A Magyar Szó szerkesztőségében elkészül a senki által alá
nem írt, névtelen, A művelődési rovat eszmei-politikai problémái című belső
jelentés.
*
A művelődési rovat eszmei-politikai problémái
Azok a kulturális jelenségek, amelyek az általános társadalmi mozgások keretében az utóbbi hónapokban országszerte az eszmei-politikai küzdelem homlokterébe kerültek, elkerülhetetlenül kihatottak lapunk művelődési rovatára is, s bizonyos módon próbára tették eszmei-politikai felkészültségét.
Mindenesetre ebben a mozgalmas időszakban megmutatkozott,
hogy a rovat nem mindig volt a művelődési élet élvonalbeli tényezője, már
ahogyan azt tájékoztatási feladata, elhivatottsága megköveteli.
Ennek egyik lényeges vonatkozása az idegen eszmei
áramlatokkal szembeni eltökéltebb, megalapozottabb, céltudatosabb fellépés
időnkénti hiánya. Ennek egyik magyarázata, hogy az eléggé szerteágazó és
sokrétű újságírói-szerkesztői munkában nem mindig jutottunk el a dolgok
gyökeréig, hogy lényegüket felfedve megfelelő módon elválasszuk a helyest a
helytelentől, jóllehet ilyen jelenségekre bukkantunk a kulturális élet
valamennyi területén.
Gyakran azonban megrekedtünk a puszta tény megállapításánál,
továbbá az eseményeket nem követtük folyamatosságukban, elszigetelten
foglalkoztunk velük, nem építettük be őket kellően a társadalmi történések
szélesebb közegébe. A színházak esetében főleg csak magukról az előadásokról
esett szó, s kevésbé a műsorpolitikáról, annak kialakításáról, az önigazgatási
elbírálásról, továbbá a bemutatott művek eszmei vonatkozásairól.
A folyóiratokkal, könyvekkel kapcsolatban is többnyire
megmaradtunk a puszta ismertetésnél, vagy valamiféle esztétikai elemzésnél,
kisebb teret, figyelmet szentelve az eszmei szempontoknak. (Zárójelben itt meg
kell jegyezni, hogy eben a tekintetben főleg külmunkatársi közreműködésre
építettünk, ami nyilván felveti azok célszerűbb irányításának,
megvalósításának, illetve az idevágó szerkesztésnek a problémáját.)
Nyilván egyáltalán nem könnyű feladat újbalos,
anarcholiberalista vagy dogmatikus nézetekre, a lappangó vagy nyílt
nacionalizmusra idejekorán és hathatósan reagálni, annál inkább, mert az
mindenfelé, azaz széles területen jelentkezik, s gyakran fondorlatosan és
eléggé burkolt formában, nemegyszer úgynevezett »társadalmi fedezékben«.
Ilyenkor az éberség, beavatottság, hozzáértés, eszmei felvértezettség, gyors
reagálás kívánt erény, amivel nem mindig rendelkezünk, esetenként szubjektív
vagy objektív okokból is.
Ennyit elöljáróban szükséges volt elmondani, mielőtt
rátérnénk arra a néhány konkrét esetre, amelynek vetületében részben munkánk
minősége és mibenléte is megmutatkozott.
Első helyen kell említeni a közismert Golubnjača esetét. Nem
elsődleges itt az a tény, hogy a darab bemutatását követően nem jelent meg a
szokásos színikritika, s a más lapok ilyen jellegű írásait sem vettük át,
amelyek kezdetben egytől egyig magasztalóak voltak. Lényegesebb, hogy a
Dnevnikkel együtt indultunk Bogdan Čiplić kemény hangú, leleplező írásának
egyidejű közlésével.
Ezután többé-kevésbé lépést is tartottunk az eseményekkel,
amelyek hordozói eleinte elsősorban a társadalmi-politikai szervezetek voltak.
Részletesen beszámoltunk arról is, ami az újvidéki városi párbizottság kezdeményezésére
történt, amikor is felvonultak az újvidéki közéleti-művelődési élet tényezői,
hogy bíráló szavakat hallassanak. Az elvszerű, megalapozott bírálatokból sokat
átvettünk, de azért többet is felhasználhattunk volna. Ezzel kapcsolatban
újságírónk tolla alól három eredeti írás is kikerült, így például a Tévészem
vonatkozó műsorával kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy ezt a témát még jobban ki
lehetett volna használni, például a ljubljanai Delo, vagy a zágrábi Vjesnik
idevágó kérdéseivel kapcsolatban, amelyek a maguk módján felemásak voltak,
bírálatra szorultak, tekintettel, hogy olyasmire vonatkoztak, ami nálunk komoly
eszmei-politikai megmozdulást váltott ki.
A rovat, illetve a megbízott újságíró (Bartuc Gabriella)
jóllehet a főszerkesztőtől is külön utasítást kapott, késve reagált az újvidéki
Szerb Nemzeti Színház körül zajló további eseményekre, amikor megkezdődött az
eset szervezeti-önigazgatási intézése is. Rövidzárlat támadt a művelődési
rovat, valamint az újvidéki belpolitikai rovat között is, amikor a megbeszélés
hiányában a művelődési rovat munkatársai nem jelentek meg olyan székvárosi
üléseken, amelyeken a többi napirendi pont között a Golubnjača problematikája
is szerepelt.
Mindenesetre marad a tény és tanulság, hogy ez a frappáns
ellenséges-nacionalista megnyilvánulás körültekintőbb, alaposabb hozzáállást
követel meg a rovattól, s persze esetenként az egész szerkesztőségtől, mert
voltak, maradtak kiaknázható lehetőségek ennek a visszás helyzetnek a további
elvi tisztázásra.
Hasonló helyzet adódott az Új Symposion esetében is. A
gyorsan összeült szerkesztő bizottsági ülésen született meg a konkrét döntés,
hogy reagálni kell az Új Symposion néhány utóbbi számában megjelent káros
írásokra. Név szerinti feladatkiosztás is történt. Bálint Sándornak Tolnai Ottó
Orfeusz új lantja című versére kellett reagálnia, amelyben a Tito-ellenes
költemények bíróságilag is elítélt szerzőjének (Gojko Djogónak) sorsa felett
siránkozik, Mák Ferencnek pedig a Symposionban nyomdafestéket látott néhány
újbalos, anarcholiberalista írást kellett volna elbírálnia. A Tolnaival kapcsolatos
írás kisebb huzavona után megszületett, az Új Symposionról szóló azonban
mindmáig nem, a főszerkesztés néhány közbelépése ellenére sem. A történtek
nyilván nem megfelelő visszhangot keltettek magán a rovaton is, felvetve az
elkötelezett újságírás problémáját, illetve a káros szellemi irányzatokra való
elvszerű reagálás kérdését, s még azt is, hogy vannak »engedelmes« meg »tollukat
el nem adó« újságírók. A kérdés továbbra is nyitott, mivel az igényelt és
szükségelt bíráló írás nem készült el, jóllehet időközben az események haladnak
a maguk menetében.
Az eszmei áramlatokhoz való viszanyulás kérdésköréhez
tartozik még néhány megnyilvánulás. Ilyen például Dobrica Ćosić könyvének
megjelenése, Vuk Drašković Nož (Kés) című regénye, a Golubnjačával való további
mesterkedések (Nova Gorica-i díjazása, a Sterija Játékokra való bejelentése, a
belgrádi Zenit-kiállítás). Ezzel kapcsolatban a rovat (ideértve persze a
Kilátót) többé-kevésbé elfogadhatóan reagált, éspedig különböző módon és
mértékben. A Dobrica-könyv esetében az ezzel kapcsolatos reagálások
ismertetésére korlátozódott, a Nožról részletes elemzést vett át, a Golubnjača-fejleményeket
informatívan követte, ellenben a belgrádi Zenit-kiállításról csak egyszerű,
mondhatni pőre informatív írást közölt (Ács J. tollából), amelyből kimaradt
annak részletezése, hogy ez a mozgalom milyen nacionalista jelleget öltött.
Mindezek a dolgok nyilván arra utalnak, hogy az eszmei
áramlások követésének nemcsak a puszta tényközlésben, az információk jó
megválogatásában kell kimerülnie, hanem az elvszerű, elkötelezett újságírói
reagálásokban is, akár kisebb jegyzetek erejéig is. Ez persze nagyobb
figyelmet, éberséget, körültekintést követel mind a megfelelő területen működő
újságírótól, mind pedig a szerkesztőtől is.
Az említett hiányosságok tudatosodásának pozitív
következményeként néhány újabb eredmény is elkönyvelhető a szellemi harc
frontján. Legelőbb is növekedett az éberség, fokozódott a tettrekészség a
rovaton, ugyanakkor szorosabbá vált a kapcsolat a napi szerkesztéssel,
operatívával, szerkesztőbizottsággal. Ennek jegyében készült el, illetve került
a rovat hasábjaira a nagy visszhangot keltő Bori-írás a nevezetes Illyés-interjúval
kapcsolatban.
Továbbá a Kilátó több teret szentel az országban zajló
kulturális történéseknek, főleg azoknak, amelyek a szellemi áramlatokhoz és a
negatív jelenségek eszmei bírálatához kapcsolódnak. Komoly munka eredménye a
Marx-jubileumhoz kötődő írások megszerzése, s nem kevésbé a Hungarológiai
Intézet rendezetlen önigazgatási helyzetének tényszerű bemutatása, bírálata.
A további fölzárkózás, elmélyültebb munka érdekében nyilván
nagy erőfeszítéseket kell tenni a rovat valamennyi munkatársának és
szerkesztőjének, kezdve a rendelkezésre álló információk, újságok, folyóiratok
jobb kiaknázásától, a gyors és elvszerű reagálástól a napi, heti munka
alaposabb tervezésén át egészen a rovat káderállományának fölfrissítéséig,
továbbá eszmei-politikai fölvértezéséig, jobb értesültségéig.
Az eszmei áramlatokra, főleg a pártideológiáktól, az
osztályszempontokból, az önigazgatástól, a dolgozóktól idegen jelenségekre való
hathatós, és gyors reagálás nyilván megköveteli a külmunkatársak ilyen
szempontú közreműködését, hozzáállását. Annál is inkább, mert nem egy esetben
tapasztaltuk, hogy visszautasításra talál a káros szellemi irányzatokra való reagálással
kapcsolatos kérésünk.
Mindezzel kapcsolatban a rovat leszögezi, hogy az újságírás
eszmeileg-politikailag elkötelezett hivatás, s nem engedi meg a tétovázást, a
liberális viszonyulást a közösen meghatározott megbízásokhoz. Ezért elítéli Mák
Ferenc magatartását, megállapítva, hogy nem tett eleget kijelölt feladatának.
Egyúttal a rovat elfogadta a további munkáját egyengető
akciótervét, amely szerves része ennek a rövid elemzésnek.
A művelődési rovat
Újvidék, 1983. III. 21.
