Kártyajáték

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Kártyajáték címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.

*

Kártyajáték

Arra panaszkodnak egy nemrég elkészült hazai felmérés elemzésében, hogy Magyarországon még mindig sokkal elterjedtebb és népszerűbb a készpénzes fizetés, mint például a bankkártyás pénzforgalom vagy a mobiltelefonos, SMS-ben történő számlarendezés. Nem is tudom, kicsit mintha pótcselekvésnek tűnne most nekem az adott helyzetben egy ilyen felmérés, illetve elemzés. Szép dolog, hogy a képünkbe dörgölik, mennyire maradiak, ellaposodottak vagyunk, pedig Európában ma már az elektronikus pénzforgalom meghaladja a négymilliárd eurót is. Nagyon szép, csakhogy ahhoz, hogy valaki internetes átutalással vagy bankkártyával fizessen, ha nem is készpénznek, de legalább virtuális fedezetnek kell lennie a számláján. Ezzel a kis előfeltétellel pedig szinte már meg is cáfoltuk az elemzőnek a készpénz népszerűségére vonatkozó állítását. Arról ugyan nem készült felmérés, de a mindennapok tapasztalata azt mutatja, hogy – látható, meggyőző – többségben vannak azok, akik nagyon szívesen egyenlítenék ki számláikat kártyával, SMS-ben, az elektronikus fizetési módok bármelyikével, könnyedén, egyszerűen és gördülékenyen – ha lenne miből.

Persze ha kimegyünk a piacra, betérünk egy boltba, megvesszük a napi zsemlénket, tejfölt a gyereknek meg ami kell, automatikusan készpénzzel fizetünk, több helyen ma még el sem fogadják a bankkártyát, nemhogy SMS-ben rendezhetnénk a számlát. Azért pedig, hogy az elektronikus fizetési mód nem vált a magyar emberek hétköznapjainak természetes részévé, elsősorban nem ugyanezeknek az embereknek a maradiságát kellene kárhoztatnia az elemzőnek. A szegénység az, ami elérhetetlenné teszi számukra, hogy rendszeresen kártyával vagy SMS-ben fizessenek. És akkor még a mindezzel járó banki jutalékokat nem is vettük számításba. Amit ugyancsak fedezni kellene valamiből. Amikor a kis vagyonkájukat úgy kapargatják össze az emberek a zsebükben meglapuló, kósza fémpénzből, érmékből, akkor nem a legalkalmasabb a képükbe dörgölni a maradiságukat. A lakosság elszegényedése pedig nem történelmi hozadék.

Nagyon pontosan körülhatárolható azoknak a kormányzati intézkedéseknek a sora, amelyek ide vezettek. Elhiszem, hogy Bajnai Gordon vagy Gyurcsány Ferenc, sőt talán még Lendvai Ildikó is rászokott már a készpénzt mellőző fizetési módszerekre, de kérdezzék már meg azt a vasalóasszonyt, vagy a hétköznapi kétkezi munkást, akinek a gyárát vagy bezárják, vagy nem, aki naponta azért kénytelen aggódni, hogy meddig lesz állása, vagy azt a pedagógust, aki tanítási idő után másodállásban takarítást vállal – szép perspektíva ez is: délelőtt tanárnő, délután takarítónő –, hogy eltarthassa két gyermekét. Kérdezzék már meg tőlük a tisztelt elemzők, hogy miért nem fizetnek SMS-ben.

(Magyar Hírlap, 2009. november 6.)