Aktívan és aktuálisan

A Napút című folyóirat 2016/8-as száma közli Szabó Palócz Attila írását a Páncélgyűrű című képregényről.

* 

Aktívan és aktuálisan

Szubjektív morfondírozások egy ötvenhatos képregény ürügyén

A nyugati és a tengerentúli művészetben, de akár a tőlünk alig karnyújtásnyira lévő délszláv régióban is – az irodalomban, a képzőművészetben, a filmben, a színházban, a képregényben, a zenében – természetes, hogy az alkotók naprakészen reagálnak műveikben az aktuális társadalmi jelenségekre és különféle folyamatokra, politikai eseményekre, forradalmi földindulásokra. Nem is sejtem okát, miféle gyökerekre vezethető ez vissza, de csak itt, a Kárpát-medencének ebben a kis magyar szegletében ragadt meg az ettől való kategorikus elzárkózás, a kulturális lenézése, lebecsülése – az efemer megbélyegző jelzője mögé bújva – mindennek, ami már többé-kevésbé köszönő viszonyt alakított ki hétköznapjaink valóságával, s merészel aktívan reagálni is arra. Mintha a természetes részese lenne… Mert mije, ha nem része egyébként is, akkor is, amikor nem hajlandó ezt tudomásul venni? Értem én, persze, hogy a sokkos ébredés, feleszmélés a szovjet típusú világból, amelyben mindenkinek kötelezően meg kellett írnia a saját Sztálin-versét, ha érvényesülni akart, szinte természetes módon hozta magával a művészetek idegenkedését és elzárkózását a társadalmi-politikai aktualitásoktól a rendszerváltoztatás idején, de egyáltalán nem biztos, hogy helyesnek, sőt, hogy életképesnek látom ezt a magatartást. Hiszen, ha a magyar irodalom legnagyobbjaira gondolunk, akkor bizony Babits Mihálytól Ady Endrén át Tóth Árpádig és Kosztolányi Dezsőig mindenkinek vannak az életművében olyan remekművek, amelyek épp a napi politikai aktualitásokra reflektálnak.

Mint a művészetek teljes palettája, az Egyesült Államokban – ahol már a negyvenes évek legelején, egészen pontosan 1940 decemberében Amerika kapitány a róla szóló sorozat első részének borítóján is Adolf Hitlert pofozta – a képregény is azonnal reflektál a világpolitika aktuális eseményeire. Így egyáltalán nem meglepő, hogy az egyik epizódban Superman egy magyar menekült kisfiú, Sándor segítségére sietett az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után. S az sem, hogy a ma már Magyarországon is széles körben – de mégis elsősorban a nagy költségvetésű mozifilmek révén – ismert Marvel Comics kiadóház elődje, az Atlas gondozásában az üzletekbe került Battle című sorozat 1959 augusztusára datált, sorrendben hatvanötödik számában egy ötvenhatos képregénnyel tisztelgett a magyar forradalom hősei előtt.

Alig három évvel a szabadságharc brutális leverése után Amerikában tehát már képregény dolgozta fel a magyarországi eseményeket. Szerzőként pedig az alkotást az a Jack Kirby (1917–1994) jegyzi, akit ma már a tengerentúli képregény egyik legnagyobb, legendás alakjaként tisztelünk. Munkásságára jellemző, hogy a valóság fényképszerű utánzása helyett mindig is sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a lendületességre, a mozgás, a különböző mozdulatsorok ábrázolására, de sokszor a torzulás határáig eltúlozta a szereplők méreteit is. Ugyanez jellemző a Páncélgyűrű című alkotására is, ahol épp ezek a rajztechnikai megoldásai adják meg a cselekmény nélküli történet lendületét, s ragadják magukkal olvasójukat. Ennek a képregénynek ugyanis nincs összefoglalható, elmesélhető cselekménye; ellenben épp a forradalmat meséli el a külső szemlélő szempontjából, egy-egy kiragadott motívum kidomborításával, érzékletesen, s mégsem érzelgősen, tényszerűen, s mégis megfelelő alkotói szabadsággal.

Mindezek összessége pedig, akárki akármit mondjon is, soha nem lehet efemer.

(Napút, 2016/8. szám)

 

 

 

Az első képregény 120 éve jelent meg – HÁTTÉR

A képregény műfajának százhúsz esztendős jubileuma alkalmából a Magyar Távirati Iroda egy bővebb összeállítást tesz közzé.

*

Kultúra-évforduló-USA

Az első képregény 120 éve jelent meg – HÁTTÉR

2016. október 16., vasárnap (MTI) – Százhúsz éve, 1896. október 18-án jelent meg a New York Journal hasábjain az első képregény. Richard Felton Outcault különös figurája, a sárga ruhába öltöztetett Yellow Kid kalandja egy egész oldalt foglalt el, és nem sokkal később már több kockából álló képsorrá változott. A képregény kisvártatva az amerikai lapok elengedhetetlen elemévé vált, mára pedig önálló művészeti ággá nőtte ki magát. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának anyaga:

Yellow Kid „atyja”, Outcault eredetileg a Thomas Edison Laboratórium tudományos és technikai illusztrátora volt, e minőségében rendkívül pontos és részletes rajzokat készített. Szórakozásból kezdett karikatúrákat, majd képtörténeteket rajzolni, a magyar származású sajtómágnás, Joseph Pulitzer 1894-ben csábította New York World című lapjához. Outcault művei nem késztettek harsány nevetésre, inkább a humoros részletek felfedezésére ösztönöztek. Az ő teremtménye volt Mickey Dugan, a mindig kalandra kész, csúnyácska, foghíjas, kopasz ördögfióka, akit ruhájának színe alapján nevezett el Yellow Kidnek. Outcault illesztett először buborékot a szereplők szájához, benne gondolataikkal, szavaikkal. Képtörténetei, képregényei általában három-öt képből álló, vicces történetek voltak, innen ered a műfaj angol elnevezése, a comics is, ami annyit jelent: humoros, vicces.

Outcast félhasábos, humoros illusztrációi, Yellow Kid kalandjai egyre népszerűbbé tették a World hétvégi mellékleteit, az olvasottság megugrott. Nem nézte ezt jó szemmel Pulitzer nagy vetélytársa, William Randolph Hearst, a The New York Journal tulajdonosa. A két újság kíméletlen versenyben állt az olvasókért, különösen New York egyre növekvő munkásrétegéért, s minden eszközt felhasználtak megnyerésükre: színes híreket, rikító szalagcímeket, 1893 óta színes nyomású képeket.

Hearst fejedelmi összegért átcsábította a pillanatok alatt híressé vált képregényrajzolót. A figura jogai azonban Pulitzernél maradtak, ő pedig Outcault barátját, George Lukst bízta meg a folytatással, így történhetett, hogy egy évig két Yellow Kid történet futott két különböző újságban. Outcault azonban néhány év múlva elvesztette érdeklődését teremtménye iránt, és az olvasók sem rajongtak már Yellow Kidért, mert az 1898. évi spanyol-amerikai háború idején el akarták felejteni a spanyol lobogó meghatározó, sárga színét.

A rajzolónak 1902-ben új szereplő pattant ki a fejéből, a csintalan kisgyerek, Buster Brown, akit kíváncsisága gyakran sodor bajba. A csinos fiú és elmaradhatatlan társa, pitbull kutyája annyira megnyerte a közönség tetszését, hogy még musical is született a főszereplésével, Outcaust pedig csinos jogdíjat zsebelt be a Buster Brown nevét viselő termékek eladásából.

Az újságok példányszámának növekedésével a képregények egyre szélesebb rétegekhez jutottak el, és egyre népszerűbbek lettek. Az újságokban minden nap jelent meg néhány kockás képregény, a hétvégi mellékletek pedig színesben és nagyobb terjedelemben láttak napvilágot. Rajongótáboruk még ma is hatalmas, az amerikai írók közül John Updike és Ray Bradbury is megírta, milyen nagy gyűjteményt halmoztak fel az újságokból kivágott rajzsorozatokból. A néhány kockás történetek visszatérő szereplői rendkívül kedveltek, Katzenjammer Kids kalandjai 1897 óta jelennek meg folyamatosan, ma mintegy 50 amerikai újság olvasói vehetik kézbe. Az internet korában alakult ki az úgynevezett webcomics, az online felületen olvasható képregény.

1934-ben látott napvilágot az első olyan képregény, amely nem néhány kockában, hanem nagy terjedelemben, önálló füzetben követte nyomon a hősök kalandjait. A képregények történetét négy korszakra (arany, ezüst, bronz és modern) szokás osztani. Az aranykort fémjelzi a rendkívüli képességű Superman, Jerry Siegel és Joe Shuster teremtménye, aki 1938-ban bukkant fel, egy évvel később született a Bob Kane rajzolta Batman, majd a Jack Kirby és Joe Simon megálmodta Amerika Kapitány, aki a második világháború idején magával Hitlerrel küzdött meg.

A háború után a kiadók úgy döntöttek, hogy egy-egy műfajra – sci-fi, horror, western, szerelmes történetek – összpontosítanak. A füzetekben egyre több lett a boszorkány, a szörny, az erőszak és az erotika, amivel párhuzamosan mozgalom indult az ifjúság „tudatos megrontása” ellen. Idővel megszületett a képregény-irodalmat szabályozó jogszabálygyűjtemény, melynek betartásán külön testület őrködött, a követelményeket megszegő kiadó a forgalmazás betiltását kockáztatta.

Az ötvenes évek közepétől számított ezüst korszakot a Marvel Comics fémjelzi, amely 1961-ben a Fantasztikus Négyes kalandjaival vált a piac megkerülhetetlen szereplőjévé. Ezután lépett színre Pókember, Thor, Hulk, Vasember és az X-Men.

A hetvenes évek bronz korszakában visszatértek a rémtörténetek, nagyobb szerephez jutottak a női és a színes bőrű karakterek. A filmesek is ráébredtek a műfajban rejlő lehetőségekre: a Csillagok háborúja és a Cápa című sikerfilmek nyomdokain haladva a képregények felé fordultak új témákért, amiből mindkét iparág busásan profitált. Az egyetemek, főiskolák előadásokat, kurzusokat tartottak a műfajról, amely lassan a modern művészetek világában is polgárjogot nyert.

A Marvel 2009-ben a Disney tulajdonába került, a másik nagy képregénykiadó óriást, a DC Comicsot a Warner stúdió vásárolta meg. Beköszöntött a nagy költségvetésű képregény adaptációk korszaka, Tim Burton, Christopher Nolan rendezők például sok milliárd dollár hasznot termeltek ki a Batman franchise-ból.

dwi \ dvt \ brr

MTI 2016. október 16., vasárnap 9:25

(Magyar Távirati Iroda, 2016. október 16.)

Világtörténelmet írtak fiatal vérükkel…

A Képes Ifjúság a Sztripper című rovatában közli Szabó Palócz Attila sorozatának első részét.

*

SZTRIPPER

Világtörténelmet írtak fiatal vérükkel…

Fekete István író ötvenhatos levelét idézve egy ötvenhatos képregény ürügyén, amelyik már három évvel a forradalom után tisztelgett a magyar szabadságharcosok előtt

„Itt nem voltak altábornagyok, itt nem volt stratégia és taktika, itt csak halálbamenő tizennégy-húszéves gyerekek voltak, lányok is, akik betelvén egy istentelenség szörnyű ürességével, a jelszavak csatornalevesével, a hazugság emészthetetlen maszlagával, és nekimentek felborítani a hegyet, megfordítani a történelmet, eszméletlen céltudatossággal élni vagy meghalni.

ÉS FELBORÍTOTTÁK A HEGYET, MEGFORDÍTOTTÁK A TÖRTÉNELMET

…és győzelmesen élve maradtak.

Élve maradtak elsősorban azok, akiknek testük meghalt, mert örökké élnek az örökkévalóban és a nemzet szívében, és élve maradnak a többiek, akik talán csak most eszmélnek ájult boldogságban a kitárult messzeség, a testi és lelki szabadság, a végtelenség szemléletében” – Fekete István (1900–1970), az egyik legnépszerűbb magyar író, sok-sok ifjúsági regény és elsősorban állattörténet, köztük a Vuk, a Kele, a Csí, a Bogáncs, a Tüskevár és a Téli berek szerzőjének sorai ezek, amelyek az Új Ember című katolikus hetilap 1956. november 4-i számában jelentek meg Levél Bécsbe címmel. S természetesen az író, a tőle – mai szemmel nézve – meglehetősen szokatlan sorokban, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeire reflektált hajnali feljegyzéseiben. Mintha levelet írt volna. S talán tényleg azt is tette…

A mű keletkezéséről azonban lényegében minden kételyünket, talányunkat eloszlatta azzal, hogy a „Kedves Vilmos!” megszólítás után így indította sorait: „Ma október 31-e van. Ezerkilencszázötvenhat október harmincegyedike, reggel négy óra. Koránkelő vagyok, de levelezni még én sem szoktam hajnalban, ma mégis úgy érzem, ezen a napon maradhat minden, első ez a levél, aminek gondolatai agyonnyomnának, ha el nem küldeném őket neked.

Éjszakai sötétség van odakint s az ablakom fekete üvege mögött alszik a Város. Engedd meg, hogy nagybetűvel írjam ezt a szót, de ha lenne piros ceruzám, azzal írnám, mert egy hét óta ünnep van a szívemben, pirosbetűs, szent ünnep, ha erre a városra gondolok, amit sohse szerettem.

Emlékszel ugye, mondtam is ezt neked, amikor ott ültünk a Schwarzenberg Caffeehaus páholyában, s arról panaszkodtam, hogyha mi már nem leszünk, ha a mi generációnk mögött becsukódik a nagy ajtó, nem lesz, aki továbbvigye azt a lángot, amit te megőriztél Prsemislben, s utána Szibériában, s amit én félvakon is jobban láttam, őriztem, s úgy látszott: vakok előtt lobogtattam, akik amúgy sem törődtek vele.

Akkor, ott a kávéházban azt mondtam neked: nincs fiatalságunk, s ami van, mintha semmi közünk nem lenne hozzá, mintha nem a mi vérünk lenne, mintha magában hordaná a beláthatatlan rabság lokálgőzbe fojtott rettenetes reménytelenségét.

És Vilmos, ahogy most kinézek az ablak sötét tükrén, és látom a villanylámpák elszórt csillagait, elfutja a szemem a könny, és bocsánatot kérek ettől a fiatalságtól, akik ezen a héten nem magyar, de világtörténelmet írtak fiatal vérükkel.

Bocsánatot kérek, és nem törődöm most azzal sem, hogy nem értem az egészet, de nem is törődöm vele, hogy értem vagy nem értem, nem akarok emberi értelemben büszke se lenni, csak a férfikönnyeket morzsolgatom, a mérhetetlen gyász és felfoghatatlan dicsőség imádságos olvasószemeit.”

AZ ÖTVENHATOS FORRADALOM JELKÉPES NYITÁNYA

Régi magyar vicc, de ma már az iskolákban is tanítják, s ráadásul épp történelem tantárgyából (mert az események megértéséhez mindig fontos adalékkal szolgálhat az úgynevezett „néplélek” feltárása, vagyis a nagypolitikai eseményeket kísérő kontextus; az egyszerű, hétköznapi emberek lelkülete, aminek pedig az egyik legjelentősebb lenyomata pont a humor…), mint egyfajta háttéranyagot, miszerint állnak az emberek 1956. október 6-án, Rajk László (1909–1949) és társai újratemetésén, Budapesten, a Kerepesi temetőben.

– Hej, szegény Laci, ha most ezt látná – szólal meg valaki –, biztos közénk lövetne!

Állítólag a mondat tényleg elhangzott – legalábbis ezt sugallja az anekdota – a megjelölt napon és helyszínen, s ráadásul épp Rajk László egyik volt ismerősének szájából. Aki azért csak tudhatott valamit…

Valami biztosat!

A székelyudvarhelyi születésű Rajk László életútját ismerve pedig – mai szemmel nézve – mindenképp biztosra vehetjük, hogy igenis lövetett volna. Ő ugyanis a Rákosi-rezsim, vagyis a Magyar Népköztársaság belügyminisztere volt, így hát épp a manapság perbe fogott Biszku Béla hivatali elődje. Csak hát, közbejött egy forradalom, amelyet Rajk már nem élhetett meg…

De ne legyenek kétségeink, Rajk ugyanolyan keményvonalas kommunista volt abban az időszakban, mint azok a párttársai, elvtársai, akik később ellene fordultak. Az egyik legfontosabb ellenfele pedig nem is a perbe fogói, halálra ítélői és a kivégzői közül került ki, hanem a saját családjából: bátyja, Rajk Endre (1899–1960) ugyanis még a második világháború idején, a Szálasi-kormány kormánybiztosaként vált ismertté. Az idősebb testvér nyilas meggyőződését fenntartotta utolsó leheletéig, pedig 1960-ban már Nyugat-Németországban, vagyis a kapitalista, nyugati tömbhöz tartozó Német Szövetségi Köztársaságba hunyt el, háború utáni utolsó éveit már ott élte.

Egy nyilas és egy kommunista egy családban. Szép kis família – mondhatnánk. Rajk Lászlót azonban az tette annyira népszerűvé 1956-ra – hogy az újratemetése valóságos rendszerellenes tömegdemonstrációvá válhatott –, hogy a Rákosi-rezsim egyik legnagyobb kirakatperének áldozata volt. Ha lövetett volna, ha nem. 1956-ban ugyanis az akkor már évek óta fokozódó társadalmi elégedetlenség jutott el egyfajta csúcspontjához, úgymond forrpontjához. És kitört, mint a vulkán. Miután a Magyar Dolgozók Pártja 1955 júliusában rehabilitálta az 1949-ben kivégzett Rajk Lászlót és társait – Pálffy Györgyöt (1909–1949), Szőnyi, született Hoffmann Tibort (1903–1949) és Szalai Andrást (1917–1949) – 1956. október 6-án ünnepélyesen újratemették őket. A sorstársak nevében búcsúztatót mondó Szász Béla az egész Sztálin-korszak temetésének nevezte az eseményt, amelyiken a feljegyzések szerint mintegy százötven-kétszáz ezren gyűltek össze. Akik közül többen később a Batthyány-örökmécsesnél is tüntettek. Így vált Rajk László újratemetése – hetekkel a forradalom kitörése előtt – az ötvenhatos események egyfajta jelképes nyitányává. Ami pedig október 23-a után következett, annyira felrázta a világot, hogy arról már három évvel később az egyik legjelentősebb amerikai képregényes alkotó is készített egy néhány oldalas alkotást.

KÉPREGÉNYES VILÁGPREMIER A KÉPES IFJÚSÁGBAN

S akkor most ugorjunk néhány évtizedet az időben. A Kepregeny.blog.hu manapság a Magyar Képregény Szövetség hivatalos blogja. Itt jelent meg tavaly november 20-án Bayer Antal írása Jack Kirby-képregény az 1956-os forradalomról címmel, amelyikben egy akkor tett, friss felfedezéséről tudósította a világháló nagyérdemű publikumát. Mégpedig imígyen: „Teljesen véletlenül futottam bele ebbe a számomra eddig ismeretlen képregénybe. A Marvel Comics elődjénél, az Atlasnál jelent meg, 1959 augusztusi dátummal. A Battle című sorozat antológia-jellegű volt, minden számban négy-öt rövid háborús történettel. A 65. számban a négy közül az egyik Budapesten játszódott, az 1956-os forradalomról szólt, szovjet tankokat lőnek benne a szabadságharcosok egy ötoldalas történetben, amelynek a címe Ring of Steel, avagy Acélgyűrű. Szerencse, hogy pont ez a sztori került a címlapra, de sajnos, ezen kívül csak az első oldalt találtam meg az interneten. A történet rajzolója Jack Kirby, hogy ő volt-e az írója is, nem tudni biztosan, a vélemények megoszlanak.” (http://kepregeny.blog.hu/2013/11/20/jack_kirby-kepregeny_az_1956-os_forradalomrol) Nos, hát persze, hogy vagyok én is annyira fanatikus képregényőrült, képregénybolond, képregénybuzi, hogy ennél aztán már nekem se kelljen sokkal több…

Mindehhez most még csak annyit kellene hozzátennünk sebtében, hogy Bayer Antal ugyan Acélgyűrűként magyarította a mű eredeti címét, s habár a Ring of Steel valóban ezt is jelenti – tehát a fordítása pontos és tökéletes –, mi most mégis a Páncélgyűrű változatnál maradtunk. Már csak azért is, mert a történetben szovjet tankok fogják gyűrűbe a Várost és a szabadságharcosokat… Tehát Budapest van a harckocsik gyűrűjében. Márpedig a tankokat magyarul páncélosoknak, páncélos járműveknek szoktuk mondani. Ha tehát ezek zárják körbe a forradalmárokat, akkor inkább Páncélgyűrűről beszélhetünk.

Annak a történetét pedig majd még tételesen elmeséljük, hogyan kerül ez a magyar fordításban mindeddig még soha és sehol meg nem jelent képregény a Képes Ifjúságba. Lényege azonban, hogy mától, az idézetünkben is említett Battle című lap 1959-es augusztusi számának címlapjával is kiegészítve, összesen hat oldalon, három héten át olvashatjátok majd a történetet. Ez tehát Jack Kirby képregényének magyar nyelvű világpremierje!

Érdemes ezt méltó módon megünnepelnünk…

Most azonban az ünnepi koccintgatás hevében foglalkozzunk egy kicsit Jack Kirbyvel is, az amerikai képregény egyik legendás fenegyerekével, akit a képregény atyjának i tekintenek. Mert igazán megérdemli…

Egy kerek évforduló – akármily szomorú is legyen – kötődik az idén a nevéhez: pontosan húsz esztendeje, 1994. február 6-án hunyt el az Amerika kapitány, az X-Men, a Hulk, a Fantasztikus Négyes és a Thor társzerzője. A képregény műfaja még nagyon is a vajúdás fázisában volt, tehát szinte még meg sem született, amikor Kirby máris feltűnt az élvonalban. Pedig akkoriban még nagyon sokan – és Amerikában is! – szkeptikusak voltak azzal kapcsolatban, hogy milyen kort élhetnek meg a rajzos történetek – nem jósoltak nekik nagy jövőt –, és persze megkérdőjelezték azt is, hogy lehet-e egyáltalán a képregényben maradandót alkotni. (Mi már tudjuk, hogy nagyon is lehet…) Kirby nagyszerű ötletekkel, tántoríthatatlanul, nem szűnő munkakedvvel dolgozott, szinte a műfaj fanatikusává vált, és hamarosan már úgy beszéltek róla, mint a képregény legmeghatározóbb személyiségétől. Életműve máig is megkerülhetetlen.

Nagy tisztesség, és nagy megbecsülést jelent, hogy éppen ő foglalkozott például az ötvenhatos forradalommal is…

Jack Kirby 1917. augusztus 28-án – akkor még Jacob Kurtzberg néven – született New Yorkban, egy osztrák zsidó bevándorló családban. Apja szabóként helyi ruhagyárakban dolgozott, de fizetéséből csak szűkösen tudta eltartani a családját. A kisfiú ezért már gyermekkorában is igyekezett pénzt keresni, dolgozott újságkihordóként, kifutófiúként, festőként. Kevéske megtakarított pénzét pedig ponyvaregényekre, képregényekre, újságokra költötte, szabadidejét mozikban töltötte, lenyűgözte az óriási vászon. Ő maga mindig is ezeket a gyermekkorában látott filmeket és a képregénycsíkokat tekintette első rajziskolájának – s mint mondta –, nem a stílusukat, hanem a technikájukat leste el. A valóság fényképszerű utánzása helyett nála mindig is sokkal inkább a lendületes mozgásokat, mozdulatsorok ábrázolásán volt a hangsúly, de sokszor eltúlozva a szereplők méreteit is. Kirby sokáig kilincselt, házalt korai munkáival, rajzait politikai és irodalmi újságoknak kínálva fel, aminek végül az lett az eredménye, hogy karikaturistaként alkalmazták.

(Képes Ifjúság, 2014. április 9.)

Rajk László 1947-ben

Jack Kirby a rajzolóasztalnál

Jack Kirby ezen a képen maga is képregényhőssé változott

„Jó lesz ez vajon?” – kérdi a szerző a Pókember egyik táblájával a kezében

Jack Kirby egy képregénykiállításon 1982-ben

Fekete István mellszobra szülőfalujában, Göllén

Emléktábla Fekete István szülőházán – Az épületben a Ballagó idő kéziratába is belelapozhat, és az író vadászpuskáját is a kezébe veheti a látogató

A Budakeszi Vadasparkban is emléktáblával tisztelegnek a nagy író, Fekete István életműve előtt

Fekete István, a Tüskevár, a Téli berek és sok más népszerű történet szerzője 1956-ban megrendüléssel írt a forradalmárokról

Fekete István hetvenévesen halt meg Budapesten – 2004-ben a végakarata szerint újratemették Göllén, feleségével és kutyájával, Bogánccsal együtt

1956-os utcakép Budapestről – A páncélosok elvégezték a feladatukat: a Város és a szétlőtt épületek

Ruszkik haza! – üzenték a forradalmárok a szovjet katonáknak

Ha az áldozatokat nem is tudták méltó módon eltemetni, a forradalmárok megadták a tiszteletet az elesetteknek

Pillanatképek egy szabadságharcból: ágyúsok és biciklisek

A romok jelzik, merre vonult el a haderő

Ötvenhatos forradalmárok Kossuth-címert rajzolnak egy elfoglalt tankra

Tóth Dezső emlékhelye – Nyugodjék békében!

Egy csendes pillanat a harcos hetekből: polgárőrlány egy ronccsá vált autó mellett

A villamosok nemcsak célpontok voltak, de még roncs állapotban is fedezékül szolgálhattak

Üdvözlet Budapestről! – Avagy: utcakép csata után

Ahol a tankok járnak, ott csak pusztulás marad a nyomukban

Harckocsival a Népbüffébe – Budapest, 1956 októberében