2019. január 1., kedd

Célunk, hogy megkönnyítsük a gödi családok életét

A Gödi Körkép című lap januári száma interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

*

Célunk, hogy megkönnyítsük a gödi családok életét
Tuzson Bence: A lakosság kiáll a családpolitikánk mellett

Városunkban is azokat a fejlesztéseket, beruházásokat részesítik előnyben, amelyek megkönnyítik a gödi családok életét – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, a Pest megyei 5. számú választókerület országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta, hogy a kormányzat családbarát országot épít. Mint mondta, a tavaly megtartott nemzeti konzultáció eredményei kijelölhetik a további intézkedések alapjait, és meghatározhatják azok irányát. Beszélgetésünkben a képviselő példaként a főállású anyaság bevezetését említette, mint egy lehetséges támogatási formát, ugyanis szerinte azok a nők, akinek négy vagy annál több gyermekük van, az ezzel járó kötelezettségeik és elfoglaltságaik miatt nehezebben tudnak visszailleszkedni a munka világába.

● Az év elején nemcsak előre tekintünk, de általában összegezzük is a mögöttünk hagyott időszakot. Mit tart a legfontosabbaknak a Gödön elért eredmények közül?
– Minden gödi lakos érdekét szolgálja, hogy sikerült elérnünk, hogy bővüljön az M2-es, valamint megépül az összekötő út is. Emellett felújítottuk a Kincsem Udvarházat és további férőhelyekkel bővítettük a helyi óvodákat, de elvégeztük a Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola energetikai korszerűsítését is. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük, hogy már csak ezekkel is jelentős eredményeket sikerült elérnünk, de még számos olyan feladat áll előttünk, ami az eddig felsoroltakkal megkezdett munka szükségszerű folytatása lesz, már csak azért is, mert mi itt egy családbarát ország kiépítésén dolgozunk. Tehát helyben is azokat a fejlesztéseket, beruházásokat részesítjük előnyben, amelyek megkönnyítik a gödi családok életét.
● Kormányzati munkájában is jelentős szerepet kapnak a családok. Elégedett a tavaly, ebben a témában tartott nemzeti konzultáció eredményeivel?
– A családügyi nemzeti konzultáció december 21-én ért véget, ami persze még távolról sem jelenti a munka végét, hiszen csak ezután kezdődhetett el az eredmények összesítése és kiértékelése, ugyanis több mint 1,3 millióan töltötték ki és küldték vissza a kérdőíveket. A lakosságnak az így kifejezett véleménye és akarata nyomán további támogatási lehetőségek nyílhatnak meg a gyermeket nevelő családok számára.
● Milyen lépésekre, politikai döntésekre számíthatunk a visszaküldött kérdőívek kiértékelése után?
– A konzultáció eredményei nemcsak a jövőbeni intézkedések alapjait jelölhetik ki, hanem egyúttal szemléltethetik a lakosság kiállását is az eddigi eredmények, a korábban meghozott intézkedések és a kormány családpolitikája mellett. A kabinetnek egyértelműen az a célja, hogy minél több támogatást juttasson a gyermeket nevelő magyar családoknak.
● Tudna esetleg példát is említeni, hogy milyen jellegű, számukra kedvező intézkedésekre számíthatnak a családok?
– A szülés után az édesanyák jelentős része vissza szeretne térni a munkaerőpiacra, amilyen hamar csak lehet. Úgy gondolják, hogy minél több időt töltenek munkahely nélkül, annál nehezebb lesz visszatérniük a munka világába. Ezt a problémát a főállású anyaság támogatásával orvosolni lehet, hiszen akinek négy vagy annál több gyermeke van, az nehezebben találhat magának olyan munkát, amely meg is felel az életvitelének és a lehetőségeinek.

(Gödi Körkép, 2019. január)

Tuzson Bence


     

     

     

     


     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése