Volt egyszer egy Szabadság Krónika (2.)

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila sajtótörténeti sorozatának folytatását.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Volt egyszer egy Szabadság Krónika (2.)

„Jöttek a szovjet tankok, hogy helyrelőjék a barátságot”

„1956. október 23-án a sajtóban is új korszak kezdődött, noha ezen a napon még csak »következetes reformokban« gondolkodtak a megjelenő lapok cikkeinek írói. A Szabad Nép Új, tavaszi seregszemle című vezércikke például »melegen üdvözölte« a napok óta tartó diákgyűléseket s az aznapra tervezett nagy budapesti felvonulást. A rendkívüli napot már az is jelezte, hogy a korábbiakhoz képest példátlan módon különkiadást, valójában csak egy röplapot jelentetett meg az Irodalmi Újság – benne a magyar írók e napra keltezett, igen határozott hangú kiáltványa s a lengyel írószövetségnek címzett levél –, és külön »röpirattal« jelentkezett a Szabad Ifjúság kollektívája is »a demokratizálásért és a szocializmusért küzdő ifjúság« nevében” – olvashatjuk A magyar sajtó története című kötet Murányi Gábor által jegyzett, sorrendben harmadik, s egyben záró fejezetében, amely az 1948 és 1988 közötti időszakot dolgozza fel.

Az ötvenhatos magyar forradalomnak és szabadságharcnak jelentős sajtója volt és van is (hiszen az akkor nyomtatott kiadványok javarészt fennmaradtak, a nagyközönség számára ma már korlátozások nélkül elérhetők, kutathatók…), ugyanis földrengésszerűek voltak ezek a napok a médiában is. Új újságok jelentek meg, régiek indultak újra, a forradalmárok lapokat alapítottak, olyan szerzők is megszólaltak, akik addig ezt nem tehették meg, s olyanok is, akiknek épp a szabadság lehelete adott erre késztetést, indíttatást, lendületet, s legfőképp felszabadultságtól lüktető kedvet, tehát a magyar lapkiadás, újságvilág históriájának is egyik kifejezetten izgalmas időszaka volt ez.

Az ötvenhatos magyar sajtó történetének átfogó és összegző megírására, feldolgozására azonban továbbra sem vállalkozott még ezidáig senki sem, ennek csak egyes eseményeit, részleteit villantották fel a kellő alapossággal különféle, a nevük elhallgatását ugyan nem kérő kutatók, akiket ezúttal most mégsem szeretnék megnevezni, már csak azért sem, mert azzal a teljesség igényét kellene felvállalnom, amire pedig az adott terjedelmi keretek között felelőtlenség lenne vállalkoznom. Így hát most, amikor nemzeti ünnepünkre, vagyis október 23-ra készülődve a média tükrében igyekszünk feleleveníteni a korabeli eseményeket, ötvenhat sajtóját lapozgatva szándékosan nem az 1956-ban megjelent újságokat nézzük át – idővel majd talán erre is visszatérhetünk –, hanem az utóbb kinyomtatott, később szerkesztett, de a forradalom és szabadságharc eseményeivel foglalkozó kiadványokat lapozzuk fel. Az ilyenek az utóbbi években ugyancsak áttekinthetetlen mértékben megszaporodtak ugyan, mégis valamelyest áttekinthetőbben, kézenfekvőbben helyezik kontextusukba a korabeli történéseket. És persze az akkor aktuális folyamatokat is dokumentálják. Már csak a történelmi távlatnak, vagyis az évtizedekben mérhető időbeni távolságnak, az időközben eltelt hatvanegy esztendőnek köszönhetően is.

Információközelség

A 2006-ban megjelent Szabadság Krónika című nyolcoldalas egyszeri kiadvány – tehát még periodikának sem nevezhetjük igazán – két oldalon foglalkozott a forradalom és szabadságharc kitörésével, ismertette a műegyetemisták követeléseit, összefoglalta a legfontosabb ötvenhatos eseményeket (Sztálin-szobor ledöntése és egyebek…), majd ugyancsak két oldalt szánt arra, hogy bemutassa a legfontosabb ellenálló csoportokat (Corvin köziek, a Baross téri csoport, Móricz Zsigmond körtér, Széna tér…) és azok legkiemelkedőbb tagjait.

Továbblapozva egy teljes oldalt kapott a kádári megtorlás és a szovjet csapatok karhatalmi alkalmazása Magyarországon, s ugyancsak egy oldalon közölték a kiadványban időrendbe gyűjtve a hivatalos 2006-os ünnepi eseményeket, a hátlapon pedig az állami megemlékezések plakátja kapott helyet. Felettébb szellős lapszerkezet ez így, mondhatjuk már első ránézésre is. Pedig a szűkösség miatt sokkal inkább feszesnek kellene lennie! Nem is beszélve akkor még arról, hogy a hatodik oldalán Budapesti forradalmi utcaképek címmel egy jó szándékkal is legfeljebb csak hevenyészettnek mondható fotóválogatást adott közre a Szabadság Krónika. Annak érdekében, hogy minél több fénykép elférjen, apróra, aprócskára, no jó, ugyan nem bélyegnyire, de akkor is jelentéktelenül kis méretűre zsugorított felvételekkel dolgoztak. Mi sem természetesebb ennél: kontraproduktív hatással. Az oldal alsó felét pedig egy cím nélkül közreadott ötvenhatos tematikájú képregény, Fazekas Attila (rajz) és Pacskovszky Zsolt (szöveg) alkotása foglalta el.

Mindezt kissé talán elnagyoltan összefoglalva elmondhatjuk, hogy a kiadványon érződik a lapban sehol meg nem nevezett szerkesztők felkészültsége – profi és hozzáértő emberek lehettek –, azonban az adott keretek között ennek túl nagy hasznát ők maguk sem vették… Mintha túlnőtt volna rajtuk a feladat. Hogy ez mennyiben saját magukon, s mennyiben a megrendelőkön, a megrendelők fafejűségén múlott, azt a közelebbi információk hiányában egyelőre nem ítélhetjük meg. Majd…

Egy kirándulás végén

A Szabadság Krónika címlapján így kezdte – a nap krónikájaként – 1956. október 23-a legfontosabb eseményeinek összefoglalóját: „A kora reggeli órákban hazaérkezik Jugoszláviából a magyar párt- és kormányküldöttség (Gerő Ernő, Apró Antal, Hegedűs András, Kádár János, Kovács István). Ülésezni kezd az MDP kibővített Politikai Bizottsága.

A Szabad Nép vezércikke (Új, tavaszi seregszemle) üdvözli a diákság követeléseit. A lap közli az Írószövetség felhívását: a szövetség egyetért a lengyelországi változásokkal, ugyanakkor nem tartja helyesnek a délutáni rokonszenvtüntetést.

Az egyetemeken gyűléseken készülnek a tüntetésre.

12 óra 53 perckor, adását megszakítva a Kossuth rádió ismerteti Piros László belügyminiszter közleményét: »A közrend zavartalan biztosítása érdekében a Belügyminisztérium nyilvános utcai gyűléseket, felvonulásokat a további intézkedésig nem engedélyez.«

14 órakor, a HM-ben Bata István honvédelmi miniszter engedélyezi a katonák részvételét a tüntetésen. A Minisztertanács rendkívüli ülést tart. Hegedűs András az MDP PB értékelése alapján tájékoztatást ad a kialakult helyzetről.

14.23-kor a Kossuth rádió újabb belügyminiszteri közleményt ismertet: »Piros László belügyminiszter a kihirdetett utcai gyülekezési tilalmat feloldja.«

Fél három körül megjelenik a műegyetemen a belügyminiszter-helyettes, Fekete Mihály, hogy ismertesse a diáksággal a tiltást feloldó határozatot.

Az egyetemi hallgatók egy része a Petőfi-szoborhoz vonul, a műegyetemisták többsége pedig egyenesen a Bem-szoborhoz indul. A Petőfi-szobornál Sinkovits Imre, a Nemzeti Színház színésze tízezres tömeg előtt elszavalja a Nemzeti dalt. Egy diák felolvassa a 16 pontot. A tömeg, amely egyre hatalmasabbá duzzad – a diákokhoz a délelőtti műszakból érkező munkások csatlakoznak –, a Margit hídon át a Bem-szoborhoz vonul. A lengyelbarát, illetve Rákosi- és Gerő-ellenes jelszavak mellett már a szovjet csapatok kivonulását követelő jelszavak is elhangzanak.”

Barátságunk fokmérője

„A tüntetők a Bem-szobornál egyesülnek. Egyesek kivágják a sarló-kalapácsos címert a zászlókból. Veres Péter felolvassa az írók kiáltványát, Bessenyei Ferenc elszavalja a Szózatot, majd a Budapesten tartózkodó lengyel író. Zbigniew Herbert üdvözli a tüntetőket. A rossz hangerősítés miatt a beszédekből szinte semmit nem hallani. A tömeg a Kossuth tér felé veszi az irányt, azt követelve, hogy Nagy Imre beszéljen a Parlamentnél. Az ÁVH Jászai Mari téri épülete előtt már a »Vesszen az ÁVO!« jelszó is felhangzik” – így foglalta hát össze az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján, 2006-ban a Szabadság Krónika 1956. október 23-a legfontosabb eseményeit.

…így kezdődött.

Aztán pedig: „Jöttek a szovjet tankok, hogy helyrelőjék a barátságot” – ahogyan azt később Királyhegyi Pál megfogalmazta aforizmájában, amit azonban már nem a Szabadság Krónikából idézek.

(Családi Kör, 2017. október 12.)

A Szabadság Krónika cím nélküli képregénye az 1956. október 23-i eseményekről

A tankok pedig helyre lőtték Budapest utcáin a szovjet-magyar barátságot