A 2003. december 22-én
megtartott szerkesztőségi ülésen a Képes Ifjúság munkatársai – a felmerült problémák
miatt és azok kiküszöbölése érdekében – kezdeményezték egy a lapra vonatkozó egységrendszer felállítását, és ennek kidolgozásával – a Mihók Rudolf igazgatóval való személyes egyeztetés szükségessége mellett – a felelős szerkesztőt, vagyis Szabó Palócz Attilát bízták meg.
2003. december 22., hétfő
2003. december 5., péntek
Farsangi Ki mit tud?
Szabó Palócz Attila egy felhívást tesz közzé az Újzentai naplók című blogjában.
*
És van itt még
egy érdekesség:
A Képes Ifjúság szerkesztősége és a zentai KERTEK helyi közösség
FARSANGI KI MIT TUD? vetélkedőt szervez
14-19 éves fiatalok számára
Nevezni a következő kategóriákban lehet:
– vers- és prózamondás
– színpadi jelenet
– népzene
– könnyűzene
– hangszeres szólista
– néptánc
– versenytánc
– egyéb
Jelentkezni a KERTEK helyi közösség irodájában (József Attila u. 54., Zenta), vagy e-mailben az mzkertek@sksyu.net[1] címen lehet. Bővebb információ a (024) 821-015-ös telefonszámon, munkanapokon 7-től 14 óráig kapható.
A jelentkezési űrlap letölthető a Képes Ifjúság honlapjáról (http://www.kepesifi.co.yu/[2]), vagy kérhető e-mailben az mzkertek@sksyu.net[3], illetve a kifi@sksyu.net[4] címen.
Jelentkezési határidő: 2004. február 1.
A rendezvény versenyprogramját 2004. február 7-én tartjuk a zentai KERTEK helyi közösség
A Képes Ifjúság szerkesztősége és a zentai KERTEK helyi közösség
FARSANGI KI MIT TUD? vetélkedőt szervez
14-19 éves fiatalok számára
Nevezni a következő kategóriákban lehet:
– vers- és prózamondás
– színpadi jelenet
– népzene
– könnyűzene
– hangszeres szólista
– néptánc
– versenytánc
– egyéb
Jelentkezni a KERTEK helyi közösség irodájában (József Attila u. 54., Zenta), vagy e-mailben az mzkertek@sksyu.net[1] címen lehet. Bővebb információ a (024) 821-015-ös telefonszámon, munkanapokon 7-től 14 óráig kapható.
A jelentkezési űrlap letölthető a Képes Ifjúság honlapjáról (http://www.kepesifi.co.yu/[2]), vagy kérhető e-mailben az mzkertek@sksyu.net[3], illetve a kifi@sksyu.net[4] címen.
Jelentkezési határidő: 2004. február 1.
A rendezvény versenyprogramját 2004. február 7-én tartjuk a zentai KERTEK helyi közösség
nagytermében.
Posted by: Szabó Palócz /
2:06 DU[5]
Kockázat nélkül nincs bukás...
Szabó Palócz Attila közzéteszi első értékelhető bejegyzését az Újzentai naplók című blogjában.
Posted by: Szabó Palócz / 11:15 DE[3]
*
Egy kis dicsekvés – a
napokban kaptam e-mailt Müller Péter Sziámitól:
„Szia!
Az elsőt köszönöm, jó
írást jó olvasni. A másodikat is. Nagyon bánom, ami veled történt, úgy látszik,
nincs a Földön biztos hely. Ha bármit segíthetek, írd meg! A Sziámit nagyonis
jól látod, a Bahia buli túl jól sikerült ahhoz, hogy havert poénból
fölengedjünk – ha onnan nézem. Ha a haverság felől, akkor viszont spontán volt,
és én már láttam a fiút jónak is, csak olyan zavarban volt, hogy ez a rémség
dőlt ki belőle. Mindegy: kockázat nélkül nincs bukás... Azt jól érzed, hogy
most egyben van a zenekar, azóta már nagyon jó bulik voltak sorban, most
csináltunk egy olyat, hogy »Vissza a műv.házakba!« címmel turné: három zenekar
három generációból (Hyperkarma, Kimnovak, meg mink) plusz egy csomó minden, ami
már sehol sincs (főiskolás filmek, író-olvasó találkozó, színház, kiállítás),
szóval utazó fesztivál.
Köszi a bizalmat meg a
levelet, meg írd meg, hogy hogy sikerül kiheverni.
Szeretettel üdvözöllek,
meg a feleségedet is, meg mindenkit, akinek esetleg jólesik.
És jövőre tényleg
szívesen megyünk hozzátok, ha másképp nem megy, koszt-kvártélyért is. Ha időben
jelzed, hogy mikor van buli, megpróbálok rá itthon támogatást szerezni.
a sziámi Péter”
A két írásom, amelyekre
Péter reagál, megtalálható a zEtnán: Vadcseresznye gyümölcstea[1] és
In memoriam 1CL03334[2]
címmel.
Nem nagyon írok mostanában, és legfőképp nem naplót...
Szabó Palócz Attila aznap ismét rákattant az Újzentai naplók című blogjára, és sebtében egy újabb bejegyzést tett közzé...
*
Nem nagyon írok
mostanában, s legfőképp nem naplót... De majd hamarosan, ha-ha-ha...
Posted by: Szabó Palócz /
2:25 DE[1]
Jóéjt mindegykinek!
Szabó Palócz Attila egy újabb bejegyzést tesz közzé az
Újzentai naplók című blogjában.
*
Jóéjt mindegykinek!
Posted by: Szabó Palócz /
2:23 DE[1]
2003. december 2., kedd
Műsoron A rózsaszínű halál című előadás
Az Újvidéki Színház a Ľuboslav Majera rendezésében, Ljubomir Feldek szövege alapján készült A rózsaszínű halál című előadását játssza.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)