2015. november 27., péntek

Ösztöndíjasait ünnepelte a Roma Oktatási Alap

„Fogd kézen a gyerekedet, az egyetemig kísérd el, legyőzhetetlenek leszünk a roma értelmiséggel” – ösztöndíjasait ünnepelte a Roma Oktatási Alap

A fenti idézettel Horváth Kristóf, művésznevén Színész Bob, országos slambajnok üzent a jelenlévő roma egyetemistáknak és főiskolásoknak a Roma Oktatási Alap (ROA) idei gáláján november 27-én.
A Roma Oktatási Alap éppen tíz éve támogatja ösztöndíjakkal a roma diákokat tizenhat országban, köztük Magyarországon, annak érdekében, hogy a roma fiatalok minél többen lehetőséget kapjanak a továbbtanulásra és segítséget ahhoz, hogy be is tudják fejezni az adott képzést. Többezer roma diák kapott már így segítséget a tanuláshoz, Magyarországon az idén száztizennégy roma fiatal részesül ösztöndíjban, csaknem hatvan százalékuk lány, több mint fele alapszakos hallgató és hét százalékuk doktori képzésben tanul – mondta el Dan Pavel Doghi, a ROA felsőoktatási ösztöndíj programjának vezetője.
Köztük van Nótár Ilona kulturális antropológus, aki a gálán a saját történetével motiválta a jelenlévő hallgatókat: „Annak, hogy értelmiségivé, diplomássá válsz, a többségi társadalomban érvényesülsz, nem kell azt jelentenie, hogy elveszted a cigány identitásodat. Ha ezt teszed, akkor gyökértelen leszel. Soha ne feledjétek el, hogy kik vagytok!”
Tordai Edina, aki jogi főreferens az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában és az ösztöndíjbíráló bizottság tagja, arról beszélt, hogy nem kéne kiemelt sikertörténetekként kezelni a felsőoktatásban tanuló roma fiatalokat. Hiszen természetesnek kellene lennie, hogy a motivált és jó képességű diákok elérik a céljaikat. Mégis, a roma diákok mindössze húsz-huszonnégy százaléka érettségizik le és csak két százalékuk szerez diplomát, ami nagyon alacsony arány. Ennek oka, hogy sokszor szegregált, rossz minőségi oktatást kapnak a roma gyerekek, hiányoznak a megfelelő társadalmi kapcsolataik, családi hátterük, diszkriminációt kell elszenvedniük. Ezeknek a hátrányoknak a leküzdéséhez nyújtanak hatalmas segítséget az ösztöndíj-programok, mint a Roma Oktatási Alap felsőoktatási ösztöndíja is.
Lakatos Richárdnak, a Roma News Youtube csatorna alapítójának is nagyon sokat segít az ösztöndíj a tanulásban évek óta: „Édesanyám is tovább szeretett volna tanulni tizennyolc évesen, de állapotos lett velem gimnáziumban és nem fejezte be az iskolát, ám később én »helyette«, ugyanabban a középiskolában leérettségiztem, majd továbbtanultam gazdaságinformatikusként.”
A helyszínt adó ERSTE Bank képviseletében Czafrangó János, a társadalmi vállalkozások fejlesztése program vezetője beszélt a tanulás öröméről és arról, hogy ő maga még most is hallgató. A beszédek után a jelenlévő ösztöndíjas diákok két workshopon vettek részt, a roma identitás kérdését és a média romaképét járták körül a foglalkozásokon.
A szereplők arra buzdították a diákokat, hogy menjenek vissza a közösségeikbe és mutassanak példát a fiatalabbaknak: mutassák meg, hogy érdemes tanulni és a tanuláson keresztül sikeressé válhatnak.
„Azért is dolgoztok, hogy amikor azt mondják, hogy olyan vagy mint egy cigány, akkor azt gondolják, hogy három diplomád van és négy nyelven beszélsz!” – fogalmazta meg Horváth Kristóf lazán a roma fiatal értelmiségiek felelősségének kérdését.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése