Permanens forradalomban

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila újabb sajtótörténeti sorozatának első részét.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Permanens forradalomban

Egy évvel ezelőtt indult a Szabad Magyar Szó

„A helyzettel való közvetlen megismerkedés során kiderült, hogy mind a szovjet katonai parancsnokság, mind a magyar fegyveres erők parancsnokságának előzetes jelentései némiképp – negatív irányban – túlzónak bizonyultak; a katonákkal folytatott megbeszélés után átmentünk az MDP KV-be, ahol megbeszélést folytattunk Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedűssel, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és az általuk foganatosított intézkedésekről a rendzavarások felszámolása érdekében” – Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) fogalmazott így az 1956. október 24-én Budapestről Moszkvába küldött, közösen jegyzett rejtjeltáviratában. Hozzátették még: „Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket.”

„Moszkvai idő szerint 5 órakor a városban a helyzet ténylegesen a következő:

A felkelők valamennyi tűzfészkét felszámolták, most a legnagyobb, a rádiónál lévő tűzfészek felszámolása folyik, ahol körülbelül négyezer ember gyűlt össze. Kitettették a fehér zászlót ugyan, ám amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, a kapituláció feltételeként Gerő elmozdítását jelölték meg, mely természetesen elutasíttatott. A mi parancsnokságunk azt a feladatot tűzi ki, hogy ezt a tűzfészket ma éjszaka meg kell semmisíteni. Jellemző, hogy itt a magyar munkatársak, de mindenekelőtt az államvédelmi munkatársak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, és itt csupán amiatt szenvedtek vereséget, hogy a hadianyagból kifogytak, és támadta őket egy, az engedelmességet megtagadó, pihent magyar zászlóalj is.”

A hiányzó lapok nyomában

Ennyit tudtak hát Moszkvában az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc második napján, a Budapesten zajló eseményekről. Mikojan és Szuszlov aznap érkezett a magyar fővárosba és 31-éig tartózkodott Budapesten. Aznapi operatív jelentésük, amelyet úgynevezett rejtjeltáviratban küldtek meg a forradalmi események helyszínéről a szovjet birodalom központjába, mintegy három és fél évtizeddel később, 1993-ban jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. A Móra Ferenc Könyvkiadó ugyanis akkor adta ki a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetét a Zenit könyvek sorozatában. Válogatta, az előszót és az utószót írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Fordította Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András.

Forradalmi pillanatok, amelyekről a két szovjet vezető magatartása és véleménye szinte mindent elárult.

Alternatívák nélkül

S immár hatvanegy esztendő távlatából visszaolvasva Mikojan és Szuszlov sorait, felettébb sajnálatos módon azt kell látnunk, hogy hiába telt el időközben ez a bizonyos hatvanegy esztendő, hiába volt időközben egy rendszerváltoztatás Magyarországon (az egykori Jugoszláviát pedig röviddel a többpártrendszer bevezetése után nyomban szétdúlták a kilencvenes évek véres délszláv polgárháborúi…), hiába omlott össze a szovjet birodalom, s hiába éltünk korábban mi, vajdasági magyarok (no jó, én persze még csak gyerekfejjel…) egy mindettől a maga viszonylag elegáns módján elhatárolódó titói, önigazgatású, jugoszláv rendszerben… Mindhiába! Mert hat évtized múltán is azt kell látnunk, hogy ugyanezek a berögződések, ugyanazok a diktatórikus normák működnek a társadalom vezető struktúráiban, mint akkoriban. A „tűzfészkek felszámolása” napi szinten folyamatban van, mert ez a hatalom célja, és semmi más; s hiába tűzik ki esetenként a fehér zászlót némely ellenállók, kívánságaik, elvárásaik nem találnak meghallgattatásra.

Most nem Mikojan és Szuszlov írja a jelentéseket, nem Moszkva diktál, de a mozgástér nem kevésbé behatárolt.

Pedig – gondoljunk csak bele –, ha a vezető politikai erők csak fele annyi energiát fektetnének a saját munkájukba (s ha így valóban el is végeznék a dolgukat…), mint amennyit az ellenvélemények, a kritikák, a másként gondolkodók elhallgattatásába fektetnek, hol is tarthatnánk ma már…

Ma már piros betűs nemzeti ünnepünk az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc kitörésének emléknapja; a leverésére, brutális elfojtására pedig gyásznapként emlékezünk. A forradalmak tehát nem múlnak el észrevétlenül…

Akármennyire szeretné is ezt a szabadságharcok leverése után felálló új hatalom.

Márpedig hat évtizeddel ezelőtt Vajdaságunk szerepe épp a forradalom szovjet leverése után, a megtorlások és a vérbosszú elől menekülő százezrek befogadása – és későbbi továbbküldése – révén értékelődött fel. Mi töltöttük be a kapu szerepét nemcsak a nyugati… de a szabad világ felé is! Hatvan évvel később azonban most szinte minden másképp van: a sajtó- és szólásszabadságunkért most – akárcsak egy évvel ezelőtt is! – nekünk, vajdasági magyaroknak kell kiállnunk. Ugyanolyan nyílt, ámde eltökélt naivitással, ahogyan egykor a szovjet tankokkal, páncélosokkal néztek farkasszemet a pesti srácok. Tisztelet emléküknek! Mert – s idézzük csak ismét Mikojan és Szuszlov rejtjeltáviratának szövegét: „Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak.” S a titkosított és szigorúan bizalmas, a levéltárak és archívumok rejtett zugaiban, porosodó sötét mélységeiben évtizedeken át karhatalmisták által őrzött soraikat persze a történelem már rég megcáfolta.

Egy évvel ezelőtt, 2016. október 23-án, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult a Szabad Magyar Szó – tisztelegve ezzel az áldozatok emléke előtt is –, hiszen az elnyomással, elhallgattatással szembeni küzdelemnek nincs alternatívája… A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem különbözik elődjétől, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Azzal pedig, hogy az egyensúly helyreállításán ügyködünk, így kerülünk automatikusan, szándékainkon kívül is egy permanens forradalomba. S ez tulajdonképpen még csak nem is a mi megfogalmazásunk vagy a hitvallásunk, még ha vállaljuk is, hanem – mint összeállításunkból majd kiderül – tevékenységünket értékelve mások fogalmazták meg.

Ezúton is, egy év távlatából is köszönjük!

Az elkendőzés helyett

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult hát a Szabad Magyar Szó című független vajdasági magyar közéleti portál, s mint már mondtuk is, ezzel is tisztelegett a hősök és áldozatok emléke előtt. Példaképeket persze mindenfelé találhat magának az ember, ehhez bizony bőséges a történelmi kínálat, a forradalmi szellemet azonban mindig kiérleli valami – leggyakrabban az elnyomás. Az tehát, hogy milyen példaképet választunk magunknak, kiket, milyen események részeseit, nagyban összefügg azzal is, hogy a döntés pillanatában milyen élethelyzetben találjuk magunkat, milyen társadalmi-politikai viszonyok formálják sorsunkat. S milyen erőkkel, hatásokkal, milyen kaliberű elnyomókkal szemben vívjuk meg hétköznapi kis forradalmainkat, a családi tűzhelytől a munkahelyig, és igen, természetesen a közéleti szerepvállalásig is. Az ötvenhatos események hősei előtt tisztelgünk tehát – a kegyelet főhajtásával –, akkor is, amikor a nyílt szókimondásra, az őszinte párbeszédre, a dolgok megvitatására (az elkendőzésük helyett), egymás véleményének kölcsönös tiszteletben tartására, szabad levegővételre buzdítunk azáltal is, hogy Szabad Magyar Szó néven egy független közéleti fórumon biztosítunk teret és helyet immár egy esztendeje mindazoknak, akik hozzánk hasonlóan ugyancsak ki vannak éhezve minderre.

A jövő héten, sorozatunk második részében azokat az írásokat és publikációkat olvassuk majd újra – együtt! – egy év távlatából, amelyek a független közéleti fórum indulására reflektáltak, s elvitték hírünket a nagyvilágba. Nem riadunk meg a bírálatoktól sem, az építő jellegű kritikát pedig nem sértésnek, hanem segítségnek tekintjük, s ugyanúgy megköszönjük, mint a támogatást.

Miért kell a Szabad Magyar Szó?
„1. Mert alapvető emberi jog a szabad véleménynyilvánítás.

2. Mert a nemzeti kisebbséget is megilleti a sokszínűség, a pluralista társadalmi lét szabadsága.

3. Mert a kisebbségi sajtó közösségteremtő ereje nem az egyengondolkodásban, hanem az együtt gondolkodásban rejlik.

4. Mert mégoly totális politikai meg anyagi hatalom, túlerő és támogatottság birtokában sincs joga senkinek elhallgattatni a másként gondolkodókat.

5. Mert szükséges és lehetséges a tiszta és tisztességes közéleti vita, a nyílt eszmecsere.

6. Mert minden konstruktív véleménynek helye van.

7. Mert műveljük a jobbító szándékú, pallérozott kritikát, és vállaljuk a jó szándékú bírálatot.

8. Mert gátat kell szabni a populista demagógiának.

9. Mert megálljt kell parancsolni a félelemkeltésre alapozó politikának.

10. Mert elutasítjuk a gyűlölködést és a karaktergyilkosságot.

11. Mert a szétszóródó, a háborúk, a megfélemlítés és kisemmizettség elől külföldre távozó, elsősorban az interneten kommunikáló vajdasági magyaroknak is joguk van a valós otthoni helyzet megismerésére és a beleszólásra.

12. Mert szükséges és lehetséges a politikai és pénzhatalmi gócoktól független, szakmai értékek mentén szerveződő médiacsalád.”

(Purger Tibor: Miért – és miért nem, Szabad Magyar Szó, 2016. október 23.)

A szakma becsülete

„Mi, alulírottak, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyeztük, úgy érezzük, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.

Úgy gondoljuk, ez az újság ma már a saját alapítója, a Magyar Nemzeti Tanács által meghatározott irányelveket sem tartja tiszteletben, amelyek szerint »a gyors, időszerű, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás alapvető követelmény…« (Vajdasági magyar médiastratégia 2011–2016).

Úgy véljük, a felsorolt követelmények szinte mindegyikével baj van, de elsősorban a minőségi elvárások csoportjával: a tárgyilagossággal, a sokoldalúsággal, a kiegyensúlyozottsággal, a megbízhatósággal és a felelősséggel. Ezért minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely az újságírói szakma becsületének visszaállítására törekszik közösségünkben. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan eszközt latba kell vetnünk, amellyel az olvasó megingott bizalmát visszaszerezhetjük. Ezt diktálja az újságírói etika és a szakmai felelősségérzet.”

(Kókai Péter – Pressburger Csaba: Ahol a hír szent és a vélemény szabad, Szabad Magyar Szó, 2016. október 22.)

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. október 19.)

A Magyar Rádió épülete az ötvenhatos események egyik kiemelt jelentőségű helyszíne volt

A Második Nyilvánosság című Facebook-csoport adminisztrátorai nevezték forradalminak a Szabad Magyar Szó indulását

Volt egyszer egy Szabadság Krónika

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila újabb sajtótörténeti sorozatának első részét.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Volt egyszer egy Szabadság Krónika

„A magyar elvtársak egyik súlyos hibája az volt, hogy tegnap éjszaka éjfél előtt nem engedélyezték a zavargások résztvevőinek lövetését”

„Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak” – így fogalmazott a közösen jegyzett, Budapestről rejtjeltáviratban Moszkvának megküldött jelentésében Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) hatvanegy esztendővel ezelőtt, 1956. október 24-én.

Az ismert szovjet politikusok, akik kulcsszerepet játszottak az ötvenhatos magyarországi eseményekben, hozzátették még: „Több mint 450 embert tartóztattak le a rendzavarások szervezői és főkolomposai közül – a főkolomposok felderítése és letartóztatása tovább folyik. […] A magyar elvtársak, különösen Nagy Imre nagyon helyeselte, hogy jobban használjuk fel a magyar csapatokat, az államvédelmi egységeket annak érdekében, hogy enyhítsük a szovjet csapatok terheit, és hangsúlyt kapjon maguknak a magyaroknak a szerepe a rendzavarások felszámolásában. A magyar munkások többsége nem vett részt a rendzavarásokban, sőt azt mondják, hogy a csepeli munkások, akiknek nem volt fegyverük, elkergették a provokátorokat, akik a zavargásokban való részvételre akarták rábírni őket. A munkások egy része azonban, különösen a fiatalok, részt vettek a zavargásokban.

A magyar elvtársak egyik súlyos hibája az volt, hogy tegnap éjszaka éjfél előtt nem engedélyezték a zavargások résztvevőinek lövetését.

A magyar elvtársak az intézkedéseket maguk hozzák, és mi kiegészítő tanácsokat adunk arra nézvést, hogy szervezzenek a munkásokból az üzemekben és a kerületi pártbizottságokon forradalmi munkáscsapatokat, és ezeket a csapatokat fegyverezzék fel” – nagyon sokáig természetesen nem is ismerhettük Mikojan és Szuszlov bizalmas, rejtjeltáviratban Moszkvába megküldött jelentését, amelyben a két szovjet politikus így fogalmazott. Az archívumok csak jóval később tárultak fel…

Szlava felelőssége

A jelentés szövege – sok más hasonló dokumentum mellett – majd csak 1993-ban jelent meg magyarul a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetben. Alcíme szerint: Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából (nagy szerencse, hogy az ilyen rövidítések javarészt már kivesztek a köznyelvből, idegenül hatnak a mai olvasó szemének, s legfeljebb keresztrejtvény-feladványban lehet méltó helyük…). A kötetet szerkesztette, a dokumentumokat válogatta, az előszót írta és a jegyzeteket összeállította: Vjacseszlav Szereda és Alakszandr Sztikalin. A dokumentumok feltárásában, a jegyzetek készítésében közreműködött, valamint az életrajzokat írta és a felhasznált fényképeket válogatta: Jelena Orehova. A kötet anyagát Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András fordította. A munka Tofik Iszlamov és Rem Uszikov történész szakértői közreműködésével zajlott.

A fenti felsorolásban említett Vjacseszlav Szereda a magyar irodalom nagyszerű orosz fordítója, emellett pedig levéltári kutató, aki tulajdonképpen a barátunk lett – még ha személyesen nem is találkoztunk, nem is volt alkalmunk összefutni – valamikor a kilencvenes évek végén. Neki köszönhetően ismerhettük meg akkoriban a fiatal orosz irodalmat, kortársaink műveit, ugyanis oroszról magyarra is rendszeresen fordít. Oda-vissza. Menettérti jelleggel. És fordított nekünk is. Munkáit pedig e-mailben küldte el. Ő Moszkvában bejárt a nem sokkal korábban megnyílt, s immár kutathatóvá vált archívumokba, levéltárakba, könyvtárakba, ahonnan rendszeresen olyan izgalmas, régi, egykor bizalmas és szigorúan titkos jelzéssel ellátott dokumentumokat hozott elő, amelyek kiegészítették, esetenként pedig más, az addigiaknál újabb megvilágításba helyezték az ötvenhatos magyar forradalomról és szabadságharcról meglévő tudásunkat. Újabb részleteket tárt fel, leveleket, feljegyzéseket fordított és adott közre – értelmezve és kontextusba helyezve azokat. Tóth Lívia volt a Képes Ifjúság főszerkesztője, amikor kapcsolatba kerültünk Szlavával, rendszeresen küldtük is neki a lapot, kiadványainkat Moszkvába, hátha talál benne valamit (bármit…), amit elég érdekesnek és izgalmasnak talál ahhoz, hogy lefordítsa és közreadja oroszul is. Ő pedig a saját munkáiból, köteteiből postázott nekünk olyasmit, amit érdemesnek talált a figyelmünkbe ajánlani… Mindent összevetve, ennyi idő után talán már nyugodtan kimondhatom, hogy Vjacseszlav Szereda munkálkodása keltette fel komolyabban és visszavonhatatlanul is az érdeklődésemet az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc eseményei iránt. Természetesen nem ért váratlanul, teljesen felkészületlenül a téma, mert már addig is mindenféléket összeolvastam róla, sőt, különböző vonatkozásairól írtam korábban is. Azért azonban, hogy tulajdonképpen egyfajta megszállottságommá vált ötvenhat, nagyrészt valóban Szlava tehető „felelőssé”. Így hát, később aztán, amikor meg már jómagam lettem a Képes Ifjúság főszerkesztője, akkor olyan, azon frissiben feltárt archív anyagokat kértem tőle, amelyek nálunk jelenhettek meg első közlésben. S ezekkel tettük azokban az években a megszokottnál, az átlagosnál némileg talán különlegesebbekké, érdekesebbekké, izgalmasabbakká az október 23-ra készült ünnepi számainkat. Tehát hozzá tudtunk adni valamit mi is, innen, Vajdaságból, sajátként ehhez a témához. A Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötet pedig a Zenit Könyvek sorozatában jelent meg a budapesti Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában, mint már jeleztem is, 1993-ban. A saját példányomat pedig rögtön a nyitó oldalán Vjacseszlav Szereda sajátkezű ajánlása teszi a megszokottnál értékesebbé…

Érintettségünk okán

Mindez pedig egyértelműen jelzi azt is, hogy miért vettem a kezembe az átlagosnál nagyobb érdeklődéssel tizenegy esztendővel ezelőtt, 2006 októberében, vagyis az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc kitörésének ünnepnapjára, ötvenedik évfordulójára megjelent Szabadság Krónika című kiadványt. Az önmagát külalakjában, formátumában és tördelésében, de még papírminőségében is (vagyis: minden jellemvonásában…) napilapnak álcázó publikáció címlapos beköszöntője – tekinthetjük akár vezércikknek is – így fogalmazott: „1956. október 23-án évek óta fokozódó társadalmi elégedetlenség jutott el a forrpontjához. Egy egész ország kiáltott: elég volt a megalázottságból, a félelemből és kiszolgáltatottságból, az éjszakai elhurcolásokból és a rögtönítélő népbírósági perekből. Elég a zsarnokságból! Az, ami 1956. október 23-án történt, példaértékű volt az egész világ számára. Büszkeséggel gondolhatunk ma azokra, akikben volt merészség ehhez a kiáltáshoz.

Október 23-a nemzeti ünnep. Egy ország ünnepe. 1956. október 23-a távoli és közeli is egyben. Érintve vagyunk. A nap cselekvő részesei közül sokan itt vannak még közöttünk. Apák, anyák, nagyapák, nagyanyák. Talán ebből is ered, hogy október 23-a ünneplését az előző években tétovaság, egyfajta zavar lengte körül. Mintha nem tudnánk, hogyan ünnepeljünk. Mintha nem mernénk bízni a másikban, gyanúsnak találnánk megrendültségét, mintha képtelenek lennénk a felszabadult, egységes ünneplésre a szabadság és egység ünnepén. Pedig egyszerűbb a dolgunk mint ’56 októberében. Ma már nem kell fegyvert ragadnunk azért, hogy emberibb körülmények között élhessünk. 1956 hősei megtették helyettünk és értünk.

Összeállításunk célja kettős: egyrészt segíteni a nap eseményeinek, hangulatának visszaidézését azok számára, akik megélték 1956. október 23-át, másrészt érzékeltetni a nap fontosságát azokkal, akik nem éltek még akkor. Mindezt abban a reményben, hogy ’56 emléke fokozatosan letisztul, és a hősök és áldozatok az utókor méltó ünneplésében részesülnek” – a vezércikket azonban „A Szerkesztőség” nevében nem írta alá, nem vállalta a teljes nevével senki sem. Ahogy egyébként a Szabadság Krónika című kiadvány egyetlen írását sem jegyzi senki sem szerzőként, kivéve a Tamási Lajostól, Déry Tibortól, Szentkúti Ferenctől, Márai Sándortól, Gazdag Erzsitől vett idézeteket, versrészeteket. Ugyanígy rendes, értékelhető impresszuma sincs a lapnak, amelyből megtudhatnánk, hogy kiket, mely kollégákat kell „A Szerkesztőség” megjelölés alatt értenünk.

A szabadságvágy alakváltozásai

A Szabadság Krónika fejlécében megadott webcím, a www.19562006.hu szerencsére még mindig él. A honlap Aktualitások című rovatát azonban immár tizenegy esztendeje nem frissítették. Talán a hozzáférési jelszóra sem emlékszik már senki… Itt olvashatjuk tehát akár még ma, immár az egykor neves napilap megszűnése után is, a Népszabadság 2006. június 23-i cikkét arról, hogy „A kitartó szabadságvágy ihlető történelmi példa – mondta az amerikai elnök Budapesten”. Az írást nagyjából másfél hetes késéssel, 2006. július 4-i dátummal vette át az ünnepségsorozat internetes felülete. Ebből kiderül, hogy: „A kitartó, türelmes szabadságvágy ihlető történelmi példa a mai küzdelmekben is – méltatta George W. Bush amerikai elnök tegnap Budapesten 1956 jelképes és gyakorlati jelentőségét.

Sólyom László államfő és Gyurcsány Ferenc kormányfő vendégeként, valamint a Citadellánál elmondott beszédeiben az elnök méltatta Magyarországot, úgy tisztelegve 1956 emléke előtt az ötvenedik évfordulón, hogy példát mutathasson vele a terrorizmus elleni, sok kitartást igénylő harchoz. Érezhetően ez volt látogatásának fő célja.

A teljes cikk elérhető itt” – olvashatjuk a honlapon, de az „itt” szócska alatt megadott linkre azonban ma már hiába is kattintanánk: „a keresett oldal nem található!” Hát ez van, kérem tisztelettel, ennyi év után…

Felettébb sajnálatos azonban, hogy 2006-ban az ünnepi események távolról sem alakultak egy ilyen jelentős, fél évszázados jubileumhoz méltóan. Ötven évvel később ismét tüntetéssorozatok rázkódtatták meg az anyaországot, a rendőrség ezúttal gondolkodás, mérlegelés nélkül a tömegbe lőtt (még ha „csak” gumilövedékekkel is…), a fegyveres egyenruhások békés megemlékezőket, a nagygyűlésről hazafelé tartó ünneplőket oszlattak, sőt, volt olyan is, akinek a szemét is kilőtték…

A fejükből, az arcukból, a tarkójukból, a hátukból vérző embereket láthattunk a tévétudósításokban; a Deák téren robogó, a villamossíneken átgázoló és egy óriásplakátot is eltaposó korabeli tankot; lovas osztagot, amely karddal mért súlyos ütéseket bárkire, aki az útjába került. A könnygáz szagát pedig még napokig érezni lehetett Budapest utcáin. Beleszagoltam, megsirattam jómagam is, tehát saját tapasztalatomból mondom… Mindez pedig nemcsak az évforduló jelentőségét torzította el, hanem a most fellapozott kiadványt, a Szabadság Krónikát is jellegtelenné, mérhetetlenné tette.

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. október 5.)

A Szabadság Krónika címoldala

Vjacseszlav Szereda saját kezű ajánlása a kötet nyitó oldalán

Permanens forradalomban

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila írását Permanens forradalomban címmel.

*

Permanens forradalomban

Avagy egy hirtelen összerántott ülés szomorú tanulságai

„A helyzettel való közvetlen megismerkedés során kiderült, hogy mind a szovjet katonai parancsnokság, mind a magyar fegyveres erők parancsnokságának előzetes jelentései némiképp – negatív irányban – túlzónak bizonyultak; a katonákkal folytatott megbeszélés után átmentünk az MDP KV-be, ahol megbeszélést folytattunk Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedűssel, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és az általuk foganatosított intézkedésekről a rendzavarások felszámolása érdekében” – Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) fogalmazott így az 1956. október 24-én Budapestről Moszkvába küldött, közösen jegyzett rejtjeltáviratában. Hozzátették még: „Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket. Moszkvai idő szerint 5 órakor a városban a helyzet ténylegesen a következő:

A felkelők valamennyi tűzfészkét felszámolták, most a legnagyobb, a rádiónál lévő tűzfészek felszámolása folyik, ahol körülbelül négyezer ember gyűlt össze. Kitettették a fehér zászlót ugyan, ám amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, a kapituláció feltételeként Gerő elmozdítását jelölték meg, mely természetesen elutasíttatott. A mi parancsnokságunk azt a feladatot tűzi ki, hogy ezt a tűzfészket ma éjszaka meg kell semmisíteni. Jellemző, hogy itt a magyar munkatársak, de mindenekelőtt az államvédelmi munkatársak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, és itt csupán amiatt szenvedtek vereséget, hogy a hadianyagból kifogytak, és támadta őket egy, az engedelmességet megtagadó, pihent magyar zászlóalj is.” Ennyit tudtak hát Moszkvában az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc második napján, a Budapesten zajló eseményekről. Mikojan és Szuszlov aznap érkezett a magyar fővárosba és 31-éig tartózkodott Budapesten. Aznapi operatív jelentésük, amelyet úgynevezett rejtjeltáviratban küldtek meg a forradalmi események helyszínéről a szovjet birodalom központjába, mintegy három és fél évtizeddel később, 1993-ban jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. A Móra Ferenc Könyvkiadó ugyanis akkor adta ki a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetét a Zenit könyvek sorozatában. Válogatta, az előszót és az utószót írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Fordította Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András. Forradalmi pillanatok, amelyekről a két szovjet vezető magatartása és véleménye szinte mindent elárult. S hatvan esztendő távlatából visszaolvasva soraikat, felettébb sajnálatos módon, azt kell látnunk, hogy hiába telt el időközben ez a bizonyos hatvan esztendő, hiába volt időközben egy rendszerváltoztatás Magyarországon (az egykori Jugoszláviát pedig röviddel a többpártrendszer bevezetése után nyomban szétdúlta egy véres délszláv polgárháború…), hiába omlott össze a szovjet birodalom, s hiába éltünk korábban mi, vajdasági magyarok (no jó, én persze még csak gyerekfejjel…) egy mindettől elhatárolódó titói jugoszláv rendszerben… Hat évtized múltán is azt kell látnunk, hogy ugyanezek a berögződések, ugyanazok a diktatórikus normák működnek a társadalom vezető struktúráiban, mint akkoriban. A „tűzfészkek felszámolása” folyamatosan folyamatban van, mert ez a hatalom célja, és semmi más; s hiába tűzik ki esetenként a fehér zászlót némely ellenállók, kívánságaik, elvárásaik nem találnak meghallgattatásra.

Most nem Mikojan és Szuszlov írja a jelentéseket, nem Moszkva diktál, de a mozgástér nem kevésbé behatárolt.

Pedig – gondoljunk csak bele –, ha a vezető politikai erők csak fele annyi energiát fektetnének a saját munkájukba, s ha ezzel valóban elvégeznék a dolgukat, mint amennyit az ellenvélemények, a kritikák, a máskéntgondolkodók elhallgattatásába fektetnek, hol is tarthatnánk ma már…

Ma már piros betűs nemzeti ünnepként tartjuk számon az ötvenhatos forradalom és szabadságharc kitörését, a leverésére, brutális elfojtására pedig gyásznapként emlékezünk. A forradalmak tehát nem múlnak el észrevétlenül…

Akármennyire szeretné is ezt a szabadságharcok leverése után felálló hatalom. Márpedig hat évtizeddel ezelőtt Vajdaságunk szerepe épp a forradalom szovjet leverése után, a megtorlások és a vérbosszú elől menekülő százezrek befogadása – és későbbi továbbküldése – révén értékelődött fel. Mi képeztük a kapu szerepét nemcsak a nyugati… de a szabad világ felé is! Hatvan évvel később azonban most szinte minden másképp van: a sajtó- és szólásszabadságunkért most nekünk, vajdasági magyaroknak kell kiállnunk. Ugyanolyan nyílt, ámde eltökélt naivitással, ahogyan egykor a szovjet tankokkal, páncélosokkal néztek farkasszemet a pesti srácok. Tisztelet emléküknek! Mert – s idézzük csak ismét Mikojan és Szuszlov rejtjeltáviratának szövegét: „Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak.” Titkosított, és szigorúan bizalmas soraikat persze a történelem már rég cáfolta.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult a Szabad Magyar Szó – tisztelegve ezzel az áldozatok emléke előtt is –, hiszen az elnyomással, elhallgattatással szembeni küzdelemnek nincs alternatívája… A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem másabb elődjénél, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Azzal pedig, hogy az egyensúly helyreállításán ügyködünk, így kerülünk automatikusan, szándékainkon kívül is egy permanens forradalomba. S ez tulajdonképpen nem is a mi megfogalmazásunk vagy a hitvallásunk, még ha vállaljuk is, hanem – mint az alábbi összeállításunkból kiderül – tevékenységünket értékelve mások fogalmazták meg.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján jelent meg az interneten a Szabad Magyar Szó.

Azt már megállapítottuk Visszhang című sorozatunk első részében, hogy a Szabad Magyar Szó indulására – az egy Vajdaság Ma kivételével – a szerb sajtó sokkal élénkebben reagált, mint a magyar – legyen bár határon túli, vagyis esetünkben elsősorban vajdasági, de akár anyaországi is. Így hát például már aznap több, velünk (is…) foglalkozó cikkel jelentkezett a szerb nyelvű – de magyar cikkeket is rendszeresen publikáló – szabadkai Magločistač című portál, amely 2016. október 23-i első, a témával foglalkozó napi tudósításában beszámolt a Szabad Magyar Szó indulásáról.

A tudósításból kiderült, hogy aznap reggel a Magyar Szó című napilap addigi honlapjának helyén megjelent az új független közéleti fórum, amelyet a nyomtatott lap egykori, többségükben nemrég (javarészt a nyáron…) kirúgott munkatársai szerkesztenek. A szerzők közül név szerint említették – a felsorolás sorrendjében – PressburgerCsabát, KókaiPétert, Vígi Zoltánt, Vígi Zsoldos Zsaklinát, Bajtai Kornélt és Purger Tibort. A tudósítás hangsúlyozta, hogy utóbbi „több, mint két évtizeden át” volt a Magyar Szó washingtoni tudósítója, de kitért arra is, hogy a Magyar Szó az elmúlt időszakban eltávolodott az objektív tájékoztatástól, és ehelyett „a valóság kozmetikázásával” foglalkozik.

A Magločistač munkatársai tényszerűen ismertették, hogy a Szabad Magyar Szó alapítóinak célja, hogy ezt korrigálják, ellensúlyozzák, s hogy az új közéleti fórum a sajtó- és véleményszabadságnak kíván teret adni. A tudósítás hangsúlyozta, hogy a Magyarszo.com internetes cím (domain) a kezdetektől fogva Purger Tibor tulajdona volt – és maradt is.

Néhány órával később a Magločistač újabb írással jelentkezett – Urednik potvrdio preuzimanje portala Mađar soa címmel – a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatban. Ebben már idézték Vígi Zoltán szavait, aki – mint írták – „megerősítette a portál átvételét”, és megismételték az addigra már több szerb nyelvű honlapon is megjelent információt, miszerint a Szabad Magyar Szó főszerkesztője közölte, hogy a lapot kezdetben nagyjából tíz újságíró készíti majd, akik közül többen egyelőre nem írják alá teljes nevükkel a cikkeiket, amíg jogilag nem rendeződik a státusuk.

Ugyancsak idézték Purger Tibornak az új független közéleti fórumon megjelent írását, kiemelve, hogy az új közéleti fórum beindítására elsősorban azért szánta el magát, mert a nyomtatott Magyar Szóból a nyáron „brutálisan” rúgtak ki vezető újságírókat és szerkesztőket, illetve minden, a hatalmi pozícióban lévő politikai erők álláspontjától különböző véleményt cenzúráznak. Gyakorlatilag semmi sem jelenhet meg, ami nem a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) álláspontját képviseli. „A sajtó- és szólásszabadság alapvető emberi jog, és ehhez joguk van a kisebbségeknek is – idézték Purger Tibor szavait. – A kritikát el kell fogadni, és egyértelmű álláspontot kell képviselni a gyűlölettel szemben. Meg kell szüntetni a megfélemlítés politikáját.”

A Magločistač cikke kitért arra is, hogy huszonöt esztendei washingtoni tudósítói munka után, az idén áprilisban a nyomtatott Magyar Szó megtagadta/megszakította Purger Tibor írásainak közlését.

14:13 A Második Nyilvánosság nevű Facebook-csoport még aznap koradélután ezzel az egymondatos kommentárral osztotta meg a Szabd Magyar Szó nyitó oldalát: „Forradalom van!”

Így van ez, amikor permanens forradalomban élünk!

S minderre reflektálva idézhetnénk tovább Mikojan és Szuszlov1956-os rejtjeltáviratának további sorait is: „Több mint 450 embert tartóztattak le a rendzavarások szervezői és főkolomposai közül – a főkolomposok felderítése és letartóztatása tovább folyik.” De maradjunk most csak a mánál, illetve a közelmúltnál…

Másnap, 2016. október 24-én a Naplo.org című portál vette át a vezető szerepet a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatos eseményekről való tudósításban. A nyomtatott Magyar Szót gondozó kiadóházban összehívták a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület , vagyis az úgynevezett TJGYT rendkívüli ülését. A Bódis Gábor által szerkesztett honlapnak az erről szóló előzetes információját – a helyenként ismétlődések ellenére is – teljes terjedelmében közöljük:

„Rendkívüli igazgató bizottsági ülés a Magyar Szóban!

Az egyik napirend bizonyosan a vasárnap meghekkelt honlap, de akár káderváltozások is lehetnek.

Az előzmények: Vígi Zoltán főszerkesztésével megjelent vasárnap a Szabad Magyar Szó, méghozzá a magyarszo.com oldalon, ahol mindeddig a véemeszes Magyar Szó, valljuk be, nem túl combos, online kiadása volt. Kiderült, hogy a honlap címe nem is a pártos Magyar Szó tulajdona, hanem Purger Tiboré, aki immár negyed százada tudósította a lapot. Ennek vállalhatatlan szerkesztési politikája miatt Purger bejelentette, hogy szakít a 25 éves hagyománnyal és mostantól a Szabad Magyar Szónak fog tudósítani, jegyzetet küldeni Amerikából. Erről előzetesen értesítette Varjú Márta főszerkesztőt.

Másik előzmény: a Varjú előtti két főszerkesztő, Pressburger Csaba és Kókai Péter közös levélben fejezte ki elégedetlenségét a Magyar Szó pártossága miatt: »Mi, alulírottak, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyeztük, úgy érezzük, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.«

Várjuk a fejleményeket” – írta a Naplo.org.

Úgy tudjuk, nagy volt a fejetlenség és a kapkodás, mert a TJGYT ülését hirtelen „rántották össze”, így a vidéken élő tagokat nem lehetett az eredetileg kitűzött korai, reggeli időpontra leutaztatni Újvidékre. Késett ugyan az ülés, de a szervezők mégis nagyon expeditívek voltak: a szabadkai és zentai „tanácstagok” már úgy érkeztek meg Újvidékre, hogy ott a később kiadott közleményük – vagyis az ő véleményük – előre megírt változata várta/fogadta őket, a legnagyobb meglepetésükre.

A mi legnagyobb meglepetésünkre pedig mindannyian ellenkezés, zokszó nélkül aláírták, vagyis teljes nevükkel és hitelükkel vállalták azt, anélkül, hogy megvizsgálták volna annak tartalmi tévedéseit és szándékos csúsztatásait.

Így történhetett meg, hogy néhány órai késéssel ugyan, de a Magyar Szónak az immár az új címen megjelenő holnapján feltűnt a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület (TJGYT) közleménye.

11:12 A TJGYT közleményét is csonkítatlanul tesszük közzé összefoglalónkban:

„A Magyar Szó Online-t 2016. október 23-án támadás érte, amelynek következtében az oldalról eltávolították a Magyar Szó Kft. által korábban létrehozott tartalmakat.

A Purger Tibor által korábban az USA-ban bejegyzett magyarszo.com oldalra a Magyar Szó által létrehozott tartalmak helyébe a szabadmagyarszo.com tartalma került közvetlen átirányítással.

A Magyar Szó regisztrációjában egyértelműen szerepel, hogy az online megjelenés a Magyar Szó Kft. tulajdona.

A Purger Tibor, Kókai Péter és Vigi Zoltán által jegyzett oldal tehát ezzel a kisstílű hacker-eljárással elrabolta a közvagyont képező Magyar Szó szellemi termékét: a Magyar Szó archívumát, a domain nevet és a @magyarszo.com címre végződő e-maileket.

A Magyar Szó napilap szellemi termékének ilyen alattomos eltulajdonítása miatt a Magyar Szó jogi lépéseket fog tenni.

A támadás célja a Magyar Szó Online felülete olvasóinak a megtévesztése, a Magyar Szó nevének, szellemi termékének, hetven év alatt létrehozott tevékenységének felhasználása a fent említettek és munkatársaik saját politikai és ideológiai meggyőződésük propagálása céljából.

A Magyar Szó TJGYT a jogi lépések megtétele mellett mélyen elítéli a Magyar Szó szellemi terméke és a közvagyon internetes elrablását.

Az éjszaka leple alatt az oldal átirányításával történt olvasói megtévesztést pedig példátlanul sunyi, minden újságíróhoz, értelmiségihez és a szellem embereihez méltatlan, példátlan és alantas cselekedetnek tekinti, aminek semmi köze nincs a függetlenséghez és a közéletiséghez.

Ehhez ugyanis saját weboldalt kellett volna felépíteni, nem pedig a Magyar Szó Online-t meghackelni.”

A Magyar Szó honlapját legfeljebb a nyomtatott újság jelenlegi főszerkesztője, Varjú Márta hekkelte meg – Németh Zoltán és Kabók Erika főszerkesztő-helyettesek hathatós támogatásával, a szerkesztőbizottság tagjainak „harsány bólogatásától kísérve”, vélhetően felsőbb politikai utasításra. Purger Tibor csak meghozott egy döntést a saját tulajdonával kapcsolatban.

A TJGYT közleményének nyilvánvaló csúsztatásait és félreértelmezésit (magyarán: a hazugságait) más helyen már cáfoltuk, egy lapszemlének ez nem feladata. Ezért csak néhány (ki)tételben összegezzük a legfontosabbakat a tisztánlátás érdekében:

● a Magyar Szó Kft. által létrehozott tartalmak a legcsekélyebb mértékben sem sérültek vagy károsodtak, azokat nem bántotta senki, csak a korábbi átirányítás szűnt meg, de más kiterjesztésű honlapcímen továbbra is hiánytalanul elérhetőek;

● a Magyar Szó regisztrációjában NEM szerepel, hogy az online megjelenés a Magyar Szó Kft. tulajdona, és főleg az nem, hogy ez a Magyarszo.com lenne elérhető;

A hivatalos cégkivonat igazolja, hogy a TJGYT közleményében valótlanságokat állítanak az aláírók

Tehát a magyarszo.com domain soha nem is volt a Magyar Szó nevére bejegyezve

 ● semmiféle „kisstílű hacker-eljárás”-t nem alkalmazott senki sem, csupán a tulajdonos döntött úgy, hogy ezentúl másra használja a saját elidegeníthetetlen tulajdonát (a TJGYT közleményének szerzője egyszerűen nincs tisztában a magántulajdon fogalmával!);

● a Magyar Szó valóban közvagyont képezett, amíg arra rá nem telepedett a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és nem vonta kizárólagos irányítása alá, statisztaszerepet adva a pártot mindenben kiszolgáló Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT), ma már azonban legfeljebb pártvagyonnak, esetleg egy-két VMSZ-es vagy MNT-s vezető politikus magántulajdonának, homokozójának tekinthető;

● így hát „a közvagyont képező Magyar Szó szellemi termékét” senki sem rabolta el, a Szabad Magyar Szó nem használta és nem is használja fel semmire a Magyar Szó archívumát, a hetven esztendei megjelenés alatt felhalmozott értékeit, csakis azt „a domain nevet”, amely soha nem is volt a Magyar Szó tulajdona, de átmeneti ideig a valódi tulajdonos jóindulatának és segítőkészségének köszönhetően ingyen használhatta;

● jogi lépések helyett a Magyar Szó Kft.-nek inkább hálásnak kellene lennie Purger Tibornak, hogy évek óta térítésmentesen a szerkesztőség rendelkezésére bocsátotta a saját tulajdonát, aminek a megújításáéért ő minden évben rendszeresen fizetett;

● a közleményben ez olvasható: „A Magyar Szó napilap szellemi termékének ilyen alattomos eltulajdonítása miatt a Magyar Szó jogi lépéseket fog tenni”, s ez a mondat is igazolja, hogy a dokumentum megfogalmazójának fejében fogalmi zavar van. Egy domain név ugyanis nem szellemi termék – ellenben szellemi terméknek minősülnek a domain néven elhelyezett, ott elérhető tartalmak.

A Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület (TJGYT) tagjai: Bencsik István, Erdődi Edvina, Fodor István, Fremond Árpád, Nagy Imre, Újhelyi Lukács (elnök), Urbán Zsuzsanna, Verebélyi Árpád és Végvári Angéla. Ők tehát azok, akik kollektíven jegyzik ezt a csúsztatásoktól, félremagyarázásoktól és nyilvánvaló hazugságoktól hemzsegő közleményt.

S ők azok is, akiket 2016. október 24-én, a TJGYT pánikszerűen összerántott ülésén készen várt az előre megfogalmazott közlemény szövege, de nem vették maguknak a fáradtságot, hogy ellenőrizzék annak tartalmát.

A Naplo.org még aznap ismertette a TJGYT közleményét, amihez kommentárként csak egy nyúlfarknyi mondatot fűzött: „Várjuk a szabadmagyarszósok válaszát. Mert, hogy lesz, afelől semmi kétség.” Majd röviddel ezután, de még mindig 2016. október 24-én részletesen ismertette a magyarországi Népszava című napilap honlapján megjelent összefoglalót a Szabad Magyar Szó indulásáról. Ebből kiderült, hogy az új független közéletifórum impresszuma szerint a portált a szabad vajdasági magyar újságírók szerkesztik, s hogy a domain tulajdonosa, Purger Tibor úgy döntött, hogy megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval. „Vígi Zoltán Valódi kérdésre őszinte választ címmel írt cikkében kifejti, hogy a vajdasági magyar közéleti kommunikáció téves irányt vett, a párbeszéd igénye is hiányzik. Célként pedig kiemeli, hogy »minden témában meg kell nyitnunk azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek előre vihetnek bennünket emberként és közösségként is. Vajdasági magyarokat itthon és a nagyvilágban egyaránt.«”

A nemzeti ünnep után 2016. október 24-én jelent meg először Budapesten a Miniszterelnökség mellé rendelt Nemzetpolitikai Államtitkárságon működő Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztály, valamint a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szerkesztett Napi Nemzetpolitikai Sajtószemle. Ennek hírösszeállításában a Vajdaság Ma hírportálra és a Vajdasági Rádió és Televízióra hivatkozva szűkszavú, tényszerű híradás olvasható a Szabad Magyar Szó megjelenéséről. Ezt csonkítatlanul közöljük:

„Szabad Magyar Szó a napilap internetes oldalán

Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum. Az említett domain tulajdonosa Purger Tibor, aki úgy döntött, hogy megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval és helyette a Szabad Magyar Szónak bocsátja rendelkezésére a tárhelyet.”

Egy nappal később, október 25-én jelent meg a Kisebbségi Sajtófókusz, vagyis a Kárpát-medencei Sajtófókusz – a Civitas Europica Centralis (CEC) – napi sajtófigyelőjének első, az október 23-i nemzeti ünnep utáni száma (szerkeszti: Boér Krisztina). Ez volt az első kiadvány, amely nemcsak a Szabad Magyar Szó indulásáról – és azt övező viharos fejleményekről, reakciókról – számolt be, de hivatkozási alapként több témában is az új független közéleti fórumunkat jelölte meg forrásként.

A sajtófókusz Vajdasági médiaháború címmel azt írta: „Puccs történt a vajdasági magyar sajtóban, vasárnaptól az egyetlen szerbiai országos magyar nyomtatott napilap, a Magyar Szó internetes címén egy új, Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat. Ez egy hosszú hónapok óta tartó magyar média- és kulturális háború végkifejlete, a vajdasági magyar kulturális élet szereplői ugyanis politikai nyomásgyakorlásra, a sajtó és véleményszabadság korlátozására panaszkodnak. Nem a szerb hatalom avatkozott bele a vajdasági magyar kulturális életbe, nem belgrádi intézkedések indították el a hónapok óta dúló magyar médiaháborút és eredményezték a Szabad Magyar Szó megszületését. A kulturális és médiaharc pedig nem véletlenül esik egybe a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szakadásával és a Magyar Mozgalom megjelenésével sem. A Pásztor István vezette VMSZ-t és a kisebbségi támogatásokat is kezelő Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) az utóbbi időben egyre gyakrabban és nyíltabban vádolták azzal, hogy megengedhetetlen módon korlátozzák a sajtó és véleményszabadságot.”

Három anyagunk pedig, amelyet a Kárpát-medencei Sajtófókusz hivatkozási alapként idézett, a következő:

POLITIKAI BESZÉDEK NÉLKÜL

A Magyar Mozgalom vasárnap tartotta meg 56-os megemlékezését

A Magyar Mozgalom küldöttsége az 1956-os forradalom 60-ik évfordulójának napján, október 23-án emlékezett a történelmi eseményre, és annak jugoszláviai/szerbiai vonatkozásaira. Vasárnap délelőtt dr. Korhecz Tamás társelnök, Maglai Jenő vezetőségi tag és Sövény Ferenc, a palicsi helyi szervezet koordinátora helyezték el a kegyelet koszorúit a palicsi befogadótábor helyén emelt emlékműnél (http://szabadmagyarszo.com/).

BEKAMERÁZOTT ÚJSÁGÍRÓK

Kamerákkal figyelik a Magyar Szó újságíróit, szerkesztőit és munkatársait az újság szabadkai, újvidéki és zentai szerkesztőségében. Sőt, nem csupán őket, hanem mindenkit, aki bármilyen oknál fogva betéved ezekbe a szerkesztőségekbe, hisz a kamera „mindent vesz”. Zentán legalább egy figyelmeztető felirat hívja fel erre a szerkesztőségbe belépő figyelmét, Szabadkán azonban még ezt sem tartották fontosnak feltüntetni, ami már valószínűleg az alapvető emberi- és szabadságjogok kérdését is felveti (lásd képeinket!). Az intézkedést körülbelül két hónappal ezelőtt vezették be a Magyar Szó jelenlegi vezetői (http://szabadmagyarszo.com/).

KÖNYVET A KÉZBE!

Megnyílt a Belgrádi Könyvvásár

Az írott szó ünnepe, egy olyan oázis, ahol a szellemi integritást óvják, ahol bizonyosságot nyer, hogy az emberek olvasnak – így jellemezték a kiállítók, az írók, költők a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárt, amely 61. alkalommal vasárnap este nyílt meg a szerb fővárosban. A rendezvény idei díszvendége Irán, összesen 450 kiállítója van, az október 30-ig tartó rendezvénynek pedig hétfőn és kedden családi, csütörtökön iskolanapja van, de közben szakmai fórumok, vitaestek várják az érdeklődőket. Több kerek évforduló is köthető a mostani szervezéshez, így lesz vitafórum Cervantes és Shakespeare születésének 400. évfordulója kapcsán, Petar Kočić százéves évfordulója apropóján. A rendezvényt vasárnap este a Szerb Matica elnöke, prof. dr. Dragan Stanić és az iráni Narges Abjar író, rendező nyitotta meg (http://szabadmagyarszo.com/).

A sorrendben második összeállításunkban feldolgozott publikációkat olvasóink ezúttal is áttekinthetik az eredeti közlések csonkítatlan változatában is:

Végül pedig talán egy kis öncélúságot is megengedhetünk magunknak. Bár az is igaz, hogy ha bárki többet látna ebben, egyáltalán nem biztos, hogy messze jár az igazságtól:

Nagy szerencse, hogy Gloria Gaynor decemberben, karácsony és újév között, Budapesten koncertezik…

UTÓ-MOTTÓ: „Az éjszaka folyamán az a feladat, hogy likvidáljuk a házakba befészkelődött megmaradt csoportokat. Mivel az eseményekben fordulat következett be, elhatároztuk, hogy a járőrözésbe, a bevezetett rendkívüli állapotot megsértő gyanús elemek és személyek letartóztatásába, a fontos objektumok – állomások, utak – védelmébe bátrabban bevonjuk a magyar egységeket is” – írta rejtjeltáviratában Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982), amikor 1956. október 24-én megküldte jelentését Budapestről Moszkvába. Hat évtizeddel később, ma, amikor a vajdasági magyar közéletben önjelölt Mikojanok és Szuszlovok vannak irányító pozíciókban, ők talán levonhatnának legalább annyi tanulságot az időközben jelentős fordulatot vett történelemből, hogy nem célszerű mindig kapásból likvidálni mindazon csoportokat, amelyek merészelnek a vezető politikai struktúrákétól eltérő véleményeket is megfogalmazni.

Gloria Gaynor december 29-én koncertezik Budapesten

(Szabad Magyar Szó, 2016. november 25.)

Ideológiai vákuumban

A budapesti Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Ideológiai vákuumban címmel.

*

Ideológiai vákuumban

„A Honvédelmi Minisztériumban találkoztunk a honvédelmi és az államvédelmi miniszterekkel és a KV tagjainak egy csoportjával – Kováccsal, Vas Zoltánnal és másokkal, akiknek teljes felhatalmazásuk volt a városbeli rendzavarások felszámolására. Ugyanitt tartózkodik a szovjet csapatok kihelyezett törzse, mely szoros kapcsolatban dolgozik a magyarokkal. Figyelmet érdemel, hogy amikor a hadtestparancsnokságról telefonbeszélgetést folytattunk Gerővel, ő a helyzetről feltett kérdésre azt válaszolta, hogy a helyzet egyszerre javul és rosszabbodik, és a szovjet csapatoknak a városba érkezése a lakosok, köztük a munkások hangulatára rossz hatást tesz” – a két, 1956. október 23-án Budapestre küldött szovjet pártvezető, Anasztasz Ivanovics Mikojan és Mihail Andrejevics Szuszlov másnapi, közösen jegyzett jelentéséből való ez a néhány sor. Ők, megbízatásuknak megfelelően, rejtjeltáviratban tájékoztatták Moszkvát, az SZKP KB elnökségét és a külügyminisztériumot az itteni tapasztalataikról, észleléseikről.

Mai szemmel nézve – a november 4-i gyásznapunk, vagyis az emlékezés napja, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverésének emléknapja után – több szempontból is érdemes elgondolkodnunk ezeken a sorokon. Az október 24-én Moszkvába küldött jelentés ugyanis rögzíti Gerő Ernő értékelését, miszerint „a helyzet egyszerre javul és rosszabbodik”, ami egyértelműen bizonytalanságra utal. Akárcsak Mikojanék másik meglátása is ugyanebben a rejtjeltáviratban, néhány bekezdéssel később: „Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket.”

Moszkvában talán épp fordítva történt, ott a saját erőiket becsülték túl, és véresen eltiporták a forradalmat, 1956 utolsó hónapjaiban a tüntető tömegbe vezényelt sortüzek már nyilvánvalóvá és félreérthetetlenné tették, hogy a frissen megalakult Kádár-kormány nem bánik majd kesztyűs kézzel a szabadságharc résztvevőivel.

A magyar baloldal hatvan évvel a forradalom leverése után, különös ügyességgel, egyfajta ideológiai vákuumba lavírozta bele magát – mondjuk, nagyjából Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése óta keményen dolgoztak is ezen – ötvenhattal kapcsoltban; egyszerűen nem tudja feldolgozni a témát, képtelen elrugaszkodni, elvonatkoztatni a pártszínezettől, a rendszerváltásig sulykolt szólamoktól, frázisoktól, szépen bizonyítja ezt Havas Szófia, az MSZP egészségpolitikusának nyilatkozata is. Mint megírtuk, ő még most is „horthysta provokációnak” minősítette a forradalmat, amelyet – szerinte! – a nyugati titkosszolgálatok robbantottak ki, s mint az orosz köztévének elmondta, az egész csak egy CIA-s akció volt. Másfelől azonban további kérdéseket vet fel, hogy szinte ugyanabban a mondatában Havas azt is hozzátette még, hogy ötvenhat a volt nácik által szervezett fasiszta-ellenforradalmi puccs volt. Nos, ha a kettőt együtt nézzük, akkor lesz csak igazán teljes az eszmei-ideológiai katyvasz, a zűrzavar. Mert, ha egymás mellé tesszük a két állítást, abból az derül ki, hogy a CIA volt nácik fasiszta gyülekezete lenne. Ez pedig erős túlzás még Havas Szófiától is, aki gyakorlatilag lenácizta ezzel az Amerikai Egyesült Államok egyik legfontosabb szövetségi hírszerző szervezetét, a Központi Hírszerző Ügynökséget (eredeti nevén: Central Intelligence Agency). Mi ez, ha nem ideológiai vákuum?

Nem lehet azonban egy ilyen eszmei-ideológiai káoszban tisztán látni, ha egy ellenzéki politikai erőnek nincs más célja, mint, hogy mindent befeketítsen. Mindent negatívan értelmezzen. Vagyis ötvenhatról, a forradalomról és a szabadságharcról, azokról az emberekről, akiket ma már hősökként ünnepel az ország és a nemzet, igyekeznek minden olyan jelzőt hadba állítani, amelyet ők a megbélyegzés eszközének tartanak. Ötvenhat rossz, Horthy rossz, a CIA rossz, a nácik rosszak… Minden belefér hát egy skatulyába, mossunk szépen össze mindent, akármekkora marhaságok sülnek majd ki belőle.

A magyar baloldal ötvenhattal kapcsolatban még ma is, 2016-ban, a 21. században is egyfajta defenzív magatartást tanúsít, s talán ezért sem tud kilépni a frázisok, a megbélyegzések, az ellenséggyártás világából. S jól „megágyaznak” ezzel az ideológiai vákuumnak, szépen éltetik tovább azt a bizonytalanságot, amelyet már Mikojan és Szuszlov is számon kért a forradalom első napjaiban a magyar pártvezetőkön. Nyilvánvaló azonban, hogy a két, Moszkvából Budapestre küldött szovjet politikus is – habár ellenérdekelt volt a forradalmunkban – sokkal pontosabban és tisztábban mérte fel a helyzetet, mint hatvan évvel később Havas Szófia és társai.

(Magyar Hírlap, 2016. november 8.)

Egy rezsim önigazolása

Budapesten a Magyar Hírlap című napilap hétvégi melléklete közli Szabó Palócz Attila tárcáját Egy rezsim önigazolása címmel a Képírás című sorozatban.

*

Egy rezsim önigazolása

Még a budapesti időjárás sem látta szívesen a szovjet pártvezetés ideküldött tagjait, de az orosz katonák nem ezért válaszoltak össztűzzel a forradalmárok minden akciójára

„Némi késéssel érkeztünk meg – a meteorológiai viszonyok nem tették lehetővé, hogy a Budapest környéki repülőtéren szálljunk le, csak 90 kilométerrel északabbra. Tájékozódás céljából a hadtestparancsnokságra hajtattunk, majd onnan páncélozott járműveken Szerov és Malinyin elvtársakkal indultunk a városba, ahová tankok kíséretében érkeztünk meg, mivel Budapesten ebben az időben lövöldözés volt, mely mindkét oldalon áldozatokat követelt – szovjet katonák és tisztek közül is” – így jelentett Budapestről Moszkvának a két ideküldött pártvezető, Anasztasz Ivanovics Mikojan és Mihail Andrejevics Szuszlov, s mindkettő október 24. és 31. között tartózkodott a magyar fővárosban. Utazásukról az indulást megelőző este, október 23-án, éjszakába nyúló ülésen határoztak a szovjet birodalom központjában. Habár az ülés hivatalos jegyzőkönyvében nem szerepelt ilyen napirendi pont, természetesen hosszan vitatkoztak már akkor is a magyarországi helyzetről. Azonban a legfelsőbb szovjet pártvezetés információi sem voltak teljesen pontosak, megbízhatók, Georgij Konsztantyinovics Zsukov ugyanis élőszóban arról tájékoztatta a grémiumot: „Százezres tüntetés Budapesten. Felgyújtották a Rádiót. Debrecenben elfoglalták a megyei pártbizottság és a BM megyei főosztálya épületét.”

Vjacseszlav Szereda, az ülések jegyzőkönyveinek kutatója hívta fel a figyelmet arra, hogy az SZKP KB Elnöksége moszkvai idő szerint nagyjából huszonhárom óra tájban ülésezhetett, vagyis egy olyan időpontban, amikor a rádió épülete nem égett, a szovjet informátorok tehát nagy valószínűséggel a felgyújtott járművek és a gránátok füstjét vélhették tűzvésznek. A helyszínről érkezett „ruszki” beszámoló az október 23-i budapesti eseményekről egyébként nem került elő, Zsukov tehát – s ebben elfogadhatjuk Vjacseszlav Szereda feltételezését – a szovjet hadsereg információs forrásai alapján tájékoztathatta (félre!) az elnökséget. Nyikita Szergejevics Hruscsov mondta ki – s hozta meg – végül is a döntést, hogy Mikojan és Szuszlov azonnal repüljön Budapestre, de arra persze még ő sem számíthatott, hogy itt még az időjárás sem látja majd őket szívesen.

„Budán a nép kisebb csoportokban, nyugodtan figyelte menetoszlopunk előrehaladását – némelyek aggódva, mások mosolyogva fogadtak. A városhoz vezető utak és maga a város is tele volt szovjet tankokkal és más technikával. Az utcákon a szovjet katonákkal együtt magyar őrjáratok is voltak. Amíg Budán nyugalom volt, addig Pesten, a hídtól a Honvédelmi Minisztériumhoz és tovább, a KV épületéhez vezető úton végig folyamatos lövöldözés zajlott a provokátorok kisebb csoportjai, valamint egyes személyek és a mi géppisztolyosaink és géppuskásaink között. A mieink lőttek többet, az egyes lövésekre össztűzzel válaszoltak” – írták másnapi jelentésükben a Moszkvában maradt, éberen figyelő elvtársaikat tájékoztatva.

A magyar szabadságharc és annak novemberi vérbefojtása pillanatokon belül címlapokra került a nyugati és a tengerentúli sajtóban is, nem véletlenül figyelt fel hazánkra ezekben a napokban éppen Elvis Presley, akinek akkori helytállására emlékezve ma már tér viseli a nevét Budapesten. Figyelt azonban a külföldi lapokra az államgépezet is, amely a forradalom leverése után összegyűjtött minden elérhető kiadványt, mert bizonyítékként akarta felhasználni önigazolására. Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben – ezzel a címmel jelent meg a kiadás évszámának megjelölése nélkül a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatala gondozásában egy négykötetes kiadvány, amely a maga módján összegezte is a külföldről begyűjtött publikációk – köztük bizonyító erejűként feltüntetett fényképfelvételek – tartalmát.

„Spanyolország csapataival részt fog venni a magyar terület nemzetközi katonai ellenőrzésében” – idézték a spanyol Arribából, a „Franco napilapja”-ként megjelölt újságból. Sok-sok fotót gyűjtöttek össze a Life magazin tematikus különszámából, a Deutsche Woche, az Epoca, a bécsi Bild Telegraf példányaiból. Ezek közt tették közzé a négyrészes kiadvány második kötetében a svájci Sie und er című, illusztrált magazin felvételét is, amely a felkelők főhadiszállásán készült Budapesten, s a lap november 8-i számában látott napvilágot. Nemsokára lesz tehát pontosan hat évtizede, hogy ezt a fotót kinyomtatták az újságban, s habár a svájci szerkesztők igyekeztek védeni a magyar forradalmárokat, szemüket, arcukat kitakarták, mindez kevés volt ahhoz, hogy a karhatalmisták itthon később ne tudják azonosítani őket. Az 1956-os októberi hősies helytállásukért a szabadságharcosokat hamarosan elérte a megtorlás, küzdelmüket megbecstelenítették és nyilvánosan gyalázták, de a rezsim önigazolásához mindez kevésnek bizonyult!

(Magyar Hírlap, 2016. október 29.)