A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Örök élet
címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.
*
Örök élet
Bocsák Rudolf csúrogi napszámos kilencvenhét, özvegy Pálfi
Erzsébet hetvenegy éves volt, amikor – 1945-ben – elhunyt a járéki
haláltáborban. Makra Júlia mindössze két hónapot élt, Barna Erzsébet még
nálánál is kevesebbet, egyhónapos volt, amikor meghalt. Ugyanott. Ugyanakkor.
Csikós Rozália huszonkét napot élt. És egyhónapos volt Tamás József, kéthónapos
Gálik Juliska, öthónapos Baranyi Ilona, héthónapos Móra Katalin... Valamint a
tizenöt éves Berta Mihály cipésztanonc is osztozott a sorsukban. És még sok
százan mások.
A második világháború végén a Délvidékre, Bácskába,
Vajdaságba bevonuló partizánok („Tito rezsimjének pribék bandája” – ahogyan
Teleki Júlia, a téma egyik jeles kutatója nevezi őket) magyarellenes véres
dühöngése, kegyetlen mészárlásai három dél-bácskai faluban, Csúrogon, Zsablyán
és Mozsoron kulminálódtak, ezeket a településéket szinte teljesen
megtisztították a magyar lakosságtól. A legfiatalabbakat, az alig néhány
hónapos csecsemőket sem kímélték, és a legidősebbeket, a kis híján
százesztendős aggastyánokat is haláltáborokba hurcolták.
Csúrog egy délvidéki falu, nem is a legkisebbek közül való,
már 1910-ben 10180 lakosa volt, ebből az összeírás szerint 2730 magyar, 7211
szerb. A településen 1944-ig folyamatosan emelkedett a magyar lakosság aránya,
de erről nincsenek pontos adataink, mert nem maradtak fenn összeírások, illetve
népszámlálási adatok. Vagy, ha maradtak is, nem hozzáférhetőek, történelmi
levéltárak gondosan elzárt polcain porosodnak.
Tény azonban, hogy a háború és az utána következő véres
események után, 1948-ban már mindössze 193 magyar élt a településen, miközben a
szerb lakosság létszáma enyhe emelkedés mellett szinte változatlan maradt –
7293 fő. Hova tűnt időközben mintegy két és félezer magyar ember Csúrogról?
Összesen 2537 fővel nem tudnak elszámolni azóta sem a halotti anyakönyvi
kivonatok, a jegyzőkönyvek, az okiratok. Sem a hatóságok.
Az anyakönyvekből az a tévképzet alakulhat ki, hogy ezek az
emberek megszülettek, de soha nem haláloztak el... Az örök életről alkotott
csalóka elképzelésekre azonban rácáfolnak az adatok, többek között azok is,
amelyeket Teleki Júlia kutatott fel, amikor édesapja sorsáról szeretett volna
pontos, megbízható információkat szerezni. Az akkor harminchét esztendős Szabó
Ferenc – nős, négy gyermek apja – is azok a csúrogi ártatlan áldozatok között
volt, akiket 1944-ben kivégeztek a partizánok. Válogatás, ítélet és gondolkodás
nélkül. Kiket ott helyben, kiket kicsivel később, a gyűjtőközpontokban,
haláltáborokban. Ezek az emberek elvesztek a hatóságok számára, sokuk haláláról
semmilyen feljegyzés nem készült, csak a túlélők emlékezete – és ma már Teleki
Júliának a témában megjelent néhány könyve – őrizete meg, éltette, és élteti
tovább őket azóta is.
(Magyar Hírlap, 2009. november 16.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése