„Rossz húzás volt hallgatni”

Az Autonomija portál közli Pressburger Csaba interjúját Korhecz Tamással.

*

„Rossz húzás volt hallgatni”

Interjú Korhecz Tamás megválasztott alkotmánybíróval hallgatásának okairól, döntésének erkölcsi dimenzióiról és az alkotmánybírói bérezésről

Bombaként robbant december 7-én a hír, hogy Korhecz Tamás, a Magyar Mozgalom társelnöke elvállalta a Szerbiai Alkotmánybíróságba történő jelölést. Az pedig valóságos atombombaként robbant, amikor Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője bejelentette: e párt frakciója javasolta Korheczet alkotmánybírónak. Csakhamar az is kiderült, hogy az MM vezetői közül senkinek sem volt tudomása arról, hogy tartományi képviselőjük, szervezetük társelnöke és arca az ádáz ellenfél hívó szavára, szó nélkül elhagyja őket. Miután megszületett a hivatalos döntés az alkotmánybírók kinevezéséről, Korhecz Tamás hétfőn végre a nyilvánosság elé állt és beszélt. Az Autonómia azokra a részletekre kérdezett rá, amelyek a sajtótájékoztatón mondottakból nem derültek ki. Az interjú kérdéseit írásban küldtük el Korhecz Tamásnak és ő ugyanilyen formában válaszolt rájuk.

● A rendelkezésünkre álló információk szerint Ön november 23-án nyilatkozott hivatalosan arról, hogy elfogadja az alkotmánybíróvá történő jelölést, a nyilvánosság azonban csak december 7-én, azaz két héttel később értesült erről a tényállásról, valamint arról, hogy Önt épp az a Vajdasági Magyar Szövetség javasolta erre a tisztségre, amellyel a Magyar Mozgalom színeiben az utóbbi másfél évben kemény csatái voltak. Miért hallgatott erről? Miért hagyta meg Pásztor Bálintnak a hírbomba robbantásának diadalmas örömét?

– A jelölésem, noha 23-án írásban nyilatkoztam annak elfogadásáról, november 29-ig meg sem történt. Hivatalosan pedig akkor lettem jelölt, amikor kiderült, kiket javasolt a házelnöknő a tízes jelöltlistára. Mindezt azért mondom el, hogy érzékeltessem azt, hogy az egész ügymenetre nekem nem volt ráhatásom, nem volt pályázat, előre lefektetett határidőkkel, kritériumokkal stb. Ebben a helyzetben nem akartam témává tenni valamit, ami bizonytalanabb volt, mint a kutya vacsorája. Ha tárgyaltam és egyezkedtem volna a VMSZ-szel, akkor talán okosabb lettem volna, és a pontos információk birtokában azokat az MM-vezetéssel is megoszthattam volna. Ismerve a jelölőszervezet működését és észjárását, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen visszavonják a felkérést, nem adják át a jelölést stb. Ma már tudom, szándékuk komoly volt, és arról meg is egyeztek a kormányzó haladókkal – akkor ebben még nem lehettem biztos. A fenti tények ellenére ma már úgy látom, ennek minden veszélye ellenére az információimat és a döntésemet meg kellett volna osztani másokkal az MM-ben.

● Hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „ma már úgy látom, hiba volt, hogy halogattam az ezzel kapcsolatos párbeszédet”, gondolván itt arra, hogy nem egyeztetett az alkotmánybíróvá történő jelöléséről a Magyar Mozgalom vezetésével. Miért döntött mégis úgy akkor, hogy nem osztja meg közvetlen munkatársaival (fogalmazhatunk úgy is: bajtársaival), hogy Ön fölkérést kapott és azt el is fogadta vagy el is szándékozik fogadni?

– Erre az előzőekben már válaszoltam.

● Számolt-e azzal, hogy az MM számára micsoda megszégyenülést jelent az, hogy a tagságnak, de még az ügyvivő testület tagjainak is a sajtóból kell értesülniük (egyik) vezetőjük döntéséről?

– Igaz, ideális helyzetben, az ilyen és ehhez hasonló döntésekről nem a sajtóból értesül egy szervezet vezetősége. A tagság más, nem gondolom, hogy a tagságot külön gyűléseken és fórumokon kellene tájékoztatni egy jelölés elfogadásáról, még akkor sem, ha az egy adott ponton személycseréhez vezethet a szervezetben. Megszégyenülésről azonban nem beszélnék, én sem éreztem magam megszégyenítve, amikor egy-egy vezetőségi tagunk elfelejtett értesíteni arról, hogy az életében bekövetkezett változás miatt a jövőben teljesen passzivizálja magát és nem vesz részt a szervezet munkájában.

● Milyen reakcióra számított a Magyar Mozgalom részéről mindezek fényében? Illetve milyen reakciót tartott volna elfogadhatónak?

– Barátok nem esnek nyilvánosan egymásnak, nem határolódnak el egymástól, akkor sem, ha neheztelnek egymásra egy-egy lépés miatt. A minimum az lett volna, ha akkor hozzák meg ezeket a döntéseket, amikor az ülésen én is részt tudok venni. Nem így történt. Most már kár is ezzel foglalkozni.

● Annyit tudunk az Ön fölkéréséről, hogy közvetett úton történt, Ön nem tárgyalt közvetlenül a VMSZ-szel. Mikor érkezett ez a felkérés és mennyi idő alatt döntött annak elfogadásáról?

– Ha jól emlékszem, november 17-én értesültem a felkérésről. Azt üzenték, 2-3 napon belül döntsek, én 21-én közöltem a döntésem. Mindez nagyon gyorsan történt egy rendkívül zűrös tanítási időszakban, amikor Újvidék, Palics és Budapest között ingáztam folyamatosan.

● Nyilván kevesen vitatják el Öntől, hogy alkalmas erre a tisztségre, azt pedig még kevesebben, hogy mindenkinek joga van saját karrierjét egyengetni. Ugyanakkor a döntésének van egy erkölcsi dimenziója is. Az ezzel kapcsolatos kritikákat a következőképp lehetne összefoglalni: Ön személyes ambícióit tartva szem előtt cserben hagyta azt a szervezetet, amelyet fölépített, ráadásul úgy, hogy annak a pártnak a segítségét fogadta el, amely mindent megtett szervezetük tagjainak ellehetetlenítéséért, sőt, mindezt titokban intézte. Elfogadja ezt a kritikát vagy ennek a kritikának legalább egy részét?

– Az MM nem én vagyok és az MM-et nem én építettem fel, sokan tettük bele az MM-be azt, amire képesek voltunk, másokkal együtt én is. Eközben mindvégig az vezérelt bennünket, hogy közülünk mindenki ott tegyen az ügyért, ahol éppen tevékenykedik, és annyit, amennyit abból a pozícióból tehet. Ebből a szempontból szabad, nyitott szervezet voltunk, parancsuralmi elemek nélkül. Tehát ha valaki az MM alapítók, vezetőségi tagok közül munkát, tisztséget vagy hivatást változtatott, akkor sokszor a munkához való hozzájárulása is jelentősen megváltozott.

Az elmúlt fél évben több meghatározó vezetőségi tagunk úgy változtatott eddigi életén, munkáján, hogy az radikálisan csökkentette részvételét a közös munkában. Egyetlen esetben sem tárgyaltuk meg ezeket a „személyes ambíciókat”, az új helyzeteket az MM Ügyvivő Testületén, senki sem kérte ki a testületek véleményét arról, hogy most egy nagyot vált és ez lehetetlenné teszi aktív részvételét a munkában. Most úgy tűnik, ez a szabály egyedül rám nem vonatkozott,

nekem kérnem kellett volna a vezetőség hozzájárulását ahhoz, hogy új pozícióból tegyem azt, amit közös érdekeinkért ott tehetek. Az egyetlen érdemi különbség, hogy engem a VMSZ javasolt az új tisztségre, ugyanakkor a jelölés mögött nem volt alku, kiegyezés, megegyezés, sőt tárgyalás sem, ezért ezt a különbséget sem tartom döntőnek. Az sem lényegtelen, hogy kizárólag parlamenti frakciók javasolhattak alkotmánybírót, nem tudom, hogy magyarként és vajdaságiként melyik frakciónak kellett volna javasolnia engem? Mivel a szótlanságom az ügyben minden alap nélkül a cinkosság látszatát keltette, ez mindenképpen rossz húzásnak bizonyult. Mindazonáltal ha másnap beszámolok a felkérésről és a döntésemről, akkor sem kaptam volna támogatást az MM-től, de ezt már nem fogjuk tudni modellezni vagy újrajátszani.

● Milyen biztosítékot kapott arra vonatkozóan, hogy a tíz jelöltből Ön benne lesz az öt befutóban? Vagy úgy fogadta el a fölkérést, hogy számolt a megválasztás bizonytalan kimenetelével? Ha ez utóbbi: nem gondolt arra, hogy az egész egy csapda, amelybe ha belesétál, két szék között a földre esik?

– Biztosíték nem volt arra sem, hogy a tízben benne leszek, az egyetlen érdemi biztosíték a VMSZ motivációjában keresendő, ez pedig, hogy távozzak a tartományi parlamentből, az Alternatíva a Vajdaságárt frakció éléről. Ha nem választanak meg, akkor ez a várt fejlemény nem következik be, Pásztor Istvánnak továbbra is minden ülésen szembesülnie kellett volna aktív jelenlétemmel. Ennek ellenére természetesen eshettem volna a két szék közé is, ezzel a lehetőséggel is számoltam. Akkor „se AB-tagság, se MM-társelnökség”-helyzet lett volna, de nem tragikus és nem is szánalmas állapot „csak” egyetemi tanárként élni. Ha az „asztal alá” estem volna, a képviselőséget addig csináltam volna, amíg értelmét látom.

● Pásztor Istvánról, a VMSZ elnökéről Ön a sajtótájékoztatóján igencsak elmarasztaló véleményt fogalmazott meg, ami reakció volt Pásztor Istvánnak az Önre vonatkozó igencsak elmarasztaló véleményére, amelyet a vasárnapi székházavató ünnepségen mondott. Ön ugyanaznap este mégis jelen volt a VMSZ által szervezett ünnepélyen. Milyen üzenetet közvetít azzal, hogy elmegy a VMSZ rendezvényére, másnap pedig azt mondja, nem váltott mezt?

– Itt most két nagy lyukat rúgott, szerkesztő úr. Először is a Pásztor Istvánra és a VMSZ-re vonatkozó kritikai megjegyzéseimet attól teljesen függetlenül mondtam el, hogy a nevezett mit mondott az ünnepi fogadáson, az írásos nyilatkozatomat már vasárnap megírtam anélkül, hogy a székházavató fogadásról, az ott elhangzottakról bármit tudtam volna. Pásztor mondanivalójával a sajtótájékoztatómon szembesítettek. Másodszor, a Magyar Karácsony nevű rendezvényen csakis azért voltam jelen, mert Boglárka lányom a Palics MME néptánccsoportjába jár és ők felléptek a műsorban. Nem hiszem, hogy szülőként az lenne a dolgom, hogy gyermekemet politikai okokból eltiltsam a fellépéstől, vagy szülőként ne legyek jelen. Az elmúlt két évben, ha tehettem, elmentem lányaim minden fellépésére, amit a Palics MME szervezett, akkor is, ha tudtam, hogy a fellépések időnként alig palástolt pártpropagandát szolgáltak. Ennyi az igazság, se több, se kevesebb.

● Ön arról biztosította a nyilvánosságot, hogy döntését nem a pénz motiválta, sőt, mivel legfeljebb egyetemi állását tarthatja meg az alkotmánybírói poszt mellett, bevételei „minden bizonnyal csökkenni fognak”. Mégis: mennyit keres ma egy alkotmánybíró és egy magánegyetem tanára?

– Ahogy a múltban, úgy most sem titkolom el a mindig tisztességesen leadózott jövedelmemet. Ezek nagy részét az elmúlt évtizedben nem költségvetési forrásból valósítottam meg. Visszatérve a kérdésére, azt, hogy mennyit keres egy főállású alkotmánybíró, eddig nem érdeklődtem meg. Számomra ez nem volt mérlegelési szempont, az azonban biztos, hogy szerbiai viszonylatban ez a legmagasabb állami bérek közé tartozik.

Én megtartom a főállásomat a Dr Lazar Vrkatić egyetemi karon (egyedül ezt a pénzkereső munkaviszonyt engedélyezi a törvény), ami azt jelenti, hogy az AB-n fizetéskiegészítést fogok kapni. Az egyetemen, ahol tanítok, kb. 1000 eurós nettó fizetést kapok.

Azért mondtam, hogy összességében kisebb lesz a jövedelmem, mint eddig, mert a törvényes tilalmak miatt elesek a képviselői és frakcióvezetői pótléktól, a szakfordítói jövedelmemtől és a magyarországi oktatói-tudományos tevékenységemből eredő jövedelmem egy részétől is. Ez valószínűleg meghaladja majd azt az összeget, amit az AB-től kapok.

● Az eskütétel után Ön kilenc évig szilenciumra lesz ítélve. Azok előtt az alkotmánybírósági döntések előtt is fejet kell hajtania, amelyekkel személy szerint mélységesen nem ért egyet, de a bírák többsége megszavazza. És még csak nem is nyilatkozhat erről, nem fogalmazhat meg különvéleményt. Hogyan fogja majd viselni ezt a „szerzetesi életvitelt”? Eljöhet-e, és ha igen, mikor, milyen ügy kapcsán az a pillanat, amikor azt mondja: kész, kilépek, ez vállalhatatlan számomra, ezt nem csinálom tovább?

– Az alkotmánybíráknak minden esetben joguk van a többség döntése ellen szavazni és különvéleményt megfogalmazni. Ezzel a lehetőséggel élni kívánok mindazokban az esetekben, amikor fontos ügyben szakmai meggyőződésemmel szemben álló döntést hoz az AB. Csak példaként említem, hogy dr. Kartag Ódri Ágnes igen erőteljes és meggyőző különvéleményt fogalmazott meg a nemzeti tanácsos AB-ügyben. Szóval eddig is lehetett. Természetesen nem kényelmes állandóan kisebbségbe szorulni, de bízom benne, hogy szakmai viták lesznek, ahol lehetőség lesz egymás meggyőzésére. Pontosan ezért gondolom azt, hogy sok esetben tehetek majd valamit az általam vallott értékekért az új helyzetben is. Természetesen, ahogy mindegyik tisztségről, úgy erről a tisztségről is bármikor le lehet mondani.

● Milyen a viszonya az MM meghatározó személyiségeivel, (egykori?) barátaival, támogatóival? Elismerte, hogy hiba volt nem egyeztetni velük, de kért-e bárkitől is bocsánatot emiatt?

– Az MM vezetésében voltak barátaim és voltak bajtársaim, munkatársaim egyaránt. Viszonyom velük megváltozott, miután ők nyilvánosan elhatárolódtak tőlem és exkommunikáltak. Az MM egyes vezetői határolódtak el tőlem és nem én tőlük, de nem szeretném fodrozni az ügyet. Senkit megbántani nem volt szándékom, ha az információ visszatartásával valakit megbántottam, akkor azt ezúttal is megkövetem. Egyelőre mosolyszünet van, a többit majd meglátjuk.

(Autonomija, 2016. december 20.)

Nešto je puklo

Az Autonomija című szerb nyelvű politikai portál közli Végel László írását Nešto je puklo címmel. (Vickó Árpád fordítása.)

*

Nešto je puklo

Dolaze nove generacije koje će pitati roditelje zašto su ćutali!

Ne može večno da traje tišina „s igranjem i pevanjem“ u vojvođanskoj mađarskoj zajednici

U poslednje vreme, evo, već i novine u Mađarskoj sve češće pišu o oštrim konfrontacijama u javnom životu mađarske manjinske zajednice u Vojvodini. Zanimljivi smo i važni, odnosno postajemo vest u medijima tek kad nešto počne da smrdi na skandal. Inače, mi, manjinci, možemo slobodno da pevamo, da plešemo i da vredno negujemo naše, pre svega folklorne tradicije. Nije reč o protivrečnostima novijeg datuma. Podsetio bih da su već posle 2000. godine isplivali na površinu problemi potisnuti u drugi plan za vreme zlokobnog Miloševićevog režima. U januaru 2001. godine, grupa intelektualaca – bili su među njima Imre Bori, Oto Tolnai, Janoš Banjai, Alpar Lošonc i moja malenkost – upozorila je javnost da „u slučaju mađarskih medija i izdavačke kuće Forum, odlukom vojvođanske skupštine, u suštini je jedna politička stranka vojvođanskih Mađara dovedena u dominantni položaj, i da je to naišlo na nepovoljan odjek u vojvođanskoj mađarskoj javnosti.“ Summa summarum: konfliktna sutuacija nije sad nastala. Već punih petnaest godina se prilježno neguje onaj mehanizam koji onemogućava slobodu štampe i afirmaciju pluralnog sistema vrednosti. Pronalazim svoje dnevničke beleške iz tog vremena, iz tih beležaka se može skoro korak po korak pratiti distorzija ovog sistema. Hronika jedne bolesti. Primetio bih da dnevničke beleške, po karakteru žanra, nisu polemički spisi, niti su uključeni u dnevnopolitičke zavrzlame, već su duhovni nalazi života: ne obznanjuju istinu, nego samo tragaju za njom, ostaju, dakle, prigušenim kricima slične lične ispovesti, premda sam u golemoj bačvanskoj tišini, u kojoj je tulum na mađarski način, u toplom zapećku, dominantna zanimacija, ipak uspeo da navučem na sebe bes mnogih funkcionera. Dnevnik, kako je to već Gombrovič primetio, čini čoveka nezaštićenim, pa sam s tim mojim beleškama lako postao persona non grata. Da je tada bilo demokratskih namera, ne bi došlo do današnjih konfrontacija. Međutim, to mađarsko veselje sa s narodnim igarama i pesmama, to dva na jednu, dva na drugu stranu… ne može večno da traje. Prošlo je 15 godina, deo one mlade generacije koja je stupila na scenu poslednjih nekoliko godina – začetak civilnog sveta – odnedavno već i na dnevnopolitičkom nivou zahteva demokratske promene. Bilo je besa, ljutnje, „dvorskih revolucija“ s tužnim krajem, a potom su se u Drugoj Javnosti pojavili Ištvan Božo i Peter Vataščin; nije bilo tuče, čulo se samo kako je staklo prepuklo – i ispostavilo se da se ta staklena ploča više ne može spojiti. Nisu se slučajno pojavile i rasprave koje su podsećale na generacijske konflikte, jer pripadnici u međuvremenu sazrelih generacija s pravom zahtevaju promenu sistema. Pojavila su se nova lica, čuo sam glas apokrifne javnosti, ali sam ostao na distanci jer sam bio uveren da je to već stvar nove generacije, na njima je da odluče kakvu budućnost žele. Nisam želeo da se mešam, ni sad se ne opredeljujem unutar generacijskog diskursa, još se dobro sećam, kad su i generaciju Uj Simposiona „konsolidovali“ na taj način što su ih podelili na dobre i na loše momke. Koliko mogu da vidim, unutar nove generacije mladih vojvođanskih mađarskih intelektualaca nije se uobličilo neko dominantno mišljenje. Jedan deo, koji zauzima položaje, funkcije na javnim forumima, u institucijama, prećutno prihvata postojeće, drugi deo pak želi promene. Ne upuštam se u njihove polemike, neka sami odluče, kuda, na koju stranu će krenuti. Jedno je, ipak, evidentno: pristižu novi mladi koji će pitati roditelje, gde su bili, na kojoj su strani stajali. Zašto su ćutali? I budući da nije bilo dijaloga, polemika je postala gruba. U međuvremenu, nakaznost sistema primetili su mnogi i od onih koji su ga izgrađivali. Da ne bude nesporazuma, ne pominjem to u nameri da bilo kome bilo šta prebacim, već pomišljam na Ničeovu sentencu, po kojoj će zmija uginuti ako ne bude u stanju da promeni kožu. „Tako stoje stvari i sa duhom – pisao je nemački filozof – kad ga onemoguće da promeni svoje mišljenje, takav duh će da uvene.“ Nadasve je važeća ova Ničeova misao danas – u našem ubrzano promenljivom svetu, uobličavaju se nove okolnosti, njima se prilagođavaju pitanja, sasvim je razumljivo da se menjaju i odgovori. Osuđeni smo na prilagođavanje, priznajemo s gorčinom, ali i to ima svoje granice. Gušter nikad neće biti krokodil – opravdano je sumnjiv onaj titoista koji se preko noći pretvara u antititoistu, i gubi sav svoj kredibilitet onaj komunistički funcioner koji takođe postaje preko noći žestoki antikomunista.

Dva sveta

Nije me iznenadilo to što se na konferenciji za štampu posle zajedničke sednice srpske i slovenačke vlade povela reč i o migrantima. Slovenci dižu žičanu ogradu na granici prema Hrvatskoj, na šta je srpski premijer u jednom blagougodnom tonu izjavljuje: migranti u Srbiji ne stvaraju naročite probleme. Što se ovog pitanja tiče, drugi član vladajuće koalicije, Savez vojvođanskih Mađara, ne misli baš tako, ta stranka je pozivala vojvođanske Mađare s dvojnim državljanstvom da na referendumu glasaju protiv ulaska migranata u Mađarsku. Jedan previše revnosni predstavnik te stranke je, štaviše, izjavio da će nas migranti pojesti. Dnevni list vojvođanskih Mađara dao je velik publicitet ovoj izjavi. Čitajući ovaj članak u listu čiji je izdavač Nacioanlni savet Mađara, imao sam osećaj kao da Srbi i Mađari žive u dva različita sveta. Ali neka to pitanje raščiste sami koalicioni partneri. Referendum o kvotama bila je akcija koja je preterano pojednostvaila pitanje islama – bio je u službi ogoljene dnevne politike. Kad više ne bude potrebna, političari će dati nova uputstva i tema će biti skinuta s dnevnog reda, premda – nažalost – na duži rok moramo računati s mnogo težim pitanjem, a što neće proći bez posledica. Islamski terorizam je još u sedamdesetim godinama bio na dnevnom redu, posle 1989. poprimao je sve veće razmere, samo što tada „ova tema nije bila važna“. Posle septembra 2001. postao je globalni problem. Zanimljivo je da je u Istočnoj Evropi islamski terorizam (i to je učinilo „migrantsko pitanje“ zlokobnim) tematizovan zapravo razbuktavanjem postsocijalističkog nacionalizma.

(Autonomija, 2016. november 4.)

Na adresi Mađar soa – Slobodni Mađar so

Az Autonomija című hírportál nemcsak ismertette a Beta hírügynökség jelentését, de arra építve alaposan fel is dolgozta a témát.

*

Na adresi Mađar soa – Slobodni Mađar so

Tekstovi koji su jutros bili objavljeni na sajtu govore o tome da se list u poslednje vreme "udaljio od objektivnog novinarstva i da se bavi šminkanjem stvarnosti"

Internetsko izdanje jedinog lista na mađarskom jeziku u Srbiji “Mađar so” (Magyar Szo) od jutros je bio preuzeo deo bivših novinara ovog lista, promenili su mu kompletan sadržaj, logo i naziv u “Slobodni Mađar so” (Szabad Magyar Szo).

Na adresi www.magyarszo.com od jutros su se mogli naći samo tekstovi bivših glavnih urednika lista Čabe Presburgera i Petera Kokaija i novinara koji su tokom leta dobili otkaz u tom listu – Zoltana Vigija, Žakline Vigi Žoldoš i Kornela Bajtaija.

U impresumu je kao vlasnik sajta naveden nekadašnji dopisnik “Mađar soa” iz Vašingtona Tibor Purger, koji je više od dve decenije pisao za ovaj list, a glavni urednik je Zoltan Vigi.

Tekstovi koji su jutros bili objavljeni na sajtu govore o tome da se list u poslednje vreme “udaljio od objektivnog novinarstva i da se bavi šminkanjem stvarnosti”, a ostavljena je i poruka da će “ovaj novi medij nastojati da to koriguje i da bude mesto gde će sloboda govora i štampe doći do izražaja”.

Deo redakcije “Mađar soa” organizovao je tokom leta protest zbog političkih pritisaka na list.

Novinari su tada, zajedno sa stručnom javnošću, upozoravali da list “Mađar so” trpi veliki politički pritisak i cenzuru od strane najjače mađarske stranke u Vojvodini, Saveza vojvođanskih Mađara (SVM).

Urednik potvrdio preuzimanje portala Mađar soa

Zoltan Vigi, glavni urednik „Slobodnog Mađarskog soa“, portala koji je preuzeo adresu portala jedinog dnevnog lista u Srbiji na mađarskom jeziku „Mađar so“, izjavio je danas da adresa portala nije u vlasništvu „Mađar soa“ i da će ubuduće na njoj biti portal „Slobodni Mađar so“.

Vigi je agenciji Beta rekao da je vlasnik domena www.magyarszo.com bivši dopisnik Mađar soa iz Vašingtona Tibor Purger.

On je rekao da će na tom portalu raditi desetak novinara. „Za početak, neće svi biti potpisani imenom i prezimenom, dok se ne reši njihov status“, kazao je Vigi.

Tibor Purger je na portalu jutros objavio otvoreno pismo javnosti, u kojem je potvrdio da je on vlasnik tog internetskog domena i dodao da je „Slobodni Mađar so“ nastao kao reakcija na „brutalne“ smene urednika, na davanje otkaza novinarima, kao i na cenzurisanje mišljenja koje je drugačije od vladajućih političkih stavova.

„Sloboda mišljenja je osnovno ljudsko pravo i na nju imaju pravo i nacionalne manjine. U društvu niko nema pravo da ućutkuje one koji drugačije misle. Manjinski mediji imaju pravo na pluralizam a ne na jednoumlje. Kritika treba da se uvažava i da se ima jasan stav prema mržnji. Treba stati na kraj politici zastrašivanja“, poručio je Purger.

Dodao je da je nakon 25 godina izveštavanja za Mađar so iz Vašingtona, uredništvo u aprilu ove godine bez obrazlozzenja prestalo objavljivati njegove tekstove.

Purger je najavio da će ubuduće sarađivati sa Slobodnim Mađar soom.

Mađar so: Slede pravni koraci zbog preuzimanja sajta

Upravni odbor Mađar soa (Magyar Szo), jedinog dnevnog lista na mađarskom jeziku u Srbiji, saopštio je da će preduzeti pravne korake zbog “otuđenja intelektualnog proizvoda”, odnosno zbog činjenice da je grupa bivših urednika i novinara preuzela internetsku adresu tog lista, kako bi objavljivala “Slobodni Mađar so”.

“Mađar so onlajn je bio žrtva napada 23. oktobra ove godine, uklonjeni su sadržaji ranije stvoreni od strane Mađara so, a na sajtu www.magyarszo.com, koji je ranije u SAD registrovao (bivši dopisnik lista iz Vašingtona) Tibor Purger, preusmeravanjem postavljen sadržaj sa szabadmagyarszo.com. Mađar so će zbog toga preduzeti pravne korake”, piše u saopštenju.

Dodaje se da je u registraciji Mađar soa jasno napisano da je onlajn pojavljivanje svojina lista Mađar so, a Tibor Purger, Peter Kokai i Zoltan Vigi se optužuju da su “niskim hakerskim napadom oteli intelektualni proizvod Mađar soa, koji je deo javne imovine, i to ime domena i imejlove koji se završavaju sa @magyarszo.com”.

“Cilj napada je bio dovođenje u zabludu čitalaca onlajn platforme Mađar soa i korišćenje intelektualnog proizvoda i imena Mađar soa i 70-godišnje aktivnosti, radi propagiranja političkih i ideoloških uverenja navedenih lica i njihovih saradnika”, navodi se u saopštenju.

Dodaje se da je reč o “dovođenju čitalaca u zabludu preusmeravanjem sajta” i ocenjuje se da je to “besprimerno podlo i nedostojno novinara, intelektualaca i ljudi duha”.

Upravni odbor je poručio “drugoj strani” da je radi nezavisnosti i javnog interesa “trebalo da izgradi svoju veb stranicu, a ne da hakuje Mađar so onlajn”.

U međuvremenu, Mađar so je svoj sajt preusmerio na adresu www.magyarszo.rs, umesto nekadašnje www.magyarszo.com.

(Autonomija, 2016. október 23.)

„Beszéljetek, beszéljetek, beszéljetek…”

A Közös (s)íróasztalunk című blog szemelvényeket tesz közzé egy facebookos beszélgetésből.

*

„Beszéljetek, beszéljetek, beszéljetek…”

Érdekes beszélgetés alakult ki ma Miskolczi József facebookos üzenőfalán.
Az egész azzal kezdődött, hogy Miskolczi megosztotta az Autonomija.info szerb nyelvű cikkét Korhecz Tamásról:

Korhec: Nacionalni savet pritiska medije, ali ni novinari se ne bune
Tvrdi da ne želi da bude predsednik SVM-a
Apr 23 2015

Bivši predsednik Nacionalnog saveta Mađara Tamaš Korhec izjavio je da je na toj funkciji prema medijima “morao da čini” stvari s kojima se nije slagao, ali je dodao da se ni novinari ne bune protiv takve situacije.
Korhec je u intervjuu za nedeljnik na mađarskom jeziku “Porodični krug” (Čaladi ker) rekao da on nije vršio pritisak na medije, ali su “po svemu sudeći” to činili “drugi”. “Mediji i novinari se baš i nisu bunili protiv toga”, rekao je Korhec. Prema njegovim rečima, većina zaposlenih u listovima Mađar so i Het Nap, kao i na Radioteleviziji Panon “prihvataju ovakvo stanje iz ovog ili onog razloga”.
On je ocenio da se stanje u medijima na mađarskom ne može posmatrati odvojeno od opšteg stanja medija na srpskom jeziku. “Želeo bih da Mađar So ili RTV Panon otvore prozor ka javnosti gde bi se mogli ukrštati argumenti”, kazao je Korhec.
U vezi sa smenjivanjem Čabe Presburgera sa pozicije glavnog urednika lista “Mađar so” 2011. godine, on je rekao da je “na osnovu činjenica” bio ubeđen u to da je Presburger činio “krupne greške”. “Ali nisam mislio da njega po svaku cenu treba udaljiti“, rekao je Korhec.
Dodao je da nema ambiciju da bude predsednik Saveza vojvođanskih Mađara (SVM), jer nikada nije ni bio član te partije, ali je ocenio da je unutar stranke potrebno pokrenuti dijalog, između ostalog i o tome koliko je u stranci prisutan autoritarni princip.
Korhec je ocenio da su SVM i Nacionalni savet Mađara u sukobu sa mladim intelektualcima i dodao da je danas u Nacionalnom savetu mnogo manje intelektualaca i univerzitetskih profesora, nego što je to ranije bio slučaj.

(Autonomija)

A bejegyzés alatt kibontakozó beszélgetésben részt vett: Molnár Krekity Olga, Miskolczi József, Turi István, Mihájlovits Klára, Szabó Palócz Attila
Az érdekesebb hozzászólások közül válogattunk:

Molnár Krekity Olga: Még, hogy nem ellenkeztünk a Hét Napban? Nahát!!! Erről tudnék egy s mást én is mondani.
Miskolczi József: Mondd, írd meg. A Hét Nap lehozza. Ha nem, akkor más…
Molnár Krekity Olga: Viccelsz, Misko?! Azért mentem hozzád panaszra, ugye, mert mások meghallgattak? Egyáltalán: mi haszna lenne abból a közösségnek? Egyáltalán mi haszna annak, hogy most dr. Korhecz úr bevallotta, hogy kompromisszumból részt vett az újságok ütőerének felvágásában? Ezt már visszacsinálni nem lehet. Akkor kellett volna nemet mondania. Mint jó keresztények, gondoljátok, hogy elég egy bűnbánás, gyónás, penitencia, és akkor minden a helyére kerül? És hogy nem került még egyetlenegy újságíró sem az utcára? Nem - csak nyugdíjba minden "jó öreg" újságÍró (sőt könyvelő, bérelszámoló is), aki ismeri a múltat, aki nem felejt MÉG, s akinek járt a pofája, és nem volt hajlandó szófogadó pártkatonává lezülleni. Sőt, még a saját hűséges elvtársukat is eltávolították, Dudás Karcsit, mert megért rá az idő! Aztán ... de nem sorolom, hiszen ott voltál, mindent láttál-hallottál. Tiszta lappal kellett az új igazgatóknak és főszerkesztőknek kezdeni, makulátlanul jóhiszemű, fiatal, még betörhető kezdőkkel. Mert így lehet csak pártlapot csinálni! De apropó: emlékszel, mi lett Kókai Szilveszter egykori igazgatónk a sorsa? Hát nem az utcára került? Igaz, nem üres zsebbel, mert volt olyan okos, hogy jogvédőhöz fordult. Szóval, igen, nem kerültek az utcára az újságírók, mert arra nagyon vigyázott a VMSZ is, az MNT is, hogy tiszta maradjon, a 80 ezer dináros fizetésű igazgatókra bízták a feladatot, hogy a nem alkalmas munkatársakat megfegyelmezzék, megijesszék, elvegyék az életkedvüket, vagy ha netántán nagyon közel állt a szívükhöz, akkor a "munkaerő feleslegnek" új, megfelelőbb munkahelyet találtak barátaik körében. Mondjak nevet hétnapos szinten? Varjú Sára, dr. Dévavári Zoltán. A megmaradt páran pedig persze hogy nem írnak tényfeltáró cikkeket: 1. ahhoz nem elég tapasztaltak, 2. rosszul fizetettek, és azt a keveset nem akarják kockáztatni, 3. nem LEHET tényt feltárni. A tényeket eltussolják és elkussolják, vagy az írásból kihúzzák. Nem lehet tényfeltáró cikket írni, ha az újságírót "csinyovnyikká" degradálják.
Miskolczi József: Kedves Olgi, akkor az úgy volt, most másként van. Lehullott a lepel, hogy ki is volt valójában az igazi összmagyar főszerkesztő. Meséljétek el ti, a résztvevők hogy pontosan mi és hogyan történt…
Turi István: "Lehullott a lepel, hogy ki is volt valójában az igazi összmagyar főszerkesztő. Meséljétek el ti, a résztvevők hogy pontosan mi és hogyan történt... " Ha ez mind igaz akkor az a személy egy zseni az értelmiségiek között.
Mihájlovits Klára: Respect Molnár Krekity Olga.
Miskolczi József: Aki tudja a "történtek" részleteit, írja le. Azért vagytok újságírók. Ne csak sejtelmes félmondatok legyenek. Magdi te azt, hogy úgy vesztetted el a munkahelyedet, hogy a főnököd nem is beszélt veled erről stb. Ne várjátok el, hogy mások legyenek fogadatlan prókátorok?
Miskolci Magdolna: Én nem vesztettem el a munkahelyemet, csak a hivatásomat, a három évtizedes életformámat és az egészségemet. Megírni akkor lenne értelme, ha a többiek kálváriájáról is szólni lehetne, nekik azonban még mindig van vesztenivalójuk.
Miskolczi József: Akkor hallgassatok békességben. Nekem úgy is jó...
Mihájlovits Klára: Ami engem illet, közölték velem, hogy másnaptól évi szabadságon vagyok, aztán meg a lakóhelyemtől 200 kilométerre jelentkezzek munkára. Aztán a szerkesztőket utasították, hogy ne közöljék az anyagaimat. Nem rúgtak ki. Aztán, amikor majdnem mégis, kellett egy kicsit izmozni, jogászkodni. Aztán "testhezálló" munkát osztottak rám: magyarról szerbre fordítás formájában.
Miskolci Magdolna: Hát ez az, ilyen alattomos módon némítottak el embereket, és senki se szólt értük.
Miskolczi József: Klára: ez csak hírvázlat: mikor, ki, mi nem jelenhetett meg stb. Egy kis tényriportot nevekkel, időpontokkal, részletekkel. Úgy érthető.
Mihájlovits Klára: Ha jól emlékszem, 2013 május 17-én közölte velem a főszerkesztő egy telefonbeszélgetés alkalmával, hogy másnaptól nem vagyok budapesti tudósító és a legjobb az lenne, ha kivenném az előző évi szabadságomat, amikor pedig az lejár, jelentkezzek a zentai szerkesztőségben munkára. Kilenc éve éltünk akkor családostul Budapesten. Némi évi- és betegszabadság után elkezdtem "zentai tudósítani": kizárólag zentai tematikájú cikkeket írhattam. 2013. december 31-én a Zentán élő apósom átvette a nevemre szóló hivatalos levelet, amely tartalmazta a munkaviszony megszüntetése előtti figyelmeztetést (Upozpozorenje o postojanju razloga za otkaz ugovora o radu). Az indoklás szerint azon év októberében és novemberében nem teljesítettem a normát. Az egyik barátom december 31-én 16.16-kor küldte át a dokumentumot, amely ellen három napig lehetett fellebbezni. Feltételezem (de ez csak feltételezés!) az időzítés arra szolgált, hogy kifussak a határidőből. Megoldottam, hogy ne így legyen.
Amikor ráhajtottam a normára, újabb és újabb szerkesztőknek küldtem anyagokat, a főszerkesztő pedig sorra járta őket és közölte velük, hogy nem közölhetik az írásaimat. Volt, aki erről szóban tájékoztatott, volt, aki sehogy és olyan is, aki írásba adta, hogy főszerkesztői utasításra nem közöl. Meg olyan kolléga is volt, több is, aki azt mondta: amíg ezt a főszerkesztői utasítást nem kapja meg írásban is, fütyül rá. Tiszteletem és köszönetem nekik, innen is!
Amikor kiderült, hogy normára hivatkozva nem fog menni ez a felmondás, a főszerkesztő abba kapaszkodott bele, hogy nem járok be naponta a munkahelyemre, Zentára. Naná, hát éppen a magyar Szó miatt költöztem Pestre...
Orvosi igazolást mellékeltem, hogy Budapesten kezelés alatt állok gerincbántalmaim és csípőficamom miatt, így nem is tartózkodhatok Zentán... Meg írtam néhány levelet. Egy csomó bizonylattal, igazolással, hivatkozással. Végül jött a salamoni döntés: tekintsek el az írástól, budapesti tematikájú cikkeket egyáltalán ne írjak, fordítsak cikkeket a Magyar Szóból annak honlapjára.
Dokumentumok elektronikus változatban állnak rendelkezésre, a cikkek már nem.
A magam nevét adom. A kollégákét inkább nem. Aki segített, tudja, hogy segített, aki nem, az is tudja. De nem szeretném bajba keverni azokat, akik segítettek.
Szabó Palócz Attila: Jóska, ez így komolytalan. „Beszéljetek, beszéljetek, beszéljetek…” Ha érdekel valami, keresd meg az embereket személyesen, gondolom, többen is lesznek, akik szívesen adnak interjút.
Miskolczi József: Attila: (most az egyszer legalább) igazad van. Én sem úgy gondoltam, hogy ide kell megírni, hanem nekem, de ez sem rossz. Elteszem.
Miskolci Magdolna: Benne vagyok, mondjuk el.
Miskolczi József: Rendben. Nem lesz holnap, de remélem nem is sokára. Pici türelmet kérek.
Molnár Krekity Olga: És akkor ez lesz a "fájdalomdíj"? A közéletben, az újságírásban, a VMSZ politikájában, az itteni magyarság érdekvédelmében megváltozik attól valami, ha kitálalunk - utólag -, vagy csak némely újság példányszáma emelkedik majd, mert lesz miről csámcsogni? Leváltják a megnevezett igazgatókat, főszerkesztőket? Megbuktatunk velük politikusokat, minisztereket? Tudsz te nálunk, Misko, bukott politikusról vagy csak halottról? Visszakapjuk a tekintélyünket, a megromlott egészségünket, a sárba taposott személyiségünket? Azok szólaljanak fel, azok valljanak színt, azok kérjenek tőlünk bocsánatot, - ha ismerik még a lelkiismeret-furdalás fogalmát - akik szétzúzták magyarságunkat (amely különben sem arról híres, hogy összetartó faj! Erről már anno Zrínyi is írt...). Bizony, bizony, ebben a magyar politikusaink is közrejátszottak... A jelenleg publikáló újságírók pedig járjanak utána, hogy miért van az, hogy még mindig a legkeresettebb és legfizetettebb "munkahely" a helyi, a községi, a tartományi, a köztársasági, az MNT-beli tisztségviselőé? Egyáltalán miért fizetett munkahely a politikusé? Miért csak az ő pereputtyaik jutnak munkahelyhez, az én diplomás lányom meg pesztonka - és más, hasonló cipőben járóké is, mert nem VMSZ-tagok (hacsak nem kerestek külföldön boldogulást). Miért lettek aprópénzért dobra verve a több száz munkást foglalkoztató TSZ-ek? (Nemcsak az állami politika miatt, hanem a helyi kiskirályok, többek között a magyar politikusaink szövevényes érdekei miatt is, ugye, ezt is tudod, Misko?) Kiknek a kezébe kerültek - ugyancsak aprópénzért - ezek a földek? Mondjuk Kishegyesen, Bácsfeketehegyen, a palicsi és hajdújárási autóútnál... Ezek JÖVŐT érintő témák (IS). A mi útjaink már a ködbe vesztek – a MÚLTé.
Mihájlovits Klára: Molnár Krekity Olga, respect, ismételten. ezért bűn, amit tettek. az ilyen mondatok miatt.
Miskolci Magdolna: Nem lesz fájdalomdíj, nem buktatunk meg senkit, nem kapjuk vissza a megromlott egészségünket, de a tekintélyünk megmaradt, legalábbis én még mindig ezt tapasztalom, hála a volt olvasóimnak. A személyiségünk sérült ugyan, de nem sikerült sárba taposniuk. Mert akkor most se szólaltunk volna meg, Olgi.
Szabó Palócz Attila: Miskolczi József és Miskolci Magdolna, ne nagyon halogassátok azt az interjút. Mielőbb olvasni szeretném.

(Közös (s)íróasztalunk, 2015. április 28.)