha balhé van… Márpedig, szó se róla, mindig akad egynéhány bajkeverő, aki csináljon. Aki csak arra vár, hogy csinálhasson… Akármennyire is vállalta tehát Angela Merkel a felelősséget a történtekért, tény, hogy civilizált módon is lehet tiltakozni, protestálni. Akármiről legyen is szó… Vagyis nemcsak randalírozva, autókat gyújtogatva, egy egész várost és annak életét felforgatva, polgárháborús helyzetet teremtve fejezheti ki a(z ellen)véleményét az, aki valóban másként gondolja… 

A hamburgi randalírozók persze nem gondoltak semmit sem másképp, s kifejezni is leginkább csak a tehetetlen dühüket akarták, amit képtelenek kanalizálni… Rovatunkhoz éppen ezért most egy olyan fotósorozatból választottuk ki az itt látható két felvételt, amely a méltóságteljes, civilizált, művészi értékű tiltakozás pillanatait, immár megrendezett jeleneteit örökítette meg. Ha valamit, hát ez az, amit igazán meg tudunk becsülni! Azt pedig, aki csak macskaköveket hajigálni, autókat gyújtogatni, a rendőrséggel háborúzni – magyarán: balhézni – utazott az idén nyáron a német városba, egyáltalán nem. 

Art of Protest – olvashattuk júliusban a képek alatt. Vagyis magyarul: A tiltakozás művészete. S mennyivel szebb ez így, nemde? Érezhetően megvan benne az emberi méltóság, amit oly gyakran szeretünk feltételezni magunkról, még ha a legtöbbször a nyomába sem érhetünk; sőt, nemcsak az ellenfél, de önmagunk megbecsülése is. Ami a macskakő-hajigálásban és miegyebekben, kiegyebekben bizonyossággal fel nem lelhető… A július elején történt zavargásokért, ezekért az „elfogadhatatlan dolgokért én is éppen úgy felelős vagyok, mint Olaf Scholz (Hamburg első polgármestere), és nem is bújok ki a felelősség alól” – mondta az említett tévéinterjúban Angela Merkel. Arra az újságírói felvetésre reagálva pedig, hogy Scholz bocsánatot kért a hamburgiaktól a zavargásokért, azt mondta, hogy határozottan elítéli a történteket, és köszönettel tartozik a rendőröknek a munkájukért. Történt mindez ugyanakkor, amikor Merkel pártja, a jobbközép CDU hamburgi szervezete épp Olaf Scholz távozását követelte. A kancellár ezért úgy fogalmazott, hogy az elnökség és a választmány – a hamburgi tagok kivételével – kiáll Scholz mellett. Hozzátette: pártelnökként személyesen is elmondta a hamburgi szervezet képviselőinek, hogy nem helyesli a követelésüket. Azonban a CDU „sokszínű párt”, amelyben mindenki önállóan alakíthatja ki álláspontját – jegyezte meg. 

A tizenkilenc legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságot, valamint az Európai Uniót összefogó G20-csoport vezetőinek találkozója „tartalmilag nagyon fontos volt”, mert a nemzetközi közösséget a párbeszéd-képtelenség fenyegeti, de Hamburgban mégis sikerült letisztázni sok fontos ügyet. Azokban a kérdésekben pedig, amelyekben mégsem tudtak konszenzust kialakítani, legalább nyíltan kimondták, hogy nincs egyetértés; politikai/politikusi körökben ez is ritkaságszámba megy. „Ennyiben nagyon elégedett vagyok a csúcstalálkozóval” – mondta Angela Merkel. 

Az immár tizenkét esztendeje hivatalban lévő kancellárt az ARD országos német köztelevízióban júliusban sugárzott interjúban megkérdezték arról is, hogy kitölti-e a következő négyéves ciklust, ha a szeptemberi szövetségi parlamenti választások után is megőrzi a kormányfői tisztséget. Hát igen, ezen már túl vagyunk, a választási eredményeket is ismerjük, Merkel marad… A kancellár azonban már a nyáron megerősítette, hogy az újabb törvényhozási ciklus végéig, vagyis 2021-ig folytatni akarja a munkát. Mint mondta, senki sem ura teljes egészében az élete alakulásának, és senki sem tudja, hogy mit hoz a jövő, de mindenképpen további négy évre vállalja a megbízatást, ha tisztségében maradhat. Ehhez kívánunk most neki ezúton is jó egészséget! 

A július 7-én és 8-án megtartott G20-csúcs idején zajlott zavargásokban csaknem ötszáz rendőr megsebesült, és a hatóságok őrizetbe vettek több mint kétszáz tüntetőt. Akárhogy összegezzük is a történteket, annyi mindenképp egyértelmű, hogy nem érte meg… 

A tiltakozás méltóságteljes formáival és módszereivel sokkal többet értek el azok, akik az itt látható képeken szerepelnek, illetve, akik – rendezőként-e vagy szervezőként, egyre megy – megkomponálták ezeket a jeleneteket… Mert ezek teljes értékű jelenetek, még ha valóságból, a realitásból vettük is. Ugyanígy lehetnének akár egy filmből vagy színházi előadásból is. A művészet teret nyert az utcákon, és nemcsak azokkal szemben diadalmaskodott, akik ellen a valós tiltakozása szólt, hanem azok felett is, akik ugyanilyen célzattal, de elhibázott módszerekkel randalíroztak a külvilág, a kívülállók, a semlegesek elborzasztására. 

 

Egy héttel később, 2017. november 2-án viszont több mint száz, vagy ha akarjuk, hát akár bő kétszáz évre is visszatekintett a Képhistóriák rovata a múltba:  

 

„Feleljen róla Szent Péternek”

Egy magyar lapkiadó görbe tükörben, avagy Emich Gusztáv kigúnyolása 

November 3-án, vagyis holnap ünnepelhetné kétszázharmadik születésnapját Emich Gusztáv (1814–1869) könyvkereskedő, kiadó és nyomdász, ha persze ennyire ritkamód hosszú életű ember lenne, illetve lett volna. Mint ahogyan nem volt… Isten nyugosztalja! 

Őt ábrázolta az 1868. június 28-i számának címlapján publikált karikatúráján a Borsszem Jankó című szatirikus lap. S habár ez még csak az újság első évfolyama volt, bizony nemcsak a korabeli magyar lappiacon, de a közéletben is új, addig szokatlan jelenség volt ez a kiadvány, nem is mindig tudták hova rakni, hova tenni, hogyan értékelni már az indulása idején sem. Már a megjelenése, feltűnése pillanatában sem… Így hát önmaga szokásait, önmaga hagyományait (magyarán: az arculatát…) is magának – illetve a lap szerkesztői gárdájának – kellett kialakítania. A politikai megítélése pedig ezerféleképp változott fennállásának későbbi évtizedi alatt is, leginkább annak függvényében, hogy épp ki érezte találva, illetve sértve magát a karikatúrák, az élcelődés céltáblájává, vagy éppen gúny tárgyává válva. Ahogy mondani szokták, az 1868-ban indult „legnépszerűbb dualizmuskori élclap”, a Borsszem Jankó – amely Ágai Adolf főszerkesztő gondozásában került az olvasók asztalára – elsősorban művészi igényű karikatúráival és szatirikus írásaival hívta fel magára a figyelmet. Itt szólok: jelentős jubileumot ünnepelhet hát jövőre a magyar sajtótörténet, ugyanis 2018-ban lesz a Borsszem Jankó indulásának százötvenedik évfordulója. Kár, hogy akárcsak Emich Gusztáv kiadó sem élte meg a kétszázharmadik születésnapját, úgy az élclap sem tartott ki ilyen sokáig… 

A Borsszem Jankó ötven év alatt több mint kétezer fős viszonylag állandó olvasótábort szervezett maga köré – szép, tiszteletet parancsoló példányszámmutató volt ez az adott kor viszonyai közepette –, később pedig a csökkenő népszerűség mellett is egészen 1938-ig rendszeresen megjelent. Ágai Adolf, az újság első főszerkesztője beszélt egy alkalommal arról, hogy a Borsszem Jankó születése az akkoriban kormányzó Deák-párthoz, egészen konkrétan Andrássy Gyula miniszterelnökhöz kötődött, aki látva az Üstökös és a Bolond Miksa című lapok baloldali – tehát ebben az időszakban ellenzéki – fordulatát, egy olyan élclapot szeretett volna létrehozni, amely válaszol a negyvennyolcas alapokon politizáló és a kormány munkáját bíráló körök támadásaira. Nos, másfél évszázad távlatából talán rámondhatjuk ma már erre, hogy tette ezt nem kis sikerrel… 

Ennek szellemében minden szám címlapján egy-egy nagyméretű színes karikatúra jelent meg, amelyhez a kísérőszöveget a második oldalon találhatták meg az olvasók. Emich Gusztávról például ezt írták 1868. június 28-án: „Ezen eős nemes család létezése constatálva van mind Emewke (olv. Emőke) vára romjainak létezése, mind a »Budapesti Közlöny« junius 23-ki száma által – melynél fogva ezen várnak Emich Gusztáv senior által a majoresco többi ősi birtokaihoz való annectálása törvényesittetik. Ezen aristocraticus múlt, jelen és jövő mellett is: Emewkey Gusztáv kiválóán szabadelvű gondolkozással bir, legalább a szabad sajtónak hű barátja, a mennyiben évtizedek óta szabadon sajtolja – az Írókat. Vas Gereben – feleljen róla Szent Péternek – crudelis viczczet mondott egyszer Emichre. 

Azon aggasztó hir járt, hogy a magyar nyomdászok legkiválóbbja, vérhányásba esett. 

Nekünk, kik őszinte részvéttel említettük előtte a balesetet, igy felelt nedélyesen: 

– Sohse nyugtalankodjatok . . . . a mi vérünket hányja.” Ezekért a sorokért, valljuk be, Emich Gusztáv vélhetően nem zárta a lelkébe szeretettel a Borsszem Jankó szerkesztőgárdáját…

A következő lapszámban, 2017. november 9-én pedig ismét két rövidebb anyagból állt össze a Képhistóriák rovata: ezek közül az első valóban eredeti, erre a célra készült friss írás volt, s csak a második volt addigra már valamiféle előképe a Szabad Magyar Szó oldalain:  

 

Ének a sírkertben

La Fontaine, Édith Piaf, Jim Morrison és Molière szomszédságában, avagy séta a hírességek végső nyughelye körül 

Így, röviddel halottak napja és mindenszentek után talán nem veszik zokon tőlünk olvasóink, ha egy temetői felvételt is beillesztünk mai összeállításunkba. Szöőr Annának tartozunk köszönettel ezért a nagyszerű fotográfiáért, amely 1990 novemberében készült Párizs híres sírkertjében, a Père-Lachaise temetőben. „Az első utam Édith (Gassion) Piafhoz vezetett. Együtt nyugszik a kétévesen elhunyt kislányával, akinek a halálát soha nem dolgozta fel” – mesélte a kép szerzője, amikor néhány nappal ezelőtt megosztotta felvételét a Facebookon. A francia főváros legnagyobb temetője negyvennyolc hektáron terül el, s olyan nagyságok nyugszanak itt, mint Jean de La Fontaine francia író, Clarence John Laughlin fényképész, Marcel Marceau pantomimművész, Amedeo Modigliani olasz szobrász és festő, Molière, a francia drámaírók (talán…) legnagyobbika, aki mellesleg színházi rendező és színész is volt egy személyben, Jim Morrison amerikai zenész és énekes, Frédéric Chopin lengyel zeneszerző, Frankel Leó magyar származású francia politikus, Zách János Ferenc magyar csillagász és még nagyon sokan mások… 

A képen látható családi sírboltban az énekesnő és gyermeke mellett nyugszik még Louis-Alphonse Gassion, Édith Piaf édesapja is, hiszen talán elmesélnem is felesleges újra, hogy a Piaf egy utóbb felvett művésznév, ami a francia szlengben verebet jelent, s ezzel a művésznő vézna testalkatára utalt a névadója, vagyis az első menedzsere. A hányattatott sorsú családot így hozta össze végül a sors. 

Nagyon remélem, hogy mindhármukért gyújtott legalább egy-egy mécsest valaki a múlt heti ünnepen.  

 

A szörnyeteg születésnapja

A raszta hajú űrlény eljövetele, avagy a nap, amikor a hollywoodi tréfa forgatókönyvvé nőtte ki magát 

Jelentős filmtörténeti évfordulót ünnepelt az idén nyáron a szakma és a közönség: harminc évvel ezelőtt, vagyis 1987. június 12-én mutatták be az amerikai mozikban a Predator című alkotást. Érdekességként jegyezzük itt meg, hogy évfordulós alkalmi cikkében a Port.hu internetes filmportál szerzője raszta hajú űrszörnyetegként határozta meg a címszereplőt, aki az időközben eltelt három évtizedben az egyik legnépszerűbb sci-fi ikonná nőtte ki magát az Alien és a Terminator mellett. Pedig a forgatókönyvíró testvérpár, Jim Thomas és John Thomas tulajdonképpen nem is csinált mást, csak összegyúrta a kor két kultikus háborús eposzát, a komolyabb mélységeket távolról sem érintő Rambót és a Kommandót, s ezekhez adta hozzá izgalmas, különleges fűszerként A nyolcadik utas: a Halál, vagyis az Alien-mítosz tudományos-fantasztikumát. 

Szűcs Gyula úgy fogalmazott: „A Predátor ötlete egy hollywoodi poénból nőtte ki magát filmtervvé.” A Rocky negyedik részének 1985-ös bemutatója után ugyanis „mindenki arról beszélt Hollywoodban, hogy Stallone már mindenkivel összecsapott a ringben, akivel lehetett, így lassan már nem marad más ellenfele a folytatásokra, csak E.T.” Jim és John Thomas tehát komolyan vette a tréfát, és egy forgatókönyvben feldolgozta azt. Az ötletre pedig a Kommandó producere, Joel Silver mozdult rá elsőként. 

Ebben a változatban azonban – az eredeti elképzelés szerint – Arnold Schwarzenegger egyedül szállt volna szembe az ekkor még Vadásznak (Hunter) nevezett Predátorral. De a főszereplőnek ez nem tetszett, meggyőződése volt ugyanis, hogy a filmben egy egész zsoldos csapatnak kell kísérnie őt a dzsungelben. Mindezt pedig azzal magyarázta, hogy az idegen lény akkor lesz igazán félelmetes, ha látványosan betojik tőle egy csomó izomhegy. Hát így történt…

 

A Borsszem Jankó című szatirikus lap 1868. június 28-i számában jelent meg az Emich Gusztávról készült karikatúra és a hozzá tartozó „gúnyirat”:

 

A Családi Kör hetilap Képhistóriák című rovatának 2017-ben megjelent epizódjait egybefűzött gyűjteményként itt találhatják meg olvasóink:

 

A mai összeállításunkban idézett cikkek a Családi Kör alábbi számaiban jelentek meg:

(Yuhar, 2019. január 10.)

MÁSODIK FRISSÍTÉS: Apunk a Spunk!

 A Yuhar közli Szabó Palócz Attila írását MÁSODIK FRISSÍTÉS: Apunk a Spunk! címmel.

*

MÁSODIK FRISSÍTÉS: Apunk a Spunk!
Szatirikus hangulatban igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni a kármentésből...

Jeleztük már korábban is, hogy adódnak olykor gondjaink az ingyenes internetes szolgáltatásokkal, amelyeket felhasználunk a Yuhar szerkesztése közben. Az már tulajdonképpen a szatíra kategóriájába tartozik, hogy a YouTube videomegosztó szerzői jogi okokra hivatkozva letiltotta például a saját filmemet is, miután feltöltöttem, pedig annak nemcsak a rendezője, de a forgatókönyvírója is én voltam. :-( És írtunk már arról is, hogy hiába foglalkozunk mi itt sajtótörténettel (is) az oldalainkon, az Issuu is fenntartásokkal fogadta közeledésünket, mert a régi lapszámokban olykor olyan tartalmakat vélt felfedezni, amelyekből – legalábbis a jogvédő számítógépes logaritmusok szerint – akár még ma is „baj lehet”... Ezért kényszerülünk most arra, hogy egy újabb frissítést tegyünk közzé ehhez a korábbi, tavalyi anyagunkhoz. 

Szóval mindezt már jeleztük korábban is...

EBBEN A CIKKÜNKBEN:

FRISSÍTÉS: Történetek, amelyeken a főhős is meglepődött volna...

Szigorú, mondhatni életveszélyes fenyegetést kaptunk az egyik ingyenes szolgáltatótól, amelynek jótéteményeit, mi tagadás, mi is rendszeresen igénybe vesszük a Yuhar szerkesztése közben. Azon, hogy a YouTube olykor törli a feltöltött videóinkat, már meg sem lepődünk igazán, most azonban az Issuu döntött úgy, hogy megfegyelmez bennünket.

ÉS EBBEN IS:

FRISSÍTÉS: Apunk a Spunk!

Luis Arconada, Jose Antonio Camacho, Rafael Gordillo, Miguel Alonso, Miguel Tendillo, Jose Alexanko, Juanito (vagyis polgári nevén Juan Gómez González, az alig néhány évvel később, harminchét esztendős korában, tragikus autóbalesetben elhunyt csatár...), Jesus Satrustegui, Jesus Zamora, Lopez Ufarte és Jose Sanchez lépett pályára az 1982-es spanyolországi labdarúgó-világbajnokságon a házigazdák nemzeti tizenegyében azon a - mi tagadás: elcsalt - mérkőzésen, amelyről az idén nyáron már írtunk itt, a Yuharon.

Igyekszünk hát a lehető legtöbbet kihozni a kármentésből. :-D

Legutóbb – akárcsak korábban egyszer már egy 1958-as Buksi-számmal kapcsolatban – ismét az Issuu-tól kaptunk halálos fenyegetéssel felérő figyelmeztetést. Úgy tűnhet, mintha mindenáron meg akarnának fegyelmezni bennünket :-D Ezúttal az egykori, régi, újvidéki Spunk novosti című képregényes hetilap harminchét évvel ezelőtti, 1982. január 21-i számában találtak – számukra!... csakis és kizárólag a számítógépes algoritmusok szempontjából – kifogásolható tartalmat.

Mi most azzal igyekszünk menteni a menthetőt, no meg persze dacolni is ezzel az értelmetlenséggel, hogy jpg-fájlokban, oldalakra bontva tesszük közzé itt, az alábbiakban, ebben a frissítésünkben ugyanezt a kifogásolt lapszámot.

 
A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának címoldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának második oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának harmadik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának negyedik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának ötödik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának hatodik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának hetedik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának nyolcadik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának kilencedik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának tizedik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának tizenegyedik oldala

A Spunk novosti című újvidéki képregényújság 1982. január 21-én megjelent, sorrendben negyedik számának tizenkettedik oldala

 

Habár ez a kép már nem a Spunk novostiból való, mégis az egyik legfontosabb internetes tárhely (ön)reklámja – Köszönettel tartozunk hát nekik is!

 

És végül az egybenyíló oldalak, amelyeket – felettébb sajnálatos módon – félbe kellett vágni a szabályos PDF elkészítéséhez. Végül ezt a teljes szkennelést is elhelyeztük a fájlban...

A fájl egyelőre még elérhető a szolgáltató honlapján, ezért szívesen ajánljuk olvasóink figyelmébe ugyanezt a lapszámot ebben a formátumban is:

(Yuhar, 2019. január 3.)