Volt egyszer egy Szabadság Krónika

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila újabb sajtótörténeti sorozatának első részét.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Volt egyszer egy Szabadság Krónika

„A magyar elvtársak egyik súlyos hibája az volt, hogy tegnap éjszaka éjfél előtt nem engedélyezték a zavargások résztvevőinek lövetését”

„Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak” – így fogalmazott a közösen jegyzett, Budapestről rejtjeltáviratban Moszkvának megküldött jelentésében Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) hatvanegy esztendővel ezelőtt, 1956. október 24-én.

Az ismert szovjet politikusok, akik kulcsszerepet játszottak az ötvenhatos magyarországi eseményekben, hozzátették még: „Több mint 450 embert tartóztattak le a rendzavarások szervezői és főkolomposai közül – a főkolomposok felderítése és letartóztatása tovább folyik. […] A magyar elvtársak, különösen Nagy Imre nagyon helyeselte, hogy jobban használjuk fel a magyar csapatokat, az államvédelmi egységeket annak érdekében, hogy enyhítsük a szovjet csapatok terheit, és hangsúlyt kapjon maguknak a magyaroknak a szerepe a rendzavarások felszámolásában. A magyar munkások többsége nem vett részt a rendzavarásokban, sőt azt mondják, hogy a csepeli munkások, akiknek nem volt fegyverük, elkergették a provokátorokat, akik a zavargásokban való részvételre akarták rábírni őket. A munkások egy része azonban, különösen a fiatalok, részt vettek a zavargásokban.

A magyar elvtársak egyik súlyos hibája az volt, hogy tegnap éjszaka éjfél előtt nem engedélyezték a zavargások résztvevőinek lövetését.

A magyar elvtársak az intézkedéseket maguk hozzák, és mi kiegészítő tanácsokat adunk arra nézvést, hogy szervezzenek a munkásokból az üzemekben és a kerületi pártbizottságokon forradalmi munkáscsapatokat, és ezeket a csapatokat fegyverezzék fel” – nagyon sokáig természetesen nem is ismerhettük Mikojan és Szuszlov bizalmas, rejtjeltáviratban Moszkvába megküldött jelentését, amelyben a két szovjet politikus így fogalmazott. Az archívumok csak jóval később tárultak fel…

Szlava felelőssége

A jelentés szövege – sok más hasonló dokumentum mellett – majd csak 1993-ban jelent meg magyarul a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetben. Alcíme szerint: Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából (nagy szerencse, hogy az ilyen rövidítések javarészt már kivesztek a köznyelvből, idegenül hatnak a mai olvasó szemének, s legfeljebb keresztrejtvény-feladványban lehet méltó helyük…). A kötetet szerkesztette, a dokumentumokat válogatta, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította: Vjacseszlav Szereda és Alakszandr Sztikalin. A dokumentumok feltárásában, a jegyzetek készítésében közreműködött, valamint az életrajzokat írta és a felhasznált fényképeket válogatta: Jelena Orehova. A kötet anyagát Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András fordította. A munka Tofik Iszlamov és Rem Uszikov történész szakértői közreműködésével zajlott.

A fenti felsorolásban említett Vjacseszlav Szereda a magyar irodalom nagyszerű orosz fordítója, emellett pedig levéltári kutató, aki tulajdonképpen a barátunk lett – még ha személyesen nem is találkoztunk, nem is volt alkalmunk összefutni – valamikor a kilencvenes évek végén. Neki köszönhetően ismerhettük meg akkoriban a fiatal orosz irodalmat, kortársaink műveit, ugyanis oroszról magyarra is rendszeresen fordít. Oda-vissza. Menettérti jelleggel. És fordított nekünk is. Munkáit pedig e-mailben küldte el. Ő Moszkvában bejárt a nem sokkal korábban megnyílt, s immár kutathatóvá vált archívumokba, levéltárakba, könyvtárakba, ahonnan rendszeresen olyan izgalmas, régi, egykor bizalmas és szigorúan titkos jelzéssel ellátott dokumentumokat hozott elő, amelyek kiegészítették, esetenként pedig más, az addigiaknál újabb megvilágításba helyezték az ötvenhatos magyar forradalomról és szabadságharcról meglévő tudásunkat. Újabb részleteket tárt fel, leveleket, feljegyzéseket fordított és adott közre – értelmezve és kontextusba helyezve azokat. Tóth Lívia volt a Képes Ifjúság főszerkesztője, amikor kapcsolatba kerültünk Szlavával, rendszeresen küldtük is neki a lapot, kiadványainkat Moszkvába, hátha talál benne valamit (bármit…), amit elég érdekesnek és izgalmasnak talál ahhoz, hogy lefordítsa és közreadja oroszul is. Ő pedig a saját munkáiból, köteteiből postázott nekünk olyasmit, amit érdemesnek talált a figyelmünkbe ajánlani… Mindent összevetve, ennyi idő után talán már nyugodtan kimondhatom, hogy Vjacseszlav Szereda munkálkodása keltette fel komolyabban és visszavonhatatlanul is az érdeklődésemet az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc eseményei iránt. Természetesen nem ért váratlanul, teljesen felkészületlenül a téma, mert már addig is mindenféléket összeolvastam róla, sőt, különböző vonatkozásairól írtam korábban is. Azért azonban, hogy tulajdonképpen egyfajta megszállottságommá vált ötvenhat, nagyrészt valóban Szlava tehető „felelőssé”. Így hát, később aztán, amikor meg már jómagam lettem a Képes Ifjúság főszerkesztője, akkor olyan, azon frissiben feltárt archív anyagokat kértem tőle, amelyek nálunk jelenhettek meg első közlésben. S ezekkel tettük azokban az években a megszokottnál, az átlagosnál némileg talán különlegesebbekké, érdekesebbekké, izgalmasabbakká az október 23-ra készült ünnepi számainkat. Tehát hozzá tudtunk adni valamit mi is, innen, Vajdaságból, sajátként ehhez a témához. A Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötet pedig a Zenit Könyvek sorozatában jelent meg a budapesti Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában, mint már jeleztem is, 1993-ban. A saját példányomat pedig rögtön a nyitó oldalán Vjacseszlav Szereda sajátkezű ajánlása teszi a megszokottnál értékesebbé…

Érintettségünk okán

Mindez pedig egyértelműen jelzi azt is, hogy miért vettem a kezembe az átlagosnál nagyobb érdeklődéssel tizenegy esztendővel ezelőtt, 2006 októberében, vagyis az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepnapjára, ötvenedik évfordulójára megjelent Szabadság Krónika című kiadványt. Az önmagát külalakjában, formátumában és tördelésében, de még papírminőségében is (vagyis: minden jellemvonásában…) napilapnak álcázó publikáció címlapos beköszöntője – tekinthetjük akár vezércikknek is – így fogalmazott: „1956. október 23-án évek óta fokozódó társadalmi elégedetlenség jutott el a forrpontjához. Egy egész ország kiáltott: elég volt a megalázottságból, a félelemből és kiszolgáltatottságból, az éjszakai elhurcolásokból és a rögtönítélő népbírósági perekből. Elég a zsarnokságból! Az, ami 1956. október 23-án történt, példaértékű volt az egész világ számára. Büszkeséggel gondolhatunk ma azokra, akikben volt merészség ehhez a kiáltáshoz.

Október 23-a nemzeti ünnep. Egy ország ünnepe. 1956. október 23-a távoli és közeli is egyben. Érintve vagyunk. A nap cselekvő részesei közül sokan itt vannak még közöttünk. Apák, anyák, nagyapák, nagyanyák. Talán ebből is ered, hogy október 23-a ünneplését az előző években tétovaság, egyfajta zavar lengte körül. Mintha nem tudnánk, hogyan ünnepeljünk. Mintha nem mernénk bízni a másikban, gyanúsnak találnánk megrendültségét, mintha képtelenek lennénk a felszabadult, egységes ünneplésre a szabadság és egység ünnepén. Pedig egyszerűbb a dolgunk mint ’56 októberében. Ma már nem kell fegyvert ragadnunk azért, hogy emberibb körülmények között élhessünk. 1956 hősei megtették helyettünk és értünk.

Összeállításunk célja kettős: egyrészt segíteni a nap eseményeinek, hangulatának visszaidézését azok számára, akik megélték 1956. október 23-át, másrészt érzékeltetni a nap fontosságát azokkal, akik nem éltek még akkor. Mindezt abban a reményben, hogy ’56 emléke fokozatosan letisztul, és a hősök és áldozatok az utókor méltó ünneplésében részesülnek” – a vezércikket azonban „A Szerkesztőség” nevében nem írta alá, nem vállalta a teljes nevével senki sem. Ahogy egyébként a Szabadság Krónika című kiadvány egyetlen írását sem jegyzi senki sem szerzőként, kivéve a Tamási Lajostól, Déry Tibortól, Szentkúti Ferenctől, Márai Sándortól, Gazdag Erzsitől vett idézeteket, versrészeteket. Ugyanígy rendes, értékelhető impresszuma sincs a lapnak, amelyből megtudhatnánk, hogy kiket, mely kollégákat kell „A Szerkesztőség” megjelölés alatt értenünk.

A szabadságvágy alakváltozásai

A Szabadság Krónika fejlécében megadott webcím, a www.19562006.hu szerencsére még mindig él. A honlap Aktualitások című rovatát azonban immár tizenegy esztendeje nem frissítették. Talán a hozzáférési jelszóra sem emlékszik már senki… Itt olvashatjuk tehát akár még ma, immár az egykor neves napilap megszűnése után is, a Népszabadság 2006. június 23-i cikkét arról, hogy „A kitartó szabadságvágy ihlető történelmi példa – mondta az amerikai elnök Budapesten”. Az írást nagyjából másfél hetes késéssel, 2006. július 4-i dátummal vette át az ünnepségsorozat internetes felülete. Ebből kiderül, hogy: „A kitartó, türelmes szabadságvágy ihlető történelmi példa a mai küzdelmekben is – méltatta George W. Bush amerikai elnök tegnap Budapesten 1956 jelképes és gyakorlati jelentőségét.

Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc kormányfő vendégeként, valamint a Citadellánál elmondott beszédeiben az elnök méltatta Magyarországot, úgy tisztelegve 1956 emléke előtt az ötvenedik évfordulón, hogy példát mutathasson vele a terrorizmus elleni, sok kitartást igénylő harchoz. Érezhetően ez volt látogatásának fő célja.

A teljes cikk elérhető itt” – olvashatjuk a honlapon, de az „itt” szócska alatt megadott linkre azonban ma már hiába is kattintanánk: „a keresett oldal nem található!” Hát ez van, kérem tisztelettel, ennyi év után…

Felettébb sajnálatos azonban, hogy 2006-ban az ünnepi események távolról sem alakultak egy ilyen jelentős, fél évszázados jubileumhoz méltóan. Ötven évvel később ismét tüntetéssorozatok rázkódtatták meg az anyaországot, a rendőrség ezúttal gondolkodás, mérlegelés nélkül a tömegbe lőtt (még ha „csak” gumilövedékekkel is…), a fegyveres egyenruhások békés megemlékezőket, a nagygyűlésről hazafelé tartó ünneplőket oszlattak, sőt, volt olyan is, akinek a szemét is kilőtték…

A fejükből, az arcukból, a tarkójukból, a hátukból vérző embereket láthattunk a tévétudósításokban; a Deák téren robogó, a villamossíneken átgázoló és egy óriásplakátot is eltaposó korabeli tankot; lovas osztagot, amely karddal mért súlyos ütéseket bárkire, aki az útjába került. A könnygáz szagát pedig még napokig érezni lehetett Budapest utcáin. Beleszagoltam, megsirattam jómagam is, tehát saját tapasztalatomból mondom… Mindez pedig nemcsak az évforduló jelentőségét torzította el, hanem a most fellapozott kiadványt, a Szabadság Krónikát is jellegtelenné, mérhetetlenné tette.

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. október 5.)

A Szabadság Krónika címoldala

Vjacseszlav Szereda saját kezű ajánlása a kötet nyitó oldalán