2015. március 1., vasárnap

záporban a fény utcai piacon

 A Magyar Napló című folyóirat közli Szabó Palócz Attila versét.

*

záporban a fény utcai piacon

úgy csomósodik meg a nyirok a bőröm alatt,
ahogy az ütőér veri a ritmusát
a szamárlétra harmadik fokán kuksolva
ebben a hirtelen jött homályban

holmi szél, viharos erejű
sodorta fölibénk a felhőt,
aranyozott szavakat körmöltünk épp
ezernyi színbe kódolva érzéseink,
az érzelmek feltárulkozásában
azt a reményvesztettséget,
azt a tetten érhetőt, azt a tapinthatót,
amit még otthonról hurcoltunk magunkkal
mint értékálló portékát

szavak és árajánlatok záporoztak,
hullott vissza fejünkre minden terhelő tétel,
mint a zokszó,
patakzott vállunkon a víz

(Magyar Napló, 2015. március)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése