A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila Sziget-sorozatának
folytatását.
*
SZIGETI HISTÓRIÁK
2017
Ezeregy fesztiváléj legszebb meséi
Nemcsak Brano Jakubovićnak, a
bosnyák Dubioza kolektiv zenekar tagjának, de nekünk is – családi és baráti
körben egyaránt – az 1996-os volt az első igazán jelentős Sziget-élményünk.
Mint sorozatunk előző részében már jeleztem is, ő hosszú idő után akkor jutott
ki először a háborús Szarajevóból, s egy magyarországi bevásárlótúrán látta a fesztivál
plakátjait, amelyektől kisebbfajta sokkot kapott. Azóta persze már az akkor
vásárolt Traubisoda is rég elfogyott… Habár én már a korábbi években is lestem
Zentáról a magyarországi tévécsatornákon a Diákszigetről és az Eurowoodstockról
készült tudósításokat, meg hát a különböző lapokban, újságokban mindenféléket összeolvastam
a fesztiválról, csak 1996-ban sikerült először feljutnunk a rendezvényre.
Talán senkinek sem kell bemutatnom Vajdaságban a szerencsére
már mögöttünk hagyott kilencvenes éveket. De fiatal szülőkként akkoriban esélyünk
sem volt eljutni bármiféle nyaralásra vagy üdülésre, nemhogy komolyabb fesztiválélményekben
gondolkodhattunk volna. Ezért is jött kapóra, hogy Balla Lajos – Laci, az
oromhegyesi Zitzer Szellemi Köztársaság guruja, felvette a kapcsolatot a
szervezőkkel, s így a szép emlékű Napló című hetilap lett abban az évben a még
megmaradt miloševići Kis-Jugoszlávia területén az ekkorra már Pepsi Sziget
névre átkeresztelt fesztivál jegyeinek, belépőinek kizárólagos forgalmazója. Ha
sokat ugyan nem is adtunk el, de legalább az együttműködés beindult… Mindennek
a tetejében pedig a fesztivál színházi sátrában Napló-élőújságot is tartottunk,
amelynek részeként egykori évfolyamtársammal, színészbarátommal, Molnár
Zoltánnal, alias Molesszel az Úgy és némiképp című vizsgaelőadásunkat is
eljátszottuk. Így kerültünk hát a Szigetre…
Eltelt időközben huszonegy esztendő, Brano Jakubović másodszor
is nagykorúvá vált, s az idén, a mínusz egyedik napi programban már ott állt a
Sziget nagyszínpadán, mi pedig – családi és baráti körben egyaránt – ott
tomboltunk a nézőtéren a Dubioza kolektiv koncertjén, tapsoltunk és
„csápoltunk” neki… És persze a zenésztársainak is!
Még egyszer a Dubiozáról
Szekeres W. István, a magyarországi Origo című hírportál
munkatársaként két évvel ezelőtt a Szegedi Ifjúsági Napokon készített interjút Brano
Jakubovićtyal. Idézzük fel most ennek a beszélgetésnek még egy részletét:
„● A számaitokban előkerül Putyin, Obama, Merkel és Sárközy neve, de a
régió politikai vezetői is szerepelnek, Tomislav Nikolićtól (szerb államfő)
Željko Komšićig és Bakir Izetbegovićig (neves boszniai politikusok). De a
közéletben is aktívan részt vesztek, a tavaly tavaszi boszniai tüntetéseken
ingyenes unplugged koncerteket adtatok a tüntetőknek. Mit érhet el egy
rockzenész a politikában?
– Nem akarunk romantikus forradalmárok lenni, nem akarunk
Che Guevarával versenyezni a pólóboltokban. Ugyanakkor fontosnak éreztük, hogy
támogassuk, inspiráljuk a tüntetőket, hiszen ezek teljesen spontán
megmozdulások voltak, nem kötődtek egyetlen konkrét politikai erő nevéhez sem.
Megtestesítették azt az ideált, amit igyekszünk képviselni: az embereknek maguknak
kell feltenniük a kérdéseket és megtalálni a válaszokat. De nem ez volt az első
politikai szereplésünk: még a 2010-es választások idején részt vettünk egy
programban, aminek az volt a célja, hogy a fiatalok menjenek el szavazni.
Mindegy, kire szavaznak, csak menjenek el. A program jelszava a »Ha nincs jó,
válaszd a kisebbik rosszat« volt. Ennek a keretében tartottunk nagy, ingyenes
szabadtéri koncerteket. Jellemző a politikai apátiára, hogy a kampányidőszakban
tartott koncertjeinken egy-egy adott városban mindig többen voltak, mint
ugyanott a pártok rendezvényein – összesen. A választásnak akkor az SDP volt az
esélyese, így ránk sütötték, hogy a kampányunkkal az SDP szekerét toljuk. Ezért
aztán kénytelen voltam egy élő rádióműsorban elmondani, mit gondolok róluk. Na,
utána aztán nem is vádoltak minket SDP-pártisággal többet (nevet). Amúgy minden létező boszniai párt megkeresett már minket,
hogy támogassuk őket, jó sok pénzért cserébe. Gondolkodás nélkül mondtunk
nemet. A választáson én magam speciel üres lappal szavaztam.” (Szekeres W. István:
Interjú a menekültekről, a boszniai politikáról és az ingyen zeneletöltésről,
Figyelő, 2015. augusztus 31.)
Az igazodási pont bűvöletében
Odáig jutottunk sorozatunk előző részében történetünk
rejtett szálainak, útvesztőinek felfejtésével/feltárásával, hogy a Szigeti
históriák című sorozatunkban – s annak egyik korábbi ciklusában sem –, sohasem „csakis és kizárólag” a Szigettel (lásd
még: Diákszigettel, Eurowoodstockkal, Pepsi Szigettel, Sziget Fesztivállal…)
foglalkoztunk. Mindenféle kizárólagosságtól már akkoriban is élesen
elhatárolódtunk… Mindig hagytunk magunknak teret a kitekintésre más
fesztiválokra, de a kor jellegzetes, időnként sorsfordító és meghatározó
eseményeire, más jellegű, más típusú rendezvényeire is. Szándékaim szerint pedig
a továbbiakban is így teszünk majd… Így hát épp ez a sorozat adott lehetőséget
arra is, hogy visszaemlékezzünk a ma már rendszeresen, visszatérően legendásként
(fel)emlegetett AdaFestekre, a Sziget kezdeteivel nagyjából párhuzamos, szép
emlékű vajdasági fesztiválra. De „élő egyenesben” lestünk rá a Nyári Ifjúsági
Játékokra, a Balaton Soundra, a VOLT Fesztiválra, a Szegedi Ifjúsági Napokra, a
Hegyalja fesztiválra, az EXIT-re, vagy épp az erdélyi Félsziget fesztiválra,
sőt, még a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjére és az Ünnepi Könyvhétre is. S
ki emlékszik ma már a budapesti Stargarden fesztiválra, vagy a kanizsai
JUMP-ra? Mindkettő csak egyszer szerveződött meg, az előbbi 2010-ben, utóbbi
pedig néhány évvel korábban, 2003-ban. És ez a felsorolás még igen hosszan folytatható
lenne…
Így visszatekintve, a sorozatnak mindvégig – az összes kitekintésével
és elkalandozásával együtt – a Sziget Fesztivál annyiban volt már a kezdeteknél
is a szervező ereje, mintegy origója, hogy ennek a rendezvénynek (mint a
legnagyobbnak és a legmeghatározóbbnak…) a viszonylatában, viszonyrendszerében
elemeztük az eseményeket. Mintegy igazodási pontként.
A Sziget Fesztivál pedig az idén ünnepelte fennállásának negyed
százados jubileumát, s ennek a huszonöt esztendőnek – úgy reméljük! – mindenképp
minket kellene igazolnia, hiszen mindebből kirajzolódott (vagy legalábbis
kirajzolódhatott…) egy egységes kultúrtörténeti kép, szemléletmód, eseménysor,
amely ide-oda csapongva, ide-oda csapódva hol sajtótörténetbe, hol színházi-
vagy filmtörténetbe, hol meg képzőművészeti összegzésbe hajlott. Tehát
összességében – ahogy a Sziget önmagában is – egyfajta kultúrtörténetet képviselt.
Az érem különböző oldalai
A Szigeti históriák című sorozat első része 2008. október 6-án
jelent meg a Magyar Szó mellékletében, az Üveggolyóban (s tartott akkor 2010-ig…),
majd néhány éves szünet után, 2013-ban mindössze egyetlenegy újabb résszel
jelentkezett, hogy aztán 2014-ben induljon újra. De ekkor már csak néhány része
jelent meg…
Az egész tulajdonképpen egy beszélgetésből (talán levélváltásból…)
indult (hiszen utóbbi a maga módján ugyancsak tekinthető beszélgetésnek…),
amikor Mihályi Katalinnal, az Üveggolyó alapító szerkesztőjével egyeztettünk
2008-ban a szigetes cikkekről. Akkor mondtam neki, hogy mi ugyan minden évben a
lehetőségeinkhez mérten beszámolunk, korrekt módon igyekszünk tudósítani a
Sziget Fesztiválról, de az éremnek ez csak az egyik oldala. Akkor adhatnánk/kaphatnánk
teljes képet, ha a személyes benyomásokat is mellé tehetnénk, mintegy
élményszerűen. Tehát nem „csakcsupán”
a tudósítás szakmai, újságírói távolságtartásával, tárgyilagosságával, hanem a
szubjektív, személyes élmények felelevenítésével a megszokottnál valamivel színesebben
mesélnénk el ugyanazokat a történeteket. Vagy sokkal színesebben… Ebből
alakulhatna ki az a művelődéstörténeti, kultúrtörténeti összkép, amiről épp az
imént beszéltem, s ez adhatna teljes képet a Sziget Fesztiválról, illetve a
teljesség ki nem mondott, de valamilyen szinten mégiscsak felvállalt igényével.
Mihályi Kati pedig örült az ötletnek… Így indultunk.
Így kezdődött akkor egy évekig tartó nagyszerű
együttműködés… Abban maradtunk tehát, hogy elővesszük a régi, már akkor is évekkel
korábbi cikkeket, tudósításokat, nem is csak a sajátjainkat, hanem mindazokat,
amelyek akár mások tollából is hatással voltak ránk, illetve szemléletesen illusztrálják
az adott esztendei Sziget hangulatát. S ezeket visszaidézve melléjük rakjuk a személyes
történeteket… A saját, szubjektív történeteinket. S ebből áll majd össze egy
valóban szokatlan katyvasz, amelyből kialakul egy lehetőség szerint teljes kép.
Vagy legalábbis részben teljes… Ha mást nem, hát az igény szintjén. Sok
idézettel, sok személyes meglátással, hozzászólással, kiegészítéssel, aprósággal,
közbenyögéssel és felszisszenéssel. Élményszerűen. Mintha csak egy asztaltársaságban,
sörözés mellett elevenítenénk fel az élményeket, kötetlenül, ide-oda csapkodva,
csapongva, az asszociációk mentén haladva, mert erről meg erről épp
valami egészen más jutott eszünkbe, s akkor abban az irányban kanyarodunk el és
haladunk tovább.
Éppen ezért nem is számoztuk a sorozat epizódjait, és nem is
haladtunk lineárisan sorban 1993-tól, a Sziget Fesztivál, illetve akkor még a
Diáksziget kezdeteitől, hanem csapongva, ugrabugrálva a nagy összevisszaságban…
Ha például egy 2008-as történetről egy 1996-os hasonló eseménysor jutott
eszünkbe, akkor a következő részben visszaugrottunk néhány évet, s ki tudja?, talán épp 2002-ben vagy
2004-ben folytattuk aztán az egészet, ezt a sajátságos historiográfiát.
Élményszerűen, asszociációszerűen… Egy egységes összkép felé csapongva tova…
Ahogyan a jövő héten is tesszük majd…
(Családi Kör, 2017. október 5.)
Így készült az interjú: Szekeres W. István és Brano
Jakubović
MOST! – mindössze ennyit írtam augusztus 9-én délután a mobiltelefonnal
készült fénykép mellé, amit akkor „élő egyenesben” töltöttem fel a Facebook
internetes közösségi portálra a Dubioza kolektiv koncertje közben
„Od Vatikana do Irana” – Mint írtam is, nagyszerű „családi
és baráti körben” vettünk részt a Dubioza kolektiv koncertjén (Mányi Heléna és
Bajtai Kornél közös szelfije a Szigetről)
Dubioza kolektiv a kivetítőn (Mihájlovits Klára felvétele)
„Kezdődiiiik, whooohooo” – írta Korom Mari még a
Dubioza-koncert legelején, aztán pedig…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése