Fohászféle azért, hogy soha ne kelljen ölnöm

A Szabad Magyar Szó elindítja A nap verse című rovatát, amelynek nyitókölteménye Koncz István alkotása.

*

Fohászféle azért, hogy soha ne kelljen ölnöm
Koncz István verse

Félek!

Zsidóház volt, ahol
lakom,
valamikor, a tiszaeszlári és a
Dreyfus-per idején, –
az apám keresztény, és
arra tanított, hogy a politika
nem erkölcsös dolog; –
(idősebb Koncz István, meghalt
1960. február 28-án, meggyőződését
fenntartotta utolsó leheletéig. –
Kívülem három tanú is van rá, –
hosszú élete során, amikor 1918-ban
Lublinban fejlövését kezelték,
vállalta, hogy bolsevik, pedig
nem is volt az, csak éppen megvetette
azokat, akik gyáván
letagadták)

Anyám még él, őt féltem,
mert apámat s engem
elhagyni nem engedi a fátum,
vagy valami megszállott síri szerelem.

Hát ilyen házban
élek én. –
Ilyen volt apám és ilyen
az anyám.

Félek!

Évek óta leeresztett redőnyök
mögött rejtőzöm,
– a tisztaság rezervátuma? –
Poncius Pilátussal élek bezárkózva, –
sört és bort iszunk néha,
de akadozik a vers, –
lám, az ihletre is átok
a tiszta lelkiismeret.

Félek.

Átgondolom: nem
loptam-e csirkét, vagy mit tudom én
milyen bűn leplezhetné
le esetleg, hogy nem is méltó
e fohász a meghallgatásra:

bár sose kelljen megölnöm
embert!

(Szabad Magyar Szó, 2017. február 1.)

Hóhérokról és hóhérságról

Barlog Károly egy korábbi dedikáció megosztásával emlékezik a Facebook internetes közösségi portálon a most elhunyt Fehér Kálmán költőre. A fotó alatti kommentekben izgalmas párbeszéd alakul ki a vajdasági magyar közélet tisztázatlan kérdéseiről.

*

Szilárd Mezei: Hiába akarok, akkor se tudok elvonatkoztatni attól, ki és mi volt FK és mi volt a szerepe Sziveriék kinyírásában. Egy hóhérral kevesebb. A hóhér is ember, persze. Legyen neki könnyű a föld.

Barlog Károly: Nem is kell elvonatkoztatni. A kérdés számomra az, hogyan nyerhet egy hóhér bűnbocsánatot?

Szilárd Mezei: Az attól függ, tanúsított-e megbánást.

Csaba Pressburger: „– Mi az, ami bánt?

– Amikor azok az emberek, akiket a barátaimnak gondolok, átvernek, magadra hagynak, elárulnak. Példának okáért ami örökkön bánt: a Symposion körüli történések. A Symposionnak én alapító tagja vagyok, Konczal, Domonkossal, Bányaival együtt, mindent megtettem azért, hogy legyen és virágozzon. Küldtem Magyarországra, Kassáktól Weöres Sándorig, Eörsi Pistától a Párizsi Műhelyig... Közöltettem az írásokat, Bori Imrét angazsáltam mindjárt kezdetben, nem mindenki tetszésére, hogy indítsa el az avantgárd írásait, így keletkezett az egész sorozata... Sziverinek is én adtam ki az első könyvét, mért akartam volna rosszat annak az embernek, aki akkor éppen olyan helyzetben volt, hogy segíteni kellett volna neki. De nem volt megértés iránta se a Magyar Szó, se a Könyvkiadó főszerkesztője, se a laptanács elnöke részéről. Engem toltak be, mint egy trójai falovat, olyan dolgokba, amelyekhez semmi közöm nem volt. Az inkriminált szám nem is az én nevem alatt jelent meg. Mégis próbáltam segíteni. Csorbának mondtam, írja meg, mi történt, majd közli az írását a Magyar Szó, de Erdélyi hallani sem akart róla. A vezérigazgatónak akkoriban nem volt olyan hatalma, mint ma, hogy ezt megparancsolhatta volna..." (Farkas Zsuzsa beszélgetése Fehér Kálmánnal; Hét Nap, 2013.)

Szilárd Mezei: Láttam, ez minden, csak nem megbánás, maszatolás és hárítás, azaz hazugság

Csaba Pressburger: Minden szereplő hárít, tagad vagy nem nyilatkozik.

Szilárd Mezei: Nem minden szereplő, csak azok, akik a másik oldalon álltak, a hóhérok. De ez mindig is így volt, s így is lesz – kivéve a te esetedben, ami ritka, hogy 5 év után megbánást tanúsít az azóta már alkotmánybíró géniusz

Csaba Pressburger: Az se volt épp a szó szoros értelmében véve megbánás, csak annak beismerése, hogy hiba volt. Persze ez se lebecsülendő.

Szilárd Mezei: Igaz, de azért messze több, mint amit Sziveri hóhérjai tettek

Szilárd Mezei: De, jaj, ezt egy Istenért se az alkotmánybíró géniusz védelmében írtam!! Csak a két ügy hasonlósága mentén

Laskovity Ervin: A hóhérság kapcsán, Balázs Attila: „Sajnálom nagyon a barátomat, Sziveri Jánost, és nagyon is hiányoltam egész maradék életén át, de soha nem voltam úgy vele, hogy azt gondolnám, ő konkrétan ebbe halt volna bele.”

Szilárd Mezei: Ő így gondolja