A Közös (s)íróasztalunk című blog szemelvényeket tesz közzé egy facebookos beszélgetésből.
„Beszéljetek, beszéljetek, beszéljetek…”
Érdekes beszélgetés alakult ki ma Miskolczi József facebookos üzenőfalán.
Az egész azzal kezdődött, hogy Miskolczi megosztotta az Autonomija.info szerb nyelvű cikkét Korhecz Tamásról:
Korhec: Nacionalni savet pritiska medije, ali ni novinari se ne bune
Tvrdi da ne želi da bude predsednik SVM-a
Apr 23 2015
Bivši predsednik Nacionalnog saveta Mađara Tamaš Korhec izjavio je da je na toj funkciji prema medijima “morao da čini” stvari s kojima se nije slagao, ali je dodao da se ni novinari ne bune protiv takve situacije.
Korhec je u intervjuu za nedeljnik na mađarskom jeziku “Porodični krug” (Čaladi ker) rekao da on nije vršio pritisak na medije, ali su “po svemu sudeći” to činili “drugi”. “Mediji i novinari se baš i nisu bunili protiv toga”, rekao je Korhec. Prema njegovim rečima, većina zaposlenih u listovima Mađar so i Het Nap, kao i na Radioteleviziji Panon “prihvataju ovakvo stanje iz ovog ili onog razloga”.
On je ocenio da se stanje u medijima na mađarskom ne može posmatrati odvojeno od opšteg stanja medija na srpskom jeziku. “Želeo bih da Mađar So ili RTV Panon otvore prozor ka javnosti gde bi se mogli ukrštati argumenti”, kazao je Korhec.
U vezi sa smenjivanjem Čabe Presburgera sa pozicije glavnog urednika lista “Mađar so” 2011. godine, on je rekao da je “na osnovu činjenica” bio ubeđen u to da je Presburger činio “krupne greške”. “Ali nisam mislio da njega po svaku cenu treba udaljiti“, rekao je Korhec.
Dodao je da nema ambiciju da bude predsednik Saveza vojvođanskih Mađara (SVM), jer nikada nije ni bio član te partije, ali je ocenio da je unutar stranke potrebno pokrenuti dijalog, između ostalog i o tome koliko je u stranci prisutan autoritarni princip.
Korhec je ocenio da su SVM i Nacionalni savet Mađara u sukobu sa mladim intelektualcima i dodao da je danas u Nacionalnom savetu mnogo manje intelektualaca i univerzitetskih profesora, nego što je to ranije bio slučaj.
A bejegyzés alatt kibontakozó beszélgetésben részt vett: Molnár Krekity Olga, Miskolczi József, Turi István, Mihájlovits Klára, Szabó Palócz Attila
Az érdekesebb hozzászólások közül válogattunk:
Molnár Krekity Olga: Még, hogy nem ellenkeztünk a Hét Napban? Nahát!!! Erről tudnék egy s mást én is mondani.
Miskolczi József: Mondd, írd meg. A Hét Nap lehozza. Ha nem, akkor más…
Molnár Krekity Olga: Viccelsz, Misko?! Azért mentem hozzád panaszra, ugye, mert mások meghallgattak? Egyáltalán: mi haszna lenne abból a közösségnek? Egyáltalán mi haszna annak, hogy most dr. Korhecz úr bevallotta, hogy kompromisszumból részt vett az újságok ütőerének felvágásában? Ezt már visszacsinálni nem lehet. Akkor kellett volna nemet mondania. Mint jó keresztények, gondoljátok, hogy elég egy bűnbánás, gyónás, penitencia, és akkor minden a helyére kerül? És hogy nem került még egyetlenegy újságíró sem az utcára? Nem - csak nyugdíjba minden "jó öreg" újságÍró (sőt könyvelő, bérelszámoló is), aki ismeri a múltat, aki nem felejt MÉG, s akinek járt a pofája, és nem volt hajlandó szófogadó pártkatonává lezülleni. Sőt, még a saját hűséges elvtársukat is eltávolították, Dudás Karcsit, mert megért rá az idő! Aztán ... de nem sorolom, hiszen ott voltál, mindent láttál-hallottál. Tiszta lappal kellett az új igazgatóknak és főszerkesztőknek kezdeni, makulátlanul jóhiszemű, fiatal, még betörhető kezdőkkel. Mert így lehet csak pártlapot csinálni! De apropó: emlékszel, mi lett Kókai Szilveszter egykori igazgatónk a sorsa? Hát nem az utcára került? Igaz, nem üres zsebbel, mert volt olyan okos, hogy jogvédőhöz fordult. Szóval, igen, nem kerültek az utcára az újságírók, mert arra nagyon vigyázott a VMSZ is, az MNT is, hogy tiszta maradjon, a 80 ezer dináros fizetésű igazgatókra bízták a feladatot, hogy a nem alkalmas munkatársakat megfegyelmezzék, megijesszék, elvegyék az életkedvüket, vagy ha netántán nagyon közel állt a szívükhöz, akkor a "munkaerő feleslegnek" új, megfelelőbb munkahelyet találtak barátaik körében. Mondjak nevet hétnapos szinten? Varjú Sára, dr. Dévavári Zoltán. A megmaradt páran pedig persze hogy nem írnak tényfeltáró cikkeket: 1. ahhoz nem elég tapasztaltak, 2. rosszul fizetettek, és azt a keveset nem akarják kockáztatni, 3. nem LEHET tényt feltárni. A tényeket eltussolják és elkussolják, vagy az írásból kihúzzák. Nem lehet tényfeltáró cikket írni, ha az újságírót "csinyovnyikká" degradálják.
Miskolczi József: Kedves Olgi, akkor az úgy volt, most másként van. Lehullott a lepel, hogy ki is volt valójában az igazi összmagyar főszerkesztő. Meséljétek el ti, a résztvevők hogy pontosan mi és hogyan történt…
Turi István: "Lehullott a lepel, hogy ki is volt valójában az igazi összmagyar főszerkesztő. Meséljétek el ti, a résztvevők hogy pontosan mi és hogyan történt... " Ha ez mind igaz akkor az a személy egy zseni az értelmiségiek között.
Mihájlovits Klára: Respect Molnár Krekity Olga.
Miskolczi József: Aki tudja a "történtek" részleteit, írja le. Azért vagytok újságírók. Ne csak sejtelmes félmondatok legyenek. Magdi te azt, hogy úgy vesztetted el a munkahelyedet, hogy a főnököd nem is beszélt veled erről stb. Ne várjátok el, hogy mások legyenek fogadatlan prókátorok?
Miskolci Magdolna: Én nem vesztettem el a munkahelyemet, csak a hivatásomat, a három évtizedes életformámat és az egészségemet. Megírni akkor lenne értelme, ha a többiek kálváriájáról is szólni lehetne, nekik azonban még mindig van vesztenivalójuk.
Miskolczi József: Akkor hallgassatok békességben. Nekem úgy is jó...
Mihájlovits Klára: Ami engem illet, közölték velem, hogy másnaptól évi szabadságon vagyok, aztán meg a lakóhelyemtől 200 kilométerre jelentkezzek munkára. Aztán a szerkesztőket utasították, hogy ne közöljék az anyagaimat. Nem rúgtak ki. Aztán, amikor majdnem mégis, kellett egy kicsit izmozni, jogászkodni. Aztán "testhezálló" munkát osztottak rám: magyarról szerbre fordítás formájában.
Miskolci Magdolna: Hát ez az, ilyen alattomos módon némítottak el embereket, és senki se szólt értük.
Miskolczi József: Klára: ez csak hírvázlat: mikor, ki, mi nem jelenhetett meg stb. Egy kis tényriportot nevekkel, időpontokkal, részletekkel. Úgy érthető.
Mihájlovits Klára: Ha jól emlékszem, 2013 május 17-én közölte velem a főszerkesztő egy telefonbeszélgetés alkalmával, hogy másnaptól nem vagyok budapesti tudósító és a legjobb az lenne, ha kivenném az előző évi szabadságomat, amikor pedig az lejár, jelentkezzek a zentai szerkesztőségben munkára. Kilenc éve éltünk akkor családostul Budapesten. Némi évi- és betegszabadság után elkezdtem "zentai tudósítani": kizárólag zentai tematikájú cikkeket írhattam. 2013. december 31-én a Zentán élő apósom átvette a nevemre szóló hivatalos levelet, amely tartalmazta a munkaviszony megszüntetése előtti figyelmeztetést (Upozpozorenje o postojanju razloga za otkaz ugovora o radu). Az indoklás szerint azon év októberében és novemberében nem teljesítettem a normát. Az egyik barátom december 31-én 16.16-kor küldte át a dokumentumot, amely ellen három napig lehetett fellebbezni. Feltételezem (de ez csak feltételezés!) az időzítés arra szolgált, hogy kifussak a határidőből. Megoldottam, hogy ne így legyen.
Amikor ráhajtottam a normára, újabb és újabb szerkesztőknek küldtem anyagokat, a főszerkesztő pedig sorra járta őket és közölte velük, hogy nem közölhetik az írásaimat. Volt, aki erről szóban tájékoztatott, volt, aki sehogy és olyan is, aki írásba adta, hogy főszerkesztői utasításra nem közöl. Meg olyan kolléga is volt, több is, aki azt mondta: amíg ezt a főszerkesztői utasítást nem kapja meg írásban is, fütyül rá. Tiszteletem és köszönetem nekik, innen is!
Amikor kiderült, hogy normára hivatkozva nem fog menni ez a felmondás, a főszerkesztő abba kapaszkodott bele, hogy nem járok be naponta a munkahelyemre, Zentára. Naná, hát éppen a magyar Szó miatt költöztem Pestre...
Orvosi igazolást mellékeltem, hogy Budapesten kezelés alatt állok gerincbántalmaim és csípőficamom miatt, így nem is tartózkodhatok Zentán... Meg írtam néhány levelet. Egy csomó bizonylattal, igazolással, hivatkozással. Végül jött a salamoni döntés: tekintsek el az írástól, budapesti tematikájú cikkeket egyáltalán ne írjak, fordítsak cikkeket a Magyar Szóból annak honlapjára.
Dokumentumok elektronikus változatban állnak rendelkezésre, a cikkek már nem.
A magam nevét adom. A kollégákét inkább nem. Aki segített, tudja, hogy segített, aki nem, az is tudja. De nem szeretném bajba keverni azokat, akik segítettek.
Szabó Palócz Attila: Jóska, ez így komolytalan. „Beszéljetek, beszéljetek, beszéljetek…” Ha érdekel valami, keresd meg az embereket személyesen, gondolom, többen is lesznek, akik szívesen adnak interjút.
Miskolczi József: Attila: (most az egyszer legalább) igazad van. Én sem úgy gondoltam, hogy ide kell megírni, hanem nekem, de ez sem rossz. Elteszem.
Miskolci Magdolna: Benne vagyok, mondjuk el.
Miskolczi József: Rendben. Nem lesz holnap, de remélem nem is sokára. Pici türelmet kérek.
Molnár Krekity Olga: És akkor ez lesz a "fájdalomdíj"? A közéletben, az újságírásban, a VMSZ politikájában, az itteni magyarság érdekvédelmében megváltozik attól valami, ha kitálalunk - utólag -, vagy csak némely újság példányszáma emelkedik majd, mert lesz miről csámcsogni? Leváltják a megnevezett igazgatókat, főszerkesztőket? Megbuktatunk velük politikusokat, minisztereket? Tudsz te nálunk, Misko, bukott politikusról vagy csak halottról? Visszakapjuk a tekintélyünket, a megromlott egészségünket, a sárba taposott személyiségünket? Azok szólaljanak fel, azok valljanak színt, azok kérjenek tőlünk bocsánatot, - ha ismerik még a lelkiismeret-furdalás fogalmát - akik szétzúzták magyarságunkat (amely különben sem arról híres, hogy összetartó faj! Erről már anno Zrínyi is írt...). Bizony, bizony, ebben a magyar politikusaink is közrejátszottak... A jelenleg publikáló újságírók pedig járjanak utána, hogy miért van az, hogy még mindig a legkeresettebb és legfizetettebb "munkahely" a helyi, a községi, a tartományi, a köztársasági, az MNT-beli tisztségviselőé? Egyáltalán miért fizetett munkahely a politikusé? Miért csak az ő pereputtyaik jutnak munkahelyhez, az én diplomás lányom meg pesztonka - és más, hasonló cipőben járóké is, mert nem VMSZ-tagok (hacsak nem kerestek külföldön boldogulást). Miért lettek aprópénzért dobra verve a több száz munkást foglalkoztató TSZ-ek? (Nemcsak az állami politika miatt, hanem a helyi kiskirályok, többek között a magyar politikusaink szövevényes érdekei miatt is, ugye, ezt is tudod, Misko?) Kiknek a kezébe kerültek - ugyancsak aprópénzért - ezek a földek? Mondjuk Kishegyesen, Bácsfeketehegyen, a palicsi és hajdújárási autóútnál... Ezek JÖVŐT érintő témák (IS). A mi útjaink már a ködbe vesztek – a MÚLTé.
Mihájlovits Klára: Molnár Krekity Olga, respect, ismételten. ezért bűn, amit tettek. az ilyen mondatok miatt.
Miskolci Magdolna: Nem lesz fájdalomdíj, nem buktatunk meg senkit, nem kapjuk vissza a megromlott egészségünket, de a tekintélyünk megmaradt, legalábbis én még mindig ezt tapasztalom, hála a volt olvasóimnak. A személyiségünk sérült ugyan, de nem sikerült sárba taposniuk. Mert akkor most se szólaltunk volna meg, Olgi.
Szabó Palócz Attila: Miskolczi József és Miskolci Magdolna, ne nagyon halogassátok azt az interjút. Mielőbb olvasni szeretném.
*
„Beszéljetek, beszéljetek, beszéljetek…”
Érdekes beszélgetés alakult ki ma Miskolczi József facebookos üzenőfalán.
Az egész azzal kezdődött, hogy Miskolczi megosztotta az Autonomija.info szerb nyelvű cikkét Korhecz Tamásról:
Korhec: Nacionalni savet pritiska medije, ali ni novinari se ne bune
Tvrdi da ne želi da bude predsednik SVM-a
Apr 23 2015
Bivši predsednik Nacionalnog saveta Mađara Tamaš Korhec izjavio je da je na toj funkciji prema medijima “morao da čini” stvari s kojima se nije slagao, ali je dodao da se ni novinari ne bune protiv takve situacije.
Korhec je u intervjuu za nedeljnik na mađarskom jeziku “Porodični krug” (Čaladi ker) rekao da on nije vršio pritisak na medije, ali su “po svemu sudeći” to činili “drugi”. “Mediji i novinari se baš i nisu bunili protiv toga”, rekao je Korhec. Prema njegovim rečima, većina zaposlenih u listovima Mađar so i Het Nap, kao i na Radioteleviziji Panon “prihvataju ovakvo stanje iz ovog ili onog razloga”.
On je ocenio da se stanje u medijima na mađarskom ne može posmatrati odvojeno od opšteg stanja medija na srpskom jeziku. “Želeo bih da Mađar So ili RTV Panon otvore prozor ka javnosti gde bi se mogli ukrštati argumenti”, kazao je Korhec.
U vezi sa smenjivanjem Čabe Presburgera sa pozicije glavnog urednika lista “Mađar so” 2011. godine, on je rekao da je “na osnovu činjenica” bio ubeđen u to da je Presburger činio “krupne greške”. “Ali nisam mislio da njega po svaku cenu treba udaljiti“, rekao je Korhec.
Dodao je da nema ambiciju da bude predsednik Saveza vojvođanskih Mađara (SVM), jer nikada nije ni bio član te partije, ali je ocenio da je unutar stranke potrebno pokrenuti dijalog, između ostalog i o tome koliko je u stranci prisutan autoritarni princip.
Korhec je ocenio da su SVM i Nacionalni savet Mađara u sukobu sa mladim intelektualcima i dodao da je danas u Nacionalnom savetu mnogo manje intelektualaca i univerzitetskih profesora, nego što je to ranije bio slučaj.
(Autonomija)
A bejegyzés alatt kibontakozó beszélgetésben részt vett: Molnár Krekity Olga, Miskolczi József, Turi István, Mihájlovits Klára, Szabó Palócz Attila
Az érdekesebb hozzászólások közül válogattunk:
Molnár Krekity Olga: Még, hogy nem ellenkeztünk a Hét Napban? Nahát!!! Erről tudnék egy s mást én is mondani.
Miskolczi József: Mondd, írd meg. A Hét Nap lehozza. Ha nem, akkor más…
Molnár Krekity Olga: Viccelsz, Misko?! Azért mentem hozzád panaszra, ugye, mert mások meghallgattak? Egyáltalán: mi haszna lenne abból a közösségnek? Egyáltalán mi haszna annak, hogy most dr. Korhecz úr bevallotta, hogy kompromisszumból részt vett az újságok ütőerének felvágásában? Ezt már visszacsinálni nem lehet. Akkor kellett volna nemet mondania. Mint jó keresztények, gondoljátok, hogy elég egy bűnbánás, gyónás, penitencia, és akkor minden a helyére kerül? És hogy nem került még egyetlenegy újságíró sem az utcára? Nem - csak nyugdíjba minden "jó öreg" újságÍró (sőt könyvelő, bérelszámoló is), aki ismeri a múltat, aki nem felejt MÉG, s akinek járt a pofája, és nem volt hajlandó szófogadó pártkatonává lezülleni. Sőt, még a saját hűséges elvtársukat is eltávolították, Dudás Karcsit, mert megért rá az idő! Aztán ... de nem sorolom, hiszen ott voltál, mindent láttál-hallottál. Tiszta lappal kellett az új igazgatóknak és főszerkesztőknek kezdeni, makulátlanul jóhiszemű, fiatal, még betörhető kezdőkkel. Mert így lehet csak pártlapot csinálni! De apropó: emlékszel, mi lett Kókai Szilveszter egykori igazgatónk a sorsa? Hát nem az utcára került? Igaz, nem üres zsebbel, mert volt olyan okos, hogy jogvédőhöz fordult. Szóval, igen, nem kerültek az utcára az újságírók, mert arra nagyon vigyázott a VMSZ is, az MNT is, hogy tiszta maradjon, a 80 ezer dináros fizetésű igazgatókra bízták a feladatot, hogy a nem alkalmas munkatársakat megfegyelmezzék, megijesszék, elvegyék az életkedvüket, vagy ha netántán nagyon közel állt a szívükhöz, akkor a "munkaerő feleslegnek" új, megfelelőbb munkahelyet találtak barátaik körében. Mondjak nevet hétnapos szinten? Varjú Sára, dr. Dévavári Zoltán. A megmaradt páran pedig persze hogy nem írnak tényfeltáró cikkeket: 1. ahhoz nem elég tapasztaltak, 2. rosszul fizetettek, és azt a keveset nem akarják kockáztatni, 3. nem LEHET tényt feltárni. A tényeket eltussolják és elkussolják, vagy az írásból kihúzzák. Nem lehet tényfeltáró cikket írni, ha az újságírót "csinyovnyikká" degradálják.
Miskolczi József: Kedves Olgi, akkor az úgy volt, most másként van. Lehullott a lepel, hogy ki is volt valójában az igazi összmagyar főszerkesztő. Meséljétek el ti, a résztvevők hogy pontosan mi és hogyan történt…
Turi István: "Lehullott a lepel, hogy ki is volt valójában az igazi összmagyar főszerkesztő. Meséljétek el ti, a résztvevők hogy pontosan mi és hogyan történt... " Ha ez mind igaz akkor az a személy egy zseni az értelmiségiek között.
Mihájlovits Klára: Respect Molnár Krekity Olga.
Miskolczi József: Aki tudja a "történtek" részleteit, írja le. Azért vagytok újságírók. Ne csak sejtelmes félmondatok legyenek. Magdi te azt, hogy úgy vesztetted el a munkahelyedet, hogy a főnököd nem is beszélt veled erről stb. Ne várjátok el, hogy mások legyenek fogadatlan prókátorok?
Miskolci Magdolna: Én nem vesztettem el a munkahelyemet, csak a hivatásomat, a három évtizedes életformámat és az egészségemet. Megírni akkor lenne értelme, ha a többiek kálváriájáról is szólni lehetne, nekik azonban még mindig van vesztenivalójuk.
Miskolczi József: Akkor hallgassatok békességben. Nekem úgy is jó...
Mihájlovits Klára: Ami engem illet, közölték velem, hogy másnaptól évi szabadságon vagyok, aztán meg a lakóhelyemtől 200 kilométerre jelentkezzek munkára. Aztán a szerkesztőket utasították, hogy ne közöljék az anyagaimat. Nem rúgtak ki. Aztán, amikor majdnem mégis, kellett egy kicsit izmozni, jogászkodni. Aztán "testhezálló" munkát osztottak rám: magyarról szerbre fordítás formájában.
Miskolci Magdolna: Hát ez az, ilyen alattomos módon némítottak el embereket, és senki se szólt értük.
Miskolczi József: Klára: ez csak hírvázlat: mikor, ki, mi nem jelenhetett meg stb. Egy kis tényriportot nevekkel, időpontokkal, részletekkel. Úgy érthető.
Mihájlovits Klára: Ha jól emlékszem, 2013 május 17-én közölte velem a főszerkesztő egy telefonbeszélgetés alkalmával, hogy másnaptól nem vagyok budapesti tudósító és a legjobb az lenne, ha kivenném az előző évi szabadságomat, amikor pedig az lejár, jelentkezzek a zentai szerkesztőségben munkára. Kilenc éve éltünk akkor családostul Budapesten. Némi évi- és betegszabadság után elkezdtem "zentai tudósítani": kizárólag zentai tematikájú cikkeket írhattam. 2013. december 31-én a Zentán élő apósom átvette a nevemre szóló hivatalos levelet, amely tartalmazta a munkaviszony megszüntetése előtti figyelmeztetést (Upozpozorenje o postojanju razloga za otkaz ugovora o radu). Az indoklás szerint azon év októberében és novemberében nem teljesítettem a normát. Az egyik barátom december 31-én 16.16-kor küldte át a dokumentumot, amely ellen három napig lehetett fellebbezni. Feltételezem (de ez csak feltételezés!) az időzítés arra szolgált, hogy kifussak a határidőből. Megoldottam, hogy ne így legyen.
Amikor ráhajtottam a normára, újabb és újabb szerkesztőknek küldtem anyagokat, a főszerkesztő pedig sorra járta őket és közölte velük, hogy nem közölhetik az írásaimat. Volt, aki erről szóban tájékoztatott, volt, aki sehogy és olyan is, aki írásba adta, hogy főszerkesztői utasításra nem közöl. Meg olyan kolléga is volt, több is, aki azt mondta: amíg ezt a főszerkesztői utasítást nem kapja meg írásban is, fütyül rá. Tiszteletem és köszönetem nekik, innen is!
Amikor kiderült, hogy normára hivatkozva nem fog menni ez a felmondás, a főszerkesztő abba kapaszkodott bele, hogy nem járok be naponta a munkahelyemre, Zentára. Naná, hát éppen a magyar Szó miatt költöztem Pestre...
Orvosi igazolást mellékeltem, hogy Budapesten kezelés alatt állok gerincbántalmaim és csípőficamom miatt, így nem is tartózkodhatok Zentán... Meg írtam néhány levelet. Egy csomó bizonylattal, igazolással, hivatkozással. Végül jött a salamoni döntés: tekintsek el az írástól, budapesti tematikájú cikkeket egyáltalán ne írjak, fordítsak cikkeket a Magyar Szóból annak honlapjára.
Dokumentumok elektronikus változatban állnak rendelkezésre, a cikkek már nem.
A magam nevét adom. A kollégákét inkább nem. Aki segített, tudja, hogy segített, aki nem, az is tudja. De nem szeretném bajba keverni azokat, akik segítettek.
Szabó Palócz Attila: Jóska, ez így komolytalan. „Beszéljetek, beszéljetek, beszéljetek…” Ha érdekel valami, keresd meg az embereket személyesen, gondolom, többen is lesznek, akik szívesen adnak interjút.
Miskolczi József: Attila: (most az egyszer legalább) igazad van. Én sem úgy gondoltam, hogy ide kell megírni, hanem nekem, de ez sem rossz. Elteszem.
Miskolci Magdolna: Benne vagyok, mondjuk el.
Miskolczi József: Rendben. Nem lesz holnap, de remélem nem is sokára. Pici türelmet kérek.
Molnár Krekity Olga: És akkor ez lesz a "fájdalomdíj"? A közéletben, az újságírásban, a VMSZ politikájában, az itteni magyarság érdekvédelmében megváltozik attól valami, ha kitálalunk - utólag -, vagy csak némely újság példányszáma emelkedik majd, mert lesz miről csámcsogni? Leváltják a megnevezett igazgatókat, főszerkesztőket? Megbuktatunk velük politikusokat, minisztereket? Tudsz te nálunk, Misko, bukott politikusról vagy csak halottról? Visszakapjuk a tekintélyünket, a megromlott egészségünket, a sárba taposott személyiségünket? Azok szólaljanak fel, azok valljanak színt, azok kérjenek tőlünk bocsánatot, - ha ismerik még a lelkiismeret-furdalás fogalmát - akik szétzúzták magyarságunkat (amely különben sem arról híres, hogy összetartó faj! Erről már anno Zrínyi is írt...). Bizony, bizony, ebben a magyar politikusaink is közrejátszottak... A jelenleg publikáló újságírók pedig járjanak utána, hogy miért van az, hogy még mindig a legkeresettebb és legfizetettebb "munkahely" a helyi, a községi, a tartományi, a köztársasági, az MNT-beli tisztségviselőé? Egyáltalán miért fizetett munkahely a politikusé? Miért csak az ő pereputtyaik jutnak munkahelyhez, az én diplomás lányom meg pesztonka - és más, hasonló cipőben járóké is, mert nem VMSZ-tagok (hacsak nem kerestek külföldön boldogulást). Miért lettek aprópénzért dobra verve a több száz munkást foglalkoztató TSZ-ek? (Nemcsak az állami politika miatt, hanem a helyi kiskirályok, többek között a magyar politikusaink szövevényes érdekei miatt is, ugye, ezt is tudod, Misko?) Kiknek a kezébe kerültek - ugyancsak aprópénzért - ezek a földek? Mondjuk Kishegyesen, Bácsfeketehegyen, a palicsi és hajdújárási autóútnál... Ezek JÖVŐT érintő témák (IS). A mi útjaink már a ködbe vesztek – a MÚLTé.
Mihájlovits Klára: Molnár Krekity Olga, respect, ismételten. ezért bűn, amit tettek. az ilyen mondatok miatt.
Miskolci Magdolna: Nem lesz fájdalomdíj, nem buktatunk meg senkit, nem kapjuk vissza a megromlott egészségünket, de a tekintélyünk megmaradt, legalábbis én még mindig ezt tapasztalom, hála a volt olvasóimnak. A személyiségünk sérült ugyan, de nem sikerült sárba taposniuk. Mert akkor most se szólaltunk volna meg, Olgi.
Szabó Palócz Attila: Miskolczi József és Miskolci Magdolna, ne nagyon halogassátok azt az interjút. Mielőbb olvasni szeretném.
(Közös (s)íróasztalunk, 2015. április 28.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése