Laudáció Márti néni tiszteletére

A Második Nyilvánosság közli Stephen Bozhen, vagyis Bózsó István írását Varjú Márta újbóli megválasztása alkalmából a Magyar Szó élére.

*

Laudáció Márti néni tiszteletére

Vajdaság nem az a hely, ahol meglepetésszerű, pozitív változások borzolnák a hétköznapi apátiába süllyedt, békés polgárok idegeit. Itt ami szar, az még jó sokáig szar is marad, esetleg csak még szarabb lesz idővel.

E “szabály” alól természetesen a közpénzből fenntartott pártszennylapunk… oppardon, “közszolgálati, független” napilapunk, a Magyar Szó sem képez kivételt, amelynek szerkesztősége élén immár kilenc éve regnál az őt etető kézbe soha bele nem harapó, megbízhatóan akaratgyenge és szervilis Varjú Márta (azaz Márti néni; egyszer egy magánbeszélgetésben Mártaként hivatkoztam rá, mire a beszélgetőpartnerem rámszólt, hogy anyám lehetne, úgyhogy mutassak tiszteletet, nekem ő nem Márta, hanem Márti néni – azóta is ehhez tartom magam), aki a napilap Pressburger Csaba neve által fémjelzett, nyúlfarknyi, ám annál markánsabban polgári, kritikus és mérlegelő hangvételű korszakát (már amennyire ez kibontakozhatott a rövidre szabott idő alatt, és a nagyszámú, kommunizmusból megörökölt, ún. “nélkülözhetetlen”, azaz tehetségtelen, semmirekellő, ámde munkajogilag bebetonozott kolléga “segítségével”, akik azóta is boldogan muzsikálnak – azaz teszik a semmit – a VMSZ szolgálatában) volt hivatott a vajdasági magyar kollektív tudatból nyom nélkül kitörölni – a szavazóbázis töretlen elhivatottságát (és elöregedését, wahaha!) látva nyugodtan kimondhatjuk: teljes sikerrel.

Lehetne most itt retorikai tűzijátékok durrogtatásával dehumanizálni szegény Márti nénit, meg azon poénkodni, hogy a VMSZ a járt szamarat a járatlan lóért el nem hagyja, de egyrészt nem kívánok bayeri mélységekbe (vagy hogy közelebbi szarember példájával éljek: a jereváni rádió véresszájú törpepincsijeként Orbánnak csaholó, pósai mélységekbe süllyedni), másrészt teljesen szem elől tévesztenénk a jelenség lényegét, ha Márti néni személyére fókuszálnánk, nem pedig (kamu)tevékenysége kontextusára.

Márti néni összes nyilvános megszólalása a magyar “ékesszólás” ünnepe: az összefüggéstelen, minden józan logikát és való világgal való kapcsolatot nélkülöző mondatai nem pusztán önmagáról állítanak ki bizonyítványt, hanem az őt újra és újra megválasztó testületről is. Elég nyilvánvaló mindenki számára, aki a világ dolgait képes a sorosozás, a migránsozás és a brüsszelezés kereteinél kissé tágabb összefüggéseiben vizsgálni (egyébként ez meglepően kevés embert jelent valójában), hogy a Magyar Szót kilenc éve nem Márti néni főszerkeszti. Ehhez ő csupán a nevét adja, de valódi beleszólása, döntési joga abszolúte nincs. A báb reászabott szerepében jól is érzi magát, sőt, ő tényleg azt hiszi, hogy főszerkeszt (csak épp sosincs mit csinálnia – talán még azt is elhiszi, hogy ezen a poszton az embernek csupán ennyi, azaz semennyi a dolga), de valószínűleg azzal sincs tisztában, hogy az intellektuális képességei a cipőfűző bekötéséig terjednek, és egy normális világban, ahol a hatalmi politikumot nem a legromlottabb, legbetegebb aljanép alkotja (és ahol a szavazó többség nem annyira rövidlátó, hogy egy ilyen söpredéket folyamatosan hatalmon tartson), ő még a felmosóvödör fölötti rendelkezés jogát sem kapná meg a Magyar Szó székházában, nem hogy rovatvezetőnek és szerkesztőbizottsági tagnak nevezgessen ki egy olyan, többszörösen durva plagizáláson kapott (persze nem a maszós kollégák által lebuktatott), teológiai tanulmányaiba már jóval korábban belebukott (a “ne lopj!” parancsolatot nem vette be a gyomra) “újságírót”, aki az ilyen gerinctelen kamumunkahelyek létezése nélkül simán éhen halna.

Mint ilyen (mai kifejezéssel élve) “chiptuning-mentes” személy a lehető legautentikusabb programot vetette papírra a pályázatában: továbbra sem fog csinálni semmit, illetve továbbra sem fog semmit másként csinálni, mint ahogy eddig nem csinálta (shorturl.at/wyQVW). Lássuk be: ez a program annyira ütős, hogy akkor is nyert volna, ha rajta kívül lett volna más jelentkező is erre a posztra. De nem volt. Mondjuk nem is volt a pályázattal telekürtölve a sajtó, az igaz.

Így állunk tehát 2020-ban Vajdaságban, ahol nem mellesleg az a Kabók Erika kapott Pro Urbe-díjat Szabadkán a sorozatos, migránsozós uszításért, akit pont emiatt vágták ki a Vajdasági Újságírók Független Egyesületéből (lévén, hogy az újságírói kódexet keresztben-hosszában hágta át), de úgy, hogy a lába nem érte a földet. 

Végülis kettejükben (a megjelenésükön kívül) abszolút van valami közös: mindketten csak hiszik magukat valaminek: egyik főszerkesztőnek, a másik meg újságírónak.

Hölgyeim, mindkettejüknek szívből gratulálok, a megtartott poszthoz és a díjhoz egyaránt! Önök pontosan azok, akiket a földbedugott fejű, vajdasági magyarság jelenleg érdemel. Teljes az egyensúly az univerzumban.

(Második Nyilvánosság, 2020. szeptember 12.)

Megjelent az Előretolt Helyőrség első vajdasági száma... (3.)

Orcsik Roland facebookos bejegyzése alatt folyamatosan érkeznek az újabbnál újabb hozzászólások.

*

Szerbhorváth György: láthatólag Szögi se érti a problematikát... de azt se érti, hogy amikor a kanizsai írótáborban azt a kérdést tette fel, hogy "van-e a nőknek humorérzékük?", az miért problematikus (nem csak politikailag inkorrekt, azt leszarom – hanem buta, nevetséges, és olyasmi, ami a tökéletes dilettantizmus iskolapéldája...) a totális kontraszelekció folyik, erre jön egy lapáttal az EH a pénzével...

          Szögi Csaba: Túl óvatosan adagoltam volna az iróniát és a provokációt ebben a kérdésben, hogy nem érted? ;) De örülök, hogy elemzed a regényemet, nagyon megtisztelő! :D ...jaj már, gyerekek, tényleg nem lehet elvonatkoztatni a politikától, pénzektől meg fiszem-faszomoktól? Soha? Semmilyen esetben? Az én szememben szánalmas mindegyik "tábor" – és ezt sosem rejtettem véka alá. Engem az alkotások érdekelnek (jelen esetben Celler Kiss és Törteli versei, őket én kértem fel közlésre), ennyi. Ha nem így lenne, talán már megtollasodtam volna. De azt leszarom. :D

          Roland Orcsik: Sajnos, ez nem ilyen egyszerű, ahogyan a milosevicsi korszakban sem volt egyszerűen csak iridalomról szó, ezt pontosam tudod te is. Javaslom, csináljunk egy nyilvános kerekasztalt erről...

          Szögi Csaba: Hajrá!

          Szerbhorváth György: nem, Csaba, ennyire nem lehet elvonatkoztatni... akik téged most fizetnek, azok régóta támadják a média szabadságát, a tudományos kutatást, a CEU-t meg a többi egyetemet... ezek nem különválasztható dolgok... az, hogy neked szánalmas mindegyik tábor, szintúgy arról tanúskodik, hogy politika, kultúra, irodalom stb. viszonylatában itt és most pl. te (és mások) hogyan gondolkodnak...

          Roland Orcsik: Szögi Csaba: ha valakit ennyire nem érdekelnek a szekértáborok, akkor miért csatlakozik szerkesztőként egy olyanhoz, amely nyíltan kizárja azt, amelyet az ellenfelének tart? Hogy lehet úgy nem csatlakozni valamihez, hogy a része vagy? A szerkesztőknek semmi köze Szentmártoni János első számban megjelent kultúrpolitikai programbeszédéhez? Mi a véleményed róla?

          Szögi Csaba: ...akkor ennyit az "élőben megbeszélésről"? Most már nem baj, ha elmérgesedik a vita? Esetleg nem tudtál aludni az éjjel, barátom? Elárulom, én igazán jót aludtam. :)

No jó, a következőket még leírom, de utána tényleg nem akarok tovább "mérgeskedni", és az orvosom sem tanácsolja.

Talán már az is megnyugtat egy kicsit, hogy ideiglenesen vállaltam a posztot, amíg meg nem tapasztalom, tisztességesen folynak-e a dolgok. Közben persze számítottam az első szám utáni támadásokra, és vállalom is ezeket. Hogy miért? Mert a vezetőség azzal "csalt lépre", hogy fiatal tehetségeket juttathatunk publikálási lehetőséghez, és - kövezzetek meg érte - még honort is kapnak majd a munkáikért.

Szerződést egyébként még nem láttam, arra is kíváncsi leszek. De az első szám már megjelent - ami a lektori, korrektori, tördelői munkát illetően igencsak hagy némi kívánnivalót maga után. A megjelent írásokkal kapcsolatban vegyesek az érzelmeim (azt viszont elképesztőnek tartom, hogy Sáfrány munkáját itt többen leszólták), a versek természetesen kiválóak 😎 , no de ez már "de gustibus"... A szerzők névsora viszont megnyugtató volt számomra. Szerintem elég tarka, ami a beállítódottságot, világnézetet illeti. Lehet véleményem, ugyanakkor tiszteletben tarthatom a másikét.

Ami Szentmártoni vezércikkét illeti: Noha én is csak a megjelenés után olvastam, nem látom benne az "ellenfelek" kizárását. Kinek milyen az olvasata. Ha pedig a rosszat keresed az emberekben és a dolgokban, többnyire meg is fogod találni. Ugyanakkor azt is megteheted, hogy csak teszed a dolgodat legjobb tudásod és meggyőződésed szerint, és nem folyton az "ellenséget" keresed mindenütt. Ha egy szép napon végre mindenki ezt tenné, talán a fránya politika által generált "oszd meg és uralkodj" átka is felszívódna. (Persze, lóg az ujjam a bilibe.) Úgy érzem, az én dolgom az, hogy írjak (elsősorban szépirodalmat), és hogy fiatal tehetségeket kutassak fel. Ezekkel a "fegyverekkel" harcolok a hamis földi hatalom ellen, egy szebb világ eljövetelének reményében. A politikai csatározásokat pedig azokra hagyom, akik értenek(?) hozzá.

Röviden: Ha bármilyen kizárást tapasztalok, ami nem az adott írás minőségével kapcsolatos, akkor természetesen azonnal kiszállok. "Szekértáborokhoz" pedig - abszolút kitágítva ezek fogalmát - soha nem tartoztam, és soha nem is fogok, ezt még egyszer hangsúlyozom. Te Petőfit idézted, hadd idézzem én most Hamvast: „Minden immoralitás (démonizmus) alapja, hogy bázisa nem az egész. Minden emberi életterv immorális, amely saját élettervéből akár egyetlen más embert is kizár (Én marad). Minden közösség immorális, amely önmagából bárkit bármiért kizár. Ezért nép, osztály, vallás stb. immorális közösség." Ebben mélyen hiszek.

          Roland Orcsik: Szögi Csaba egész jól aludtam, kösz az érdeklődést. Sok szerencsét a fidesznyik csapatban. Élőben is beszélhetünk, de itt is, ha képes vagy uralkodni az indulataidon...

          Roland Orcsik: De az ideológiai maszlag helyett miért nem vállalod inkább, mint Frank Zappa, hogy te csak a pénz miatt vagy a buliban? Vagy ez kirugással járna?

          Szerbhorváth György: sajnos egyre több az ilyen helyzet... én is voltam már ilyenben.. de akkor se hadováljon az ember, legalább privátban írja meg a haverjának, hogy hát szar az anyagi helyzet, el kell vállalni stb. ilyen értelemben meg én is meg Orcsik is, a NER-nek dolgozunk, mert közalkalmazottak vagyunk... csak hát ez nem így van... az orvos is az, a tanár is, a rendőr is... de senki sem áll ki, hogy független vagyok totál, amúgy meg nincs is véleményem stb. stb.

          Roland Orcsik: Csabi, a lényeg, nem utállak, épp ellenkezőleg, ezért is fájna, ha benyelne valami, ami tőled távol áll. Majd beszéljünk élőben.

          Szögi Csaba: Rendben, Roli! A "benyeléstől" pedig cseppet se félj! :)

Szerbhorváth György: annak örülök, hogy Szögi válaszol legalább... annak nem, hogy szerinte itt mi mérgelődünk - ez is klasszikus vád, hogy mi itt valami görcsös lelkülettel bírunk, esz bennünket a méreg. nem, ez a kritika, ez a közbeszéd... ahol érvelni kéne... pl. Sáfrány iránti hódolat, hogy azt sem érti, miért kritizálom - hát azért, mert ostobaság, amit a Hegel-Sztálin vonalról állít, egy tudományos lapba be nem fér egy ilyen állítás... meg hogy nem tagja egy tábornak se... hát a Magyar Szó szerkesztősége hogy áll, hol áll? értem én, hogy kell a munkahely, meg kuss van, de emlékezzünk már vissza, hogyan rúgták ki Pressburgert (és igen, Korhecz és Zsoldos Feri vezényletével, ne feledjük, mert akkor ők is ama táborban voltak), és aztán hogyan kényszerítettek újságírókat a távozásra, vagy aláztak meg (emlékszel, Szögi?) ... azt meg idejétmúlt dolognak tartom, hogy az írónak dolga van, feladata - hogy Szögi csak majd ír szépeket, meg felfedezi a tehetségeket... aha, ahhoz érteni is kéne, pl. és nem ilyen pénzzel-erővel megkonstruált fórumokon írni meg szerkeszteni... és Szögi meg a vajdmagy csapat nagyon nem akar arról tudomást venni, hogy annak a tábornak a része, amely a Magyar Időkben nyír ki embereket, listáz, rugdossa Esterházyt meg Adyt, új értékrendszert állít fel, arról hadovál, hogy a magyar és ki a hazaáruló... ha nem tudnak erről, az meg a tájékozatlanságukat bizonyítja, de akkor meg ne jöjjünk a morállal... és Hamvas idézünk, mint valami tótumfaktumot? ez maradt Zentán? rémlik, hogy Nietzsche meg azt mondta, hogy a morál meg a gyengék, az ostobák menedéke, avagy a keresztényeké... és akkor most egy-egy? na ne....

          Szögi Csaba: Pff..., hát igen, mindig arról voltam híres, hogy kussoltam. :D Meg a nagy lóvéra utaztam. 😅 "Na ne" - ezzel egyetértek. Áh, elmondtam, amit gondolok - de folytassátok nyugodtan nélkülem. :)

Permanens forradalomban (2.)

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila sajtótörténeti sorozatának folytatását.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK
Permanens forradalomban (2.)
Egy évvel ezelőtt indult a Szabad Magyar Szó

Egy évvel ezelőtt, 2016. október 23-án, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján jelent meg a világhálón a Szabad Magyar Szó című független vajdasági magyar közéleti portál. Való igaz, az elmúlt egy esztendőben sokan úgy tekintettek erre, mint egyfajta „ellenforradalmi” csínyre, s igyekeztek marginalizálni az internetes lapot, vagy éppenséggel tudomást sem vettek róla. Sőt, olyanok is voltak, akik a létezését is megkérdőjelezték. Talán éppen ezért is fontos, hogy lássuk, mit látnak benne mások, úgymond kívülről nézve.

Mindazok, akik korábban, még a Szabad Magyar Szó indulása előtt (de természetesen azóta is…) hozzájárultak a vajdasági magyar közéletben ahhoz, hogy kialakuljanak a jelenlegi állapotok – vagyis, hogy eltűnjön a szólásszabadság, egyeduralkodóvá váljon az egyszólamúság, felülről diktált tézisek közé biggyesszenek kérdéseket az újságírók, s munkájuk a mikrofonállvány szerepkörében teljesedjék ki, ellentmondást nem tűrő „vezérek” irányítsanak mindent –, nos igen, ők voltak a leghangosabbak a független közéleti fórum elleni támadásokban az elmúlt egy esztendőben. Amikor kell, természetesen vitatkozunk és érvelünk, de meggyőzésükre – akárcsak az olvasó meggyőzésére is – elsősorban munkánk minőségét és magatartásunk következetességét, egyszersmind a kettő összességéből adódó szakmai elkötelezettségünket tudjuk felkínálni, azok szellemében is, akik emléke előtt kegyelettel fejet hajtunk az októberi megemlékezéseken, s akiket gyakorlatilag már azzal is példaképül választottunk (talán nem is csak…) magunknak, hogy a Szabad Magyar Szó indulását épp az évfordulóra időzítettük.
Ha pedig szemelvényeket keresünk arra vonatkozóan, hogy ki és hogyan reagált fórumunk indulására, vagyis, hogy milyen megnyilvánulások övezték a Szabad Magyar Szó megjelenését az első napokban, az első pillanatban, akkor úgy foglalhatjuk össze a tapasztalatokat, hogy: Kaptunk hideget, de meleget is egyaránt…

Elsők az egyenlők között

Október 23-a tavaly vasárnapra esett. A vajdasági magyar sajtóban elsőként – reggel fél kilenc után három perccel – a Vajdaság Ma hírportál reagált a Szabad Magyar Szó megjelenésére. Basity Gréta azt írta: „Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum.”
A cikk korrekt módon összegezte, mintegy kivonatoltan ismertette a portál nyitó napjának anyagait és azok tartalmát, felsorolta a szerzőket és közölte az alapítók elképzeléseit, indokait a cselekvésre. Külön említette Purger Tibor Miért – és miért nem című írását, Vígi Zoltán Valódi kérdésre őszinte választ című vezércikkét, valamint Kókai Péter és Pressburger Csaba közösen jegyzett, Ahol a hír szent és a vélemény szabad című szövegét. „Akik a Facebookon megosztott magyarszós szövegekre kattintanak, őket a következő üzenet fogadja: »A keresett tartalom ezen a címen sajnos már nem érhető el. Ismerje meg és kövesse a Szabad Magyar Szót itt, ezen a honlapon«” – írta a Vajdaság Ma.
A szerb nyelvű N1 televízió, amely az amerikai CNN-nek a volt Jugoszlávia térségében működtetett hálózatához tartozik, honlapján fél tizenkettő után négy perccel közölte a Beta hírügynökségnek a Szabad Magyar Szó indulásáról kiadott jelentését. Összeállításukban idézték Vígi Zoltán alapító főszerkesztő nyilatkozatát, miszerint az új lapot kezdetben nagyjából tíz újságíró készíti, akik közül néhányan egyelőre nem írják alá teljes névvel a cikkeiket, amíg jogilag nem rendeződik a helyzetük.

Egy hírügynökségi jelentés alakváltozásai

Az N1 televízió honlapjának cikkében emlékeztettek arra is, hogy tavaly nyáron a Magyar Szó akkori szerkesztőségének egy része tüntetésen tiltakozott az ellen, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) túl nagy befolyást szerzett a lapban. Az újságírók – akárcsak a szakmai nyilvánosság – már akkor figyelmeztettek arra, hogy a Magyar Szóra hatalmas politikai nyomás nehezedik, mert a legerősebb vajdasági magyar párt rátelepedett az újságra és kizárólagos cenzúrát gyakorol – írták a jelentésben.
A GradSubotica című, magánkézben lévő szabadkai helyi hírportál szinte ugyanezzel a szöveggel és azonos tartalommal tette közzé a Beta hírügynökség jelentését. Az egyetlen különbség csak annyi volt, hogy ők más illusztrációt használtak a cikkükhöz.
Az Autonomija című politikai hírportál pedig nemcsak ismertette a Beta hírügynökség jelentését, de arra építve alaposan fel is dolgozta a témát. Egyebek mellett idézte az igazgatóbizottság („upravni odbor”) közleményét, amely jogi lépéseket helyezett kilátásba a domain visszaszerzése érekében. A testület álláspontja szerint ugyanis a Szabad Magyar Szó alapítói „eltulajdonították” a Magyar Szó szellemi tulajdonát, és – mint fogalmaztak – már a cégnyilvántartásban is úgy regisztrálták, hogy a Magyarszo.com internetes cím a nyomtatott lap kiadójának tulajdona. A Magyar Szó Lapkiadó Kft. igazgatóbizottságának ezek az állításai nem felelnek meg a valóságnak.

A sajtószabadság megilleti a nemzeti kisebbségeket is

Az Autonomija terjedelmes cikke idézte az igazgatóbizottsági közleményt, amelyben azt állították, hogy a Szabad Magyar Szó alapítóinak célja az volt, hogy zavart keltsenek az olvasókban, annak érdekében, hogy a saját politikai és ideológiai meggyőződésüket terjesszék, propagálják, népszerűsítsék. Kitértek arra is, hogy a testület véleménye szerint az, ami történt, példátlan lépés, és az újságírókhoz, értelmiségiekhez, a szellem embereihez méltatlan viselkedés. Mint írták, a Szabad Magyar Szó alapítóinak inkább egy saját honlapot kellett volna létrehozniuk, és azt felépíteniük, ahelyett, hogy eltulajdonítsák mások szellemi termékeit.
Az Autonomija cikke kitért arra is, hogy a Magyarszo.com soha nem is volt a Magyar Szó tulajdona – a cégregiszter tehát ilyesmit soha nem is tartalmazhatott –, s idézte Vígi Zoltán szavait, amelyek szerint a Szabad Magyar Szó tulajdonképpen a nyomtatott napilap vezető újságíróinak korábbi menesztése, kirúgása miatt jött létre. A lapvezetés által gyakorolt brutális politikai cenzúra a nyomtatott újságból kigyomlált minden olyan véleményt, amely nem egyezik az uralkodó politikai struktúrák álláspontjával, bírálatnak a lap hasábjain helye nincs, semmiféle más meggyőződésnek egyáltalán nem ad sem teret, sem publicitást.
A cikk ugyancsak idézte Purger Tibor, a Szabad Magyar Szó alapítójának szavait, amelyek szerint a sajtószabadság alapvető emberi jog, ami megilleti a nemzeti kisebbségeket is. A társadalomban senkinek sincs joga arra, hogy elnémítsa, elhallgattassa a más véleményeket, illetve azok képviselőit. A kisebbségi sajtót is megilleti a pluralizmus, és nem csak a felülről irányított egyszólamúság – idézték Purgertől. Történt mindez egy évvel ezelőtt.
A történet pedig azóta is töretlenül folytatódik tovább…
A Szabadmagyarszo.com internetes címen bárki élő egyenesben követheti!

Az érdeklődés középpontjába kerültünk
„● Korábban otthon, Vajdaságban színésznőként az Újvidéki Színház társulatának tagja volt, majd Magyarországon költőként az Élet ÉS Irodalom versszerkesztőjeként dolgozott. A kilencvenes évek első felében úgy határozta meg a helyzetét egy interjúban, hogy „eddig a színésznő tartotta el a költőnőt, most a költőnő tartja el a színésznőt”. Hogyan alakult ezeknek a kettősségeknek a története a későbbiekben?
– Azóta nagyon nagyot változott a helyzet. A költőnő ma már nem tarthatja el azt a másik személyt, aki vagyok. Érdekes módon most a képzőművészet került a nemzetközi érdeklődés fókuszába, amire én korábban nem is gondoltam volna. Igaz, a performance mindig fókuszban volt, s nem azt mondom, hogy eltartott volna, de bizonyos mértékben mindig fedezte az utazásaim költségeit. Így mégiscsak láthattam valamennyit a világból, mert költőnőként, színésznőként azért nem bírtam volna utazgatni sehová. Hiszen a színésznői fizetésem csak a legalapvetőbb egzisztenciális költségeim fedezésére volt elég, vagy arra sem. De a különböző meghívások, a hangköltészeti, vizuális költészeti fellépések, a performance-fesztiválokon való szereplések révén egy kicsit mégis utazhattam. És ezeknek, az akkoriban még csak mellékesnek tekintett tevékenységeimnek köszönhetően az érdeklődés középpontjába kerültek a vizuális munkáim, a kollázsaim, hangköltészetem. De nemcsak az enyém, hanem a hatvanas-hetvenes években a közép-kelet-európai térségben alkotó művészek munkái is. A volt jugoszláv, a magyar, a csehszlovák, a lengyel alkotók a világ művészettörténészeinek az érdeklődése középpontjába kerültek. Vagyis kerültünk! Így felfedeztek engem is valamikor a 2000-es évek elején, és akkoriban érkeztek az első kurátorok múzeumokból, mert rájöttek, hogy itt is volt ám nagyon erős művészet. Underground, ugye. Olyan művészet, amely nem volt hivatalos. Márpedig a miénk egyáltalán nem volt hivatalos: megcsináltuk, s aztán jól van, nekünk az jó érzés volt, de sokszor ennyiben is maradt minden. Ha elküldtük a műveket kiállításokra, azok ott ragadtak, soha nem kaptuk vissza, de örültünk, hogy beírhattuk az életrajzunkba, hogy itt is volt külföldön kiállításunk, meg ott is volt… De volt elég sok olyan munkám is, amit még nem küldtem el sehova, s akkor egyszeriben elkezdtek vásárolni tőlem. Akkor már nem volt állandó állásom itt, Magyarországon, tényleg a létminimum alatt éltem az újvidéki kis nyugdíjamból. Tehát a legjobbkor jött, hogy elkezdtek vásárolgatni tőlem, s a mai napig ez tartja el a költőnőt. Nem a színésznő, hanem a képzőművésznő.”
(Szabó Palócz Attila: Elveszve egy macho társadalomban, Szabad Magyar Szó, 2016. november 9.; interjú Ladik Katalinnal)

Van mire szerénynek lennie
„● Tom Hanks milyen ember?
– Nagyon rendben van, teljesen normális figura. Nyilván teheti, van mire szerénynek lennie, de ugyanezzel az erővel lehetne egy óriási tulok is. Nagyon közvetlen, nagyon normális, semmiféle szempontból nem hozza a másikat rossz helyzetbe sem úgy, hogy megjátszaná a megközelíthetetlen monolitot, sem úgy, hogy indokolatlanul »bratyizzon« az emberrel, amivel ugyancsak nem igazán lehetne mit kezdeni. Profi munkakapcsolatban voltunk, mindketten tudtuk, hogy három napig együtt fogunk dolgozni, nem játszhattuk folyamatosan a köztünk lévő áthidalhatatlan különbségeket, hiszen nem ez volt a dolgunk. Különben is, a szerepem szerint vízbe kellett volna fojtanom, tehát nem igazán lehettem tekintettel az Oscar-díjakra… Ő is jó akar lenni a szerepében és tudja, hogy ahhoz az kell, hogy én is jó legyek. És mindent megtesz ezért.”
(Mihájlovits Klára: Tom Hanks fojtogatója, Szabad Magyar Szó, 2016. október 26.; interjú Nagypál Gáborral)

(Családi Kör, 2017. október 26.)

Első az elsők között: A Vajdaság Ma hírportál tudósítása a Szabad Magyar Szó indulásáról (2016. október 23., 8:33)

Print Screen: Az N1 televízió honlapjának híradása a Szabad Magyar Szó indulásáról (2016. október 23., 11:34)

Permanens forradalomban

A Családi Kör közli Szabó Palócz Attila újabb sajtótörténeti sorozatának első részét.

*

SAJTÓTÖRTÉNETI FELJEGYZÉSEK

Permanens forradalomban

Egy évvel ezelőtt indult a Szabad Magyar Szó

„A helyzettel való közvetlen megismerkedés során kiderült, hogy mind a szovjet katonai parancsnokság, mind a magyar fegyveres erők parancsnokságának előzetes jelentései némiképp – negatív irányban – túlzónak bizonyultak; a katonákkal folytatott megbeszélés után átmentünk az MDP KV-be, ahol megbeszélést folytattunk Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedűssel, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és az általuk foganatosított intézkedésekről a rendzavarások felszámolása érdekében” – Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) fogalmazott így az 1956. október 24-én Budapestről Moszkvába küldött, közösen jegyzett rejtjeltáviratában. Hozzátették még: „Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket.”

„Moszkvai idő szerint 5 órakor a városban a helyzet ténylegesen a következő:

A felkelők valamennyi tűzfészkét felszámolták, most a legnagyobb, a rádiónál lévő tűzfészek felszámolása folyik, ahol körülbelül négyezer ember gyűlt össze. Kitettették a fehér zászlót ugyan, ám amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, a kapituláció feltételeként Gerő elmozdítását jelölték meg, mely természetesen elutasíttatott. A mi parancsnokságunk azt a feladatot tűzi ki, hogy ezt a tűzfészket ma éjszaka meg kell semmisíteni. Jellemző, hogy itt a magyar munkatársak, de mindenekelőtt az államvédelmi munkatársak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, és itt csupán amiatt szenvedtek vereséget, hogy a hadianyagból kifogytak, és támadta őket egy, az engedelmességet megtagadó, pihent magyar zászlóalj is.”

A hiányzó lapok nyomában

Ennyit tudtak hát Moszkvában az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc második napján, a Budapesten zajló eseményekről. Mikojan és Szuszlov aznap érkezett a magyar fővárosba és 31-éig tartózkodott Budapesten. Aznapi operatív jelentésük, amelyet úgynevezett rejtjeltáviratban küldtek meg a forradalmi események helyszínéről a szovjet birodalom központjába, mintegy három és fél évtizeddel később, 1993-ban jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. A Móra Ferenc Könyvkiadó ugyanis akkor adta ki a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetét a Zenit könyvek sorozatában. Válogatta, az előszót és az utószót írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Fordította Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András.

Forradalmi pillanatok, amelyekről a két szovjet vezető magatartása és véleménye szinte mindent elárult.

Alternatívák nélkül

S immár hatvanegy esztendő távlatából visszaolvasva Mikojan és Szuszlov sorait, felettébb sajnálatos módon azt kell látnunk, hogy hiába telt el időközben ez a bizonyos hatvanegy esztendő, hiába volt időközben egy rendszerváltoztatás Magyarországon (az egykori Jugoszláviát pedig röviddel a többpártrendszer bevezetése után nyomban szétdúlták a kilencvenes évek véres délszláv polgárháborúi…), hiába omlott össze a szovjet birodalom, s hiába éltünk korábban mi, vajdasági magyarok (no jó, én persze még csak gyerekfejjel…) egy mindettől a maga viszonylag elegáns módján elhatárolódó titói, önigazgatású, jugoszláv rendszerben… Mindhiába! Mert hat évtized múltán is azt kell látnunk, hogy ugyanezek a berögződések, ugyanazok a diktatórikus normák működnek a társadalom vezető struktúráiban, mint akkoriban. A „tűzfészkek felszámolása” napi szinten folyamatban van, mert ez a hatalom célja, és semmi más; s hiába tűzik ki esetenként a fehér zászlót némely ellenállók, kívánságaik, elvárásaik nem találnak meghallgattatásra.

Most nem Mikojan és Szuszlov írja a jelentéseket, nem Moszkva diktál, de a mozgástér nem kevésbé behatárolt.

Pedig – gondoljunk csak bele –, ha a vezető politikai erők csak fele annyi energiát fektetnének a saját munkájukba (s ha így valóban el is végeznék a dolgukat…), mint amennyit az ellenvélemények, a kritikák, a másként gondolkodók elhallgattatásába fektetnek, hol is tarthatnánk ma már…

Ma már piros betűs nemzeti ünnepünk az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc kitörésének emléknapja; a leverésére, brutális elfojtására pedig gyásznapként emlékezünk. A forradalmak tehát nem múlnak el észrevétlenül…

Akármennyire szeretné is ezt a szabadságharcok leverése után felálló új hatalom.

Márpedig hat évtizeddel ezelőtt Vajdaságunk szerepe épp a forradalom szovjet leverése után, a megtorlások és a vérbosszú elől menekülő százezrek befogadása – és későbbi továbbküldése – révén értékelődött fel. Mi töltöttük be a kapu szerepét nemcsak a nyugati… de a szabad világ felé is! Hatvan évvel később azonban most szinte minden másképp van: a sajtó- és szólásszabadságunkért most – akárcsak egy évvel ezelőtt is! – nekünk, vajdasági magyaroknak kell kiállnunk. Ugyanolyan nyílt, ámde eltökélt naivitással, ahogyan egykor a szovjet tankokkal, páncélosokkal néztek farkasszemet a pesti srácok. Tisztelet emléküknek! Mert – s idézzük csak ismét Mikojan és Szuszlov rejtjeltáviratának szövegét: „Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak.” S a titkosított és szigorúan bizalmas, a levéltárak és archívumok rejtett zugaiban, porosodó sötét mélységeiben évtizedeken át karhatalmisták által őrzött soraikat persze a történelem már rég megcáfolta.

Egy évvel ezelőtt, 2016. október 23-án, az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult a Szabad Magyar Szó – tisztelegve ezzel az áldozatok emléke előtt is –, hiszen az elnyomással, elhallgattatással szembeni küzdelemnek nincs alternatívája… A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem különbözik elődjétől, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Azzal pedig, hogy az egyensúly helyreállításán ügyködünk, így kerülünk automatikusan, szándékainkon kívül is egy permanens forradalomba. S ez tulajdonképpen még csak nem is a mi megfogalmazásunk vagy a hitvallásunk, még ha vállaljuk is, hanem – mint összeállításunkból majd kiderül – tevékenységünket értékelve mások fogalmazták meg.

Ezúton is, egy év távlatából is köszönjük!

Az elkendőzés helyett

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult hát a Szabad Magyar Szó című független vajdasági magyar közéleti portál, s mint már mondtuk is, ezzel is tisztelegett a hősök és áldozatok emléke előtt. Példaképeket persze mindenfelé találhat magának az ember, ehhez bizony bőséges a történelmi kínálat, a forradalmi szellemet azonban mindig kiérleli valami – leggyakrabban az elnyomás. Az tehát, hogy milyen példaképet választunk magunknak, kiket, milyen események részeseit, nagyban összefügg azzal is, hogy a döntés pillanatában milyen élethelyzetben találjuk magunkat, milyen társadalmi-politikai viszonyok formálják sorsunkat. S milyen erőkkel, hatásokkal, milyen kaliberű elnyomókkal szemben vívjuk meg hétköznapi kis forradalmainkat, a családi tűzhelytől a munkahelyig, és igen, természetesen a közéleti szerepvállalásig is. Az ötvenhatos események hősei előtt tisztelgünk tehát – a kegyelet főhajtásával –, akkor is, amikor a nyílt szókimondásra, az őszinte párbeszédre, a dolgok megvitatására (az elkendőzésük helyett), egymás véleményének kölcsönös tiszteletben tartására, szabad levegővételre buzdítunk azáltal is, hogy Szabad Magyar Szó néven egy független közéleti fórumon biztosítunk teret és helyet immár egy esztendeje mindazoknak, akik hozzánk hasonlóan ugyancsak ki vannak éhezve minderre.

A jövő héten, sorozatunk második részében azokat az írásokat és publikációkat olvassuk majd újra – együtt! – egy év távlatából, amelyek a független közéleti fórum indulására reflektáltak, s elvitték hírünket a nagyvilágba. Nem riadunk meg a bírálatoktól sem, az építő jellegű kritikát pedig nem sértésnek, hanem segítségnek tekintjük, s ugyanúgy megköszönjük, mint a támogatást.

Miért kell a Szabad Magyar Szó?
„1. Mert alapvető emberi jog a szabad véleménynyilvánítás.

2. Mert a nemzeti kisebbséget is megilleti a sokszínűség, a pluralista társadalmi lét szabadsága.

3. Mert a kisebbségi sajtó közösségteremtő ereje nem az egyengondolkodásban, hanem az együtt gondolkodásban rejlik.

4. Mert mégoly totális politikai meg anyagi hatalom, túlerő és támogatottság birtokában sincs joga senkinek elhallgattatni a másként gondolkodókat.

5. Mert szükséges és lehetséges a tiszta és tisztességes közéleti vita, a nyílt eszmecsere.

6. Mert minden konstruktív véleménynek helye van.

7. Mert műveljük a jobbító szándékú, pallérozott kritikát, és vállaljuk a jó szándékú bírálatot.

8. Mert gátat kell szabni a populista demagógiának.

9. Mert megálljt kell parancsolni a félelemkeltésre alapozó politikának.

10. Mert elutasítjuk a gyűlölködést és a karaktergyilkosságot.

11. Mert a szétszóródó, a háborúk, a megfélemlítés és kisemmizettség elől külföldre távozó, elsősorban az interneten kommunikáló vajdasági magyaroknak is joguk van a valós otthoni helyzet megismerésére és a beleszólásra.

12. Mert szükséges és lehetséges a politikai és pénzhatalmi gócoktól független, szakmai értékek mentén szerveződő médiacsalád.”

(Purger Tibor: Miért – és miért nem, Szabad Magyar Szó, 2016. október 23.)

A szakma becsülete

„Mi, alulírottak, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyeztük, úgy érezzük, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.

Úgy gondoljuk, ez az újság ma már a saját alapítója, a Magyar Nemzeti Tanács által meghatározott irányelveket sem tartja tiszteletben, amelyek szerint »a gyors, időszerű, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, kiegyensúlyozott, megbízható és felelős hírszolgáltatás és tájékoztatás alapvető követelmény…« (Vajdasági magyar médiastratégia 2011–2016).

Úgy véljük, a felsorolt követelmények szinte mindegyikével baj van, de elsősorban a minőségi elvárások csoportjával: a tárgyilagossággal, a sokoldalúsággal, a kiegyensúlyozottsággal, a megbízhatósággal és a felelősséggel. Ezért minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely az újságírói szakma becsületének visszaállítására törekszik közösségünkben. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan eszközt latba kell vetnünk, amellyel az olvasó megingott bizalmát visszaszerezhetjük. Ezt diktálja az újságírói etika és a szakmai felelősségérzet.”

(Kókai Péter – Pressburger Csaba: Ahol a hír szent és a vélemény szabad, Szabad Magyar Szó, 2016. október 22.)

(Folytatjuk)

(Családi Kör, 2017. október 19.)

A Magyar Rádió épülete az ötvenhatos események egyik kiemelt jelentőségű helyszíne volt

A Második Nyilvánosság című Facebook-csoport adminisztrátorai nevezték forradalminak a Szabad Magyar Szó indulását

Hóhérokról és hóhérságról

Barlog Károly egy korábbi dedikáció megosztásával emlékezik a Facebook internetes közösségi portálon a most elhunyt Fehér Kálmán költőre. A fotó alatti kommentekben izgalmas párbeszéd alakul ki a vajdasági magyar közélet tisztázatlan kérdéseiről.

*

Szilárd Mezei: Hiába akarok, akkor se tudok elvonatkoztatni attól, ki és mi volt FK és mi volt a szerepe Sziveriék kinyírásában. Egy hóhérral kevesebb. A hóhér is ember, persze. Legyen neki könnyű a föld.

Barlog Károly: Nem is kell elvonatkoztatni. A kérdés számomra az, hogyan nyerhet egy hóhér bűnbocsánatot?

Szilárd Mezei: Az attól függ, tanúsított-e megbánást.

Csaba Pressburger: „– Mi az, ami bánt?

– Amikor azok az emberek, akiket a barátaimnak gondolok, átvernek, magadra hagynak, elárulnak. Példának okáért ami örökkön bánt: a Symposion körüli történések. A Symposionnak én alapító tagja vagyok, Konczal, Domonkossal, Bányaival együtt, mindent megtettem azért, hogy legyen és virágozzon. Küldtem Magyarországra, Kassáktól Weöres Sándorig, Eörsi Pistától a Párizsi Műhelyig... Közöltettem az írásokat, Bori Imrét angazsáltam mindjárt kezdetben, nem mindenki tetszésére, hogy indítsa el az avantgárd írásait, így keletkezett az egész sorozata... Sziverinek is én adtam ki az első könyvét, mért akartam volna rosszat annak az embernek, aki akkor éppen olyan helyzetben volt, hogy segíteni kellett volna neki. De nem volt megértés iránta se a Magyar Szó, se a Könyvkiadó főszerkesztője, se a laptanács elnöke részéről. Engem toltak be, mint egy trójai falovat, olyan dolgokba, amelyekhez semmi közöm nem volt. Az inkriminált szám nem is az én nevem alatt jelent meg. Mégis próbáltam segíteni. Csorbának mondtam, írja meg, mi történt, majd közli az írását a Magyar Szó, de Erdélyi hallani sem akart róla. A vezérigazgatónak akkoriban nem volt olyan hatalma, mint ma, hogy ezt megparancsolhatta volna..." (Farkas Zsuzsa beszélgetése Fehér Kálmánnal; Hét Nap, 2013.)

Szilárd Mezei: Láttam, ez minden, csak nem megbánás, maszatolás és hárítás, azaz hazugság

Csaba Pressburger: Minden szereplő hárít, tagad vagy nem nyilatkozik.

Szilárd Mezei: Nem minden szereplő, csak azok, akik a másik oldalon álltak, a hóhérok. De ez mindig is így volt, s így is lesz – kivéve a te esetedben, ami ritka, hogy 5 év után megbánást tanúsít az azóta már alkotmánybíró géniusz

Csaba Pressburger: Az se volt épp a szó szoros értelmében véve megbánás, csak annak beismerése, hogy hiba volt. Persze ez se lebecsülendő.

Szilárd Mezei: Igaz, de azért messze több, mint amit Sziveri hóhérjai tettek

Szilárd Mezei: De, jaj, ezt egy Istenért se az alkotmánybíró géniusz védelmében írtam!! Csak a két ügy hasonlósága mentén

Laskovity Ervin: A hóhérság kapcsán, Balázs Attila: „Sajnálom nagyon a barátomat, Sziveri Jánost, és nagyon is hiányoltam egész maradék életén át, de soha nem voltam úgy vele, hogy azt gondolnám, ő konkrétan ebbe halt volna bele.”

Szilárd Mezei: Ő így gondolja

A zenegép bírái

A Naplo.org közli Bódis Gábor cikkét A zenegép bírái címmel.

*

Napi ajánló

A zenegép bírái

Azoknak a bájosan naiv vajdmagyar hívőknek, akik azt hiszik a vajdasági magyarság érdekeiért folytatott harc mezeje az alkotmánybíróság.

Ezzel a címmel jelentet meg egy kritikai elemzést a Peščanik nevű véleményportál Aleksandar Roknić, a Danas napilap szerkesztőjének tollából.

A cikk alaptézise, hogy a most be- és felavatott szerbiai alkotmánybírák (közöttük Korhecz Tamás) tulajdonképpen a hatalom meghosszabbított keze, amely kész megvédeni a haladó kormány minden gyanús lépését. A következő kilenc évben ebben a testületben a haladókhoz közeli (ez is egy jogi kategória Szerbiában!) bírák lesznek többségben. Közülük sokan a haladó párt tagjainak rokonai, sőt élettársai, barátai. Vannak olyanok is, akik a párt megválasztott képviselői, habár ezt az alkotmány tiltja és a párttagság kizáró tényező.

A Peščanik írása szerint a legkirívóbb példa Snežana Marković, aki Tomislav Nikolić elnök listájáról került a taláros testületbe és aki a köztársasági államügyész helyettese és ahogyan a parlamenti vitában többször is elhangzott: az államfő rokona. Saját szívijében több mint 15 közjogi/politikai funkciót sorolt fel, különösen aktív és kiemelkedő szerepe volt Vajdaság jogainak megcsorbításakor.

A véleményportál kitér Korhecz Tamásra is, aki a lap szerint, 2011-ben mint a VMSZ elnökségi tagja (csak formális tévedés, a lényegen nem változtat) kiemelt szerepet vállalt Pressburger Csabának, a Magyar Szó főszerkesztőjének leváltásában. Korhecz nemrégen úgy nyilatkozott, beismerve tévedését, hogy Pressburgert nem szakmai mulasztások miatt váltották le, hanem mert nem hajtotta végre a pártközpont utasításait.

A cikk ezután felsorolja azokat a történelmi tényeket, amelyek bizonyítják, hogy a szerbiai Alkotmánybíróság mindig is a hatalom szolgálatában állt. Akkor is, amikor szentesítette a Vučić-kormány nyugdíjcsökkentő intézkedését, vagy amikor a Koštunica-kormánynak tettek szolgálatot és 2004-ben alkotmányellenesnek minősítették a Đinđić-gyilkosság után kihirdetett rendkívüli állapotot, ami annyit jelentett, hogy tízezer, akkor őrizetbe vett személynek milliós kártérítéseket fizettek ki. Ezek közül sokan Koštunica hatalmi apparátusának részei voltak. Vagy a hírhedt Zimonyi klán tagjai.

A Peščanik a végén megállapítja, hogy az alkotmánybíróság továbbra is a politikai szolgáltatások része: a hatalom bedobja a zsetont, az alkotmánybíróság bírái pedig énekelnek, legtöbbször kórusban. Mindent egybevetve, a bírák megválasztásának agóniája véget ért és valószínűleg ők ismét esküt tettek nem az államra, hanem a Pártra.

(Naplo.org, 2016. december 27.)

„Rossz húzás volt hallgatni”

Az Autonomija portál közli Pressburger Csaba interjúját Korhecz Tamással.

*

„Rossz húzás volt hallgatni”

Interjú Korhecz Tamás megválasztott alkotmánybíróval hallgatásának okairól, döntésének erkölcsi dimenzióiról és az alkotmánybírói bérezésről

Bombaként robbant december 7-én a hír, hogy Korhecz Tamás, a Magyar Mozgalom társelnöke elvállalta a Szerbiai Alkotmánybíróságba történő jelölést. Az pedig valóságos atombombaként robbant, amikor Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője bejelentette: e párt frakciója javasolta Korheczet alkotmánybírónak. Csakhamar az is kiderült, hogy az MM vezetői közül senkinek sem volt tudomása arról, hogy tartományi képviselőjük, szervezetük társelnöke és arca az ádáz ellenfél hívó szavára, szó nélkül elhagyja őket. Miután megszületett a hivatalos döntés az alkotmánybírók kinevezéséről, Korhecz Tamás hétfőn végre a nyilvánosság elé állt és beszélt. Az Autonómia azokra a részletekre kérdezett rá, amelyek a sajtótájékoztatón mondottakból nem derültek ki. Az interjú kérdéseit írásban küldtük el Korhecz Tamásnak és ő ugyanilyen formában válaszolt rájuk.

● A rendelkezésünkre álló információk szerint Ön november 23-án nyilatkozott hivatalosan arról, hogy elfogadja az alkotmánybíróvá történő jelölést, a nyilvánosság azonban csak december 7-én, azaz két héttel később értesült erről a tényállásról, valamint arról, hogy Önt épp az a Vajdasági Magyar Szövetség javasolta erre a tisztségre, amellyel a Magyar Mozgalom színeiben az utóbbi másfél évben kemény csatái voltak. Miért hallgatott erről? Miért hagyta meg Pásztor Bálintnak a hírbomba robbantásának diadalmas örömét?

– A jelölésem, noha 23-án írásban nyilatkoztam annak elfogadásáról, november 29-ig meg sem történt. Hivatalosan pedig akkor lettem jelölt, amikor kiderült, kiket javasolt a házelnöknő a tízes jelöltlistára. Mindezt azért mondom el, hogy érzékeltessem azt, hogy az egész ügymenetre nekem nem volt ráhatásom, nem volt pályázat, előre lefektetett határidőkkel, kritériumokkal stb. Ebben a helyzetben nem akartam témává tenni valamit, ami bizonytalanabb volt, mint a kutya vacsorája. Ha tárgyaltam és egyezkedtem volna a VMSZ-szel, akkor talán okosabb lettem volna, és a pontos információk birtokában azokat az MM-vezetéssel is megoszthattam volna. Ismerve a jelölőszervezet működését és észjárását, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen visszavonják a felkérést, nem adják át a jelölést stb. Ma már tudom, szándékuk komoly volt, és arról meg is egyeztek a kormányzó haladókkal – akkor ebben még nem lehettem biztos. A fenti tények ellenére ma már úgy látom, ennek minden veszélye ellenére az információimat és a döntésemet meg kellett volna osztani másokkal az MM-ben.

● Hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „ma már úgy látom, hiba volt, hogy halogattam az ezzel kapcsolatos párbeszédet”, gondolván itt arra, hogy nem egyeztetett az alkotmánybíróvá történő jelöléséről a Magyar Mozgalom vezetésével. Miért döntött mégis úgy akkor, hogy nem osztja meg közvetlen munkatársaival (fogalmazhatunk úgy is: bajtársaival), hogy Ön fölkérést kapott és azt el is fogadta vagy el is szándékozik fogadni?

– Erre az előzőekben már válaszoltam.

● Számolt-e azzal, hogy az MM számára micsoda megszégyenülést jelent az, hogy a tagságnak, de még az ügyvivő testület tagjainak is a sajtóból kell értesülniük (egyik) vezetőjük döntéséről?

– Igaz, ideális helyzetben, az ilyen és ehhez hasonló döntésekről nem a sajtóból értesül egy szervezet vezetősége. A tagság más, nem gondolom, hogy a tagságot külön gyűléseken és fórumokon kellene tájékoztatni egy jelölés elfogadásáról, még akkor sem, ha az egy adott ponton személycseréhez vezethet a szervezetben. Megszégyenülésről azonban nem beszélnék, én sem éreztem magam megszégyenítve, amikor egy-egy vezetőségi tagunk elfelejtett értesíteni arról, hogy az életében bekövetkezett változás miatt a jövőben teljesen passzivizálja magát és nem vesz részt a szervezet munkájában.

● Milyen reakcióra számított a Magyar Mozgalom részéről mindezek fényében? Illetve milyen reakciót tartott volna elfogadhatónak?

– Barátok nem esnek nyilvánosan egymásnak, nem határolódnak el egymástól, akkor sem, ha neheztelnek egymásra egy-egy lépés miatt. A minimum az lett volna, ha akkor hozzák meg ezeket a döntéseket, amikor az ülésen én is részt tudok venni. Nem így történt. Most már kár is ezzel foglalkozni.

● Annyit tudunk az Ön fölkéréséről, hogy közvetett úton történt, Ön nem tárgyalt közvetlenül a VMSZ-szel. Mikor érkezett ez a felkérés és mennyi idő alatt döntött annak elfogadásáról?

– Ha jól emlékszem, november 17-én értesültem a felkérésről. Azt üzenték, 2-3 napon belül döntsek, én 21-én közöltem a döntésem. Mindez nagyon gyorsan történt egy rendkívül zűrös tanítási időszakban, amikor Újvidék, Palics és Budapest között ingáztam folyamatosan.

● Nyilván kevesen vitatják el Öntől, hogy alkalmas erre a tisztségre, azt pedig még kevesebben, hogy mindenkinek joga van saját karrierjét egyengetni. Ugyanakkor a döntésének van egy erkölcsi dimenziója is. Az ezzel kapcsolatos kritikákat a következőképp lehetne összefoglalni: Ön személyes ambícióit tartva szem előtt cserben hagyta azt a szervezetet, amelyet fölépített, ráadásul úgy, hogy annak a pártnak a segítségét fogadta el, amely mindent megtett szervezetük tagjainak ellehetetlenítéséért, sőt, mindezt titokban intézte. Elfogadja ezt a kritikát vagy ennek a kritikának legalább egy részét?

– Az MM nem én vagyok és az MM-et nem én építettem fel, sokan tettük bele az MM-be azt, amire képesek voltunk, másokkal együtt én is. Eközben mindvégig az vezérelt bennünket, hogy közülünk mindenki ott tegyen az ügyért, ahol éppen tevékenykedik, és annyit, amennyit abból a pozícióból tehet. Ebből a szempontból szabad, nyitott szervezet voltunk, parancsuralmi elemek nélkül. Tehát ha valaki az MM alapítók, vezetőségi tagok közül munkát, tisztséget vagy hivatást változtatott, akkor sokszor a munkához való hozzájárulása is jelentősen megváltozott.

Az elmúlt fél évben több meghatározó vezetőségi tagunk úgy változtatott eddigi életén, munkáján, hogy az radikálisan csökkentette részvételét a közös munkában. Egyetlen esetben sem tárgyaltuk meg ezeket a „személyes ambíciókat”, az új helyzeteket az MM Ügyvivő Testületén, senki sem kérte ki a testületek véleményét arról, hogy most egy nagyot vált és ez lehetetlenné teszi aktív részvételét a munkában. Most úgy tűnik, ez a szabály egyedül rám nem vonatkozott,

nekem kérnem kellett volna a vezetőség hozzájárulását ahhoz, hogy új pozícióból tegyem azt, amit közös érdekeinkért ott tehetek. Az egyetlen érdemi különbség, hogy engem a VMSZ javasolt az új tisztségre, ugyanakkor a jelölés mögött nem volt alku, kiegyezés, megegyezés, sőt tárgyalás sem, ezért ezt a különbséget sem tartom döntőnek. Az sem lényegtelen, hogy kizárólag parlamenti frakciók javasolhattak alkotmánybírót, nem tudom, hogy magyarként és vajdaságiként melyik frakciónak kellett volna javasolnia engem? Mivel a szótlanságom az ügyben minden alap nélkül a cinkosság látszatát keltette, ez mindenképpen rossz húzásnak bizonyult. Mindazonáltal ha másnap beszámolok a felkérésről és a döntésemről, akkor sem kaptam volna támogatást az MM-től, de ezt már nem fogjuk tudni modellezni vagy újrajátszani.

● Milyen biztosítékot kapott arra vonatkozóan, hogy a tíz jelöltből Ön benne lesz az öt befutóban? Vagy úgy fogadta el a fölkérést, hogy számolt a megválasztás bizonytalan kimenetelével? Ha ez utóbbi: nem gondolt arra, hogy az egész egy csapda, amelybe ha belesétál, két szék között a földre esik?

– Biztosíték nem volt arra sem, hogy a tízben benne leszek, az egyetlen érdemi biztosíték a VMSZ motivációjában keresendő, ez pedig, hogy távozzak a tartományi parlamentből, az Alternatíva a Vajdaságárt frakció éléről. Ha nem választanak meg, akkor ez a várt fejlemény nem következik be, Pásztor Istvánnak továbbra is minden ülésen szembesülnie kellett volna aktív jelenlétemmel. Ennek ellenére természetesen eshettem volna a két szék közé is, ezzel a lehetőséggel is számoltam. Akkor „se AB-tagság, se MM-társelnökség”-helyzet lett volna, de nem tragikus és nem is szánalmas állapot „csak” egyetemi tanárként élni. Ha az „asztal alá” estem volna, a képviselőséget addig csináltam volna, amíg értelmét látom.

● Pásztor Istvánról, a VMSZ elnökéről Ön a sajtótájékoztatóján igencsak elmarasztaló véleményt fogalmazott meg, ami reakció volt Pásztor Istvánnak az Önre vonatkozó igencsak elmarasztaló véleményére, amelyet a vasárnapi székházavató ünnepségen mondott. Ön ugyanaznap este mégis jelen volt a VMSZ által szervezett ünnepélyen. Milyen üzenetet közvetít azzal, hogy elmegy a VMSZ rendezvényére, másnap pedig azt mondja, nem váltott mezt?

– Itt most két nagy lyukat rúgott, szerkesztő úr. Először is a Pásztor Istvánra és a VMSZ-re vonatkozó kritikai megjegyzéseimet attól teljesen függetlenül mondtam el, hogy a nevezett mit mondott az ünnepi fogadáson, az írásos nyilatkozatomat már vasárnap megírtam anélkül, hogy a székházavató fogadásról, az ott elhangzottakról bármit tudtam volna. Pásztor mondanivalójával a sajtótájékoztatómon szembesítettek. Másodszor, a Magyar Karácsony nevű rendezvényen csakis azért voltam jelen, mert Boglárka lányom a Palics MME néptánccsoportjába jár és ők felléptek a műsorban. Nem hiszem, hogy szülőként az lenne a dolgom, hogy gyermekemet politikai okokból eltiltsam a fellépéstől, vagy szülőként ne legyek jelen. Az elmúlt két évben, ha tehettem, elmentem lányaim minden fellépésére, amit a Palics MME szervezett, akkor is, ha tudtam, hogy a fellépések időnként alig palástolt pártpropagandát szolgáltak. Ennyi az igazság, se több, se kevesebb.

● Ön arról biztosította a nyilvánosságot, hogy döntését nem a pénz motiválta, sőt, mivel legfeljebb egyetemi állását tarthatja meg az alkotmánybírói poszt mellett, bevételei „minden bizonnyal csökkenni fognak”. Mégis: mennyit keres ma egy alkotmánybíró és egy magánegyetem tanára?

– Ahogy a múltban, úgy most sem titkolom el a mindig tisztességesen leadózott jövedelmemet. Ezek nagy részét az elmúlt évtizedben nem költségvetési forrásból valósítottam meg. Visszatérve a kérdésére, azt, hogy mennyit keres egy főállású alkotmánybíró, eddig nem érdeklődtem meg. Számomra ez nem volt mérlegelési szempont, az azonban biztos, hogy szerbiai viszonylatban ez a legmagasabb állami bérek közé tartozik.

Én megtartom a főállásomat a Dr Lazar Vrkatić egyetemi karon (egyedül ezt a pénzkereső munkaviszonyt engedélyezi a törvény), ami azt jelenti, hogy az AB-n fizetéskiegészítést fogok kapni. Az egyetemen, ahol tanítok, kb. 1000 eurós nettó fizetést kapok.

Azért mondtam, hogy összességében kisebb lesz a jövedelmem, mint eddig, mert a törvényes tilalmak miatt elesek a képviselői és frakcióvezetői pótléktól, a szakfordítói jövedelmemtől és a magyarországi oktatói-tudományos tevékenységemből eredő jövedelmem egy részétől is. Ez valószínűleg meghaladja majd azt az összeget, amit az AB-től kapok.

● Az eskütétel után Ön kilenc évig szilenciumra lesz ítélve. Azok előtt az alkotmánybírósági döntések előtt is fejet kell hajtania, amelyekkel személy szerint mélységesen nem ért egyet, de a bírák többsége megszavazza. És még csak nem is nyilatkozhat erről, nem fogalmazhat meg különvéleményt. Hogyan fogja majd viselni ezt a „szerzetesi életvitelt”? Eljöhet-e, és ha igen, mikor, milyen ügy kapcsán az a pillanat, amikor azt mondja: kész, kilépek, ez vállalhatatlan számomra, ezt nem csinálom tovább?

– Az alkotmánybíráknak minden esetben joguk van a többség döntése ellen szavazni és különvéleményt megfogalmazni. Ezzel a lehetőséggel élni kívánok mindazokban az esetekben, amikor fontos ügyben szakmai meggyőződésemmel szemben álló döntést hoz az AB. Csak példaként említem, hogy dr. Kartag Ódri Ágnes igen erőteljes és meggyőző különvéleményt fogalmazott meg a nemzeti tanácsos AB-ügyben. Szóval eddig is lehetett. Természetesen nem kényelmes állandóan kisebbségbe szorulni, de bízom benne, hogy szakmai viták lesznek, ahol lehetőség lesz egymás meggyőzésére. Pontosan ezért gondolom azt, hogy sok esetben tehetek majd valamit az általam vallott értékekért az új helyzetben is. Természetesen, ahogy mindegyik tisztségről, úgy erről a tisztségről is bármikor le lehet mondani.

● Milyen a viszonya az MM meghatározó személyiségeivel, (egykori?) barátaival, támogatóival? Elismerte, hogy hiba volt nem egyeztetni velük, de kért-e bárkitől is bocsánatot emiatt?

– Az MM vezetésében voltak barátaim és voltak bajtársaim, munkatársaim egyaránt. Viszonyom velük megváltozott, miután ők nyilvánosan elhatárolódtak tőlem és exkommunikáltak. Az MM egyes vezetői határolódtak el tőlem és nem én tőlük, de nem szeretném fodrozni az ügyet. Senkit megbántani nem volt szándékom, ha az információ visszatartásával valakit megbántottam, akkor azt ezúttal is megkövetem. Egyelőre mosolyszünet van, a többit majd meglátjuk.

(Autonomija, 2016. december 20.)

Permanens forradalomban

A Szabad Magyar Szó közli Szabó Palócz Attila írását Permanens forradalomban címmel.

*

Permanens forradalomban

Avagy egy hirtelen összerántott ülés szomorú tanulságai

„A helyzettel való közvetlen megismerkedés során kiderült, hogy mind a szovjet katonai parancsnokság, mind a magyar fegyveres erők parancsnokságának előzetes jelentései némiképp – negatív irányban – túlzónak bizonyultak; a katonákkal folytatott megbeszélés után átmentünk az MDP KV-be, ahol megbeszélést folytattunk Gerővel, Nagy Imrével, Kádárral, Szántó Zoltánnal, Hegedűssel, akik tájékoztattak bennünket a városban kialakult helyzetről és az általuk foganatosított intézkedésekről a rendzavarások felszámolása érdekében” – Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982) fogalmazott így az 1956. október 24-én Budapestről Moszkvába küldött, közösen jegyzett rejtjeltáviratában. Hozzátették még: „Az a benyomásunk alakult ki, hogy különösen Gerő elvtárs, de más elvtársak is túlbecsülik az ellenség erőit, és lebecsülik saját erőiket. Moszkvai idő szerint 5 órakor a városban a helyzet ténylegesen a következő:

A felkelők valamennyi tűzfészkét felszámolták, most a legnagyobb, a rádiónál lévő tűzfészek felszámolása folyik, ahol körülbelül négyezer ember gyűlt össze. Kitettették a fehér zászlót ugyan, ám amikor a magyar hatóságok képviselői megjelentek, a kapituláció feltételeként Gerő elmozdítását jelölték meg, mely természetesen elutasíttatott. A mi parancsnokságunk azt a feladatot tűzi ki, hogy ezt a tűzfészket ma éjszaka meg kell semmisíteni. Jellemző, hogy itt a magyar munkatársak, de mindenekelőtt az államvédelmi munkatársak elkeseredett ellenállást tanúsítottak a felkelőkkel szemben, és itt csupán amiatt szenvedtek vereséget, hogy a hadianyagból kifogytak, és támadta őket egy, az engedelmességet megtagadó, pihent magyar zászlóalj is.” Ennyit tudtak hát Moszkvában az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc második napján, a Budapesten zajló eseményekről. Mikojan és Szuszlov aznap érkezett a magyar fővárosba és 31-éig tartózkodott Budapesten. Aznapi operatív jelentésük, amelyet úgynevezett rejtjeltáviratban küldtek meg a forradalmi események helyszínéről a szovjet birodalom központjába, mintegy három és fél évtizeddel később, 1993-ban jelent meg nyomtatásban magyar nyelven. A Móra Ferenc Könyvkiadó ugyanis akkor adta ki a Hiányzó lapok 1956 történetéből című kötetét a Zenit könyvek sorozatában. Válogatta, az előszót és az utószót írta: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Fordította Bazsó Tibor, Bazsó Márton, Kádas Géza és Soproni András. Forradalmi pillanatok, amelyekről a két szovjet vezető magatartása és véleménye szinte mindent elárult. S hatvan esztendő távlatából visszaolvasva soraikat, felettébb sajnálatos módon, azt kell látnunk, hogy hiába telt el időközben ez a bizonyos hatvan esztendő, hiába volt időközben egy rendszerváltoztatás Magyarországon (az egykori Jugoszláviát pedig röviddel a többpártrendszer bevezetése után nyomban szétdúlta egy véres délszláv polgárháború…), hiába omlott össze a szovjet birodalom, s hiába éltünk korábban mi, vajdasági magyarok (no jó, én persze még csak gyerekfejjel…) egy mindettől elhatárolódó titói jugoszláv rendszerben… Hat évtized múltán is azt kell látnunk, hogy ugyanezek a berögződések, ugyanazok a diktatórikus normák működnek a társadalom vezető struktúráiban, mint akkoriban. A „tűzfészkek felszámolása” folyamatosan folyamatban van, mert ez a hatalom célja, és semmi más; s hiába tűzik ki esetenként a fehér zászlót némely ellenállók, kívánságaik, elvárásaik nem találnak meghallgattatásra.

Most nem Mikojan és Szuszlov írja a jelentéseket, nem Moszkva diktál, de a mozgástér nem kevésbé behatárolt.

Pedig – gondoljunk csak bele –, ha a vezető politikai erők csak fele annyi energiát fektetnének a saját munkájukba, s ha ezzel valóban elvégeznék a dolgukat, mint amennyit az ellenvélemények, a kritikák, a máskéntgondolkodók elhallgattatásába fektetnek, hol is tarthatnánk ma már…

Ma már piros betűs nemzeti ünnepként tartjuk számon az ötvenhatos forradalom és szabadságharc kitörését, a leverésére, brutális elfojtására pedig gyásznapként emlékezünk. A forradalmak tehát nem múlnak el észrevétlenül…

Akármennyire szeretné is ezt a szabadságharcok leverése után felálló hatalom. Márpedig hat évtizeddel ezelőtt Vajdaságunk szerepe épp a forradalom szovjet leverése után, a megtorlások és a vérbosszú elől menekülő százezrek befogadása – és későbbi továbbküldése – révén értékelődött fel. Mi képeztük a kapu szerepét nemcsak a nyugati… de a szabad világ felé is! Hatvan évvel később azonban most szinte minden másképp van: a sajtó- és szólásszabadságunkért most nekünk, vajdasági magyaroknak kell kiállnunk. Ugyanolyan nyílt, ámde eltökélt naivitással, ahogyan egykor a szovjet tankokkal, páncélosokkal néztek farkasszemet a pesti srácok. Tisztelet emléküknek! Mert – s idézzük csak ismét Mikojan és Szuszlov rejtjeltáviratának szövegét: „Az elvtársak azon a véleményen vannak, hogy a magyar hadsereg rosszul viselkedett, bár a debreceni hadosztály derekasan helytállt. A magyar matrózok, akik a Duna rakpartjain járőröztek, és különösen, mint ezt már említettük, az államvédelem katonái és munkatársai jól helytálltak.” Titkosított, és szigorúan bizalmas soraikat persze a történelem már rég cáfolta.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján indult a Szabad Magyar Szó – tisztelegve ezzel az áldozatok emléke előtt is –, hiszen az elnyomással, elhallgattatással szembeni küzdelemnek nincs alternatívája… A hat évtizeddel későbbi szellemi elnyomás, ha eszközeiben és módszereiben különbözik is, semmivel sem másabb elődjénél, s jól példázzák ezt a mai, vajdasági magyar politikai viszonyaink is. Azzal pedig, hogy az egyensúly helyreállításán ügyködünk, így kerülünk automatikusan, szándékainkon kívül is egy permanens forradalomba. S ez tulajdonképpen nem is a mi megfogalmazásunk vagy a hitvallásunk, még ha vállaljuk is, hanem – mint az alábbi összeállításunkból kiderül – tevékenységünket értékelve mások fogalmazták meg.

Az ötvenhatos magyar forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján jelent meg az interneten a Szabad Magyar Szó.

Azt már megállapítottuk Visszhang című sorozatunk első részében, hogy a Szabad Magyar Szó indulására – az egy Vajdaság Ma kivételével – a szerb sajtó sokkal élénkebben reagált, mint a magyar – legyen bár határon túli, vagyis esetünkben elsősorban vajdasági, de akár anyaországi is. Így hát például már aznap több, velünk (is…) foglalkozó cikkel jelentkezett a szerb nyelvű – de magyar cikkeket is rendszeresen publikáló – szabadkai Magločistač című portál, amely 2016. október 23-i első, a témával foglalkozó napi tudósításában beszámolt a Szabad Magyar Szó indulásáról.

A tudósításból kiderült, hogy aznap reggel a Magyar Szó című napilap addigi honlapjának helyén megjelent az új független közéleti fórum, amelyet a nyomtatott lap egykori, többségükben nemrég (javarészt a nyáron…) kirúgott munkatársai szerkesztenek. A szerzők közül név szerint említették – a felsorolás sorrendjében – PressburgerCsabát, KókaiPétert, Vígi Zoltánt, Vígi Zsoldos Zsaklinát, Bajtai Kornélt és Purger Tibort. A tudósítás hangsúlyozta, hogy utóbbi „több, mint két évtizeden át” volt a Magyar Szó washingtoni tudósítója, de kitért arra is, hogy a Magyar Szó az elmúlt időszakban eltávolodott az objektív tájékoztatástól, és ehelyett „a valóság kozmetikázásával” foglalkozik.

A Magločistač munkatársai tényszerűen ismertették, hogy a Szabad Magyar Szó alapítóinak célja, hogy ezt korrigálják, ellensúlyozzák, s hogy az új közéleti fórum a sajtó- és véleményszabadságnak kíván teret adni. A tudósítás hangsúlyozta, hogy a Magyarszo.com internetes cím (domain) a kezdetektől fogva Purger Tibor tulajdona volt – és maradt is.

Néhány órával később a Magločistač újabb írással jelentkezett – Urednik potvrdio preuzimanje portala Mađar soa címmel – a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatban. Ebben már idézték Vígi Zoltán szavait, aki – mint írták – „megerősítette a portál átvételét”, és megismételték az addigra már több szerb nyelvű honlapon is megjelent információt, miszerint a Szabad Magyar Szó főszerkesztője közölte, hogy a lapot kezdetben nagyjából tíz újságíró készíti majd, akik közül többen egyelőre nem írják alá teljes nevükkel a cikkeiket, amíg jogilag nem rendeződik a státusuk.

Ugyancsak idézték Purger Tibornak az új független közéleti fórumon megjelent írását, kiemelve, hogy az új közéleti fórum beindítására elsősorban azért szánta el magát, mert a nyomtatott Magyar Szóból a nyáron „brutálisan” rúgtak ki vezető újságírókat és szerkesztőket, illetve minden, a hatalmi pozícióban lévő politikai erők álláspontjától különböző véleményt cenzúráznak. Gyakorlatilag semmi sem jelenhet meg, ami nem a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) álláspontját képviseli. „A sajtó- és szólásszabadság alapvető emberi jog, és ehhez joguk van a kisebbségeknek is – idézték Purger Tibor szavait. – A kritikát el kell fogadni, és egyértelmű álláspontot kell képviselni a gyűlölettel szemben. Meg kell szüntetni a megfélemlítés politikáját.”

A Magločistač cikke kitért arra is, hogy huszonöt esztendei washingtoni tudósítói munka után, az idén áprilisban a nyomtatott Magyar Szó megtagadta/megszakította Purger Tibor írásainak közlését.

14:13 A Második Nyilvánosság nevű Facebook-csoport még aznap koradélután ezzel az egymondatos kommentárral osztotta meg a Szabd Magyar Szó nyitó oldalát: „Forradalom van!”

Így van ez, amikor permanens forradalomban élünk!

S minderre reflektálva idézhetnénk tovább Mikojan és Szuszlov1956-os rejtjeltáviratának további sorait is: „Több mint 450 embert tartóztattak le a rendzavarások szervezői és főkolomposai közül – a főkolomposok felderítése és letartóztatása tovább folyik.” De maradjunk most csak a mánál, illetve a közelmúltnál…

Másnap, 2016. október 24-én a Naplo.org című portál vette át a vezető szerepet a Szabad Magyar Szó indulásával kapcsolatos eseményekről való tudósításban. A nyomtatott Magyar Szót gondozó kiadóházban összehívták a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület , vagyis az úgynevezett TJGYT rendkívüli ülését. A Bódis Gábor által szerkesztett honlapnak az erről szóló előzetes információját – a helyenként ismétlődések ellenére is – teljes terjedelmében közöljük:

„Rendkívüli igazgató bizottsági ülés a Magyar Szóban!

Az egyik napirend bizonyosan a vasárnap meghekkelt honlap, de akár káderváltozások is lehetnek.

Az előzmények: Vígi Zoltán főszerkesztésével megjelent vasárnap a Szabad Magyar Szó, méghozzá a magyarszo.com oldalon, ahol mindeddig a véemeszes Magyar Szó, valljuk be, nem túl combos, online kiadása volt. Kiderült, hogy a honlap címe nem is a pártos Magyar Szó tulajdona, hanem Purger Tiboré, aki immár negyed százada tudósította a lapot. Ennek vállalhatatlan szerkesztési politikája miatt Purger bejelentette, hogy szakít a 25 éves hagyománnyal és mostantól a Szabad Magyar Szónak fog tudósítani, jegyzetet küldeni Amerikából. Erről előzetesen értesítette Varjú Márta főszerkesztőt.

Másik előzmény: a Varjú előtti két főszerkesztő, Pressburger Csaba és Kókai Péter közös levélben fejezte ki elégedetlenségét a Magyar Szó pártossága miatt: »Mi, alulírottak, akik a vajdasági magyarság egyetlen napilapjának együttesen tízéves időszakát jegyeztük, úgy érezzük, hogy napjaink Magyar Szója mára teljesen elvesztette az irányérzékét, és letért arról az útról, ami az eredeti küldetése.«

Várjuk a fejleményeket” – írta a Naplo.org.

Úgy tudjuk, nagy volt a fejetlenség és a kapkodás, mert a TJGYT ülését hirtelen „rántották össze”, így a vidéken élő tagokat nem lehetett az eredetileg kitűzött korai, reggeli időpontra leutaztatni Újvidékre. Késett ugyan az ülés, de a szervezők mégis nagyon expeditívek voltak: a szabadkai és zentai „tanácstagok” már úgy érkeztek meg Újvidékre, hogy ott a később kiadott közleményük – vagyis az ő véleményük – előre megírt változata várta/fogadta őket, a legnagyobb meglepetésükre.

A mi legnagyobb meglepetésünkre pedig mindannyian ellenkezés, zokszó nélkül aláírták, vagyis teljes nevükkel és hitelükkel vállalták azt, anélkül, hogy megvizsgálták volna annak tartalmi tévedéseit és szándékos csúsztatásait.

Így történhetett meg, hogy néhány órai késéssel ugyan, de a Magyar Szónak az immár az új címen megjelenő holnapján feltűnt a Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület (TJGYT) közleménye.

11:12 A TJGYT közleményét is csonkítatlanul tesszük közzé összefoglalónkban:

„A Magyar Szó Online-t 2016. október 23-án támadás érte, amelynek következtében az oldalról eltávolították a Magyar Szó Kft. által korábban létrehozott tartalmakat.

A Purger Tibor által korábban az USA-ban bejegyzett magyarszo.com oldalra a Magyar Szó által létrehozott tartalmak helyébe a szabadmagyarszo.com tartalma került közvetlen átirányítással.

A Magyar Szó regisztrációjában egyértelműen szerepel, hogy az online megjelenés a Magyar Szó Kft. tulajdona.

A Purger Tibor, Kókai Péter és Vigi Zoltán által jegyzett oldal tehát ezzel a kisstílű hacker-eljárással elrabolta a közvagyont képező Magyar Szó szellemi termékét: a Magyar Szó archívumát, a domain nevet és a @magyarszo.com címre végződő e-maileket.

A Magyar Szó napilap szellemi termékének ilyen alattomos eltulajdonítása miatt a Magyar Szó jogi lépéseket fog tenni.

A támadás célja a Magyar Szó Online felülete olvasóinak a megtévesztése, a Magyar Szó nevének, szellemi termékének, hetven év alatt létrehozott tevékenységének felhasználása a fent említettek és munkatársaik saját politikai és ideológiai meggyőződésük propagálása céljából.

A Magyar Szó TJGYT a jogi lépések megtétele mellett mélyen elítéli a Magyar Szó szellemi terméke és a közvagyon internetes elrablását.

Az éjszaka leple alatt az oldal átirányításával történt olvasói megtévesztést pedig példátlanul sunyi, minden újságíróhoz, értelmiségihez és a szellem embereihez méltatlan, példátlan és alantas cselekedetnek tekinti, aminek semmi köze nincs a függetlenséghez és a közéletiséghez.

Ehhez ugyanis saját weboldalt kellett volna felépíteni, nem pedig a Magyar Szó Online-t meghackelni.”

A Magyar Szó honlapját legfeljebb a nyomtatott újság jelenlegi főszerkesztője, Varjú Márta hekkelte meg – Németh Zoltán és Kabók Erika főszerkesztő-helyettesek hathatós támogatásával, a szerkesztőbizottság tagjainak „harsány bólogatásától kísérve”, vélhetően felsőbb politikai utasításra. Purger Tibor csak meghozott egy döntést a saját tulajdonával kapcsolatban.

A TJGYT közleményének nyilvánvaló csúsztatásait és félreértelmezésit (magyarán: a hazugságait) más helyen már cáfoltuk, egy lapszemlének ez nem feladata. Ezért csak néhány (ki)tételben összegezzük a legfontosabbakat a tisztánlátás érdekében:

● a Magyar Szó Kft. által létrehozott tartalmak a legcsekélyebb mértékben sem sérültek vagy károsodtak, azokat nem bántotta senki, csak a korábbi átirányítás szűnt meg, de más kiterjesztésű honlapcímen továbbra is hiánytalanul elérhetőek;

● a Magyar Szó regisztrációjában NEM szerepel, hogy az online megjelenés a Magyar Szó Kft. tulajdona, és főleg az nem, hogy ez a Magyarszo.com lenne elérhető;

A hivatalos cégkivonat igazolja, hogy a TJGYT közleményében valótlanságokat állítanak az aláírók

Tehát a magyarszo.com domain soha nem is volt a Magyar Szó nevére bejegyezve

 ● semmiféle „kisstílű hacker-eljárás”-t nem alkalmazott senki sem, csupán a tulajdonos döntött úgy, hogy ezentúl másra használja a saját elidegeníthetetlen tulajdonát (a TJGYT közleményének szerzője egyszerűen nincs tisztában a magántulajdon fogalmával!);

● a Magyar Szó valóban közvagyont képezett, amíg arra rá nem telepedett a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és nem vonta kizárólagos irányítása alá, statisztaszerepet adva a pártot mindenben kiszolgáló Magyar Nemzeti Tanácsnak (MNT), ma már azonban legfeljebb pártvagyonnak, esetleg egy-két VMSZ-es vagy MNT-s vezető politikus magántulajdonának, homokozójának tekinthető;

● így hát „a közvagyont képező Magyar Szó szellemi termékét” senki sem rabolta el, a Szabad Magyar Szó nem használta és nem is használja fel semmire a Magyar Szó archívumát, a hetven esztendei megjelenés alatt felhalmozott értékeit, csakis azt „a domain nevet”, amely soha nem is volt a Magyar Szó tulajdona, de átmeneti ideig a valódi tulajdonos jóindulatának és segítőkészségének köszönhetően ingyen használhatta;

● jogi lépések helyett a Magyar Szó Kft.-nek inkább hálásnak kellene lennie Purger Tibornak, hogy évek óta térítésmentesen a szerkesztőség rendelkezésére bocsátotta a saját tulajdonát, aminek a megújításáéért ő minden évben rendszeresen fizetett;

● a közleményben ez olvasható: „A Magyar Szó napilap szellemi termékének ilyen alattomos eltulajdonítása miatt a Magyar Szó jogi lépéseket fog tenni”, s ez a mondat is igazolja, hogy a dokumentum megfogalmazójának fejében fogalmi zavar van. Egy domain név ugyanis nem szellemi termék – ellenben szellemi terméknek minősülnek a domain néven elhelyezett, ott elérhető tartalmak.

A Taggyűlési Jogokat Gyakorló Testület (TJGYT) tagjai: Bencsik István, Erdődi Edvina, Fodor István, Fremond Árpád, Nagy Imre, Újhelyi Lukács (elnök), Urbán Zsuzsanna, Verebélyi Árpád és Végvári Angéla. Ők tehát azok, akik kollektíven jegyzik ezt a csúsztatásoktól, félremagyarázásoktól és nyilvánvaló hazugságoktól hemzsegő közleményt.

S ők azok is, akiket 2016. október 24-én, a TJGYT pánikszerűen összerántott ülésén készen várt az előre megfogalmazott közlemény szövege, de nem vették maguknak a fáradtságot, hogy ellenőrizzék annak tartalmát.

A Naplo.org még aznap ismertette a TJGYT közleményét, amihez kommentárként csak egy nyúlfarknyi mondatot fűzött: „Várjuk a szabadmagyarszósok válaszát. Mert, hogy lesz, afelől semmi kétség.” Majd röviddel ezután, de még mindig 2016. október 24-én részletesen ismertette a magyarországi Népszava című napilap honlapján megjelent összefoglalót a Szabad Magyar Szó indulásáról. Ebből kiderült, hogy az új független közéletifórum impresszuma szerint a portált a szabad vajdasági magyar újságírók szerkesztik, s hogy a domain tulajdonosa, Purger Tibor úgy döntött, hogy megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval. „Vígi Zoltán Valódi kérdésre őszinte választ címmel írt cikkében kifejti, hogy a vajdasági magyar közéleti kommunikáció téves irányt vett, a párbeszéd igénye is hiányzik. Célként pedig kiemeli, hogy »minden témában meg kell nyitnunk azokat a kommunikációs csatornákat, amelyek előre vihetnek bennünket emberként és közösségként is. Vajdasági magyarokat itthon és a nagyvilágban egyaránt.«”

A nemzeti ünnep után 2016. október 24-én jelent meg először Budapesten a Miniszterelnökség mellé rendelt Nemzetpolitikai Államtitkárságon működő Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztály, valamint a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szerkesztett Napi Nemzetpolitikai Sajtószemle. Ennek hírösszeállításában a Vajdaság Ma hírportálra és a Vajdasági Rádió és Televízióra hivatkozva szűkszavú, tényszerű híradás olvasható a Szabad Magyar Szó megjelenéséről. Ezt csonkítatlanul közöljük:

„Szabad Magyar Szó a napilap internetes oldalán

Vasárnap délelőtt nem kis meglepetés érte azokat, akik beütötték az egyetlen vajdasági magyar nyelvű nyomtatott napilap internetes címét. A www.magyarszo.com címen ugyanis egy Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat, amely a honlap fejléce értelmében független közéleti fórum. Az említett domain tulajdonosa Purger Tibor, aki úgy döntött, hogy megszakítja az együttműködést a Magyar Szóval és helyette a Szabad Magyar Szónak bocsátja rendelkezésére a tárhelyet.”

Egy nappal később, október 25-én jelent meg a Kisebbségi Sajtófókusz, vagyis a Kárpát-medencei Sajtófókusz – a Civitas Europica Centralis (CEC) – napi sajtófigyelőjének első, az október 23-i nemzeti ünnep utáni száma (szerkeszti: Boér Krisztina). Ez volt az első kiadvány, amely nemcsak a Szabad Magyar Szó indulásáról – és azt övező viharos fejleményekről, reakciókról – számolt be, de hivatkozási alapként több témában is az új független közéleti fórumunkat jelölte meg forrásként.

A sajtófókusz Vajdasági médiaháború címmel azt írta: „Puccs történt a vajdasági magyar sajtóban, vasárnaptól az egyetlen szerbiai országos magyar nyomtatott napilap, a Magyar Szó internetes címén egy új, Szabad Magyar Szó feliratú logó fogadta az olvasókat. Ez egy hosszú hónapok óta tartó magyar média- és kulturális háború végkifejlete, a vajdasági magyar kulturális élet szereplői ugyanis politikai nyomásgyakorlásra, a sajtó és véleményszabadság korlátozására panaszkodnak. Nem a szerb hatalom avatkozott bele a vajdasági magyar kulturális életbe, nem belgrádi intézkedések indították el a hónapok óta dúló magyar médiaháborút és eredményezték a Szabad Magyar Szó megszületését. A kulturális és médiaharc pedig nem véletlenül esik egybe a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) szakadásával és a Magyar Mozgalom megjelenésével sem. A Pásztor István vezette VMSZ-t és a kisebbségi támogatásokat is kezelő Magyar Nemzeti Tanácsot (MNT) az utóbbi időben egyre gyakrabban és nyíltabban vádolták azzal, hogy megengedhetetlen módon korlátozzák a sajtó és véleményszabadságot.”

Három anyagunk pedig, amelyet a Kárpát-medencei Sajtófókusz hivatkozási alapként idézett, a következő:

POLITIKAI BESZÉDEK NÉLKÜL

A Magyar Mozgalom vasárnap tartotta meg 56-os megemlékezését

A Magyar Mozgalom küldöttsége az 1956-os forradalom 60-ik évfordulójának napján, október 23-án emlékezett a történelmi eseményre, és annak jugoszláviai/szerbiai vonatkozásaira. Vasárnap délelőtt dr. Korhecz Tamás társelnök, Maglai Jenő vezetőségi tag és Sövény Ferenc, a palicsi helyi szervezet koordinátora helyezték el a kegyelet koszorúit a palicsi befogadótábor helyén emelt emlékműnél (http://szabadmagyarszo.com/).

BEKAMERÁZOTT ÚJSÁGÍRÓK

Kamerákkal figyelik a Magyar Szó újságíróit, szerkesztőit és munkatársait az újság szabadkai, újvidéki és zentai szerkesztőségében. Sőt, nem csupán őket, hanem mindenkit, aki bármilyen oknál fogva betéved ezekbe a szerkesztőségekbe, hisz a kamera „mindent vesz”. Zentán legalább egy figyelmeztető felirat hívja fel erre a szerkesztőségbe belépő figyelmét, Szabadkán azonban még ezt sem tartották fontosnak feltüntetni, ami már valószínűleg az alapvető emberi- és szabadságjogok kérdését is felveti (lásd képeinket!). Az intézkedést körülbelül két hónappal ezelőtt vezették be a Magyar Szó jelenlegi vezetői (http://szabadmagyarszo.com/).

KÖNYVET A KÉZBE!

Megnyílt a Belgrádi Könyvvásár

Az írott szó ünnepe, egy olyan oázis, ahol a szellemi integritást óvják, ahol bizonyosságot nyer, hogy az emberek olvasnak – így jellemezték a kiállítók, az írók, költők a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárt, amely 61. alkalommal vasárnap este nyílt meg a szerb fővárosban. A rendezvény idei díszvendége Irán, összesen 450 kiállítója van, az október 30-ig tartó rendezvénynek pedig hétfőn és kedden családi, csütörtökön iskolanapja van, de közben szakmai fórumok, vitaestek várják az érdeklődőket. Több kerek évforduló is köthető a mostani szervezéshez, így lesz vitafórum Cervantes és Shakespeare születésének 400. évfordulója kapcsán, Petar Kočić százéves évfordulója apropóján. A rendezvényt vasárnap este a Szerb Matica elnöke, prof. dr. Dragan Stanić és az iráni Narges Abjar író, rendező nyitotta meg (http://szabadmagyarszo.com/).

A sorrendben második összeállításunkban feldolgozott publikációkat olvasóink ezúttal is áttekinthetik az eredeti közlések csonkítatlan változatában is:

Végül pedig talán egy kis öncélúságot is megengedhetünk magunknak. Bár az is igaz, hogy ha bárki többet látna ebben, egyáltalán nem biztos, hogy messze jár az igazságtól:

Nagy szerencse, hogy Gloria Gaynor decemberben, karácsony és újév között, Budapesten koncertezik…

UTÓ-MOTTÓ: „Az éjszaka folyamán az a feladat, hogy likvidáljuk a házakba befészkelődött megmaradt csoportokat. Mivel az eseményekben fordulat következett be, elhatároztuk, hogy a járőrözésbe, a bevezetett rendkívüli állapotot megsértő gyanús elemek és személyek letartóztatásába, a fontos objektumok – állomások, utak – védelmébe bátrabban bevonjuk a magyar egységeket is” – írta rejtjeltáviratában Anasztasz Ivanovics Mikojan (1895–1978) és Mihail Andrejevics Szuszlov (1902–1982), amikor 1956. október 24-én megküldte jelentését Budapestről Moszkvába. Hat évtizeddel később, ma, amikor a vajdasági magyar közéletben önjelölt Mikojanok és Szuszlovok vannak irányító pozíciókban, ők talán levonhatnának legalább annyi tanulságot az időközben jelentős fordulatot vett történelemből, hogy nem célszerű mindig kapásból likvidálni mindazon csoportokat, amelyek merészelnek a vezető politikai struktúrákétól eltérő véleményeket is megfogalmazni.

Gloria Gaynor december 29-én koncertezik Budapesten

(Szabad Magyar Szó, 2016. november 25.)