2021. május 1., szombat

A hivatás és a helytállás megbecsülése

A Csomádi Hírharang című lap interjút közöl Tuzson Bencével, a térség országgyűlési képviselőjével.

*

A hivatás és a helytállás megbecsülése
Tuzson Bence: Ma Magyarországon könnyebb jövőt tervezni, mint tíz évvel ezelőtt volt

Az elmúlt hónapokban, a járványügyi korlátozások mellett a lakosság a számára biztosított kedvezményekkel sem tudott úgy élni, mint rendes körülmények között, ezért a magyar kormánynak most olyan intézkedéseket kellett hoznia, amelyek a megszokott kereteket ésszerűen hozzáigazítják az előállt helyzethez – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője. Ennek egyik személetes példájaként említette, hogy szabaddá tették az átjárást a SZÉP-kártya különböző alszámlái, vagyis zsebei között. Mint mondta, igen jól halad, és európai szinten is kiemelkedő a magyar oltási program, ezért hamarosan elmondhatjuk már magunkról, hogy négymillió honfitársunkat tudtuk megvédeni a koronavírus-járványtól.

– Nagyon sokan várták már a járványügyi korlátozások enyhítését, vagyis a fokozatos nyitást, amit nemrég jelentett be a kormány. Milyen szempontok alapján döntenek az egyes könnyítésekről?
– Minden döntésünknél figyelembe kell vennünk, és szem előtt kell tartanunk, hogy a lakosság a járványügyi korlátozások mellett az elmúlt hónapokban nem élhette a megszokott életét. Ez az oka annak is, hogy az emberek nem tudtak úgy élni a számukra a munkáltatók vagy a kormányzat által biztosított kedvezményekkel és lehetőségekkel sem, mint azt normális helyzetben, rendes körülmények között megtehették volna. Ezért most olyan intézkedéseket kellett meghoznunk, amelyek a megszokott kereteket ésszerűen hozzáigazítják az előállt helyzethez: így például szabaddá tettük az átjárást a SZÉP-kártya különböző alszámlái, vagyis úgynevezett zsebei között. Ez azt jelenti, hogy az idén mindenkinek lehetősége lesz arra, itt helyben, Csomádon is, hogy a szükségletei és az igényei szerint, a szálláshelyre kapott juttatást akár melegételre, akár kulturális célokra használja fel. Azt hiszem, hogy ez is egy olyan kedvezmény, ami nemcsak a lakosságnak, de a szolgáltatóknak is a hasznára válik majd, hiszen az volt a cél, hogy mindkét félnek kedvezzünk vele. Mivel igen jól halad, és európai szinten is a leghatékonyabbak közé tartozik a magyar oltási program, hamarosan elmondhatjuk majd már magunkról, hogy négymillió honfitársunkat tudtuk beoltani, és ezáltal megvédeni a koronavírus-járványtól. Ezzel pedig egy újabb jelentős lépést tehetünk a normalitás, illetve a korábbi életünk helyreállásának, helyreállításának irányába. A korlátozó intézkedések enyhítése és a fokozatos nyitás jegyében néhány országgal máris megállapodtunk arról, hogy állampolgáraink karanténkötelezettség és PCR-teszt nélkül utazhassanak.

– Mit tehet az, aki m ég mindig nem kapta meg a védőoltást?
– Ma már semmi akadálya sincs hazánkban annak, hogy aki még nem oltatta be magát, ezt gyorsan megtegye. Van elegendő oltóanyag az országban, és folyamatosan érkeznek az újabb szállítmányok is. Ennek köszönhető, hogy a regisztrációt követő egy héten belül bárki megkaphatja a vakcinát, így tehát a védettségi igazolványt is gyorsan meg lehet szerezni. Tiszában kell lennünk azzal is, hogy a baloldali oltásellenes kampány sokakban keltett félelmet, bizonytalanságot az elmúlt időszakban, de erről nem a politikusoknak kell véleményt alkotniuk, a szakemberek pedig egyetértenek abban, hogy mindegyik vakcina hatékony és biztonságos. Olyat egyébként nem is engedélyeznének Magyarországon a hatóságok, vagy a megfelelő szaktestületek, amelynek bármiféle kockázata lehetne. Minden ennek ellentmondó vélemény csak ócska hatáskeltés. Ennek ellenére szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy a közterületeken, a tömegközlekedési eszközökön, az üzletekben továbbra is kötelező a maszk viselése, mert ezeken a helyeken nemcsak oltottak tartózkodnak. A csoportosulásra, gyülekezésre vonatkozó szabályok továbbra is érvényesek, de a kormány, amint az oltások előrehaladása lehetővé teszi, ezeket is szeretné enyhíteni, illetve megszüntetni. 

– A járványhelyzet ellenére is megy tovább az élet. Ön mit tart a legfontosabbnak az utóbbi időszak intézkedései közül?
– Igen sok, a fiatalokat érintő stratégiai kérdés van a kormány asztalán, s ezekről folyamatosan egyeztetünk a kollégáimmal, illetve a különböző tárcákkal. Ennek a munkának az egyik legfrissebb eredménye – amit én jelentős előrelépésnek tartok –, hogy a huszonöt év alatti fiatalok munkával megszerzett jövedelmében huszonkét százalékos többletet hoz januártól a személyijövedelemadó-mentesség. Ez havi szinten negyvenezer forintos, éves szinten pedig félmilliós jövedelemtöbbletet jelenthet egy-egy átlagos keresetű fiatal számára, házaspár esetén ennek a kétszeresét. Ezzel az intézkedéssel a fiatalok iránti megbecsülésünket és a munka iránti tiszteletünket szerettük volna kifejezni. Célunk ugyanis, hogy minél több fiatal dolgozzon Magyarországon, helyezkedjen el a szakmájában, és az szja-mentességnek köszönhetően könnyebb legyen az önálló életkezdése. Mindez pedig térségünkben, így Csomádon is érezteti majd a hatását.

– Ön tapasztalta már az ilyen kedvezmények gyakorlati hatását is a térségünkben?
– Hogyne, választókerületemben több kiemelkedő példáját is láthatjuk ennek! Azt hiszem, elég, ha csak egy egészen friss példát emelek ki: az idén a térségünkben élő és dolgozó Tóth-Gréczy Korinna vehette át Az év kisgyermeknevelője elnevezésű elismerést. Amellett, hogy az odaadó munkáját én ezúton is szeretném megköszönni, el kell mondanom azt is, hogy a bölcsődei dolgozók azok, akiknek köszönhetően mindennap szeretetteljes légkörben és biztonságban tudhatjuk kisgyermekeinket, amíg mi munkába megyünk. Immár ötgyermekes édesapaként, meggyőződésem, hogy megfelelő tapasztalatok birtokában állíthatom, hogy ezért a szeretetért és biztonságért nem lehetünk eléggé hálásak! A magyar kormány szeretné elérni, hogy a bölcsődei dolgozók erkölcsi elismertsége mellett az anyagi megbecsültsége is minél nagyobb legyen hazánkban. Ezért évről évre nő a bölcsődei dolgozók juttatása, az idén pedig a kormány bevezette a kisgyermeknevelők számára a helyettesítési díjat, ami egy igazi, valódi, kézzel fogható segítség és elismerés azoknak, akik kettő helyett állnak helyt a hivatásukban.

(Csomádi Hírharang, 2021. május)





     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése