1983. március 21., hétfő

A művelődési rovat eszmei-politikai problémái

A Magyar Szó szerkesztőségében elkészül a senki által alá nem írt, névtelen, A művelődési rovat eszmei-politikai problémái című belső jelentés.

*

A művelődési rovat eszmei-politikai problémái

Azok a kulturális jelenségek, amelyek az általános társadalmi mozgások keretében az utóbbi hónapokban országszerte az eszmei-politikai küzdelem homlokterébe kerültek, elkerülhetetlenül kihatottak lapunk művelődési rovatára is, s bizonyos módon próbára tették eszmei-politikai felkészültségét.
Mindenesetre ebben a mozgalmas időszakban megmutatkozott, hogy a rovat nem mindig volt a művelődési élet élvonalbeli tényezője, már ahogyan azt tájékoztatási feladata, elhivatottsága megköveteli.
Ennek egyik lényeges vonatkozása az idegen eszmei áramlatokkal szembeni eltökéltebb, megalapozottabb, céltudatosabb fellépés időnkénti hiánya. Ennek egyik magyarázata, hogy az eléggé szerteágazó és sokrétű újságírói-szerkesztői munkában nem mindig jutottunk el a dolgok gyökeréig, hogy lényegüket felfedve megfelelő módon elválasszuk a helyest a helytelentől, jóllehet ilyen jelenségekre bukkantunk a kulturális élet valamennyi területén.
Gyakran azonban megrekedtünk a puszta tény megállapításánál, továbbá az eseményeket nem követtük folyamatosságukban, elszigetelten foglalkoztunk velük, nem építettük be őket kellően a társadalmi történések szélesebb közegébe. A színházak esetében főleg csak magukról az előadásokról esett szó, s kevésbé a műsorpolitikáról, annak kialakításáról, az önigazgatási elbírálásról, továbbá a bemutatott művek eszmei vonatkozásairól.
A folyóiratokkal, könyvekkel kapcsolatban is többnyire megmaradtunk a puszta ismertetésnél, vagy valamiféle esztétikai elemzésnél, kisebb teret, figyelmet szentelve az eszmei szempontoknak. (Zárójelben itt meg kell jegyezni, hogy eben a tekintetben főleg külmunkatársi közreműködésre építettünk, ami nyilván felveti azok célszerűbb irányításának, megvalósításának, illetve az idevágó szerkesztésnek a problémáját.)
Nyilván egyáltalán nem könnyű feladat újbalos, anarcholiberalista vagy dogmatikus nézetekre, a lappangó vagy nyílt nacionalizmusra idejekorán és hathatósan reagálni, annál inkább, mert az mindenfelé, azaz széles területen jelentkezik, s gyakran fondorlatosan és eléggé burkolt formában, nemegyszer úgynevezett »társadalmi fedezékben«. Ilyenkor az éberség, beavatottság, hozzáértés, eszmei felvértezettség, gyors reagálás kívánt erény, amivel nem mindig rendelkezünk, esetenként szubjektív vagy objektív okokból is.
Ennyit elöljáróban szükséges volt elmondani, mielőtt rátérnénk arra a néhány konkrét esetre, amelynek vetületében részben munkánk minősége és mibenléte is megmutatkozott.
Első helyen kell említeni a közismert Golubnjača esetét. Nem elsődleges itt az a tény, hogy a darab bemutatását követően nem jelent meg a szokásos színikritika, s a más lapok ilyen jellegű írásait sem vettük át, amelyek kezdetben egytől egyig magasztalóak voltak. Lényegesebb, hogy a Dnevnikkel együtt indultunk Bogdan Čiplić kemény hangú, leleplező írásának egyidejű közlésével.
Ezután többé-kevésbé lépést is tartottunk az eseményekkel, amelyek hordozói eleinte elsősorban a társadalmi-politikai szervezetek voltak. Részletesen beszámoltunk arról is, ami az újvidéki városi párbizottság kezdeményezésére történt, amikor is felvonultak az újvidéki közéleti-művelődési élet tényezői, hogy bíráló szavakat hallassanak. Az elvszerű, megalapozott bírálatokból sokat átvettünk, de azért többet is felhasználhattunk volna. Ezzel kapcsolatban újságírónk tolla alól három eredeti írás is kikerült, így például a Tévészem vonatkozó műsorával kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy ezt a témát még jobban ki lehetett volna használni, például a ljubljanai Delo, vagy a zágrábi Vjesnik idevágó kérdéseivel kapcsolatban, amelyek a maguk módján felemásak voltak, bírálatra szorultak, tekintettel, hogy olyasmire vonatkoztak, ami nálunk komoly eszmei-politikai megmozdulást váltott ki.
A rovat, illetve a megbízott újságíró (Bartuc Gabriella) jóllehet a főszerkesztőtől is külön utasítást kapott, késve reagált az újvidéki Szerb Nemzeti Színház körül zajló további eseményekre, amikor megkezdődött az eset szervezeti-önigazgatási intézése is. Rövidzárlat támadt a művelődési rovat, valamint az újvidéki belpolitikai rovat között is, amikor a megbeszélés hiányában a művelődési rovat munkatársai nem jelentek meg olyan székvárosi üléseken, amelyeken a többi napirendi pont között a Golubnjača problematikája is szerepelt.
Mindenesetre marad a tény és tanulság, hogy ez a frappáns ellenséges-nacionalista megnyilvánulás körültekintőbb, alaposabb hozzáállást követel meg a rovattól, s persze esetenként az egész szerkesztőségtől, mert voltak, maradtak kiaknázható lehetőségek ennek a visszás helyzetnek a további elvi tisztázásra.
Hasonló helyzet adódott az Új Symposion esetében is. A gyorsan összeült szerkesztő bizottsági ülésen született meg a konkrét döntés, hogy reagálni kell az Új Symposion néhány utóbbi számában megjelent káros írásokra. Név szerinti feladatkiosztás is történt. Bálint Sándornak Tolnai Ottó Orfeusz új lantja című versére kellett reagálnia, amelyben a Tito-ellenes költemények bíróságilag is elítélt szerzőjének (Gojko Djogónak) sorsa felett siránkozik, Mák Ferencnek pedig a Symposionban nyomdafestéket látott néhány újbalos, anarcholiberalista írást kellett volna elbírálnia. A Tolnaival kapcsolatos írás kisebb huzavona után megszületett, az Új Symposionról szóló azonban mindmáig nem, a főszerkesztés néhány közbelépése ellenére sem. A történtek nyilván nem megfelelő visszhangot keltettek magán a rovaton is, felvetve az elkötelezett újságírás problémáját, illetve a káros szellemi irányzatokra való elvszerű reagálás kérdését, s még azt is, hogy vannak »engedelmes« meg »tollukat el nem adó« újságírók. A kérdés továbbra is nyitott, mivel az igényelt és szükségelt bíráló írás nem készült el, jóllehet időközben az események haladnak a maguk menetében.
Az eszmei áramlatokhoz való viszanyulás kérdésköréhez tartozik még néhány megnyilvánulás. Ilyen például Dobrica Ćosić könyvének megjelenése, Vuk Drašković Nož (Kés) című regénye, a Golubnjačával való további mesterkedések (Nova Gorica-i díjazása, a Sterija Játékokra való bejelentése, a belgrádi Zenit-kiállítás). Ezzel kapcsolatban a rovat (ideértve persze a Kilátót) többé-kevésbé elfogadhatóan reagált, éspedig különböző módon és mértékben. A Dobrica-könyv esetében az ezzel kapcsolatos reagálások ismertetésére korlátozódott, a Nožról részletes elemzést vett át, a Golubnjača-fejleményeket informatívan követte, ellenben a belgrádi Zenit-kiállításról csak egyszerű, mondhatni pőre informatív írást közölt (Ács J. tollából), amelyből kimaradt annak részletezése, hogy ez a mozgalom milyen nacionalista jelleget öltött.
Mindezek a dolgok nyilván arra utalnak, hogy az eszmei áramlások követésének nemcsak a puszta tényközlésben, az információk jó megválogatásában kell kimerülnie, hanem az elvszerű, elkötelezett újságírói reagálásokban is, akár kisebb jegyzetek erejéig is. Ez persze nagyobb figyelmet, éberséget, körültekintést követel mind a megfelelő területen működő újságírótól, mind pedig a szerkesztőtől is.
Az említett hiányosságok tudatosodásának pozitív következményeként néhány újabb eredmény is elkönyvelhető a szellemi harc frontján. Legelőbb is növekedett az éberség, fokozódott a tettrekészség a rovaton, ugyanakkor szorosabbá vált a kapcsolat a napi szerkesztéssel, operatívával, szerkesztőbizottsággal. Ennek jegyében készült el, illetve került a rovat hasábjaira a nagy visszhangot keltő Bori-írás a nevezetes Illyés-interjúval kapcsolatban.
Továbbá a Kilátó több teret szentel az országban zajló kulturális történéseknek, főleg azoknak, amelyek a szellemi áramlatokhoz és a negatív jelenségek eszmei bírálatához kapcsolódnak. Komoly munka eredménye a Marx-jubileumhoz kötődő írások megszerzése, s nem kevésbé a Hungarológiai Intézet rendezetlen önigazgatási helyzetének tényszerű bemutatása, bírálata.
A további fölzárkózás, elmélyültebb munka érdekében nyilván nagy erőfeszítéseket kell tenni a rovat valamennyi munkatársának és szerkesztőjének, kezdve a rendelkezésre álló információk, újságok, folyóiratok jobb kiaknázásától, a gyors és elvszerű reagálástól a napi, heti munka alaposabb tervezésén át egészen a rovat káderállományának fölfrissítéséig, továbbá eszmei-politikai fölvértezéséig, jobb értesültségéig.
Az eszmei áramlatokra, főleg a pártideológiáktól, az osztályszempontokból, az önigazgatástól, a dolgozóktól idegen jelenségekre való hathatós, és gyors reagálás nyilván megköveteli a külmunkatársak ilyen szempontú közreműködését, hozzáállását. Annál is inkább, mert nem egy esetben tapasztaltuk, hogy visszautasításra talál a káros szellemi irányzatokra való reagálással kapcsolatos kérésünk.
Mindezzel kapcsolatban a rovat leszögezi, hogy az újságírás eszmeileg-politikailag elkötelezett hivatás, s nem engedi meg a tétovázást, a liberális viszonyulást a közösen meghatározott megbízásokhoz. Ezért elítéli Mák Ferenc magatartását, megállapítva, hogy nem tett eleget kijelölt feladatának.
Egyúttal a rovat elfogadta a további munkáját egyengető akciótervét, amely szerves része ennek a rövid elemzésnek.

A művelődési rovat

Újvidék, 1983. III. 21.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése