Értékítélet

A Magyar Hírlap közli Szabó Palócz Attila írását Értékítélet címmel a szerző Némafilm című tárcasorozatában.

*

Értékítélet

„Echegaray, a nagy spanyol, koszorús fejét, íme kivitte a kofák piacára. Lett belőle Alfonz király minisztere” – írta Ady Endre a Budapesti Naplóban 1905-ben, amikor José Echegaray y Eizaguirre, a Nobel-díjas spanyol drámaíró miniszteri megbízatást vállalt. Az utókor azonban értékítéletében felülbírálta az egykor volt bírálóbizottságot, amely 1904-ben, megosztva ugyan, de a spanyol szerzőnek ítélte oda az elismerést. Ma már az uralkodó vélekedés szerint Echegaray színműveinek semmiféle értékük nincs, el is tűntek a világszínpadokról – a századfordulón Magyarországon is játszották darabjait –, s vélhetően ebből ered az is, hogy írásai magyarul ma már csak alig hozzáférhetők. Legfeljebb csak kallódó részletek itt-ott, régi kiadású antológiákban.

Érdekes ez a fordulat egy évszázad távlatából. A szerzőre, ha negatív kontextusban is, Ady hívta fel a figyelmem. Hát kerestem Echegaray műveit jól felszerelt, jól ellátott könyvesboltokban, sőt áruházakban is, kerestem antikváriumokban, nagyokban és forgalmasabbakban, aztán meg kisebb porosakban is. A legtöbb helyen még a nevét sem hallották, serény eladók pedig lexikonokat kaptak le a polcról, hogy ellenőrizzék, nem beszélek-e hülyeségeket. Aztán végül az egyik antikváriumban megtalálták a spanyol szerző nevét a katalógusban, példány ugyan nem volt a múlt század harmincas éveiben megjelent antológiából, de legalább előjegyzésbe vettek. És aztán nagyjából maradtunk is ennyiben, idővel nemcsak az előjegyzésről, de Echegarayról is megfeledkeztem.

Amíg néhány héttel ezelőtt meg nem érkezett az e-mail, amelyben az antikváriumból jelezték, „az előjegyzett kötet beérkezett”. A két rövid színműrészlet, amely a könyvben a spanyol szerzőtől olvasható, valóban nem túl meggyőző, a kor – amelyben Echegaray élt és alkotott – színpadi ízlésének tipikus, középszerű darabjai. De Ady nem is ezért bírálta a Nobel-díjas szerzőt, hanem mert „koszorús fejét, íme kivitte a kofák piacára”.

Nem írok névsort, de azért számolok: hány és hány koszorúsnak mondott fő tűnt fel a kofák piacán az elmúlt nyolc esztendőben? Amikor igazolni akarták az igazolhatatlant. Amikor hitelesíteni akarták a hitelesíthetetlent. Amikor kimagasló szónoki teljesítményként értékelték az őszödi beszédet, amikor ünnepelték a gumilövedékekkel a békés ünneplőkre lövető rendőrparancsnokokat, amikor sikerként értékelték a kettős állampolgárságról szóló népszavazás lesújtó, tragikus eredményét… Amikor vállalták a vállalhatatlant. Csak úgy hemzsegett a kofák piaca a forgatagtól. Megannyi régi, avítt dolog egy rövid felsorolásban. Vasárnap óta mindez történelem. Vége. Már csak az „utókor” értékítéletének fordulatát kell kivárni, és az sem késik oly sokáig, mint Echegaray esetében.

(Magyar Hírlap, 2010. április 28.)