A Magyar Nemzet közli Szabó Palócz Attila tárcáját.
*
A kettősségek csapdájában
Jól van, mit bánom én, nyissanak ki a kocsmák, színházak,
stadionok, de ne már a munkahelyek is – méltatlankodott mellettem a metrón
hétfőn reggel egy nagyjából ötvenes férfi (bár nem szeretném ezúton sem
öregíteni…), aki szemmel láthatóan munkába igyekezett. Bár ez az igyekezett
azért a szavai nyomán némileg mégiscsak kétségbe vonható, és akár túlzásnak is
tűnhet…
A joviális úriember nyilván kényelemesen érezte magát a
hómofiszban, jól hozzászokott az otthoni munkavégzéshez – mint ahogy oly sokan
mások is a járványidőszakban –, de hétfőn reggel vélhetően már a védettségi
igazolványa is ott lapult a farzsebében, mindkét védőoltását megkapta, főnökei
pedig éheztek már a személyes találkozásra.
A véletlenül kihallgatott idegen férfi szavai azért is
keltették fel a figyelmemet, mert a maguk módján szimptomatikusak, és szépen
jellemzik azt a helyzetet – azt a kettősséget –, amibe a járványidőszak alatt
valahogy mindannyian belekényelmesedtünk: nagyon vártuk már a védőoltást, s
igen sokan voltunk, akik már az elsők között regisztráltunk, amint lehetőség
nyílt erre; nagyon vártuk már a tavaszt, és azzal együtt a kiülős vendéglői
teraszok megnyitását; nagyon szerettünk volna már beülni egy étterembe, egy
cukrászdába, egy halászcsárdába, hogy kényelmesen elfogyasszunk a barátainkkal,
rokonainkkal, szeretteinkkel egy finom ebédet-vacsorát. Igen, hiányoztak ezek a
dolgok az elmúlt hónapokban az életünkből.
Most, hogy a beoltott honfitársaink száma Magyarországon már
nemcsak elérte, de meg is haladta a négymilliót, lassan kezdjük visszakapni
korábbi életünk apró-cseprőnek tűnő, mégis jelentős kis darabkáit, elemeit, szilánkjait,
csak hát időközben megtanultunk élni azokkal az előnyökkel is, amelyeket a kényszerű
korlátozások tettek lehetővé a számunkra. Most, a fokozatos nyitás egymást
követő lépéseivel, az enyhítésekkel egyidejűleg tehát meg kell majd tanulnunk
össze is egyeztetni ezt a kettőt: a régi és az új életünket.
A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében a
napokban három, összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg
hazánkban, amiből az állami támogatás mértéke 1,2 milliárd forintot tett ki –
olvastam aztán már a mozgólépcsőn a hírekben Varga Mihály pénzügyminiszter
szavait. S nem mellékes persze az sem, hogy ezeknek a beruházásoknak köszönhetően
több mint ezer munkahely megtartása vált biztossá. Arra persze nem tért ki a hírügynökségi
jelentés, hogy a metrón méltatlankodó úriember munkahelyét is beleszámította-e
a miniszter ezekbe az adatokba, azt azonban remélem, hogy az irodájába érkezve
ez a számomra idegen férfi is örömét lelte abban, hogy találkozhatott a rég nem
látott munkatársaival, kollégáival, akikkel az elmúlt időszakban csak a
virtuális térben tarthatta a kapcsolatot. Mert, ha igen, s ha csak egy kellemes
perce is volt a munkahelyén, akkor nem is mondhatunk mást: Egészségére!
(Magyar Nemzet, 20121. május 3.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése