2021. december 1., szerda

Nagyon fontos, hogy megvédjük az elért eredményeinket

A Csomádi Hírharang című lap interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

*

Nagyon fontos, hogy megvédjük az elért eredményeinket
Tuzson Bence: Olyan jelentős beruházásokat valósítottunk meg térségünkben, amelyek egytől egyig a helyi emberek életét teszik könnyebbé és kényelmesebbé

Csomádon megépült a bicikliút a község és a vasútállomás között, ami azért is fontos, mert az egyik legnagyobb kihívás itt helyben a közlekedés infrastruktúrájának fejlesztése – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, a Pest megyei 5-ös számú választókerület országgyűlési képviselője, aki egy olyan jövőképet vázolt fel beszélgetésünkben, amelyben agglomerációs régiónk továbbra is egy virágzó és az eredményeire büszke közösség lesz. A gyermeket nevelő családok és a nyugdíjasok mellett a fiatalokat is segítjük: januártól nem kell jövedelemadót fizetniük a huszonöt év alattiaknak, ennek köszönhetően pedig havi több tízezer forinttal emelkedik a keresetük – mondta lapunknak a képviselő.

– Hogyan összegezné az elmúlt időszak legfontosabb csomádi fejlesztéseit?
– Hadd kezdjem azzal, hogy igen nagy eredménynek tekintem, hogy ma már büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy régiónk az ország legdinamikusabban fejlődő térsége, hazánk húzóereje. Éppen ezért én is büszke vagyok arra, hogy Pest megye 5-ös számú választókerületének országgyűlési képviselője vagyok immár nyolc éve, és ebben az időszakban minden erőmmel azon dolgoztam, hogy a Csomádon, Csömörön, Dunakeszin, Erdőkertesen, Fóton, Gödön, Veresegyházon élők mindennapi életét jobbá tegyem. Csomádon megépült a bicikliút a község és a vasútállomás között, ami azért is fontos, mert az egyik legnagyobb kihívás itt helyben a közlekedés infrastruktúrájának fejlesztése. Éppen ezért kiemelten kezelek minden ügyet és lehetőséget, amely ennek az ágazatnak a fejlesztését szolgálja, így például azt is, hogy megépítjük az M2-M3 összekötő utat, amely a veresegyházi, csomádi, erdőkertesi és fóti lakosoknak lesz különösen fontos. De a térség lakóival közös munkánk eredménye az is, hogy átadtuk az M2-es autóút régóta várt szakaszát, amelyet 2x2 sávosra bővítettünk. Büszke vagyok arra is, hogy már kényelmesebb vonatok járnak térségünkben, elsőként nálunk álltak forgalomba KISS emeletes motorvonatok. Nagyon jelentősek ezek a beruházások, mert egytől egyig a helyi emberek életét teszik könnyebbé és kényelmesebbé.

– Térségünk, és azon belül Csomád szempontjából milyen fejlődési utat jelölnek ki ezek a fejlesztések?
– Mi egy olyan úton járunk, amelyen haladva mindannyian megtehetünk egy vagy több nagy lépést előre. A magyar kormány döntései ugyanis hozzájárulnak ahhoz, hogy hazánk több fontos területen is előre léphessen, mert meggyőződésünk szerint Magyarországnak előre kell mennie, nem pedig hátra. A nyolcvanezer forintos nyugdíjprémium mellett a teljes tizenharmadik havi nyugdíjat is biztosítja a kormány jövő februárban. Tavaly áprilisban döntöttünk úgy, hogy a járványhelyzetben a családokat és a gazdaságot segítő mentőcsomag részeként az időseket is támogatjuk azzal, hogy visszaépítjük a baloldal által elvett tizenharmadik havi nyugdíjat. Jelentős előrelépés az is, hogy januártól kétszázezer forintra nő a minimálbér és kétszázhatvanezer forint lesz a szakmunkás minimálbér. A minimálbér így magasabb lesz a Gyurcsány-féle baloldal által fizetett 2010-es átlagbérnél.

– A családok helyzetét mennyiben javíthatja a bejelentett szja-visszatérítés?
– A családi adó-visszatérítés csaknem kétmillió szülőt érint. A magyar gazdasági növekedés mára az egyik leggyorsabb Európában, ami lehetővé teszi, hogy a kormány visszafizesse a befizetett szja-t. Ellentétben a baloldallal, mi a családok támogatásában hiszünk, és nem akarunk terheket tenni a vállukra, ahogy azt ők a 2009-es gazdasági világválság idején megtették. Jól emlékszünk erre az időszakra. A gyermeket nevelő családok és a nyugdíjasok mellett a fiatalokat is segítjük: januártól nem kell jövedelemadót fizetniük a huszonöt év alattiaknak, ezzel havi több tízezer forinttal emelkedik a keresetük. A fiatalok adócsökkentését gazdaságunk kiváló teljesítménye teszi lehetővé. Emlékezzünk csak arra, hogy mit üzent a fiataloknak a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc, amikor kormányon volt. Szó szerint azt mondta: „El lehet menni Magyarországról! Itt lehet bennünket hagyni.” Mi azért dolgozunk, hogy a fiatalok, az utánunk következő nemzedékek itthon boldoguljanak. Magyarországot előre kell vinni, nem pedig hátra. Éppen ezért fontos, hogy megvédjük az elért eredményeinket.

– A további beruházási tervek Csomádon milyen fejlesztési irányokat jelölnek ki?
– A tervezett fejlesztések igen széles skálán mozognak, és tulajdonképpen az élet minden területét érintik, ugyanis az ilyen terveket mindig a lakossági igények felmérésével párhuzamosan dolgozzuk ki, mert annak nem lenne semmi értelme, hogy olyan beruházásokat valósítsunk meg, amelyekre itt helyben, Csomádon nincs reális igény. A legkisebbeknek, vagyis a gyermeknek kedvez, hogy a Magyar Falu Program keretéből két, a játszótereinket érintő komplex fejlesztést valósítunk meg Csomádon kormányzati támogatással. Egészen más jellegű, kegyeleti kérdés, hogy felújítjuk a temetőt és közvetlen környezetét. Ezekre a beruházásokra nyolcmillió forintos támogatást sikerült szereznünk.

– Közeledik karácsony, készül már az ünnepekre?
– Igen, az adventi időszakban különösen felértékelődnek a családdal töltött pillanatok és az együtt eltöltött idő, ami különleges jelentőséget ad a gyertyagyújtásoknak, és így fokozatosan hangolódunk rá az ünnepekre. Öt gyermek édesapjaként nagyon várom már az elmélyülésnek azokat a meghitt és őszinte pillanatait, amelyeket minden évben a karácsonyi ünnepek hoznak el az életünkbe. Engedje meg, hogy ezúton is boldog, áldott ünnepeket kívánjak minden kedves csomádi olvasónak, és kívánom, hogy mindannyian békességben készülhessünk az idei ünnepekre. Úgy gondolom, hogy karácsony ünnepe nemcsak a gyermekek, de a felnőttek életében azért is kiemelten fontos, mert ilyenkor találhatják meg az elcsendesedésnek, a megnyugvásnak azokat a gyönyörű pillanatit, amelyek erőt adnak az egész évi kitartó munkájukhoz.

(Csomádi Hírharang, 2021. december)




     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése