2017. március 11., szombat

Az ellentétek ellenére is egységesek a sokszínűségben

A Mediaworks-csoporthoz tartozó nyolc megyei napilap (a 24 óra, a Petőfi Népe, az Új Dunántúli Napló, a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, az Új Néplap, a Somogyi Hírlap és a Tolnai Népújság) egy része közli a címlapos kiajánlót a belső oldalakon található, az uniós csúcsvezetők brüsszeli tanácskozásáról készült tudósításhoz.

*

Az ellentétek ellenére is egységesek a sokszínűségben
Jelentős sikert ért el a magyar kormány az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos tanácskozásán azzal, hogy a EU-csúcs résztvevői elfogadták hazánk érvelését, illetve a tagállami vezetők nem emeltek kifogást az új magyar szabályozás ellen, hiszen a jogszabály megegyezik azokkal a javaslatokkal, amelyeket Németország és Ausztria is sürgetett. A migránsok idegenrendészeti őrizetbe vétele nem egyenlő a fogva tartással, ugyanis aki nem akarja megvárni az ügyének lezárását, az Szerbia irányába távozhat ezekből a központokból – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben. A jogszabály értelmében Magyarországról nem érkezhet olyan migráns Németországba, és nem mozoghat szabadon Európában, aki nem tisztázta belépésének okát. Mindenki őrizetben marad mindaddig, amíg nem egyértelmű jövetelének szándéka – tette hozzá. A tanácskozás zárónyilatkozatát Lengyelország nem fogadta el, Beata Szydlo kormánya ugyanis ezzel tiltakozott az ellen, hogy Donald Tuskot a lengyel ellenszavazat ellenére is újraválasztották az Európai Tanács élére.
A több sebességgel működő Európai Unió nem jelentené azt, hogy új „vasfüggöny” ereszkedik le a kontinens nyugati és keleti fele közé – jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozó után. Az unió meg fogja erősíteni „egységét a sokszínűségben” a szervezet elődjét megalapító szerződés aláírásának hatvanadik évfordulójára időzített római csúcstalálkozóján – mondta Angela Merkel. A német kancellár hozzátette: „Az a mottónk, hogy egységesek vagyunk, de egységesek a sokszínűségben. Minden jelenlegi problémája ellenére az Európai Unió egy sikeres modell.”

(2017. március 11.)


 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése