2019. január 1., kedd

Meg kell erősíteni a tisztelet kultúráját

Tuzson Bence államtitkár nyilatkozik a Dunakeszi Polgár című lap januári számának.

*

Meg kell erősíteni a tisztelet kultúráját
Elterelik Dunakesziről az átmenő forgalmat és a Budapestre ingázók életét is megkönnyítik az idén befejeződő útépítések – nyilatkozta Tuzson Bence

A kormányzat az idén is kiemelt figyelmet fordít a családokra – tájékoztatta lapunkat Tuzson Bence, a Pest megyei 5. számú választókerület országgyűlési képviselője. A politikus beszélt arról is, hogy akár már egy hónapon belül tovább bővülhet a családtámogatások rendszere, a kormány ugyanis várhatóan februárban jelenti be az első olyan intézkedéseket, amelyeket a tavaly megtartott családügyi nemzeti konzultációra beérkezett válaszokra, vagyis a visszaküldött kérdőívekre alapozva hoz meg. Mint mondta, Dunakeszin még az idén elkezdik építeni a Duna-parti nyílt vízi edzőközpontot, a helyieknek pedig a forgalmi rend megváltozására is fel kell készülniük.

Ma már egyértelműen látszik, hogy egy nagyon fontos lépést tettünk meg akkor, amikor bevezettük a Nők40 programot, szemléletesen igazolja ezt az is, hogy 2011 óta több mint 240 ezren vették igénybe azt a kedvezményt, amit ez a lehetőség kínál – fogalmazott Tuzson Bence, aki ebből arra következtetett, hogy a kormányzati intézkedés találkozott a lakossági igényekkel. „Mi egy olyan családmodellben gondolkodunk, amelyben a nagyszülők is részt vesznek a család mindennapi életében, vigyáznak az unokákra, iskolába vagy edzésekre viszik őket, ezzel is tehermentesítve a szülőket, akik dolgozni járnak, Dunakesziről például naponta beutaznak a fővárosi munkahelyükre. Ebben segít egyrészt a Nők40 program is, de különösen nagy hangsúlyt kap az idős nemzedékek megbecsülése, hiszen a gyermeket nevelő családok támogatása mellett ők is számíthattak a kormányra” – fogalmazott Tuzson Bence. Jelentős eredmény az is, hogy Magyarország történetében tavaly immár másodszor nyílt lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére – tette hozzá. Januártól egy átlagos nyugdíj így éves szinten negyvenkétezer forinttal emelkedik.
A képviselő hangsúlyozta, hogy Magyarországon meg kell erősíteni a tisztelet kultúráját, és alapvető kérdés, hogy olyan társadalmat építsünk, amely a múltjából építkezik, a múlt történeteit pedig a nagyszülők tudják átadni gyerekeiknek, unokáiknak.
A kormány számára a legfontosabbak a családok, s ugyanebből az indíttatásból született meg az a kormányzati döntés is, amelynek értelmében januártól több újabb kedvezményt vehetnek igénybe a gyermekeket nevelő családok. Így például havi negyvenezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye, amint most már a várandósság kilencvenegyedik napjától azok a családok is igénybe vehetnek, akiknél még nem született meg a második gyermek – nyilatkozta lapunknak Tuzson Bence.
A családok életminőségének javítását szolgálja az is, hogy az idén elkészül az M2-es, és befejeződik a Göd és Dunakeszi között épülő, a régi 2-es utat az autópályával összekötő út építése is. Ezzel Dunakeszi tulajdonképpen egy körgyűrűt kap majd a város köré – fogalmazott a politikus, aki sietett hozzátenni, hogy ezzel a munka még nem fejeződik be, ugyanis ezt egy másik nagyon fontos feladat követi majd: át kell alakítani a forgalmi rendet annak érdekében, hogy az átmenő forgalmat eltereljék a városból. Hiszem azonban, hogy ezt az önkormányzat szakemberei, Dióssi Csaba polgármester vezetésével kiválóan megoldják majd, úgy, hogy senkinek se adódjanak ebből kellemetlenségei – fogalmazott Tuzson Bence. Mint mondta, ez nagyjából 2019 negyedik negyedévére valósulhat meg.
Az újabb beruházások közül a politikus kiemelte, hogy még az idén elkezdik építeni a Duna-parti nyílt vízi edzőközpontot a napközis tábor területén. Ez a munka körülbelül egy évig tart majd, és 2020-ra fejeződhet be. A képviselő szerint ezzel is elsősorban a gyermekeket nevelő családoknak kedveznek, hiszen a felnőtt rekreáció mellett javarészt fiatalok, vagyis diákok veszik majd igénybe az itt elérhető sportolási lehetőségeket. Helyben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy az intézkedéseink összhangba kerüljenek a lakossági igényekkel – mondta lapunknak Tuzson Bence.

(Dunakeszi Polgár, 2019. január)

Tuzson Bence kislányával


     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése