Fordított ösvényen

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Fordított ösvényen címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.

*

Fordított ösvényen

„Vagy traktátusokat írunk, vagy irodalmat. Az irodalom a józan ész utolsó menedéke, vagy annak kellene lennie” – mondta egy interjúban Danilo Kiš.

Parmenidész, a görög filozófus (i. e. 540–470) Xenophanész tanítványa volt; az utóbbi által alapított eleai iskola egyik kiemelkedő tanítványa. Tanítása szerint csak a létező létezik, amely nem keletkezett és nem pusztul el, egyetlen, mozdulatlan és teljes. Ez persze túlzottan is leegyszerűsített magyarázata tanainak, de most talán érjük be ennyivel. Ahogy ő maga fogalmazott: „Ami kimondható és elgondolható, annak léteznie kell. Mert van létezés / és nincs, ami nem létezik. Arra intelek, fontold ezt meg. / Mert először a kutatásnak ettől az útjától óvlak, / azután még attól, amelyen a mit sem tudó halandók / tévelyegnek, a kétfejűek: mert tanácstalanság / kormányozza keblükben a tévelygő gondolkodást, így sodródnak, / süket és vak, megigézett, különbséget tenni nem képes népség, / akik a létezést és a nemlétezést ugyanannak tartják / és nem ugyanannak, [akik számára] mindenben van fordított ösvény” (Steiger Kornél fordítása).

Nincs, ami nem létezik, tehát a nemlét sem lehetséges. Ily módon a fordított ösvénynek is léteznie kell. Ha elfogadjuk Danilo Kiš véleményét, akkor a traktátus akár a fordított ösvénnyel is azonosítható.

Böndör Pál, a Temerinben, Újvidék északi elővárosában élő vajdasági magyar költő írta Eleai tanítvány című (alcímében: Kr. e. 480 körül) versében: „Azt álmodta hogy egy sötét szobában / fekszik egy kemény fekhelyen / és kibírhatatlanul viszket / a bal bokája. Először a jobb láb- / fejét dörgölte a bal bokájához / majd – mivel nem enyhül a viszketés – / a kezét nyújtotta ki / hogy egy sötét szobában / egy megvalósult álom helyét vakarva / ébredjen fel / a rengeteg / de mégis véges számú lehetőség közül / abban a formában öltve testet / melyben megszoknia önmagát / már majdnem sikerült / Xenophanész és / Parmenidész tanításaiba kapaszkodva / és ebbe a korba is persze / melyet nevén ő nem nevezhet soha / mivel azt majd csak később / keresztelik el klasszikusnak / a perzsa / az etruszk és a karthágói / barbár fenyegetés / a hagyományos görög széthúzás / és a Iakedaimoniak erőszakos műveletlensége / ellenére is.”

Az erőszakos műveletlenségnél nincs veszélyesebb, ezt tapasztalhatjuk szinte minden tekintetben, akár a leghétköznapibb szinten is. Böndör Pál, évszázadokkal Xenophanész és Parmenidész után, Újvidéken született 1947 szeptemberében. Idézett verse az 1997-ben megjelent kötetének címadó darabja volt. A változásom könyve címmel két évvel később jelent meg újabb kötete. Költészetének kiváló ismerője, Fekete J. József, a neves irodalomtörténész és kritikus így méltatta kötetét: „Nem tudom, milyen tanuló lehetett Böndör Pál az iskolában, bár ha abból ítélek, hogy az eleai iskolából mit hozott magával, talán azt mondhatnám, hogy: kételkedő. Előző könyve, a válogatott és új verseket tartalmazó Eleai tanítvány (1997) ugyanis címében Kolophoni Xenophanész bölcseleti iskoláját tűzte ki irányelvül, amely az időszámításunk előtti VI. és V. században egy panteisztikus világelmélet keretében azt tanította, hogy a lét egységes és változatlan. Mire azonban megjelent a változatlanságot hirdető versgyűjtemény, a szerző már nagyban írta A változásom könyve verseit. […] Igazságtalanság lenne azonban azt állítani, hogy az előző kötet végső tanulsága az lett volna, hogy a világ változatlan. Nem, Böndör már ott is inkább azt állította, hogy a világ változik, csak éppen ez a jelen pillanatban nem látszik rajta. A világgal szembeni kételyek és fenntartások eredményeképpen mostani verseiben a saját változásának szakaszait fogalmazta meg.”

Böndör fordított hát egyet ösvényén: a változatlanság tagadásától a változó tanítása felé. Mintha visszafelé is vezetne út. Nagy kérdés azonban, hogy a traktátusokból van-e, létezik-e a józan ész utolsó menedékéhez visszavezető útvonal. Amelyen akár el is tévedhetünk.

(Magyar Hírlap, 2007. július 21.)