2017. március 2., csütörtök

Erősítés a déli határon

A Mediaworks-csoporthoz tartozó nyolc megyei napilap, a 24 óra, a Petőfi Népe, az Új Dunántúli Napló, a Békés Megyei Hírlap, a Heves Megyei Hírlap, az Új Néplap, a Somogyi Hírlap és a Tolnai Népújság összeállítást közöl a menekültkrízis politikai fejleményeiről.

*

Migráció: golyóálló mellényben a svéd mentők – Bécs is szigorít
Erősítés a déli határon

EURÓPAI UNIÓ A svéd rohammentők kérvényezték, engedélyezzék számukra katonai felszerelés használatát olyan esetekben, amikor a migránsok által lakott no-go zónákba kell menniük (olyan területek, ahová az őslakosok már nem is mernek bemenni). Gordon Grattidge szakszervezeti vezető egy interjúban beszélt arról, hogy kollégái rendszerint visszavonulásra kényszerülnek ezekből a városrészekből az ott tapasztalható erőszakosság, bűnözés miatt. Mint mondta, gyakran előfordul, hogy csak rendőri segítséggel tudnak kimenni egy-egy helyszínre, de még így is sokszor kényszerülnek arra, hogy golyóálló mellényt és sisakot viseljenek.
A Svédország déli részén fekvő Örebróban szolgáló Peter Springare rendőr a Facebookon azt írta, mostanában csak olyan bűncselekményekkel volt dolga, amelyeket közel-keleti vagy afrikai országokban született, de már Svédországban élő emberek követtek el. „Tudom, hogy ez nem korrekt politikailag, de leszarom” – tette hozzá. Írására pár nap alatt 43 ezren reagáltak. A rendőrség is gyorsan lépett, és rasszista felbujtás miatt belső vizsgálatot indított ellene.

Bármikor megindulhat a roham a szerb határnál
Időközben itthon újra megdőlt az idei rekord: kedden 244-en próbáltak meg illegálisan bejutni Magyarországra. A menekültek még azelőtt át akarnak jutni a határon, hogy megépülne a második védvonal a déli határnál. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Makón arról beszélt, a tavasz és a nyár hozhat meglepetéseket, ezért folytatódik a rendvédelem megerősítése. Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó pedig azt mondta: ha elkészül az új kerítés, lehetetlen lesz átszökni a szerb–magyar határon. Az idegenrendészeti törvény szigorításával pedig kivédhető lesz az is, hogy sokan megszökjenek a menekülttáborból ügyük elbírálása ideje alatt.

Ausztria sem tűri tovább a hazudós bevándorlókat
Az osztrák kormány is gyorsítaná az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők kitoloncolását. Erről kötöttek megállapodást a koalíciós pártok. Wolfgang Sobotka belügyminiszter közölte, a kedden elfogadott tervezetről még a nyár előtt dönthet a törvényhozás. A törvény azokra is lesújt, akik a menekültügyi eljárás során hamis dokumentumokkal próbálják magukat igazolni. Gyorsítanák a kitoloncolást, és több ezer euróra büntetnék azokat az illegális migránsokat, akik nem hajlandók távozni. Kiesnek a szociális ellátásból és el is zárhatják őket.

Soros játszóterévé alakult az EP-bizottság
Lapunkban is közöltük: az Európai Parlament bizottságában bírálták a magyar bevándorláspolitikát. Az ülést a szocialisták kezdeményezték és több civil szervezet is meghívást kapott. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint ők is a magyar ellenzéket képviselték, de Magyarország ezután is „mindent megtesz azért, hogy ne lehessen illegálisan belépni Európába”. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a legfőbb kérdés az, hogy az érintett, külföldről finanszírozott kritizáló civil szervezetek miért vettek részt az ülésen, és milyen alapon képviselték ott azt a 80 ezer hazai szervezetet, amelybe a civil mozgalmak is beletartoznak. „Itt súlyos legitimációs probléma van” – jelentette ki. Hozzátette: „A Soros-féle civil szervezetek megint beletenyereltek az emberi jogokba, és a bizottság is Soros György játszótere lett.”

(2017. március 2.)

Kettős védelem: az újabb kerítést is elítéltek közreműködésével építik a déli határon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése