„A Balkán kultúraiszonyata testközelben szuszog”

„Amikor én ténylegesen bekapcsolódtam az irodalmi »életbe«, úgy 73-74 tájt, akkor ott már olyan hideg szélcsönd nyomott el minden élőt, vagyis egy olyan tetszhalott világba csöppentem, ahol a sok mellékes dolog teljesen elfedte a lényeget, és mi, akkori fiatalok keveset láthattunk a valóságból. (S ráadásul még a szemünket is igyekeztek bekötni!) Ez is volt a bürokrácia célja: írjál semleges dolgokat, esztétizálj, ne üsd bele semmibe az orrod! Éreztük, hogy valami bűzlik, de akkor még nem volt olyan kifinomult a szaglásunk – kölyökkutyák voltunk mi még! –, hogy megkülönböztettük volna a rothadás szagát a szarszagtól. Meg aztán nem is olyan egyszerű mindez, mint amilyennek első látásra tűnhet. Már a hetvenes években is a felparcellázás »ideája« dívott ezen a tájon. Ma, amikor az egyesült Európa eszméje látszik megvalósíthatónak Nyugaton, akkor a földrésznek eme felén még minden szárnyék külön irodalmat képez, külön fejedelmekkel, »udvartartással«. Nehéz egy olyan világban európainak lenni, főleg ha még a Balkán kultúraiszonyata is testközelben szuszog. Egy szó mint száz, néhány basáskodó kisisten magához ragadta a hatalmat, és ki-ki saját nemzetiségi területén igyekezett realizálni a maga kontraszelekciós politikáját. Magyar részről ez az atyavajda Major Nándor volt. (Persze, korántsem vagyok biztos benne, hogy az ő mostani túl látványos bukásával bármi is megváltozik majd a kultúrában arrafelé!) Az értelmiség java része asszisztált neki, miközben serényen sütögette szalonnadarabkáit a tűznél. Annak idején, amikor Illyés Gyula egy nyugatnémet lapnak adott interjújában figyelmeztetett erre, s a vajdasági magyarság sivár helyzetéért az ottani értelmiséget tette felelőssé, akkor az »illetékesek« Bori Imrét bízták meg, utasítsa rendre Illyést. (Ezt ő meg is tette a maga modorában.) Pedig hogy Illyésnek mennyire igaza volt akkor, mi sem bizonyítja jobban, mint a későbbi Új Symposion-botrány vagy az adai Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok lezüllesztése, a magyar jellegű Dél-bánáti Szemle megszüntetése, a Hungarológiai Intézeten belüli tragikomikus leszámolások, a kanizsai magyar ajkú középiskolai tanárok menesztése munkahelyükről egy diáklány templomi orgonahangversenye miatt, hogy csak néhány tipikus ügyet említsek. Egyszóval: nem valami apácazárda az a Vajdaság, nem bizony!” (Keresztury Dezső: A forrásvizek barbársága; interjú Sziveri Jánossal, Alföld, 1989/11. szám)