Zubánics László bejegyzést tesz közzé a Facebook-profilján.
*
Valahol a keleti határszélen…
A múlt hét sok szempontból is sűrűre sikeredett. Kedden reggel még nem tudtam, hogy a hét végén kihúzhatok egy sort a nem létező „bakancslistámról” és eljutok Ukrajna keleti szegletébe. Egy délutáni telefonhívást követően „hirtelen felindulásból” jegyet váltottam az Ungvár–Kijev éjszakai gyorsvonatra és pénteken a hajnalt már a Dnyeper partján köszönhettem. Csak nagyon kevesen tudták, hogy a végső úticél az onnan még kb. 370 kilométernyire lévő ukrán-orosz államhatár térségében lesz. A kijevi vasútállomáson régi ungvári ismerősök – Fegyir Sándor és kollégái fogadtak, s a „Kárpátaljai.sárkányellátó” dugig megpakolt járművével azonnal útnak is indultunk. Útitársaim tájékoztatójából pontos képet kaptam, hogy Kijev külvárosában meddig nyomultak előre az orosz csapatok, Brovariban pedig az út mellett is jól láthatóak voltak a kilőtt/kiégett házak. A kelet-ukrajnai tájat (3 megye területét szeltük át) itt-ott ellenőrzőpontok „színesítik”, ahol a napi aktuális jelszó bemondása után tovább is roboghatunk. Az egyik helyen a felrobbantott híd helyett pontonhíd működik, de mellette már folyik az új átkelőhely építése. Két egykori hetmani székhely szomszédságában (mindkettőt az orosz csapatok égették fel a 18. században) kanyargós mellékutakon jutunk el egyik találkozási pontunkra, ahol már várnak bennünket. Kinyílik a „Sárkányellátó” csomagtere és megkezdődik a különféle csomagok szortírozása. Vannak itt magyarországi támogatók által küldött felszerelések, Babják Zoltán, Beregszász polgármestere által küldött Starlink kommunikációs eszköz, apró figyelmességek, névre szóló küldemények, karfelvarrók, pólók. Minden egység a csomagok mellé kap egy-egy ukrán és magyar zászlót, amelyet majd aláírva visszajuttatnak Kárpátaljára. Mint Fegyir Sándor elmondta: elhatározták, hogy minden múzeum (a megyei honismeretitől az iskolai kiállításig) kap belőlük, a megfelelő tájékoztatóval együtt. A cél, hogy az emberek megértsék, Kárpátalja minden nemzetisége, köztük a magyarok is szülőföldjüket védik. Itt a messzi távolban is.
Egy pohár limonádé mellett rövid tervezés következik – végigveszik, mire is volna szüksége az egységeknek. Aztán gurulunk tovább… Kanyargós mellékutakon jutunk el úticélunkhoz, a területvédelmi csapatok beregszászi zászlóaljának bázisára. A csapatot nemrég Bahmut térségéből vonták ki, jelenleg más szakaszon védik az országhatárt. Az udvaron a régi típusú mosógéppel éppen a heti nagymosás zajlik, a konyhában pedig a villanyrezsón fő az ebéd. A falakon mindenütt gyermekrajzok, jókívánságok („Gyertek haza épségben!”), egy-egy családi emlék. A tipikus poliszjai parasztház egyik „ékessége” a nagyméretű kemence-kályha, amely a hideg időben kiváló szolgálatot tett. Míg készül az ebéd, a konyhában leülve beszélgetünk a mindennapokról, mi történik otthon, Beregszászban, illetve itt a fronton. A fiúk eléggé szűkszavúak az utóbbival kapcsolatban, mivel a civileknek minden nem lehet „az orrára kötni”. Aztán ebéd közben kicsit felengednek… A hűtőszekrényből előkerül az okroska, amiből tekintélyes adagot kapok. Fegyir Sándor egy kis „erőspistát” is kér hozzá. Beszélgetés közben látom, hogy jól esik nekik, hogy otthonról időnként felkeresik őket. Mert az emberek számára nagyon fontos a tudat, hogy nem feledkeznek meg róluk. A családdal ugyan napi szinten tartják a kapcsolatot, azonban a nagyvilági eseményekről kevesebb hír jut el hozzájuk. A magam részéről köszönetet mondtam nekik a helytállásukért, hiszen az ő erőfeszítéseik nélkül mi sem aludnánk nyugodtan idehaza. Történelmi példákat említve most ők olyanok, mint az egykori végvári vitézek, akik nemcsak az országot, a szülőföldet, de egész Európát is védik. Itt is előkerülnek a különféle küldemények, köztük egy kis tiszaháti „szíverősítő” is. Körbevezetnek a házban, a fapriccses hálóteremben a magyar trikolór és az ukrán zászló előtt elkészül a fénykép. A nemzeti összetartozás napja előtt kicsit szimbolikus is volt ez az utazás. Itt, a világ számunkra ismeretlen szegletében kárpátaljai katonák, köztük magyarok vállukkal nekifeszülve próbálják megóvni a pusztulástól azt a világot, amelyet ismerünk. Tisztelet és megbecsülés illeti őket azért, amit tesznek!
Külön köszönet a magyarországi támogatóknak, akik számos olyan felszerelés beszerzésével segítenek, ami katonáink számára elérhetetlen lenne!
(Facebook, 2023. június 5.)
