Hollik: jövőre is a biztonság, a gazdasági növekedés és a családtámogatás lesz a legfontosabb

A Magyar Távirati Iroda jelentést tesz közzé Hollik István kormányszóvivő sajtótájékoztatójáról.

*

Magyarország-kormány

Hollik: jövőre is a biztonság, a gazdasági növekedés és a családtámogatás lesz a legfontosabb

Budapest, 2019. december 31., kedd (MTI) - A kormány számára 2020-ban is a biztonság, a magyar gazdasági növekedés megvédése és a családok támogatása lesz a legfontosabb – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Hollik István kormányszóvivő.

A politikus közölte: ezután is következetesen ki kell állni a migránsok betelepítésének megakadályozásáért, illetve a kötelező elosztási kvóta ellen. Az Európát sújtó migráció végét nem lehet látni, a magyar határon továbbra is nagy a nyomás, ami az elmúlt hetekben lényegesen növekedett - hangsúlyozta, hozzátéve: a bevándorláspárti erők egyre agresszívabb nyomást helyeznek majd Magyarországra itthon és az unió intézményeiben egyaránt. „Ezért Brüsszelben és itthon, minden más fronton is szükség lesz az erőnkre és a következetes kiállásra” – fogalmazott.

A szóvivő szerint Brüsszel korábbi vezetése nemcsak a migrációs, hanem a gazdasági kérdésekben is hibázott, emiatt az európai gazdaság a világválság óta nem tért magához; sőt idén és jövőre várhatóan tovább lassul. Ezért 2020 egyik legfontosabb feladata a magyar gazdaság eredményeinek, lendületének megvédése – szögezte le –, a kormány ezért 2020-ban újabb gazdaságvédelmi akciótervet indít.

Szerdától további, vállalkozásokat terhelő adók csökkennek. Ezek közé sorolta a kisvállalati adó (kiva) mérséklését, valamint azt, hogy az érintett cégek mentesülnek minden további adó, vagyis a társaság adó, a szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás bevallása és fizetése alól.

Tovább bővülnek a gyermekes családokat segítő támogatások is. Már több mint százezren vették igénybe a családvédelmi akcióterv valamely intézkedését – közölte –, januártól pedig újabb elemek lépnek életbe: a nagyszülői gyed és a legalább négygyermekes anyák szja-mentessége.

Folytatódnak a bölcsődefejlesztések, jelentős segítséget kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek családjai, és a meddőséggel küzdő párok is – sorolta.

Továbbra is rendelkezésre áll a babaváró támogatás, amelyet már több mint 60 ezer házaspár vett igénybe, a családok otthonteremtési kedvezménye, amellyel már több mint 120 ezer család élt, és a családi adókedvezmény, amely egy kétgyermekes családnál jövőre is csaknem félmillió forintot hagy.

Hollik István beszámolt arról is, hogy hatodik éve nőnek dinamikusan a bérek, köszönhetően az adócsökkentéseknek és a gazdasági növekedésnek. A minimálbér és a szakmunkás bérminimum 2010 óta több mint duplájára nőtt, január 1-jén pedig további 8 százalékkal bővül – ismertette.

A munkát terhelő adók csökkentésével várhatóan a versenyszférában is tovább emelkedhetnek a bérek, de a közszférában is várhatók emelések, a fegyveres testületek hivatásos állományának tagjai pedig félmillió forintos egyszeri juttatásban részesülnek. Január 1-jétől 14 százalékkal nő az egészségügyi szakdolgozók bére, 2020 novemberétől pedig további 20 százalékkal.

Folytatódik a bírók és ügyészek béremelése: január 1-jén átlagosan 37 százalékos bírói béremelés valósul meg, majd az ezt követő években újabb 12 és 13 százalékos emelések várhatók.

Emlékeztetett: a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére is átlagosan 30 százalékkal nő a nyártól.

Hollik István leszögezte: a kormány mindent megtesz azért, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon, ahol mindenki, aki akar, dolgozni tudjon és munkájáért tisztességes bért kapjon, a családok pedig minden támogatást megkapjanak ahhoz, hogy gyermekeiket tisztességesen fel tudják nevelni.

Hollik István a felcsúti fociakadémia uniós forrásból megvalósuló beszerzéseit firtató kérdésre válaszul Angela Merkel német kancellárt idézte, aki szerint Magyarország jól használja fel az uniós forrásokat, ezt mutatja a gazdaság dinamikus növekedése. Az uniós forrásokat meghatározott pályázati rendben osztják, akik pedig ennek megfelelnek – akár ellenzéki vezetésű városok, akár egy focicsapat –, forráshoz juthatnak.

A szóvivő kérdésre pontatlannak minősítette az úgynevezett kulturális taót helyettesítő támogatások elosztását bíráló újságcikkeket. Kijelentette: a támogatásokat három csatornán osztják: normatív alapon, pályázatok útján és egyedi támogatási kérelmek keretében. Az utóbbiról év végén születik döntés, kulturális és stratégiai szempontok alapján, figyelembe véve, hogy az előbbi kettőn keresztül ki, mennyi forráshoz jutott. Megjegyezte: a budapesti Átrium színház 2019-ben több támogatáshoz jutott, mint 2018-ban.

Hollik István leköszönt kormányszóvivői posztjáról, megköszönte az újságíróknak a közös munkát és sok sikert kívánt Szentkirályi Alexandrának, aki január elsejétől tölti be a kormányszóvivői pozíciót.

bet \ gkp \ gry

MTI 2019. december 31., kedd 13:21

(Magyar Távirati Iroda, 2019. december 31.)

Tévelygések és kalandozások térben és időben

A Yuhar közli Szabó Palócz Attila írását Tévelygések és kalandozások térben és időben címmel.

*

Tévelygések és kalandozások térben és időben
„Sohse nyugtalankodjatok . . . . a mi vérünket hányja”, avagy különböző korok rangos és neves művészeinek, tudományos elméinek síron túli találkozása

Azt hiszem, az alábbi összeállításunk a legszemléletesebb bizonyítéka annak, hogy a Családi Kör című hetilap valójában véletlenül, véletlenszerűen indult Képhistóriák című rovata 2017 októberének végére vetkőzte le kezdeti esetlegességét – és az ezzel tagadhatatlanul együtt járó esetlenségét is –, ekkorra alakult ki valamiféle körvonalazódó és értékelhető arculata, s ekkor már nem csak más, korábbi publikációkból – elsősorban a Szabad Magyar Szóból – átvett, átemelt írásokra és képekre támaszkodott, hanem egyfajta sajátos, a saját öntörvényűségére alapozó koncepció mentén kezdett működni. Immár önálló, saját, direkt ennek a rovatnak a számára készült írásokkal is. Az alábbi összeállításunkban például csak egy olyan anyag található, amelynek volt valamiféle előképe más helyeken is... Mivel az itt idézett egyik írás, afféle „gúnyirat”, amelynek Emich Gusztáv könyvkereskedő, kiadó és nyomdász volt a szenvedő alanya, 1868. június 28-án jelent meg a Borsszem Jankó című szatirikus lapban, a Yuhar kronológiájában ezt az összeállításunkat ehhez az évszámhoz időzítjük.

Előző összeállításunkat itt érhetik el olvasónk:

Egy furcsa, szokatlan és legfőképp kanalizálhatatlan kollegiális kapcsolat emlékképei

A Családi Kör című hetilap egyik rovata, a Képhistóriák nyomán megkezdett időutazásunk folytatódik: az alábbi összeállításunkban felkeressük Márai Sándor San Diego-i otthonát, s ha nem is ott helyben, a szomszédos templom udvarában, de egy kontinenssel idébb megtaláljuk a kulcs helyét is; Móra Ferenc költészete nyomán indulunk pajzán kalandozásra zsenge fiatal lányok ölelésében, majd pedig az amerikai Tennessee Williamsre emlékezünk; végül pedig Görgényi István festőművész alkotásait csodáljuk meg...

A Családi Kör 2017. október 26-i lapszámában például egy akkoriban még egészen friss, alig néhány hónappal korábbi eseményre reagált a Képhistóriák rovata:  

A tiltakozás alakváltozásai

Elégedetten nyilatkozott a G20-csoport júliusi, hamburgi találkozóján elért eredményekről, de Angela Merkel német kancellár ezzel együtt is vállalta a felelősség rá eső részét a tanácskozás idején történt utcai zavargásokért. A politikus az idén nyáron egy tévéinterjúban elmondta, hogy nem egyedül határozott arról, hogy Hamburgban tartsák meg a csúcstalálkozót, de részt vett a döntés meghozatalában, a tanácskozást pedig az általa vezetett szövetségi kabinet a hamburgi kormánnyal – vagyis a tartományi rangú város vezetésével – közösen szervezte. 

A balhét valakinek mindig „el kell vinnie” – jut eszembe minderről. Már persze, ha balhé van… Márpedig, szó se róla, mindig akad egynéhány bajkeverő, aki csináljon. Aki csak arra vár, hogy csinálhasson… Akármennyire is vállalta tehát Angela Merkel a felelősséget a történtekért, tény, hogy civilizált módon is lehet tiltakozni, protestálni. Akármiről legyen is szó… Vagyis nemcsak randalírozva, autókat gyújtogatva, egy egész várost és annak életét felforgatva, polgárháborús helyzetet teremtve fejezheti ki a(z ellen)véleményét az, aki valóban másként gondolja… 

A hamburgi randalírozók persze nem gondoltak semmit sem másképp, s kifejezni is leginkább csak a tehetetlen dühüket akarták, amit képtelenek kanalizálni… Rovatunkhoz éppen ezért most egy olyan fotósorozatból választottuk ki az itt látható két felvételt, amely a méltóságteljes, civilizált, művészi értékű tiltakozás pillanatait, immár megrendezett jeleneteit örökítette meg. Ha valamit, hát ez az, amit igazán meg tudunk becsülni! Azt pedig, aki csak macskaköveket hajigálni, autókat gyújtogatni, a rendőrséggel háborúzni – magyarán: balhézni – utazott az idén nyáron a német városba, egyáltalán nem. 

Art of Protest – olvashattuk júliusban a képek alatt. Vagyis magyarul: A tiltakozás művészete. S mennyivel szebb ez így, nemde? Érezhetően megvan benne az emberi méltóság, amit oly gyakran szeretünk feltételezni magunkról, még ha a legtöbbször a nyomába sem érhetünk; sőt, nemcsak az ellenfél, de önmagunk megbecsülése is. Ami a macskakő-hajigálásban és miegyebekben, kiegyebekben bizonyossággal fel nem lelhető… A július elején történt zavargásokért, ezekért az „elfogadhatatlan dolgokért én is éppen úgy felelős vagyok, mint Olaf Scholz (Hamburg első polgármestere), és nem is bújok ki a felelősség alól” – mondta az említett tévéinterjúban Angela Merkel. Arra az újságírói felvetésre reagálva pedig, hogy Scholz bocsánatot kért a hamburgiaktól a zavargásokért, azt mondta, hogy határozottan elítéli a történteket, és köszönettel tartozik a rendőröknek a munkájukért. Történt mindez ugyanakkor, amikor Merkel pártja, a jobbközép CDU hamburgi szervezete épp Olaf Scholz távozását követelte. A kancellár ezért úgy fogalmazott, hogy az elnökség és a választmány – a hamburgi tagok kivételével – kiáll Scholz mellett. Hozzátette: pártelnökként személyesen is elmondta a hamburgi szervezet képviselőinek, hogy nem helyesli a követelésüket. Azonban a CDU „sokszínű párt”, amelyben mindenki önállóan alakíthatja ki álláspontját – jegyezte meg. 

A tizenkilenc legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságot, valamint az Európai Uniót összefogó G20-csoport vezetőinek találkozója „tartalmilag nagyon fontos volt”, mert a nemzetközi közösséget a párbeszéd-képtelenség fenyegeti, de Hamburgban mégis sikerült letisztázni sok fontos ügyet. Azokban a kérdésekben pedig, amelyekben mégsem tudtak konszenzust kialakítani, legalább nyíltan kimondták, hogy nincs egyetértés; politikai/politikusi körökben ez is ritkaságszámba megy. „Ennyiben nagyon elégedett vagyok a csúcstalálkozóval” – mondta Angela Merkel. 

Az immár tizenkét esztendeje hivatalban lévő kancellárt az ARD országos német köztelevízióban júliusban sugárzott interjúban megkérdezték arról is, hogy kitölti-e a következő négyéves ciklust, ha a szeptemberi szövetségi parlamenti választások után is megőrzi a kormányfői tisztséget. Hát igen, ezen már túl vagyunk, a választási eredményeket is ismerjük, Merkel marad… A kancellár azonban már a nyáron megerősítette, hogy az újabb törvényhozási ciklus végéig, vagyis 2021-ig folytatni akarja a munkát. Mint mondta, senki sem ura teljes egészében az élete alakulásának, és senki sem tudja, hogy mit hoz a jövő, de mindenképpen további négy évre vállalja a megbízatást, ha tisztségében maradhat. Ehhez kívánunk most neki ezúton is jó egészséget! 

A július 7-én és 8-án megtartott G20-csúcs idején zajlott zavargásokban csaknem ötszáz rendőr megsebesült, és a hatóságok őrizetbe vettek több mint kétszáz tüntetőt. Akárhogy összegezzük is a történteket, annyi mindenképp egyértelmű, hogy nem érte meg… 

A tiltakozás méltóságteljes formáival és módszereivel sokkal többet értek el azok, akik az itt látható képeken szerepelnek, illetve, akik – rendezőként-e vagy szervezőként, egyre megy – megkomponálták ezeket a jeleneteket… Mert ezek teljes értékű jelenetek, még ha valóságból, a realitásból vettük is. Ugyanígy lehetnének akár egy filmből vagy színházi előadásból is. A művészet teret nyert az utcákon, és nemcsak azokkal szemben diadalmaskodott, akik ellen a valós tiltakozása szólt, hanem azok felett is, akik ugyanilyen célzattal, de elhibázott módszerekkel randalíroztak a külvilág, a kívülállók, a semlegesek elborzasztására. 

 

Egy héttel később, 2017. november 2-án viszont több mint száz, vagy ha akarjuk, hát akár bő kétszáz évre is visszatekintett a Képhistóriák rovata a múltba:  

 

„Feleljen róla Szent Péternek”

Egy magyar lapkiadó görbe tükörben, avagy Emich Gusztáv kigúnyolása 

November 3-án, vagyis holnap ünnepelhetné kétszázharmadik születésnapját Emich Gusztáv (1814–1869) könyvkereskedő, kiadó és nyomdász, ha persze ennyire ritkamód hosszú életű ember lenne, illetve lett volna. Mint ahogyan nem volt… Isten nyugosztalja! 

Őt ábrázolta az 1868. június 28-i számának címlapján publikált karikatúráján a Borsszem Jankó című szatirikus lap. S habár ez még csak az újság első évfolyama volt, bizony nemcsak a korabeli magyar lappiacon, de a közéletben is új, addig szokatlan jelenség volt ez a kiadvány, nem is mindig tudták hova rakni, hova tenni, hogyan értékelni már az indulása idején sem. Már a megjelenése, feltűnése pillanatában sem… Így hát önmaga szokásait, önmaga hagyományait (magyarán: az arculatát…) is magának – illetve a lap szerkesztői gárdájának – kellett kialakítania. A politikai megítélése pedig ezerféleképp változott fennállásának későbbi évtizedi alatt is, leginkább annak függvényében, hogy épp ki érezte találva, illetve sértve magát a karikatúrák, az élcelődés céltáblájává, vagy éppen gúny tárgyává válva. Ahogy mondani szokták, az 1868-ban indult „legnépszerűbb dualizmuskori élclap”, a Borsszem Jankó – amely Ágai Adolf főszerkesztő gondozásában került az olvasók asztalára – elsősorban művészi igényű karikatúráival és szatirikus írásaival hívta fel magára a figyelmet. Itt szólok: jelentős jubileumot ünnepelhet hát jövőre a magyar sajtótörténet, ugyanis 2018-ban lesz a Borsszem Jankó indulásának százötvenedik évfordulója. Kár, hogy akárcsak Emich Gusztáv kiadó sem élte meg a kétszázharmadik születésnapját, úgy az élclap sem tartott ki ilyen sokáig… 

A Borsszem Jankó ötven év alatt több mint kétezer fős viszonylag állandó olvasótábort szervezett maga köré – szép, tiszteletet parancsoló példányszámmutató volt ez az adott kor viszonyai közepette –, később pedig a csökkenő népszerűség mellett is egészen 1938-ig rendszeresen megjelent. Ágai Adolf, az újság első főszerkesztője beszélt egy alkalommal arról, hogy a Borsszem Jankó születése az akkoriban kormányzó Deák-párthoz, egészen konkrétan Andrássy Gyula miniszterelnökhöz kötődött, aki látva az Üstökös és a Bolond Miksa című lapok baloldali – tehát ebben az időszakban ellenzéki – fordulatát, egy olyan élclapot szeretett volna létrehozni, amely válaszol a negyvennyolcas alapokon politizáló és a kormány munkáját bíráló körök támadásaira. Nos, másfél évszázad távlatából talán rámondhatjuk ma már erre, hogy tette ezt nem kis sikerrel… 

Ennek szellemében minden szám címlapján egy-egy nagyméretű színes karikatúra jelent meg, amelyhez a kísérőszöveget a második oldalon találhatták meg az olvasók. Emich Gusztávról például ezt írták 1868. június 28-án: „Ezen eős nemes család létezése constatálva van mind Emewke (olv. Emőke) vára romjainak létezése, mind a »Budapesti Közlöny« junius 23-ki száma által – melynél fogva ezen várnak Emich Gusztáv senior által a majoresco többi ősi birtokaihoz való annectálása törvényesittetik. Ezen aristocraticus múlt, jelen és jövő mellett is: Emewkey Gusztáv kiválóán szabadelvű gondolkozással bir, legalább a szabad sajtónak hű barátja, a mennyiben évtizedek óta szabadon sajtolja – az Írókat. Vas Gereben – feleljen róla Szent Péternek – crudelis viczczet mondott egyszer Emichre. 

Azon aggasztó hir járt, hogy a magyar nyomdászok legkiválóbbja, vérhányásba esett. 

Nekünk, kik őszinte részvéttel említettük előtte a balesetet, igy felelt nedélyesen: 

– Sohse nyugtalankodjatok . . . . a mi vérünket hányja.” Ezekért a sorokért, valljuk be, Emich Gusztáv vélhetően nem zárta a lelkébe szeretettel a Borsszem Jankó szerkesztőgárdáját…

A következő lapszámban, 2017. november 9-én pedig ismét két rövidebb anyagból állt össze a Képhistóriák rovata: ezek közül az első valóban eredeti, erre a célra készült friss írás volt, s csak a második volt addigra már valamiféle előképe a Szabad Magyar Szó oldalain:  

 

Ének a sírkertben

La Fontaine, Édith Piaf, Jim Morrison és Molière szomszédságában, avagy séta a hírességek végső nyughelye körül 

Így, röviddel halottak napja és mindenszentek után talán nem veszik zokon tőlünk olvasóink, ha egy temetői felvételt is beillesztünk mai összeállításunkba. Szöőr Annának tartozunk köszönettel ezért a nagyszerű fotográfiáért, amely 1990 novemberében készült Párizs híres sírkertjében, a Père-Lachaise temetőben. „Az első utam Édith (Gassion) Piafhoz vezetett. Együtt nyugszik a kétévesen elhunyt kislányával, akinek a halálát soha nem dolgozta fel” – mesélte a kép szerzője, amikor néhány nappal ezelőtt megosztotta felvételét a Facebookon. A francia főváros legnagyobb temetője negyvennyolc hektáron terül el, s olyan nagyságok nyugszanak itt, mint Jean de La Fontaine francia író, Clarence John Laughlin fényképész, Marcel Marceau pantomimművész, Amedeo Modigliani olasz szobrász és festő, Molière, a francia drámaírók (talán…) legnagyobbika, aki mellesleg színházi rendező és színész is volt egy személyben, Jim Morrison amerikai zenész és énekes, Frédéric Chopin lengyel zeneszerző, Frankel Leó magyar származású francia politikus, Zách János Ferenc magyar csillagász és még nagyon sokan mások… 

A képen látható családi sírboltban az énekesnő és gyermeke mellett nyugszik még Louis-Alphonse Gassion, Édith Piaf édesapja is, hiszen talán elmesélnem is felesleges újra, hogy a Piaf egy utóbb felvett művésznév, ami a francia szlengben verebet jelent, s ezzel a művésznő vézna testalkatára utalt a névadója, vagyis az első menedzsere. A hányattatott sorsú családot így hozta össze végül a sors. 

Nagyon remélem, hogy mindhármukért gyújtott legalább egy-egy mécsest valaki a múlt heti ünnepen.  

 

A szörnyeteg születésnapja

A raszta hajú űrlény eljövetele, avagy a nap, amikor a hollywoodi tréfa forgatókönyvvé nőtte ki magát 

Jelentős filmtörténeti évfordulót ünnepelt az idén nyáron a szakma és a közönség: harminc évvel ezelőtt, vagyis 1987. június 12-én mutatták be az amerikai mozikban a Predator című alkotást. Érdekességként jegyezzük itt meg, hogy évfordulós alkalmi cikkében a Port.hu internetes filmportál szerzője raszta hajú űrszörnyetegként határozta meg a címszereplőt, aki az időközben eltelt három évtizedben az egyik legnépszerűbb sci-fi ikonná nőtte ki magát az Alien és a Terminator mellett. Pedig a forgatókönyvíró testvérpár, Jim Thomas és John Thomas tulajdonképpen nem is csinált mást, csak összegyúrta a kor két kultikus háborús eposzát, a komolyabb mélységeket távolról sem érintő Rambót és a Kommandót, s ezekhez adta hozzá izgalmas, különleges fűszerként A nyolcadik utas: a Halál, vagyis az Alien-mítosz tudományos-fantasztikumát. 

Szűcs Gyula úgy fogalmazott: „A Predátor ötlete egy hollywoodi poénból nőtte ki magát filmtervvé.” A Rocky negyedik részének 1985-ös bemutatója után ugyanis „mindenki arról beszélt Hollywoodban, hogy Stallone már mindenkivel összecsapott a ringben, akivel lehetett, így lassan már nem marad más ellenfele a folytatásokra, csak E.T.” Jim és John Thomas tehát komolyan vette a tréfát, és egy forgatókönyvben feldolgozta azt. Az ötletre pedig a Kommandó producere, Joel Silver mozdult rá elsőként. 

Ebben a változatban azonban – az eredeti elképzelés szerint – Arnold Schwarzenegger egyedül szállt volna szembe az ekkor még Vadásznak (Hunter) nevezett Predátorral. De a főszereplőnek ez nem tetszett, meggyőződése volt ugyanis, hogy a filmben egy egész zsoldos csapatnak kell kísérnie őt a dzsungelben. Mindezt pedig azzal magyarázta, hogy az idegen lény akkor lesz igazán félelmetes, ha látványosan betojik tőle egy csomó izomhegy. Hát így történt…

 

A Borsszem Jankó című szatirikus lap 1868. június 28-i számában jelent meg az Emich Gusztávról készült karikatúra és a hozzá tartozó „gúnyirat”:

 

A Családi Kör hetilap Képhistóriák című rovatának 2017-ben megjelent epizódjait egybefűzött gyűjteményként itt találhatják meg olvasóink:

 

A mai összeállításunkban idézett cikkek a Családi Kör alábbi számaiban jelentek meg:

(Yuhar, 2019. január 10.)

Kocsányos Pálma kalandjai (1.)

Szabó Palócz Attila a Képgyűjtő albumok kedvelőinek klubja című Facebook-csoportban teszi közzé Kocsányos Pálma cikksorozatának a Családi Körben tavaly megjelent részeiből készült gyűjtemény első részét.

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

  

A tiltakozás alakváltozásai

A Családi Kör a Képhistóriák című rovatában közli Szabó Palócz Attila jegyzetét.

*

A tiltakozás alakváltozásai

Elégedetten nyilatkozott a G20-csoport júliusi, hamburgi találkozóján elért eredményekről, de Angela Merkel német kancellár ezzel együtt is vállalta a felelősség rá eső részét a tanácskozás idején történt utcai zavargásokért. A politikus az idén nyáron egy tévéinterjúban elmondta, hogy nem egyedül határozott arról, hogy Hamburgban tartsák meg a csúcstalálkozót, de részt vett a döntés meghozatalában, a tanácskozást pedig az általa vezetett szövetségi kabinet a hamburgi kormánnyal – vagyis a tartományi rangú város vezetésével – közösen szervezte.

A balhét valakinek mindig „el kell vinnie” – jut eszembe minderről. Már persze, ha baléhé van… Márpedig, szó se róla, mindig akad egynéhány bajkeverő, aki csináljon. Aki csak arra vár, hogy csinálhasson… Akármennyire is vállalta tehát Angela Merkel a felelősséget a történtekért, tény, hogy civilizált módon is lehet tiltakozni, protestálni. Akármiről legyen is szó… Vagyis nemcsak randalírozva, autókat gyújtogatva, egy egész várost és annak életét felforgatva, polgárháborús helyzetet teremtve fejezheti ki a(z ellen)véleményét az, aki valóban másként gondolja…

A hamburgi randalírozók persze nem gondoltak semmit sem másképp, s kifejezni is leginkább csak a tehetetlen dühüket akarták, amit képtelenek kanalizálni… Rovatunkhoz éppen ezért most egy olyan fotósorozatból választottuk ki az itt látható két felvételt, amely a méltóságteljes, civilizált, művészi értékű tiltakozás pillanatait, immár megrendezett jeleneteit örökítette meg. Ha valamit, hát ez az, amit igazán meg tudunk becsülni! Azt pedig, aki csak macskaköveket hajigálni, autókat gyújtogatni, a rendőrséggel háborúzni – magyarán: balhézni – utazott az idén nyáron a német városba, egyáltalán nem.

Art of Protest – olvashattuk júliusban a képek alatt. Vagyis magyarul: A tiltakozás művészete. S mennyivel szebb ez így, nemde? Érezhetően megvan benne az emberi méltóság, amit oly gyakran szeretünk feltételezni magunkról, még ha a legtöbbször a nyomába sem érhetünk; sőt, nemcsak az ellenfél, de önmagunk megbecsülése is. Ami a macskakő-hajigálásban és miegyebekben bizonyossággal fel nem lelhető…

A július elején történt zavargásokért, ezekért az „elfogadhatatlan dolgokért én is éppen úgy felelős vagyok, mint Olaf Scholz (Hamburg első polgármestere), és nem is bújok ki a felelősség alól” – mondta az említett tévéinterjúban Angela Merkel. Arra az újságírói felvetésre reagálva pedig, hogy Scholz bocsánatot kért a hamburgiaktól a zavargásokért, azt mondta, hogy határozottan elítéli a történteket, és köszönettel tartozik a rendőröknek a munkájukért. Történt mindez ugyanakkor, amikor Merkel pártja, a jobbközép CDU hamburgi szervezete épp Olaf Scholz távozását követelte. A kancellár ezért úgy fogalmazott, hogy az elnökség és a választmány – a hamburgi tagok kivételével – kiáll Scholz mellett. Hozzátette: pártelnökként személyesen is elmondta a hamburgi szervezet képviselőinek, hogy nem helyesli a követelésüket. Azonban a CDU „sokszínű párt”, amelyben mindenki önállóan alakíthatja ki álláspontját – jegyezte meg.

A tizenkilenc legnagyobb fejlett és felzárkózó gazdaságot, valamint az Európai Uniót összefogó G20-csoport vezetőinek találkozója „tartalmilag nagyon fontos volt”, mert a nemzetközi közösséget a párbeszéd-képtelenség fenyegeti, de Hamburgban mégis sikerült letisztázni sok fontos ügyet. Azokban a kérdésekben pedig, amelyekben mégsem tudtak konszenzust kialakítani, legalább nyíltan kimondták, hogy nincs egyetértés; politikai/politikusi körökben ez is ritkaságszámba megy. „Ennyiben nagyon elégedett vagyok a csúcstalálkozóval” – mondta Angela Merkel.

Az immár tizenkét esztendeje hivatalban lévő kancellárt az ARD országos német köztelevízióban júliusban sugárzott interjúban megkérdezték arról is, hogy kitölti-e a következő négyéves ciklust, ha a szeptemberi szövetségi parlamenti választások után is megőrzi a kormányfői tisztséget. Hát igen, ezen már túl vagyunk, a választási eredményeket is ismerjük, Merkel marad… A kancellár azonban már a nyáron megerősítette, hogy az újabb törvényhozási ciklus végéig, vagyis 2021-ig folytatni akarja a munkát. Mint mondta, senki sem ura teljes egészében az élete alakulásának, és senki sem tudja, hogy mit hoz a jövő, de mindenképpen további négy évre vállalja a megbízatást, ha tisztségében maradhat. Ehhez kívánunk most neki ezúton is jó egészséget!

A július 7-én és 8-án megtartott G20-csúcs idején zajlott zavargásokban csaknem ötszáz rendőr megsebesült, és a hatóságok őrizetbe vettek több mint kétszáz tüntetőt. Akárhogy összegezzük is a történteket, annyi mindenképp egyértelmű, hogy nem érte meg…

A tiltakozás méltóságteljes formáival és módszereivel sokkal többet értek el azok, akik az itt látható képeken szerepelnek, illetve, akik – rendezőként-e vagy szervezőként, egyre megy – megkomponálták ezeket a jeleneteket… Mert ezek teljes értékű jelenetek, még ha valóságból, a realitásból vettük is. Ugyanígy lehetnének akár egy filmből vagy színházi előadásból is. A művészet teret nyert az utcákon, és nemcsak azokkal szemben diadalmaskodott, akik ellen a valós tiltakozása szólt, hanem azok felett is, akik ugyanilyen célzattal, de elhibázott módszerekkel randalíroztak a külvilág, a kívülállók, a semlegesek elborzasztására.

(Családi Kör, 2017. október 26.)

Szigeti históriák – 2017

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila Sziget-sorozatának folytatását.

*

SZIGETI HISTÓRIÁK

2017

Ezeregy fesztiváléj legszebb meséi

Nemcsak Brano Jakubovićnak, a bosnyák Dubioza kolektiv zenekar tagjának, de nekünk is – családi és baráti körben egyaránt – az 1996-os volt az első igazán jelentős Sziget-élményünk. Mint sorozatunk előző részében már jeleztem is, ő hosszú idő után akkor jutott ki először a háborús Szarajevóból, s egy magyarországi bevásárlótúrán látta a fesztivál plakátjait, amelyektől kisebbfajta sokkot kapott. Azóta persze már az akkor vásárolt Traubisoda is rég elfogyott… Habár én már a korábbi években is lestem Zentáról a magyarországi tévécsatornákon a Diákszigetről és az Eurowoodstockról készült tudósításokat, meg hát a különböző lapokban, újságokban mindenféléket összeolvastam a fesztiválról, csak 1996-ban sikerült először feljutnunk a rendezvényre.

Talán senkinek sem kell bemutatnom Vajdaságban a szerencsére már mögöttünk hagyott kilencvenes éveket. De fiatal szülőkként akkoriban esélyünk sem volt eljutni bármiféle nyaralásra vagy üdülésre, nemhogy komolyabb fesztiválélményekben gondolkodhattunk volna. Ezért is jött kapóra, hogy Balla Lajos – Laci, az oromhegyesi Zitzer Szellemi Köztársaság guruja, felvette a kapcsolatot a szervezőkkel, s így a szép emlékű Napló című hetilap lett abban az évben a még megmaradt miloševići Kis-Jugoszlávia területén az ekkorra már Pepsi Sziget névre átkeresztelt fesztivál jegyeinek, belépőinek kizárólagos forgalmazója. Ha sokat ugyan nem is adtunk el, de legalább az együttműködés beindult… Mindennek a tetejében pedig a fesztivál színházi sátrában Napló-élőújságot is tartottunk, amelynek részeként egykori évfolyamtársammal, színészbarátommal, Molnár Zoltánnal, alias Molesszel az Úgy és némiképp című vizsgaelőadásunkat is eljátszottuk. Így kerültünk hát a Szigetre…

Eltelt időközben huszonegy esztendő, Brano Jakubović másodszor is nagykorúvá vált, s az idén, a mínusz egyedik napi programban már ott állt a Sziget nagyszínpadán, mi pedig – családi és baráti körben egyaránt – ott tomboltunk a nézőtéren a Dubioza kolektiv koncertjén, tapsoltunk és „csápoltunk” neki… És persze a zenésztársainak is!

Még egyszer a Dubiozáról

Szekeres W. István, a magyarországi Origo című hírportál munkatársaként két évvel ezelőtt a Szegedi Ifjúsági Napokon készített interjút Brano Jakubovićtyal. Idézzük fel most ennek a beszélgetésnek még egy részletét:

„● A számaitokban előkerül Putyin, Obama, Merkel és Sárközy neve, de a régió politikai vezetői is szerepelnek, Tomislav Nikolićtól (szerb államfő) Željko Komšićig és Bakir Izetbegovićig (neves boszniai politikusok). De a közéletben is aktívan részt vesztek, a tavaly tavaszi boszniai tüntetéseken ingyenes unplugged koncerteket adtatok a tüntetőknek. Mit érhet el egy rockzenész a politikában?

– Nem akarunk romantikus forradalmárok lenni, nem akarunk Che Guevarával versenyezni a pólóboltokban. Ugyanakkor fontosnak éreztük, hogy támogassuk, inspiráljuk a tüntetőket, hiszen ezek teljesen spontán megmozdulások voltak, nem kötődtek egyetlen konkrét politikai erő nevéhez sem. Megtestesítették azt az ideált, amit igyekszünk képviselni: az embereknek maguknak kell feltenniük a kérdéseket és megtalálni a válaszokat. De nem ez volt az első politikai szereplésünk: még a 2010-es választások idején részt vettünk egy programban, aminek az volt a célja, hogy a fiatalok menjenek el szavazni. Mindegy, kire szavaznak, csak menjenek el. A program jelszava a »Ha nincs jó, válaszd a kisebbik rosszat« volt. Ennek a keretében tartottunk nagy, ingyenes szabadtéri koncerteket. Jellemző a politikai apátiára, hogy a kampányidőszakban tartott koncertjeinken egy-egy adott városban mindig többen voltak, mint ugyanott a pártok rendezvényein – összesen. A választásnak akkor az SDP volt az esélyese, így ránk sütötték, hogy a kampányunkkal az SDP szekerét toljuk. Ezért aztán kénytelen voltam egy élő rádióműsorban elmondani, mit gondolok róluk. Na, utána aztán nem is vádoltak minket SDP-pártisággal többet (nevet). Amúgy minden létező boszniai párt megkeresett már minket, hogy támogassuk őket, jó sok pénzért cserébe. Gondolkodás nélkül mondtunk nemet. A választáson én magam speciel üres lappal szavaztam.” (Szekeres W. István: Interjú a menekültekről, a boszniai politikáról és az ingyen zeneletöltésről, Figyelő, 2015. augusztus 31.)

Az igazodási pont bűvöletében

Odáig jutottunk sorozatunk előző részében történetünk rejtett szálainak, útvesztőinek felfejtésével/feltárásával, hogy a Szigeti históriák című sorozatunkban – s annak egyik korábbi ciklusában sem –, sohasem „csakis és kizárólag” a Szigettel (lásd még: Diákszigettel, Eurowoodstockkal, Pepsi Szigettel, Sziget Fesztivállal…) foglalkoztunk. Mindenféle kizárólagosságtól már akkoriban is élesen elhatárolódtunk… Mindig hagytunk magunknak teret a kitekintésre más fesztiválokra, de a kor jellegzetes, időnként sorsfordító és meghatározó eseményeire, más jellegű, más típusú rendezvényeire is. Szándékaim szerint pedig a továbbiakban is így teszünk majd… Így hát épp ez a sorozat adott lehetőséget arra is, hogy visszaemlékezzünk a ma már rendszeresen, visszatérően legendásként (fel)emlegetett AdaFestekre, a Sziget kezdeteivel nagyjából párhuzamos, szép emlékű vajdasági fesztiválra. De „élő egyenesben” lestünk rá a Nyári Ifjúsági Játékokra, a Balaton Soundra, a VOLT Fesztiválra, a Szegedi Ifjúsági Napokra, a Hegyalja fesztiválra, az EXIT-re, vagy épp az erdélyi Félsziget fesztiválra, sőt, még a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére és az Ünnepi Könyvhétre is. S ki emlékszik ma már a budapesti Stargarden fesztiválra, vagy a kanizsai JUMP-ra? Mindkettő csak egyszer szerveződött meg, az előbbi 2010-ben, utóbbi pedig néhány évvel korábban, 2003-ban. És ez a felsorolás még igen hosszan folytatható lenne…

Így visszatekintve, a sorozatnak mindvégig – az összes kitekintésével és elkalandozásával együtt – a Sziget Fesztivál annyiban volt már a kezdeteknél is a szervező ereje, mintegy origója, hogy ennek a rendezvénynek (mint a legnagyobbnak és a legmeghatározóbbnak…) a viszonylatában, viszonyrendszerében elemeztük az eseményeket. Mintegy igazodási pontként.

A Sziget Fesztivál pedig az idén ünnepelte fennállásának negyed százados jubileumát, s ennek a huszonöt esztendőnek – úgy reméljük! – mindenképp minket kellene igazolnia, hiszen mindebből kirajzolódott (vagy legalábbis kirajzolódhatott…) egy egységes kultúrtörténeti kép, szemléletmód, eseménysor, amely ide-oda csapongva, ide-oda csapódva hol sajtótörténetbe, hol színházi- vagy filmtörténetbe, hol meg képzőművészeti összegzésbe hajlott. Tehát összességében – ahogy a Sziget önmagában is – egyfajta kultúrtörténetet képviselt.

Az érem különböző oldalai

A Szigeti históriák című sorozat első része 2008. október 6-án jelent meg a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban (s tartott akkor 2010-ig…), majd néhány éves szünet után, 2013-ban mindössze egyetlenegy újabb résszel jelentkezett, hogy aztán 2014-ben induljon újra. De ekkor már csak néhány része jelent meg…

Az egész tulajdonképpen egy beszélgetésből (talán levélváltásból…) indult (hiszen utóbbi a maga módján ugyancsak tekinthető beszélgetésnek…), amikor Mihályi Katalinnal, az Üveggolyó alapító szerkesztőjével egyeztettünk 2008-ban a szigetes cikkekről. Akkor mondtam neki, hogy mi ugyan minden évben a lehetőségeinkhez mérten beszámolunk, korrekt módon igyekszünk tudósítani a Sziget Fesztiválról, de az éremnek ez csak az egyik oldala. Akkor adhatnánk/kaphatnánk teljes képet, ha a személyes benyomásokat is mellé tehetnénk, mintegy élményszerűen. Tehát nem „csakcsupán” a tudósítás szakmai, újságírói távolságtartásával, tárgyilagosságával, hanem a szubjektív, személyes élmények felelevenítésével a megszokottnál valamivel színesebben mesélnénk el ugyanazokat a történeteket. Vagy sokkal színesebben… Ebből alakulhatna ki az a művelődéstörténeti, kultúrtörténeti összkép, amiről épp az imént beszéltem, s ez adhatna teljes képet a Sziget Fesztiválról, illetve a teljesség ki nem mondott, de valamilyen szinten mégiscsak felvállalt igényével. Mihályi Kati pedig örült az ötletnek… Így indultunk.

Így kezdődött akkor egy évekig tartó nagyszerű együttműködés… Abban maradtunk tehát, hogy elővesszük a régi, már akkor is évekkel korábbi cikkeket, tudósításokat, nem is csak a sajátjainkat, hanem mindazokat, amelyek akár mások tollából is hatással voltak ránk, illetve szemléletesen illusztrálják az adott esztendei Sziget hangulatát. S ezeket visszaidézve melléjük rakjuk a személyes történeteket… A saját, szubjektív történeteinket. S ebből áll majd össze egy valóban szokatlan katyvasz, amelyből kialakul egy lehetőség szerint teljes kép. Vagy legalábbis részben teljes… Ha mást nem, hát az igény szintjén. Sok idézettel, sok személyes meglátással, hozzászólással, kiegészítéssel, aprósággal, közbenyögéssel és felszisszenéssel. Élményszerűen. Mintha csak egy asztaltársaságban, sörözés mellett elevenítenénk fel az élményeket, kötetlenül, ide-oda csapkodva, csapongva, az asszociációk mentén haladva, mert erről meg erről épp valami egészen más jutott eszünkbe, s akkor abban az irányban kanyarodunk el és haladunk tovább.

Éppen ezért nem is számoztuk a sorozat epizódjait, és nem is haladtunk lineárisan sorban 1993-tól, a Sziget Fesztivál, illetve akkor még a Diáksziget kezdeteitől, hanem csapongva, ugrabugrálva a nagy összevisszaságban… Ha például egy 2008-as történetről egy 1996-os hasonló eseménysor jutott eszünkbe, akkor a következő részben visszaugrottunk néhány évet, s ki tudja?, talán épp 2002-ben vagy 2004-ben folytattuk aztán az egészet, ezt a sajátságos historiográfiát. Élményszerűen, asszociációszerűen… Egy egységes összkép felé csapongva tova…

Ahogyan a jövő héten is tesszük majd…

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. október 5.)

Így készült az interjú: Szekeres W. István és Brano Jakubović

MOST! – mindössze ennyit írtam augusztus 9-én délután a mobiltelefonnal készült fénykép mellé, amit akkor „élő egyenesben” töltöttem fel a Facebook internetes közösségi portálra a Dubioza kolektiv koncertje közben

„Od Vatikana do Irana” – Mint írtam is, nagyszerű „családi és baráti körben” vettünk részt a Dubioza kolektiv koncertjén (Mányi Heléna és Bajtai Kornél közös szelfije a Szigetről)

Dubioza kolektiv a kivetítőn (Mihájlovits Klára felvétele)

„Kezdődiiiik, whooohooo” – írta Korom Mari még a Dubioza-koncert legelején, aztán pedig…

A csúcstalálkozó érdektelen zárónyilatkozat nélkül

A Mediaworks-csoporthoz tartozó nyolc megyei napilap, a 24 óra, a Petőfi Népe, az Új Dunántúli Napló, a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, az Új Néplap, a Somogyi Hírlap és a Tolnai Népújság tudósítást közöl az uniós csúcsvezető brüsszeli tanácskozásáról.

*

Orbán: Az idegenrendészeti őrizet nem egyenlő a fogva tartással, Szerbia irányába bárki távozhat

A csúcstalálkozó érdektelen zárónyilatkozat nélkül

Európa továbbra is a világ legjobb helye, s ennek így is kell maradnia – mondta tegnap Orbán Viktor Brüsszelben, az uniós csúcsvezetők tanácskozásán. Beata Szydlo szerint minden országnak joga van blokkolni az uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatának elfogadását.

Brüsszel A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójukon, mivel Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy nem írja alá, sőt az ülés egyetlen dokumentumát sem fogadja el. A lengyel kormányfő azért döntött így, mert Donald Tuskot lengyel ellenszavazattal választották újra az Európai Tanács élére a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakra. Minden országnak joga van blokkolni az uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatának elfogadását, „mi kihasználjuk ezt a jogunkat” – fogalmazott Szydlo. Donald Tusk újraválasztása Magyarország számára Európa működőképességéről szólt, nem pedig egyik vagy másik tagállamról – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Európa minden nehézség ellenére továbbra is a világ legjobb helye, és ennek a pozíciónak a megőrzése a cél – mondta az Európai Unió jövőjéről szólva Orbán Viktor kormányfő a tanácskozás után megtartott sajtótájékoztatóján. Az európai kultúra, civilizáció és gazdaság a második világháború óta eltelt időszakban példátlan eredményeket ért el, és nem szabad elhallgatni, hogy Európa jó eséllyel pályázik arra a címre, hogy hol lehet a világon a legjobban, legboldogabban élni. A magyar kormányfő leszögezte: az uniós tagállamok jogai nem vonhatók el.

Orbán Viktor a csúcstalálkozó előtt még arra készült, hogy – magyar szempontból – a migrációs kérdésben várható a legfontosabb vita, ugyanis hazánk egy olyan, már huzamosabb ideje sürgetett jogszabályt fogadott el, amelynek lényege, hogy még az unió területén kívül választaná külön a tényleges menekülteket és a gazdasági bevándorlókat. A tanácskozás előtt a magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy a magyar jogszabályt érintő támadásokat ki fogja védeni és be akarja bizonyítani, hogy ezek összhangban állnak az európai uniós joggal. A csúcstalálkozó után elhagzott nyilatkozatai szerint ebben sikerrel is járt, hiszen ekkor már arról beszélt, hogy az új magyar migrációs jogszabályról folyatott megbeszélésen a tagállami vezetők nem emeltek kifogást az új magyar szabályozás ellen, hiszen ez alapvetően megegyezik azokkal a javaslatokkal, amelyeket Németország és Ausztria is sürgetett. Ez azt jelenti, hogy Magyarország területéről nem érkezhet olyan migráns Németországba, s nem is mozoghat szabadon Európában, aki nem tisztázta belélépésének okát. Mindenki őrizetben marad mindaddig, amíg nem egyértelmű jövetelének szándéka – tette hozzá Orbán Viktor.

A migránsok idegenrendészeti őrizetbe vétele nem egyenlő a fogva tartással, ugyanis aki nem akarja megvárni ügyének lezárását, az Szerbia irányába bármikor távozhat ezekből a központokból – mondta tegnap, a tanácskozás után tartott sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor sikernek tekinti, hogy a tagállamok vezetői megértették a magyar szabályozást: „Hogy a brüsszeli bürokratákkal mire megyünk, az egy másik történet, hiszen nekik szoktak lenni kifogásaik és nekik vannak jogköreik, amelyekkel megpróbálják Magyarországot arra kényszeríteni, hogy a nekik nem tetsző esetekben változtassuk meg a döntésünket és a szabályainkat. Ez a csata még előttünk van” – fogalmazott Orbán Viktor, aki hangsúlyozta azt is, hogy a bevándorlást nem „humánusan és jól” kell kezelni, hanem ellen kell állni a migrációs nyomásnak. A menekültek hatósági bántalmazásáról, amiről az Orovsok Határok Nélkül szervezet nyilatkozott az elmúlt napokban, a magyar kormányfő kijelentette, hogy nem ismert egyetlen olyan eset sem, amely Magyarország területén történt volna. Az ilyen jellegű, feltárt esetek mindegyike Szerbiában volt – mondta Orbán.

A több sebességgel működő Európai Unió nem jelentené azt, hogy új „vasfüggöny” ereszkedik le a kontinens nyugati és keleti fele közé – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az uniós tagállamok vezetőinek csúcstalálkozója után. Az Európai Unió meg fogja erősíteni „egységét a sokszínűségben” a szervezet elődjét megalapító szerződés aláírásának hatvanadik évfordulójára időzített római csúcstalálkozóján – mondta Angela Merkel. A német kancellár hozzátette: „Az a mottónk, hogy egységesek vagyunk, de egységesek a sokszínűségben. Minden jelenlegi problémája ellenére az Európai Unió egy sikeres modell.”

Benelux-Visegrádi találkozó

A Benelux-államok hamarosan meghívják a visegrádi országcsoport vezetőit Hollandiába, hogy közösen tárgyaljanak az Európai Unió jövőjéről – közölte Mark Rutte holland kormányfő pénteken Brüsszelben.

Megfigyeljük az osztrák helyzetet

Magyarország létrehoz egy monitorozó, nyomkövető bizottságot annak megfigyelésére, hogy romlik-e a magyarok helyzete Ausztriában az ott tervezett jogszabályváltozások hatására – jelentette be tegnap Orbán Viktor, aki Brüsszelben megbeszélést folytatott Christian Kern osztrák kancellárral, és értésére adta, hogy ha Magyarország romlást tapasztal az Ausztriában dolgozó magyarok helyzetében, „ezzel arányos helyzet fog bekövetkezni” a másik oldalon is.

(2017. március 11.)

Beata Szydlo lengyel miniszterelnök nem írta alá az uniós csúcs zárónyilatkozatát, amihez megvan a tagállami jogosultsága – ettől még Európa működőképes marad

 

 

 

Az ellentétek ellenére is egységesek a sokszínűségben

A Mediaworks-csoporthoz tartozó nyolc megyei napilap (a 24 óra, a Petőfi Népe, az Új Dunántúli Napló, a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, az Új Néplap, a Somogyi Hírlap és a Tolnai Népújság) egy része közli a címlapos kiajánlót a belső oldalakon található, az uniós csúcsvezetők brüsszeli tanácskozásáról készült tudósításhoz.

*

Az ellentétek ellenére is egységesek a sokszínűségben

Jelentős sikert ért el a magyar kormány az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozásán azzal, hogy a EU-csúcs résztvevői elfogadták hazánk érvelését, illetve a tagállami vezetők nem emeltek kifogást az új magyar szabályozás ellen, hiszen a jogszabály megegyezik azokkal a javaslatokkal, amelyeket Németország és Ausztria is sürgetett. A migránsok idegenrendészeti őrizetbe vétele nem egyenlő a fogva tartással, ugyanis aki nem akarja megvárni az ügyének lezárását, az Szerbia irányába távozhat ezekből a központokból – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben. A jogszabály értelmében Magyarországról nem érkezhet olyan migráns Németországba, és nem mozoghat szabadon Európában, aki nem tisztázta belépésének okát. Mindenki őrizetben marad mindaddig, amíg nem egyértelmű jövetelének szándéka – tette hozzá. A tanácskozás zárónyilatkozatát Lengyelország nem fogadta el, Beata Szydlo kormánya ugyanis ezzel tiltakozott az ellen, hogy Donald Tuskot a lengyel ellenszavazat ellenére is újraválasztották az Európai Tanács élére.

A több sebességgel működő Európai Unió nem jelentené azt, hogy új „vasfüggöny” ereszkedik le a kontinens nyugati és keleti fele közé – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozó után. Az unió meg fogja erősíteni „egységét a sokszínűségben” a szervezet elődjét megalapító szerződés aláírásának hatvanadik évfordulójára időzített római csúcstalálkozóján – mondta Angela Merkel. A német kancellár hozzátette: „Az a mottónk, hogy egységesek vagyunk, de egységesek a sokszínűségben. Minden jelenlegi problémája ellenére az Európai Unió egy sikeres modell.”

(2017. március 11.)