A zenegép bírái

A Naplo.org közli Bódis Gábor cikkét A zenegép bírái címmel.

*

Napi ajánló

A zenegép bírái

Azoknak a bájosan naiv vajdmagyar hívőknek, akik azt hiszik a vajdasági magyarság érdekeiért folytatott harc mezeje az alkotmánybíróság.

Ezzel a címmel jelentet meg egy kritikai elemzést a Peščanik nevű véleményportál Aleksandar Roknić, a Danas napilap szerkesztőjének tollából.

A cikk alaptézise, hogy a most be- és felavatott szerbiai alkotmánybírák (közöttük Korhecz Tamás) tulajdonképpen a hatalom meghosszabbított keze, amely kész megvédeni a haladó kormány minden gyanús lépését. A következő kilenc évben ebben a testületben a haladókhoz közeli (ez is egy jogi kategória Szerbiában!) bírák lesznek többségben. Közülük sokan a haladó párt tagjainak rokonai, sőt élettársai, barátai. Vannak olyanok is, akik a párt megválasztott képviselői, habár ezt az alkotmány tiltja és a párttagság kizáró tényező.

A Peščanik írása szerint a legkirívóbb példa Snežana Marković, aki Tomislav Nikolić elnök listájáról került a taláros testületbe és aki a köztársasági államügyész helyettese és ahogyan a parlamenti vitában többször is elhangzott: az államfő rokona. Saját szívijében több mint 15 közjogi/politikai funkciót sorolt fel, különösen aktív és kiemelkedő szerepe volt Vajdaság jogainak megcsorbításakor.

A véleményportál kitér Korhecz Tamásra is, aki a lap szerint, 2011-ben mint a VMSZ elnökségi tagja (csak formális tévedés, a lényegen nem változtat) kiemelt szerepet vállalt Pressburger Csabának, a Magyar Szó főszerkesztőjének leváltásában. Korhecz nemrégen úgy nyilatkozott, beismerve tévedését, hogy Pressburgert nem szakmai mulasztások miatt váltották le, hanem mert nem hajtotta végre a pártközpont utasításait.

A cikk ezután felsorolja azokat a történelmi tényeket, amelyek bizonyítják, hogy a szerbiai Alkotmánybíróság mindig is a hatalom szolgálatában állt. Akkor is, amikor szentesítette a Vučić-kormány nyugdíjcsökkentő intézkedését, vagy amikor a Koštunica-kormánynak tettek szolgálatot és 2004-ben alkotmányellenesnek minősítették a Đinđić-gyilkosság után kihirdetett rendkívüli állapotot, ami annyit jelentett, hogy tízezer, akkor őrizetbe vett személynek milliós kártérítéseket fizettek ki. Ezek közül sokan Koštunica hatalmi apparátusának részei voltak. Vagy a hírhedt Zimonyi klán tagjai.

A Peščanik a végén megállapítja, hogy az alkotmánybíróság továbbra is a politikai szolgáltatások része: a hatalom bedobja a zsetont, az alkotmánybíróság bírái pedig énekelnek, legtöbbször kórusban. Mindent egybevetve, a bírák megválasztásának agóniája véget ért és valószínűleg ők ismét esküt tettek nem az államra, hanem a Pártra.

(Naplo.org, 2016. december 27.)

Az érem három oldala

A Szabad Magyar Szó közli Purger Tibor jegyzetét Korhecz Tamás alkotmánybírói jelöléséről.

*

Az érem három oldala

VMSZ, MM, hmmm...

Kockáztassuk meg: a vajdasági magyar politikában győzni látszik az értelem. A hatalmi párttal korábban szembehelyezkedő értelmiséget mégsem lehet nélkülözni, a tisztességes párbeszédet durván elutasító pártpolitikát hirtelen együttműködés-pártivá kell tenni. Erre kényszerítette egy maroknyi gondolkodó az apparátust – amelyik nem talált a pártkatonák soraiban alkotmánybírónak való nyersanyagot. (Milyen messze lehet vajon a Magyar Szó értő kezekbe való visszajuttatása?)

Még mindig három oldala van tehát féktelenül vékonyodó vajdasági magyar „érmünknek”. Az első (és legfényesebb) a hatalom színe: aki erre az oldalra kerül, annak arany még a mosolya is, mindent megtehet (és megvehet), amit akar – és meg is tesz (vesz), csakhogy ezen az oldalon maradjon. A másik a visszája: aki odakerül, az meg sok mindenre képes, hogy újra az aranyoldalról nézhesse (le) a világot – és ennek érdekében még az sem megvetendő, ha hátat fordít azoknak, akiket (kissé könnyelműen?) megvezetett a „másik oldalra”.

Az érem harmadik oldalán mi vagyunk, a többiek, az egyre fogyó vajdasági magyar „köznép”, amelyiknek soha nem áll a zászló: a mi „oldalunkon” csak nagyritkán marad állva az érme. Ez a vékonyka és egyre vékonyodó réteg csak arra jó, hogy „összefogja” a másik két oldalt: hogy valamiféle „legitimitással” fényezhessék magukat azok, akik az aranyoldalon díszelegnek – meg azok is, akik amoda vágynak, és annak érdekében hajmeresztő kompromisszumoktól sem riadnak vissza.

Csak csendesen jegyzem meg, hogy mégiscsak a harmadik oldal legfontosabb – de mire ezt a másik kettő észreveszi, késő lehet: nem marad kinek a nevében tetszelegni és hatalmat játszani. Úgy porladhatnak szét, mintha sosem lettek volna – csak a hatalomvágy írásos emlékei maradnak fenn a utókorra.

Bódis Gábor a Naplóban „vajdmagyar atombombának” nevezte Korhecz Tamás suttyomban történő jelölését az alkotmánybírói tisztségre. Ez a zseniális metafora tökéletesen mutatja, hogyan működik mifelénk is világszínvonalon a hatalom: a Szentháromság fedőnevű első amerikai atomkísérletet is abszolút titokban hajtották végre a Halottak napja(!) nevű sivatagban, három héttel Hirosima meg Nagaszaki elpusztítása előtt. Ott is jelen volt a sajtó egyik vezető munkatársa, akit azonban titoktartásra köteleztek – és ő a szakma meg saját becsülete (és biztonsága) védelmében ezt be is tartotta, holott világtörténelmi jelentőségű eseménynek volt tanúja, és mint olyat hallgatta el a világ elől.

A vajdasági magyar nyáj pásztorai ezúttal is mestermunkát végeztek. A figyelmes olvasó talán emlékszik arra, hogy augusztusi nyílt levelemben a legtehetségesebb délvidéki politikusként szólítottam meg Pásztor Istvánt, és arra kértem – természetesen megválaszolatlanul, de mint láthatjuk, nem hasztalanul –, hogy ne féljen a másként gondolkodó magyar emberektől. Most legnagyobb riválisát készül legmagasabb választott magyarként önmaga, sőt az egész törvényes rend fölé emelni. A hatalom mesterségét kitanulók jól tudják, hogy a legnagyobb fortély nem a bosszú, a büntetés és kitagadás – arra bárki képes –, hanem a veszélyes ellenség kebelre ölelése. Az érem fényesebbik oldalára citálása, hogy szem előtt tartva ne okozhasson még nagyobb kárt.

Az érem mindhárom oldalát saját táncparkettjének tekintő hatalom ezzel három legyet ütött egy csapásra. A fényesebb oldalon örök hálára kötelezett emberét ültetheti az alkotmánybíróságba – akinek kutyakötelessége lesz jó képet vágni akár a kisebbségi és tartományi jogok nyirbálásához, miközben bölcs ellenvéleményeket fogalmazhat meg saját maga megnyugtatására. Az érem visszáján ugyanakkor még sötétebb árnyékba tolják azt az erőt – konkrét esetben a Magyar Mozgalmat –, amelynek tavaly nyári felbukkanásától alaposan megrettentek. Olyannyira megrettent akkor a hatalom, hogy száznál is több tagját zárta ki soraiból – egy civil szervezet(!) létrehozása miatt. A harmadik, „elenyésző” oldalon pedig megmutatta: a kisembernek „kuss”! Tanulja meg, hogy nem szólhat bele a „nagyok” dolgába. Ez is óriási eredmény minden hatalom számára. Csak azért ne feledjük: noha az érem színe és visszája sokkal nagyobb, gördülni mégiscsak az élén képes. A másik két oldalon esetleg csak pofára esik.

Kis vajdasági magyar tragédiánk szánalmas hőse az alkotmánybíró-dinasztiára hivatott (édesapja is az volt a régi rendszerben) Korhecz Tamás, aki jó másfél évvel ezelőtt már robbantott egyszer a provincia politikai színterén, amikor kiteregette a párt piszkos ügyeit. Először „politikai nyugdíjassá” avatta magát, majd fél évvel később meghirdette a Magyar Mozgalmat, amelynek már az alapító okmányán is látszott a helyezkedés művészete: egyrészt az orbáni alaptörvény hitvallásának nemzeti hevületébe csomagolta, másrészt az orbáni politika – és annak vajdasági csatlósai – által száműzött pluralizmust hirdette meg. Eleve fából vaskarikának tűnt, de a pártármányból kiábránduló értelmiség a független gondolkodás lehetőségének utolsó szalmaszálaként még belekapaszkodott. Viszont gyorsan képtelennek mutatkozott – egy-két határozott karcsapáson túl – úszni vele. A kurta „politikai nyugdíjat” seperc alatt elfeledő, nempárt-pártot alapító vezéregyéniség pedig képviselővé avanzsált – most pedig még tovább léphet.

A színészbotrány és az újságíró-kirúgások nyomán meg a világháló nyújtotta lehetőségekkel élve azonban megindult végre egy új, nyitott és szabad közbeszéd a vajdasági magyarság köreiben is. Ez pedig már a hatalmat is rákényszerítette arra, hogy belássa: a béklyóitól megszabaduló közélet előbb-utóbb tömegeket fog elcsábítani tőle. Ezért – saját egyéves mantráját sutba dobva, az együttműködésre sorozatban felszólító ellenzék korábbi kipellengérezését feled(tet)ve – meghirdette az együttműködés legeslegújabb stratégiáját, és az ellentábor központi figurájának tartott, nempárttagként is kirúgott Korheczet hirtelen felfelé buktatja.

Ezek után – hacsak egy újabb atombomba nem hullik a vajdasági róna romjaira – csak gratulálni lehet mindkét félnek: remek tehetségük van a 180 fokos kurzusmódosításra (rosszhiszeműbben szólva: saját korábbi álláspontjaik – és a nyilvánosság – szembeköpésére). Az érem azonban így is tovább fog gördülni – a harmadik oldalán.

(Szabad Magyar Szó, 2016. december 8.)

A vajdmagyar politikai atombomba

Bódis Gábor a Naplo.org oldalain reflektál arra, hogy a VMSZ Korhecz Tamást jelölte alkotmánybírónak.

*

Napi ajánló

A vajdmagyar politikai atombomba

Suttyomban, mint ahogy errefelé szokás, a Korhecz és Pásztorok nevű szórakoztató zenekar egyetlen akkorddal szétveri a tiszavirág életű vajdmagyar pluralizmust.

Először is gratulálni szeretnék a VMSZ vezetőinek, akik pontosan tudták, hogy az „ellenfél” önhittségére mindig is számíthatnak. Egy ilyen alkalmat nem lehet elszalasztani: akad egy zsíros állás (minden valamirevaló jogász álma), amelynek betöltésére van befolyásuk. Végre valami hasznosra is fel lehet használni a haladókkal kötött koalíciót. Alkotmánybírákat választ Szerbia és a jelölteket a parlament választja ki, az államfő meg jóváhagyja.

Nosza, nézzük csak, hogyan lehetne két legyet ütni egy csapásra! Adva van egy politikai ellenfél, amely okvetetlenkedik, még ha nem is túl hevesen, és valahogy semlegesíteni kellene. Nem hivatalos (mert nem vállalta) vezetőjük jogászprofesszor, aki előtt meg kellene villantani egy politikától távol eső, sőt elzárt területet, ahol jól érezné magát. Az ajánlat elképesztően csábító. Az Alkotmánybíróság tagja. Bingó!

Az üzlet megköttetik. Az ellenzéki Magyar Mozgalom tudomása nélkül! Úgy tűnik, a sokat emlegetett keresztényi erények közé nem tartozik a harcostársak tájékoztatása.

Jön a belgrádi Politika (habár én nem találtam a hírei között), amelyre a Pannon RTV hivatkozik, és amely azt írja: „Korhecz Tamást is javasolja alkotmánybírói tisztségre a szerb köztársasági parlament.” Na, ez még olyan félszenzáció, hiszen lehet, hogy valamilyen szerb jogászi testület ismerte fel az MM társelnökének alkotmányjogi képességeit. De utána jön a Magyarszo.rs: „Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség–Demokratikus Cselekvés Pártja köztársasági parlamenti frakcióvezetője lapunknak nyilatkozva megerősítette, hogy a képviselői csoport ifj. dr. Korhecz Tamást, a Magyar Nemzeti Tanács volt elnökét, a Magyar Mozgalom társelnökét javasolta a Szerbiai Képviselőháznak az alkotmánybíróság megüresedett kilenc bírói tisztségének egyikére.”

Korhecz Tamás, tudomásunk szerint, eddig nem cáfolt. A Magyar Mozgalom honlapja még mindig azon kesereg, hogy nem lehetett ott a MÁÉRT-on (Orbán Viktor katedrája butuska külhoni magyar vezetők kioktatására). Korheczról, alkotmánybírákról egy szó sem. Nem vették észre?

Ébresztő fiúk és lányok! Korhecz paktuma után semmi nem marad a mozgalomból, ha most nem reagáltok. Politikai értelemben árulás történt. Ilyenkor össze szokták hívni a központi bizottságot, amely állást foglal. Sebaj, ha nincs ilyen, de valamilyen vezetőség csak van.

A harangok már megkondultak.

Persze, amennyiben Korhecz, az MM és a többiek hamarosan kiállnak a nyilvánosság elé, és mindent cáfolnak vagy elmagyaráznak, akkor mea culpa. Mindent visszavonok.

De ennek óráról órára mind kisebb az esélye.

(Naplo.org, 2016. december 7.)