A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babits_mihály. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: babits_mihály. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. február 23., csütörtök

Az Újvidéki Színház munka- és fejlesztési programtervezete

Molnár Zoltán a Fcebookon is közzéteszi igazgatói pályázatát

*

ki úgy véled, nyomot hagysz a világban
(hommagé á Babits)
én így képzeltem el színházat Újvidéken



Az Újvidéki Színház munka- és fejlesztési programtervezete 

Az elkövetkező pár oldalon a saját elképzeléseimet szeretném előterjeszteni.
Az elején kihangsúlyoznám, hogy szinte lehetetlen törekvésnek tartom éves szintekre lebontani a négyéves időszakot. Ez a tervezet az egész négyéves időszaknak a víziója. Természetesen az eddig jól bevált dolgokat meg kell tartani, az átmenetnek fokozatosan kell megtörténnie. 
Kezdetnek le szeretném szögezni (és ez képezi a program és a fejlesztési terv gondolatvilágának nagy részét), miszerint az Újvidéki Színház azon felül, hogy városi, egyben az újvidéki, valamint a vajdasági magyarok színháza is. Ebből kiindulva, az intézmény működésének két célját emelném ki:
A jövőben is az egyetemes magyar közösség kulturális központjaként kell léteznie, kiemelten fontos nemzeti intézményként. Ami konkrétan azt jelenti, hogy fejlődése szorosan egybefonódik a vajdasági magyarság fejlődésével.
Ugyanakkor ez a színház a régiónk színháza is. Ezért nem szabad begubóznia az olcsó nemzeti keretekbe, nyitottnak kell lennie a világra, minden új színházi tendenciát, impulzust magába kell szívnia, hogy ebből táplálkozzon, hiszen a fejlődés egyik legfontosabb alappillére a nyitottság.
Ez a két gondolat nem zárja ki egymást. Meggyőződésem, hogy a színház lehet olyan hely, amely maga köré gyűjt minden jóindulatú embert, aki hajlandó dolgozni azon, hogy a múlt örökségét átadja a következő nemzedékeknek. Ugyanakkor elősegíti, hogy a színház meghatározó része legyen az európai színházaknak.
Az Újvidéki Színház nemcsak a városban, de szélesebb körben is egy modern, már- már avantgárdé színházként van számontartva, amely bátran néz szembe a korok kihívásaival, és azokra keresi a választ. Ez továbbra is így maradna, de létezik egy olyan, téves gondolat, miszerint azok az előadások, melyek nemzeti érzelmeket helyeznek előtérbe vagy pedig ezekből merítenek, automatikusan retrográd jelzővel vannak ellátva. Ebből a gondolati folyományból, hogy csak azok az előadások lehetnek minőségesek, amelyek kifigurázzák a nemzeti gondolatokat, egy népcsoport jellegzetességeit a semmibe veszik, ami persze nem igaz.
Szerintem az Újvidéki Színháznak meg kell keresnie azt az ösvényt, amely ezt a két világlátást összefoghatná. Nem könnyű a feladat, viszont izgalmas lehetőségeket rejt magában.

Színház és politika

A színház az politika. Minden előadás egyben politikai előadás is. Ezt a feltevést nem szabad letagadni, hanem tényként kell elfogadni.
Mégis tiszteletben kell tartani a kijelölt határokat. Az Újvidéki Színház nem is volt és nem is lehet olyan hely, amely hatalmával visszaélve kigúnyolja vagy meggyalázza a másként gondolkodókat. Kritika, bármiféle kritika igen, de csak és kizárólag az alapvető civilizációs normák keretei között. A színházi repertoárt, az előadásmódot, a művészi szempontot, a társadalom helyzetének kritikus áttekintését soha nem szabad alárendelni a gyűlöletterjesztésnek. A színháznak természetesen továbbra is foglalkoznia kell politikai témákkal, de nem szabad részt vennie a mindennapi olcsó politikai csetepatéban, mert így a színházi intézményösszekötő szerepe leépül.

Pénzügyi rész

A színház elsődleges célja a pénzügyi stabilitás fenntartása és fejlesztése.
Stabil anyagi források hiányában a színház nem tud kellően működni. Fontos megemlíteni, hogy az új előadások elkészítése egyetlen pillanatban sem szabad hogy veszélybe kerüljenek. 
Az éves repertoár összeállítása alkalmával mindig szem előtt kell tartani a pénzügyi kereteket.
 Ez érvényes a darabok kiválasztása alkalmával, de akkor is, amikor a színház tárgyalásokba kezd rendezőkkel vagy más művészekkel. Mindenkinek az első olvasópróba előtt tisztában kell lennie a pillanatnyi lehetőségekkel és korlátokkal egyaránt amikhez igazodni kell. 
Az idei évi kormány által előrelátott költségvetés arra készteti a színházakat, hogy más anyagi források után nézzenek. Ki kell aknázni a hazai és magyarországi pályázatokat, ugyanis a különböző hazai, magyarországi és nem utolsósorban európai pályázatok lehetőséget nyújtanak az intézmény projektumaimnak támogatására.
A határokon átívelő, szomszédos országok színházait együttműködésre ösztönző pályázatokon való sikeres fellépés nagymértékben hozzájárulhat a színház zavartalan működéséhez. 
Ideális lenne, ha a pályázaton megszerzett összegek legalább 4%-a lenne a színházi költségvetésnek. 
Ez stabillá tenné a színház működését és a konkrét projekt köré összegyűlt csapat nyugodtabban foglalkozhatna az elsődleges céljával, az előadás létrehozásával. 
Gyakran megesik, hogy a pénzügyi instabilitás gyengébb színvonalú projekteket eredményez, hiszen a rendezők kénytelenek feladni egyes elképzeléseiket, mert egyszerűen nincs meg rá a megfelelő anyagi háttér.
Az előadások minőségét mindig szem előtt kell tartani, ennek elérése és fenntarthatósága magától érthetődének kell lennie.
Ebből fakadóan szükséges az újabb szponzorok felkutatása, azaz cégek és vállalkozók bevonása a munkába. 

Jelenleg a cégek és magánvállalkozók nem a legnyitottabbak az anyagi segítségnyújtásra, hiszen a nyugaton régóta elfogadott mecénási modell nálunk még nem működik.

Az anyagi helyzeten sokat segítene, ha itt is mecénás státuszban lenne mindenki, aki anyagilag támogatja a színházat, ezeket a cégeket és vállalkozókat adócsökkentés lehetőségével lehetne motiválni.

Bár sok vállalkozó, kisiparos nem hajlandó, vagy nem tudja anyagilag támogatni a színház működését, a legtöbb potenciális partner készen állna valamilyen más jellegű együttműködésre, olyan szolgáltatások nyújtására, mint például jelmezkészítés vagy díszletelemek elkészítése. Egy cég számára ez a fajta segítségnyújtás anyagilag nem lenne megterhelő, viszont nagyban megkönnyíthetné a színház munkáját.

Jegyeladás

Az Újvidéki Színház esetében, speciális helyzete miatt, nem lehet elvárni, hogy az eladott jegyekből származó bevétel azonos legyen vagy akár megközelítse az országos átlagot. 
Bizonyos korlátok nem léphetők át, de ezzel együtt azon dolgoznánk, hogy lehetőség szerint növekedő tendencia alakuljon ki.
Bemutató, első repríz, nyugdíjas, iskolás, csoportos jegyek, éves bérletek- ezek mind továbbra is részét fogják képezni a kínálatnak. Ezen belül szükséges bizonyos változásokat megtenni, természetesen a nézők anyagi helyzetét szem előtt tartva.

Vendégművészek díjazása

Szükséges lenne tekintetbe venni néhány minimális paramétert a vendégművészekkel kötött szerződések aláírásakor.
Gyakran fordul elő, hogy a Színművészeti Akadémia végzős hallgatói csekély összegért játszanak, amit aztán késve fizetnek ki. A probléma része a projektek komoly pénzügyi konstrukciója, amelynek jelentős hányadosa a vendégrendezők, díszlettervezők, dramaturgok, jelmeztervezők tiszteletdíjaira megy el.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a vendégművészek alárendelt helyzetbe kerülnének, hanem hogy az ő szerepvállalásuknak arányosan be kellene illeszkedniük a színház pillanatnyi pénzügyi konstrukciójába.
Vannak persze ismertebb nevek, rendezők és színészek egyaránt, akik vonzóbbá teszik az előadást, ezért várhatóan nagyobb számú közönség ül be a nézőtérre, és ebből kifolyólag az előadások és a nézők száma is arányosan növekszik, de a színház elsődleges célja továbbra is az lenne, hogy minden egyes produkció igyekezzen megtéríteni a befektetett pénz egy részét. 
A honoráriumoknak természetesen követniük kell az ország jelenlegi pénzügyi helyzetét, de bizonyos kereteken belül, amelyek mind a színház, mind a meghívott művészek számára elfogadhatóak lesznek.
Ragaszkodni kell a városi/ tartományi, valamint köztársasági hatóságoknál, hogy minden érdeklődő vállalkozó számíthasson bizonyos fokú adókedvezményre, ha segíti a színházat.
Szoros együttműködés a várossal, valamint a magyar Nemzeti Tanáccsal (MNT)

Újvidék város

Az Újvidéki Színház a továbbiakban is elvárja a várostól, mint alapítótól a pénzügyi stabilitás fenntartását. Ennek tükröződnie kell az alkalmazottak anyagi helyzetének javulásában is, főleg a technikai részlegben. A jelenlegi színészfizetések egyelőre még elfogadható szinten vannak (de itt is van hely további növekedésre), a kisegítőszemélyzet viszont évek óta alul van fizetve. 
Az utóbbi időben három alkalommal is volt szerencsém együttműködni a társulattal, s tapasztaltam mekkora fanatizmus, önfeláldozás van mindannyiukban, úgy a színpadon, mint a háttérben. A dolog egyszerű, az illető személyeknek anyagi biztonságot kell nyújtani, csak így várható el a munkához való maximális hozzáállás. 
Mielőtt rátérnék az MNT-vel való együttműködési lehetőségek taglalására, fontos kiemelni a színház technikai részlegének gondjait. Az Újvidéki Színház rendkívül erős társulattal rendelkezik, mely különösebb gond nélkül képes megbirkózni a legbonyolultabb kihívásokkal is.
 A technika, mint szervezet viszont egyre nehezebben tudja kiszolgálni az igényeket.
A többi szerbiai színházzal ellentétben, az Újvidéki sajnos minimális kisegítőszemélyzettel rendelkezik. A krónikus emberhiány egyenes következménye a túlterheltség. Ez károsan hat ki a színház munkájára, hiszen emberfeletti követelményeknek kell megfelelniük. Nem egyszer fordul elő hogy késő estig vannak bent, aztán másnap kora reggel kell visszajönniük, és ez így megy hónapokon keresztül. Csak az alkalmazottak színházszeretetének és fanatizmusuknak köszönhető, hogy a színház ezen részlege még mindig elfogadhatóan működik. 
Felmerül a kérdés, hogy meddig? A kis juttatások valamint a minimálbérek nehéz helyzetbe hozza a munkásokat  valamint az intézményt is.
Ezen nagyon gyorsan kellene változtatni. Erre két lehetőség van, és a kettő együtt működne sikeresen. Egyrészt a fizetések jelentős emelése (ez az első intézkedések egyike kell legyen), valamint új munkaerő utáni kereslet. Kezdetnek 3 - 4 új munkás felvétele nagyban hozzájárulna a színház gördülékenyebb működéséhez.
 Az Újvidéki Színház nem engedheti meg magának, hogy az előadások repertoárra való tűzése technikai okok miatt megkérdőjeleződjék. A színhéz sikeres, díjazott előadásai megkövetelik az igényes háttérmunkát is. 
Mindez ugyanakkor nem terhelné meg túlságosan a városi költségvetést. 
Tény, hogy a rossz anyagi körülmények miatt többen is elhagyták az intézményt és munkahelyük nem lett betöltve új munkaerővel.
Az egyik legfontosabb dolog, amiről az intézmény igazgatójának nap mint nap gondoskodnia kell, az új munkahelyek megteremtése, új emberek foglalkoztatása, akiknek munkája a színház zavartalan működését, fejlődését biztosítja. Ugyanakkor a szerb Kormány rendelete alapján kialakított bérkorrekciót is a végre kell hajtani. Az alkalmazottaknak minden percben tudniuk kell, hogy ez a színház maximálisan gondoskodik róluk és kiáll mellettük.

Együttműködés a Magyar Nemzetiségi Nemzeti Tanáccsal (MNT)

A Nemzeti Tanács (MNT) a vajdasági magyarság kulturális intézményeinek ernyőszervezete, ezért a színháznak szorosan együtt kell működnie vele.
Az MNT- nek több saját, szakmai testülete és bizottsága is van, egyike ezeknek a Kulturális bizottság. A színház statútuma az Újvidéki Színházat elsősorban Újvidék városának a színházaként tartja számon, de úgy gondolom, hogy a Nemzeti Tanáccsal való jó kapcsolatok ápolása nem menne az intézmény munkájának rovására.
A Magyar Nemzeti Tanács kidolgozta a vajdasági magyarság kulturális fejlesztésének stratégiáját, ez a stratégia a színházzal való párbeszéd kiindulópontja lehet és kell hogy legyen.
 Gyakorlattá kell tenni a rendszeres találkozókat, a véleménycserét, az egyes projektekhez való forrásgyűjtésben való segítségnyújtást. 
Természetesen a színháznak önálló repertoárpolitikát kell vezetnie, de ami a szervezési és pénzügyi részt illeti, a Tanáccsal való szoros együttműködés csak megkönnyítheti az intézmény mindennapi munkáját. Csak karöltve vezethetünk sikeres kultúrpolitikát.
A pénzügyi stabilitás kialakításának és fenntartásának lehetőségére példa lehet a most felújított újvidéki Petőfi Sándor Magyar Kulturális és Művészeti Egyesülettel való szorosabb együttműködés. A Petőfi a Telepen található, egy olyan városrészben, ahol még mindig jelentős számú magyar ajkú lakos él. Az idősebb korosztály dominál, olyan generáció, melynek néha a központban levő színházba járás gondot okoz. Természetesen járnak színházba, és nem kis számban, de abban az esetben, ha néhány, többnyire vendégjáték csak a Telepen kerülne bemutatásra, az felüdülést jelentene mind a közönségnek, mind magának az intézménynek is.
A 70-es évek végén, a 80-as éveinek elején még az Újvidéki Színház is játszott ott előadásokat, új darabok próbáit tartották ott, amikor teremhiány miatt nem lehetett próbálni magában a színházban. 
Természetesen nem gondolom, hogy a színháznak kellene vezetnie a Petőfi kultúrpolitikáját, de véleményem szerint ez a szinergia mindkét intézmény számára hasznossá válna. Egy közös cél elérése - a közönség egy részének igényeinek kielégítése - több mint jól működhetne.
Közös fellépés pályázatokon, olyan előadások meghívása melyek célzottan csak a Telepen lennének játszva egy érdekes kísérlet lehetne, mely megmozgatná a helyi lakosokat kulturális tartalmak iránt. Színházi élményt kínálni egy olyan intézményben, mely csak pár száz méterre van tőlük, biztosan pozitív hatással lenne.

Színház és közönség

Mint fentebb említettem, az Újvidéki Színház városi, de egyben magyar színház is. E két szempont nem ütközik egymással. Mindkét alaptételt komolyabb erőfeszítés nélkül lehet fejleszteni, erősíteni. A színház magyar mivolta központi helyet foglal el, de egyetlen pillanatra sem gátolja az intézmény színházi értelmű fejlődését. Egy színház lehet egyszerre magyar és nemzetközi is. A szinkronizált fejlődést a következő módon lehet elérni. 
A színház láthatóbbá és elérhetőbbé tétele nagyobb számú potenciális néző számára, függetlenül ezen nézők kulturális és nyelvi hátterétől.
Folytatni az előadások feliratozásának gyakorlatát. Ennek a színháznak az egyik előnye, hogy minden előadást – a nagy- és kisszínpadon egyaránt – olyan nézők is gond nélkül élvezhetik, akiknek nem magyar anyanyelvűek. Ezt a gyakorlatot fenntartás nélkül támogatni kell
Más, szerbiai és magyarországi színházak vendégjátéka.
Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy az Újvidéken vendégszereplő szerbiai színházak túlnyomó többsége belgrádi székhelyű. Sajnos általában gyorsan felejthető, kétes minőségű előadásokkal érkeznek. Az Újvidéki Színház célkitűzése olyan, vidéki társulatok meghívása, melyek előadásai magas művészi színvonalúak. Szem előtt tartva a minőségi szempontokat az újvidéki magyar (de nem csak magyar) közönségnek világlátását kell tágítani, és megismertetni másfajta színházi esztétikákkal is.

Más vajdasági magyar színházak rendszeres meghívása. Az újvidéki nézőknek rendszeres betekintést kell biztosítani a szabadkai, zentai színházak munkájába. A Népszínháznak, a Kosztolányi Dezső színháznak, a Zentai Magyar Kamaraszínháznak évente minimum három, de általában ennél is több bemutatója szokott lenni. Ezeket az előadásokat az újvidéki közönség (és vice versa) csak elvétve tudja megnézni. Jó lenne, a színházak összefogása ezen a téren, hogy minden egyes előadás eljusson a másik színházba. Ezzel a rotációs elvvel bővülne a kínálat is, és olyan embereket is meg lehetne mozgatni, akik esetleg nem gyakran járnak  színházba. A cél az előadások minél nagyobb közönség előtti bemutatása.
Itt ismét visszatérünk a Nemzeti Tanáccsal, mint ernyőszervezettel való együttműködés kérdésére, amely az előbbiekben említett színházak vezetőinek támogatásával vendégszerepléseket szervezhetne tartományunk kisebb településeire. 
A színház a produkciók bemutatása mellett, a hazai és külföldi közönség kiszolgálásában egyaránt fontos kulturális központnak tekinthető. 
Ennek értelmében folytatni kell a színházi előcsarnok használatát, mint olyan művészteret, ahol nagyobb gondok nélkül különféle koncerteket, kiállításokat lehet rendezni. 
A festők munkáinak bemutatása, az előcsarnok kiállítótérré alakítása olyan gyakorlat, amelyet mindenáron meg kell őrizni. Ebbe na térben nagyobb anyagi ráfordítás nélkül vendégül lehet látni helybeli művészeket, ezzel lehetővé téve számukra, hogy bemutassák alkotásaikat. A kiállítás megnyitója, majd az azt követő színházi előadás egy olyan egész estés kulturális eseményt nyújthat, amely sok, nem csak magyar nézőt vonz be a színházba

Műsorterv és repertoár ajánlat

Bár a pályázat az igazgató poszt betöltésére lett kiírva, a színház specifikus helyzete miatt, szót kell ejteni olyan dolgokról is melyek esetleg nem fedik teljes mértékben a betöltendő pozíciót. Itt elsősorban a műsortervre gondolok. Követnie kell az aktuális színházi trendeket, de figyelembe kell venni a vajdasági magyarok szükségleteit is. Az esetleges színházi elvárásokra melyeket a színház felé kommunikálnak mindig oda kell figyelni. Nem szabad könnyedén elvetni, csak mert nem szakavatott, bennfentes emberektől származnak. A minőség itt is fő esztétikai kategória lesz természetesen, de a választott darab témája és elfogadása a nézők részéről legalább annyira fontos.
A nézők profilját illetőleg, úgy gondolom három fő kategóriába oszthatóak, azzal, hogy ez a felosztás nem zárja ki egymást 

Helyi, idősebb nemzedék

Az idősebb nemzedéknek, természetszerűen, más színházi ízlése van, mások az elvárásai, követelményei. Ez így van rendjén, és nem feltételezi a színház bárminemű degradálását. Klasszikus darabok, könnyedebb, szórakoztatóbb előadások, zenés műfaj, ez iránt nyitottabbak, s ezzel nincs baj. A színház egyébként is rendszeresen tűzött műsorra ilyen típusú előadásokat, s nagy sikerrel játszotta is hosszú időn át. Az ilyen darabok szélesítik a repertoár kínálatát, a bennük való szereplés viszont a színészek számára legalább olyan kemény munkát igényel, mint egy mozgásszínházi produkció.

Fiatal középiskolások, egyetemisták

Újvidék egyetemista központ, és sok vajdasági fiatal itt jár iskolába. Ezen fiatalok színháztapasztalata, színházlátása sokszor különbözik a helyi lakosok színházi igényeitől. Nyitottabbak a kísérleti, újfajta színház felé, és ezt a fajta különbséget szem előtt kell tartani a repertoár tervezésekor.

Azok a nézők, akiknek nem magyar az anyanyelve, fesztiválközönség

Itt egy olyan színházba járó rétegről van szó, amely nagymértében különbözik a fenti kettőtől, de ennek a rétegnek a színházi igényeinek való kielégítése érdekes kísérlet is lehet és hozzájárulna a repertoár paletta bővítéséhez.
Sokoldalú műsorkínálat, nem magamutogató előadások, melyek a nézőket helyezik fókuszban, ez egy olyan nemes cél, melyre érdemes odafigyelni. 
Figyelembe kell venni, hogy a kínálat túltelítettsége éppen olyan veszélyt rejt magában, mint az új bemutatók hiánya. Pénzügyi oldalról a kisebb számú premier és a nagyobb előadásszám részben a színház anyagi állapotának javulását eredményezheti. Véleményem szerint a színész számára, bármennyire is szereti a darabot, amelyben játszik, az is fontos, hogy sok ember előtt játssza. A mérték megtalálása nagyon fontos szempont. 

Vajdasági szerzők művei

Itthon még mindig vannak olyan írók, költők, akik műveinek bemutatása hasznára válhat a színház, de az egyetemes magyarság számára is. Az Újvidéki Színház állandó kapcsolatot kell fenntartson velük. A repertoár szerves része kell legyen a nagy, klasszikus művek, a zenés, könnyedebb műfajok mellett olyan darabok színpadon való bemutatása, melyeknek szerző hazai írók. Ezzel lehetőséget adunk az itthonmaradásra, s utat nyitunk a párbeszéd felé is. A hazai írók kritikai véleménye a pillanatnyi helyzetről melyben élünk jelentősen hozzájárulhat a másfajta vélemény tiszteletbentartása felé.

Fiatalok színészek támogatása

Jelenleg 3 olyan előadás van a színház repertoárján, melyek alkotói végzős növendékek. A színház évek óta biztosítja a támogatást a fiatal növendékeknek. Ennek a támogatásnak eredményeként a színház repertoárjában is bővül, és magához vonzza a kezdő színészeket. A tény, hogy a fent említett 3 előadást telt ház előtt játsszák (sőt, az MNT támogatásának köszönve más városokban is bemutatásra kerülnek) csak bizonyítékként szolgál, hogy ezt a fajta lehetőséget továbbra is fenn kell tartani, és ha lehetséges szélesíteni. Ezek az előadások a fiatalabb korosztályt célozzák, ezzel szélesítik a színház kínálatát. Minimális szükségletük pedig lehetővé teszi a tájolást is, és egyben elősegítik a fiatal színészek fejlődését, lehetővé téve hogy a későbbiekben (munkaviszony létesítés esetén) a társulatba való beépülésük zökkenőmentes legyen.

Guruló színház

Véleményem szerint a színház minimális anyagi befektetések mellett sokkal mobilisabbá is válhatna. A cél, hogy a színház ne csak alkalomadtán, de rendszeresen legyen jelen kisebb településeken is. Általában a központok (Szabadka, Zenta,Topolya) vannak olyan szerencsés helyzetbe, hogy a színház része a mindennapjainak. Minimális technikai igényű, kis szereposztású, könnyedebb darabok, melyek akár egy autóba is elférnek nem lehetetlen vállalkozás. A „Szeretnék néha visszajönni még” MNT támogatással készült monodrámámmal bejártam szinte a teljes Vajdaságot. Mindenütt ugyanazt a színház iránti éhséget tapasztaltam. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani hogy a vidéki művházak szerény költségvetése nem teszi lehetővé nagy létszámú előadások meghívását. Ha még az is megoldható, hogy a bevétel az övék maradjon, vagy hogy az előadások játszása (hasonlóan az MNT- támogatta Tájolás programmal) ingyenes legyen, úgy elősegítjük a kultúra terjesztését. És ezzel a rendszeres jelenléttel erősítenénk a nemzettudatot is. A támogatást a várostól, az MNT- től, de pályázatokon keresztül is tudnánk biztosítani. 

A vajdasági magyarok történelmével való foglalkozás

Biztosan lesznek ellenzői a következő soroknak, de szerintem a színháznak többek között a nemzeti összetartozás eszméjét is képviselnie kell. Természetesen nem alpári, olcsó pamflet szinten, hanem ellenkezőleg, magas művészi- eszmei keretek között. Foglalkozni kell a saját történelmünkkel, a nemzetünket marcangoló kérdésekkel. Mindezt a színház nyelvén. A múlttal való szembenézés, a sorsunkat meghatározó pillanatok feltárása egyrészt segíti a sebek begyógyítását, másrészt izgalmas színházi lehetőségeket is rejt magában. A multat nem eltemetni, azzal szembesülni kell.

Színes Szilánkok Diákszínpad

A színház évek óta működik együtt a társulattal. A Diákszínpad lehetőséget biztosít az újvidéki iskolásoknak hogy megismerkedjenek a színházzal, részt vegyenek egy előadás elkészítésében, pozitív irányban fejlődjenek. Jelenleg a színház technikailag támogatja a munkájukat, a bevétel a csapaté. A Diákszínpad munkájának fontossága, az eddig elért kiváló eredmények miatt, a színháznak a továbbiakban is teljes mértékben támogatnia kell a csapatot.

Az idősebb gárda

A 90-es évek turbulens időszakában, a színházat is elérté a kivándorlás kora. Sok, ereje teljében levő, beérett színész kényszerült áttelepülni Magyarországra, de akár más országokba is. Ennek negatív hatásai a mai napig jelen vannak. Nehéz úgy színpadra állítani egy drámai szöveget, hogy szereposztás közben nem lehet számítani idősebb kollégákra. Nem egyszer fordult elő, hogy fiatal, akár pályakezdő színész játszott hozzá korban nem illő szerepet. Igyekezni kellene a darab színpadra állítsa alatt betartani azt az alapszabályt, hogy a színpadon képviselve legyen minden nemzedék. Persze megfelelő színész megfelelő szerepre, de ez a megfelelő a korosztályt is kell, hogy jelentse. S bár kevesen, de azért még vannak olyan idősebb művészek, akik itt vannak közöttünk, velünk. Ábrahám Irén, Jónás Gabriella, Kovács Frigyes olyan tapasztalt s Vajdaság szerte ismert színészek, akik még ma is húzónevek tudnak lenni. Újvidéken, Szabadkán, a nagyobb városokban, de ami fontosabb Vajdaság kisebb településin a közönség még mindig emlékszik rájuk, és szívesen nézne olyan előadást, amelyben fellépnének. Az ő bevonásuk egy - egy előadásba vonzóbbá tenné a színházat is.

Sinergy World Theater Festival

Az Újvidéki Színház jelenlegi igazgatója, Venczel Valentin kezdeményezésére jött létre a fenti, kissebségi jelzővel ellátott fesztivál. A fesztivál koncepciójában foglalt potenciált a jövőben is fenn kell tartani, és továbbfejelszteni.

Az előadások online közvetítése

Vicsek Károly, az Újvidéki Színház egykori igazgatójának eredeti ötlete volt, hogy a színházi előadásokat élőben lehessen követni a világ minden táján. Az ötlet a 2000-es évek elején - technikai okok miatt- túl ambiciózusnak bizonyult, de az elmúlt 20 év fejlődése, az új médiumok, a szélessávú internet megjelenése és térhódítása ma már lehetővé tenné, hogy az előadásokat- előfizetés vagy az úgynevezett pay per wiev (egyszeri alkalom) keretein belül el lehetne juttatni a világ másik végébe is. Ennek megvalósításához persze bővíteni kell a színház technikai kapacitásait, de biztos vagyok benne, hogy a projekt hasznos lenne. Egyrészt pénzügyileg is potenciális lehetőség, de, ami fontosabb, a távolra szakadt magyarok körében idővel kialakulna a nemzethez való tartozás érzése. És ez legalább annyira fontos, mint az anyagi jólét.

Hang- és fénytechnika

Még abban az esetben is, amikor az adott színház technikailag jól felszerelt, elérkezik a pillanat, amikor új felszerelést kell beszerezni. A fény és hangtechnika naprakész kell legyen, ezért rendszeres időközönként fel kell mérni az aktuális helyzetet, és igénylést kell benyújtani a város felé ennek érdekében. Ezek a beszerzések általában költségesek szoktak lenni, ezért nagyon körülményesen kell eljárni. Ha jogilag lehetséges, a lecserélendő felszerelést át lehet adni használatra más, kevésbe felszerelt művelődési intézményeknek. Így segítve egymás működését. Nem kell minden intézménynek állandóan pályázni új- és új felszerelésre, mert ez különben is nagy költségekkel járna. Az új felszerelés beszerzése a várossal együttműködve, transzparensen kell legyen.

Marketing

Egy előadás elkészítése … De ennek az előadásnak az utóélete, játszása, repertoáron való tartása már egy másik dolog. Eljuttatni az információkat a potenciális nézőkhöz kemény munka. A mai, digitális világban melyben élünk, nem elég kiragasztani pár plakátot a városban, bejelenteni a sajtóban. A színház állandóan jelen kell legyen a virtuális térben is, sőt ebben a térben való jelenlét talán fontosabb is mint a klasszikus médiumoknál, hiszen a mai fiatalok túlnyomó többsége az információkat itt gyűjt be. A közönséggel való állandó kapcsolattartás, a nézők tájékoztatása egész napi munkát igényel. Mert, bármennyire is sikeres egy előadás, néző nélkül halálra van ítélve.

Workshopok

Az elmúlt években alkalmam volt együttműködni az olasz Gianluca Barbadori színész/ rendezővel. Az ő vezetésével készült két előadás világított rá ismét a színésszel való bánásmód fontosságára- arra, hogy a színész állandóan nemcsak fizikai, de érzelmileg, gondolatilag mindig naprakész kell legyen. Ennek egyik módszere a műhelymunka lehet. Egy - egy 2- 3 napos workshop, melyre komoly színházi szakembereket lehetne meghívni. A fiatalabb színészeknek ezeken a műhelymunkánkon kötelezővé kell tenni a jelenlétet, de természetesen az idősebb színészek is részt vehetnének. Ezen workshopok fejlesztik a színészek képességeit és erősítik az összetartozás érzését is. A műhelymunka kitérne a hang- és beszédképzésre is. Az Akadémiáról hozott alaptudást fejlesztené tovább.

Az Újvidéki színművészeti akadémiával való együttműködés

A két, egymástól mindössze pár száz méterre található intézmény évekre visszamenően barátságos, és jól működő kapcsolatot tart fenn és ápol. Idén tavasszal lesz a színházban bemutatva a legújabb közös projekt, Ljubimir Simovic „ Putujuće Pozoriste Šopalović“- Soplaovity vándorszínház című drámája Táborosi Margaréta rendezésében. 
A két intézmény közötti gyümölcsöző kapcsolatot a továbbiakban is fenn kell tartani, és ápolni.

A társulat

Az Újvidéki Színház egy olyan, színészileg kimondottan erős társulattal rendelkezik, melynek tagjai a legbonyolultabb kihívásoknak is gond nélkül eleget tudnak tenni. Az erős társulat könnyíti az előadás elkészítését és a rendező munkáját is. A tény, hogy a társulat tagjai elismertek országszerte, hogy többszörösen díjazott előadások részesei, hogy a kritika kedvencei nagymértékben megkönnyíti a színház működését. A tudat hogy a legigényesebb rendező is komolyabb gond nélkül képes megoldani a szereposztást olyan ideál, mely csak kevés színházban adatott meg. A fokozatos fiatalítás, az új, pályakezdő színészek beemelése a társulatba a színház jövőjének záloga. 

Együttműködés a munkatársakkal

Ahogy maga társulat gárdája esetében, úgy itt is szerencsés körülmény, hogy a színházban a szervezői- adminisztrációs munkát hozzáértő, színházat szerető egyének végzik. Egyik cél az elkövetkező időben, még egy munkahely létrehozása lenne, hogy a munkavégzés még zökkenőmentesebb legyen. Másrészt úgy gondolom, hogy a művészeti titkár pozícióját tovább kell erősíteni. Az igazgató a színház napi működését kell koordinálja, a repertoár összeállítása, a vendégművészek kiválasztása a művészeti titkár dolga kell legyen. A két vezető szorosan együttműködve kell vezesse az intézményt. Természetesen, munkájából kifolyólag, az igazgató felel a színház működésért, így az előadásokért is, de alapfontosságú, ha jó kapcsolatot létesít a közeli munkatársaival. A közös cél, a színházi előadások magas színvonala, a közönség igényeinek kielégítése elérése érdekében.

Zárógondolatként még csak annyit tennék hozzá, hogy mélységes meggyőződésem hogy modern, kortárs színházat, olyan színházat, mely mindig képes reagálni a bennünket körülvevő világra, ami magas művészi szinten vall rólunk itt és most, csak mindannyiunk közös erőfeszítésével tudjuk létrehozni.
A színház célja, hogy lehetőség szerint minden korosztály, kultúrát fogyasztó és színházba járó közönség megtalálja a kedvére való produkciót.

Molnár Zoltán

2017. február 9., csütörtök

Jónás imája

A Szabad Magyar Szó versrovatában közli Babits Mihály versét.

*

Jónás imája
Babits Mihály verse (videóval)

Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy mégvakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 9.)


2016. december 24., szombat

Babitsék karácsonyai

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila tárcáját Babitsék karácsonyai címmel a Képírás című sorozatában.

*

Babitsék karácsonyai
Török Sophie szinte beleőrült a gyermek utáni vágyakozásba, a család szenvedéstörténete azonban egy váratlan fordulattal, rendhagyó módon ért véget


 „Mit akarsz? Hová sietsz? Talán / azt várod hogy a fal aminek nekirepülsz / mint gyermekjátékot rugója, visszadob / utadnak elejére ahelyett / hogy az Idő fenéktelen / gödrébe suhintana?” – tette fel a kérdést Babits Mihály versében, A felnőtt karácsony címmel. S talán érdemes elgondolkodnunk ilyenkor, ünnepek táján azon is, hogy mit várunk mi, felnőttek a karácsonytól. Illetve miben jelent számunkra mást, mint egykor, hajdan – ahogy mondani szoktuk: „megboldogult” – gyermekkorunkban.
Babitsék magánélete szinte teljesen ismert, hiszen már évtizedekkel ezelőtt megjelentek a naplók, így még a hálószobatitkaik is kínos részletességgel nyilvánosságra kerültek. Az utókor szemérmetlenül ott koslat hálószobájuk kulcslyukánál. Csak hát ugyanez az utókor szem elől téveszti, hogy Babits felesége, Tanner Ilona éppen azért foglalkozott olyan részletesen a naplójában a szexuális életükkel, azért számolgatott oly aprólékosan, mert gyermekre vágyott, a terhesség és az anyai örömök azonban nem adattak meg neki.
Babits Mihály és Tanner Ilona –, akit ma már Török Sophie néven ismerünk (s mint olyan, nem tévesztendő össze Kazinczy Ferenc feleségével) – 1921. január 15-én házasodott össze, alig háromhavi ismeretség után. Feljegyezték róluk azt is, hogy addig mindössze hét alkalommal találkoztak. A nő nemcsak felesége, hanem később ápolója, sőt, múzsája is volt a mindig befelé forduló, zavaros lelkű Babitsnak. Gyermekre vágytak, különösképp Ilona sóvárgott utána, de talán épp a korai abortusza miatt (amihez külügyminisztériumi főnökének zaklatásai vezettek...) nem tudott teherbe esni. Az Asszony a karosszékben című versében, 1926-ban így sírta el bánatát: „...És én még / anya sem voltam!... / mit vétettem én? hogy minden / nyüzsgő életek között e néma / bölcs mennybolt alatt a borzas / kótlót irigylem! Betelt / élete kéjes nyugalmát: amint / meleg szárnyai alá / rejtegeti tengernyi csibéjét.” S amint ebből a töredékből is láthatjuk, minden vers egy kis élettöredék is egyben, s így, ha valami kimaradt volna a naplókból, a költeményekből nyugodtan kiegészíthető. Hiszen itt tetten érhető minden, a vívódás, az asszonyi tépelődés, a kétségbeesés és az elkeseredés.
Történt pedig, hogy cselédjüket Sophie öccse, Tanner Béla teherbe ejtette. A kicsi 1928. március 12-én jött világra, a gyermektelen házaspár pedig örökbe fogadta, Babits Ildikó néven anyakönyvezték és saját gyermekükként nevelték. Vele teljesült be hát Török Sophie álma.
Babitsék útja a gyermektelenségtől eddig a fordulatig egy valóságos passió. Török Sophie kis híján az őrületbe hajszolta magát... Szenvedéstörténet, amelynek végkifejletében egy drámai csavarral oldódott meg a helyzet. Fenti képünk a családi fotóalbumból való, itt pózolnak rajta immár mindhárman, Babits Mihály a már nagyobbacska Ildikóval, és Tanner Ilona, alias Török Sophie arca a fenyőágak között. Ha egy kérdéssel kezdtük, akkor figyeljük meg az arcukat: onnan leolvashatjuk a mély és őszinte válaszokat. A hangulat és a kép kompozíciója mindent kifejez. Ahogyan az idézett vers későbbi strófája is megfogalmazta: „A gyermek megnőtt s szép játékjait / elrugta. (...) A szív hideg és kemény mint a föld. / Tudjuk már hogy ölni s halni születtünk.”

(Magyar Hírlap, 2016. december 24.)

2016. december 9., péntek

Képregényen a gulag és a zombikat irtó nyugatosok

Az Mno.hu, vagyis a Magyar Nemzet Online előzetest közöl a közelgő Hunarocomix 2016 rendezvényről. (A szerző: Grund.)

*

HUNGAROCOMIX 2016
Képregényen a gulag és a zombikat irtó nyugatosok

Amolyan örök kérdés: mi a helyzet a magyar képregényekkel? Milyen újdonságok, ötletek bukkannak elő nálunk, s ezek miként festenek? Erre kaphat választ az, aki szombaton 10 és 16 óra között ellátogat a Hungarocomix 2016-ra. A Magyar Képregény Szövetség egynapos, ingyenes rendezvényét a budapesti K11 Művészeti és Kulturális Központban (Király utca 11.) tartják. S amellett, hogy számos műhely munkáit nézhetik és vásárolhatják meg az érdeklődők, előadásokat is tartanak, így mindenki bepillanthat a kulisszák mögé, illetve megnézheti, milyen témaötletekkel bombázzák az alkotók, műhelyek az olvasókat és a fanatikusokat.
A mustrára való tekintettel, összeszedtünk pár érdekes új anyagot.
Olofsson Placid atya és Menczer Gusztáv példamutató helytállását mutatja be a Rabtársak a gulagon. Dávid Ádám és Németh Gyula munkája a Gulág Emlékbizottság megbízásából készült, s az ingyenes, ismeretterjesztőnek szánt kiadványt nagy példányszámban terjesztik jövő héttől az iskolákban. A megrendelő ígérete szerint néhány darab majd eljut a rendezvényre is.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei és áldozatai előtt is tiszteleg az X-Embörök sorozatot készítő szegedi illetőségű kollektíva. Koncepciójuk alapból egy kis mókás fricska, az ismert amerikai szuperhőscsoport helyett az ő csapatuk a dél-magyarországi tanyavilágban székel. Most elhozzák a kétrészes Baromfivész első füzetét, amely egy 1979-ben játszódó történetet mesél el, amelyben titokzatos szörnyetegek tartották rettegésben a tanyavilágot. Az '56-os kiegészítővel így ez a füzet mintegy negyvenoldalas.
Saját standdal ott lesz az Iron Comics csapata is, akik Hosszú Katinka olimpiai és világbajnok úszónő alteregójának az eredetét és kalandjait bemutató Iron Lady-képregényeket jegyzik. A sorozat hetedik száma nemrég jelent meg, s aki nagy fanatikus, talán a korábbi példányokat is beszerezheti majd náluk.
A posztapokaliptikus, elborult, Mad Max hangulatú víziók szerelmeseinek külön ajánlott a Kaméleon Komix kiadó első albuma, a Világvégi mesék. A magyar szerzőket felvonultató alkotók között az egykori Random-alapítók is feltűnnek: Chavez és Gombalovas például egy negyvenoldalas horrorral tér vissza. A kötetben Lakatos István kétoldalas zombivadászata is helyet kapott, valamint egy harmadik képregény is, ami a hazai fejlesztésű Saltlands társasjáték színhelyét, a Sósivatag kőkemény világát mutatja be.
A végére hagytuk az elmúlt évek egyik legsistergősebb koncepcióját, a Nyugat+Zombik immár több mint két éve kavarta fel az állóvizet, s egyre türelmetlenebbül várjuk a teljes anyag publikálását. Csepella Olivér képregényében egy zombiinváziót szabadít rá a legendás irodalmi folyóirat, a Nyugat olyan alkotóira, mint Kosztolányi, Karinthy, Babits, Móricz vagy épp Ady, aki amúgy tök részegen horpaszt a New York Kávéházban. A történetnek úgy lett egy nagyon masszív rajongótábora, hogy tulajdonképpen még meg sem jelent. A szerző korábbi bejelentése szerint idén karácsony környékére végre valahára elkészül a nagy mű. Nagyon izgatottan várjuk!
A Hungarocomix további programja ITT elérhető. Magyarok mellett egyébként lesznek külföldi meghívott produkciók is.

(Mno.hu, 2016. december 9.)

Amikor Babitsék a The Walking Deaddel találkoznak: a Nyugat+Zombik koncepciója

2016. november 17., csütörtök

Aktívan és aktuálisan

A Napút című folyóirat 2016/8-as száma közli Szabó Palócz Attila írását a Páncélgyűrű című képregényről.

* 

Aktívan és aktuálisan
Szubjektív morfondírozások egy ötvenhatos képregény ürügyén

A nyugati és a tengerentúli művészetben, de akár a tőlünk alig karnyújtásnyira lévő délszláv régióban is – az irodalomban, a képzőművészetben, a filmben, a színházban, a képregényben, a zenében – természetes, hogy az alkotók naprakészen reagálnak műveikben az aktuális társadalmi jelenségekre és különféle folyamatokra, politikai eseményekre, forradalmi földindulásokra. Nem is sejtem okát, miféle gyökerekre vezethető ez vissza, de csak itt, a Kárpát-medencének ebben a kis magyar szegletében ragadt meg az ettől való kategorikus elzárkózás, a kulturális lenézése, lebecsülése – az efemer megbélyegző jelzője mögé bújva – mindennek, ami már többé-kevésbé köszönő viszonyt alakított ki hétköznapjaink valóságával, s merészel aktívan reagálni is arra. Mintha a természetes részese lenne… Mert mije, ha nem része egyébként is, akkor is, amikor nem hajlandó ezt tudomásul venni? Értem én, persze, hogy a sokkos ébredés, feleszmélés a szovjet típusú világból, amelyben mindenkinek kötelezően meg kellett írnia a saját Sztálin-versét, ha érvényesülni akart, szinte természetes módon hozta magával a művészetek idegenkedését és elzárkózását a társadalmi-politikai aktualitásoktól a rendszerváltoztatás idején, de egyáltalán nem biztos, hogy helyesnek, sőt, hogy életképesnek látom ezt a magatartást. Hiszen, ha a magyar irodalom legnagyobbjaira gondolunk, akkor bizony Babits Mihálytól Ady Endrén át Tóth Árpádig és Kosztolányi Dezsőig mindenkinek vannak az életművében olyan remekművek, amelyek épp a napi politikai aktualitásokra reflektálnak.
Mint a művészetek teljes palettája, az Egyesült Államokban – ahol már a negyvenes évek legelején, egészen pontosan 1940 decemberében Amerika kapitány a róla szóló sorozat első részének borítóján is Adolf Hitlert pofozta – a képregény is azonnal reflektál a világpolitika aktuális eseményeire. Így egyáltalán nem meglepő, hogy az egyik epizódban Superman egy magyar menekült kisfiú, Sándor segítségére sietett az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után. S az sem, hogy a ma már Magyarországon is széles körben – de mégis elsősorban a nagy költségvetésű mozifilmek révén – ismert Marvel Comics kiadóház elődje, az Atlas gondozásában az üzletekbe került Battle című sorozat 1959 augusztusára datált, sorrendben hatvanötödik számában egy ötvenhatos képregénnyel tisztelgett a magyar forradalom hősei előtt.
Alig három évvel a szabadságharc brutális leverése után Amerikában tehát már képregény dolgozta fel a magyarországi eseményeket. Szerzőként pedig az alkotást az a Jack Kirby (1917–1994) jegyzi, akit ma már a tengerentúli képregény egyik legnagyobb, legendás alakjaként tisztelünk. Munkásságára jellemző, hogy a valóság fényképszerű utánzása helyett mindig is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a lendületességre, a mozgás, a különböző mozdulatsorok ábrázolására, de sokszor a torzulás határáig eltúlozta a szereplők méreteit is. Ugyanez jellemző a Páncélgyűrű című alkotására is, ahol épp ezek a rajztechnikai megoldásai adják meg a cselekmény nélküli történet lendületét, s ragadják magukkal olvasójukat. Ennek a képregénynek ugyanis nincs összefoglalható, elmesélhető cselekménye; ellenben épp a forradalmat meséli el a külső szemlélő szempontjából, egy-egy kiragadott motívum kidomborításával, érzékletesen, s mégsem érzelgősen, tényszerűen, s mégis megfelelő alkotói szabadsággal.
Mindezek összessége pedig, akárki akármit mondjon is, soha nem lehet efemer.

(Napút, 2016/8. szám)


 

 

 

2015. szeptember 3., csütörtök

Gyermekké tettél

A Nullahategy című kulturális portál közli Barta Zsolt írását Babits Ildikóról.

*

Gyermekké tettél
Az ismeretlen Babits Ildikó

A zsenik gyerekeinek közismerten nehéz az életük. A közvélemény akarva-akaratlan, a szülők teljesítményéhez méri minden megmozdulásukat, és az első hiba után azonnal kész a negatív ítélet. Nem volt ez másképp Babits Mihály és Török Sophie kislányával, Ildikóval sem, aki ráadásul csak a költő halálakor tudta meg, hogy nem vér szerinti gyermeke.

Az augusztus 4-én, hetvennégy évvel ezelőtt elhunyt Babits Mihály köztudottan félénk volt a nőkkel szemben. Kapcsolatairól nem volt hangos a korabeli sajtó, nem szöktetett asszonyokat Bécsbe, mint Karinthy Frigyes, s nem csapta a szelet cselédlányoknak, mint Hunyadi Sándor. Babits csendesen élt, csupán Ady özvegye, Csinszka izzította fel egy rövid időre.
A Nyugat szerkesztőjének lakásában vele együtt élő Szabó Lőrinc menyasszonya, Tanner Ilona azonban végzetesnek bizonyult a költő számára. Óhatatlanul beleszeretett, majd lovagiasan megbeszélve Szabóval a dolgot, 1921 januárjában oltár elé vezette a Török Sophie írói álnéven alkotó asszonyt.
Mindketten szerettek volna gyereket, ám ahogy az évek teltek, erre egyre kevesebb esélyük volt. Török Sophie nem volt egy kicsapongó természet, Babitssal való megismerkedése előtt több állásából azért bocsátották el, mert nem volt hajlandó odaadni magát a főnökeinek. Amikor azonban a Külügyminisztériumba került, s közvetlen felettese itt is megkörnyékezte, úgy döntött, hogy ezt az állását nem veszíti el. Némi időt kért csak a főnöktől, s titokban, egy hajdani egyetemista társa segítségével vesztette el szüzességét, csak azért, ne a külügyminisztériumi hivatalnok legyen az első.
Sophie rémülten állapította meg, hogy terhes, és a gyors abortusz mellett döntött. Ezután már nem lehetett többé gyereke. 1927-ben a véletlen sietett a Babits házaspár segítségére. Egy elejtett, zavart félmondatból kiderült, hogy Török Sophie öccse, Béla, teherbe ejtette a család Irma nevű cselédlányát. Babitsné gyors döntést hozott. Mivel sérvműtét miatt amúgy is kórházba kellett vonulnia, úgy ügyeskedett, hogy az időközben vidékre küldött cselédlány szülésének idején maga is gyógyintézetben legyen. Amikor pedig visszatért, karján hozta a csecsemőt.
Bár a barátaik tudtak az örökbefogadásról, a közvélemény azt gondolta, hogy a kislány Babitsék saját gyermeke. Ráadásul, a közeli rokoni szálnak köszönhetően, a gyorsan cseperedő Ildikó, egyre jobban hasonlított az „anyjára”, így még azok is elhallgattak, akik „tudni véltek valamit”. A család boldogsága leírhatatlan volt. Babits mindenhová magával vitte a kislányt, s örömmel fedezte fel, hogy a gyermek kifejezetten okos, s gyors logikával rendelkezik. Fontos is volt ez, hiszen mindenki a zseni lányát figyelte, hogy vajon mennyire esett messze az alma a fájától. A gondok Ildikó iskolába kerülése után kezdődtek. Bár jó képességekkel rendelkezett, tanulni mégsem szeretett, az órákat unta.
Különösen latinból állt rosszul, ami meglehetősen rosszul esett Babitsnak, hiszen fiatalabb éveiben latintanárként dolgozott, és a nyelv szeretete élete végéig megmaradt. Elhatározta, hogy különórákat ad latinból a kislánynak s bár időlegesen, súlyos operációjának köszönhetően elveszítette a hangját, fennmaradt „Beszélgető füzeteinek” nagy részében, az Ildikónak tartott latin órák találhatóak. A kislány rajongva szerette apját, ám Török Sophieval nem volt felhőtlen a kapcsolata. Valószínűleg közrejátszott ebben az is, hogy Babitsné senkivel nem akart osztozni férje iránti rajongásában. 1938-ban jelent meg „Nem vagy igazi” című novellája, amely egy örökbefogadott lány történetét írja meg, s amely kísértetiesen hasonlít Ildikóéra.
A kislány azonban csak 1941-ben, Babits halála után tudta meg az igazságot, amit nem akart, és nem is tudott elhinni. Nevelőanyjával rendkívül rossz viszonyba került, s bár egy lakásban maradtak, egymás elől elzárták a szobáikat. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy Török Sophie, barátai tanácsára kitagadta Ildikót, nemcsak a teljes örökségből, hanem az addigi életéből is, mindenhol hangoztatva, hogy a lány csak örökbefogadott. Az 1950-es évek elejére, amikor Babits Mihály munkássága és neve is indexre került, Ildikó már nem lakott nevelőanyjánál. A Magyar utcában húzódott meg, egy albérleti szobában, és szabadidejében a Károlyi kertben üldögélt. Abban a kertben, ahol hajdanán Babits sétálgatott barátaival, Karinthy Frigyessel, Kosztolányi Dezsővel és Szabó Lőrinccel. Ildikó kalauznőként kereste kenyerét, szűkösen élt, sokat éhezett.
Nevelőanyja hasonló helyzetben volt, állást nem kapott, és csak barátainak köszönhette, hogy nem halt éhen az ötvenes években. Ildikót 1955-ben, Babits ismerőseinek segítségével vették fel az ELTE-re, régész szakra. A költő büszke lett volna lányára, ugyanis különösen latinból jeleskedett, ám a többi vizsgáját is sikerrel rakta le. 1956-ban közbeszólt a történelem. Hosszas mérlegelés után örökre elhagyta az országot. Angliában telepedett le, onnan folytatta harcait az itthoni kiadókkal, mint a költő jogi örököse. Családja nem volt, macskákat tartott, egyre többet, végül eladta házát és egy lakókocsiba költözött a több tucat macskájával együtt. Babits Ildikó 1982-ben halt meg, szegényen, magányosan, teljesen elfeledve. Holttestére Babits angliai sajtó alá rendezője talált rá, aki hóna alatt az életmű szerződésével kopogott lakókocsija ajtaján.

(Nullathategy, 2015. szeptember 3.)