2022. május 1., vasárnap

Visszatért az emberek utazási kedve

Az AeroMagazin polgári repülési rovatában interjút közöl Bakos Józseffel,  a HungaroControl légi forgalmi főosztályvezetőjével.

*

Interjú Bakos Józseffel, a HungaroControl légi forgalmi főosztályvezetőjével
Visszatért az emberek utazási kedve

2019 végén nagyon bizakodó volt a légi közlekedési iparág, hiszen minden idők legjobb évét zárták a légitársaságok, a repülőterek, a légi forgalmi irányító szervezetek és az ágazat többi szereplője is. Ám alig három hónap múlva nagyot fordult a világ, mert a Covid-19 vírus okozta világjárvány miatt bevezetett utazási korlátozások olyan válságot idéztek elő a nemzetközi légi közlekedésben, amelyhez fogható még soha nem sújtotta ezt a szektort. Most, két évvel később már sok biztató jel utal arra, hogy hamarosan magára találhat az iparág, dacára annak, hogy az orosz–ukrán háború tovább nehezítette a körülményeket.

Bakos Józsefet, a HungaroControl légi forgalmi főosztályvezetőjét arról kérdeztük, hogyan alakulnak a forgalmi adatok, és miként készül a magyar légi forgalmi szolgálat a nyári főszezonra.

– Hogyan alakultak a forgalmi adatok 2021-ben azt követően, hogy immár a pandémia második évét szenvedte el a légi közlekedési ágazat?
– 2019-hez képest a tavalyi év is mélyrepüléssel kezdődött, és szinte ugyanolyan alacsony forgalmi adatokat könyvelhetett el az ágazat, illetve a HungaroControl is, mint 2020-ban. Mindez azt jelenti, hogy 2021 első két hónapjában is 60-70 százalékkal volt kevesebb a légi járatok száma, mint a 2019-es év azonos időszakában. 2021 elején ugyanis már a koronavírus-járvány harmadik hullámával kellett szembenéznie a világnak. Míg 2020 nyarán jelentős mértékben csökkentek a korlátozások, és komoly fellendülést tapasztalhattunk a forgalomban, 2020 őszén aztán ismét mérséklődött a légi járatok száma, és hosszú ideig stagnált a forgalom. 2021 nyarán újra lehetőség nyílt arra, hogy újabb és újabb járatokat indítsanak a légitársaságok, s noha az iparági szereplők egyöntetűen arra számítottak, hogy 2021 őszén ismét visszaesik majd a forgalom, 2021 októberének végén, a téli menetrendre való átállás után mégsem ez következett be, hanem sorra jelentették be a fuvarozók, hogy bővítik kínálatukat és kapacitásukat a különböző útvonalakon. Az omikron variáns megjelenését követően ugyanis már sehol sem rendeltek el olyan szigorú utazási korlátozásokat, mint korábban a sokkal veszélyesebb vírusvariánsok esetében. Mindezek eredményeként 2022 elejére már elérte a légi forgalom a 2019-es év forgalmának 60-65 százalékát, és a prognózisok további növekedést jeleznek előre az idei évre. A húsvéti időszakra például 75-80 százalékos forgalmi adatokkal számolt az Eurocontrol forgalom-előrejelzési rendszere.

– Korábban hétéves periódusban vizsgálták az Európa feletti légi forgalom várható alakulását, ez miként változott az elmúlt két év hatásainak következtében?
– Hamar rájöttek a légi forgalmi szakemberek arra, hogy ebben a helyzetben ilyen időintervallumra vonatkozó előrejelzés teljesen irreális és használhatatlan a szakma számára, ezért immár olyan rolling rendszert alkalmazunk, amely mindössze hat hétre előre prognosztizálja, hogy milyen forgalmi változások várhatók. Ennek tulajdonítható, hogy az Eurocontrol STATFOR idén februárban sem adta ki a korábban rendszeres, hétéves előrejelzésének frissítését.

– Ennek tükrében most milyen trenddel számolnak a HungaroControlnál a 2022-es nyár tekintetében?
– Az eddigi növekedés értékeit látva úgy gondolom, kijelenthető, hogy már idén nyáron lesznek olyan régiók, szektorok a csúcsidőszakban, ahol nemcsak eléri, hanem meg is haladja a 2019-es számokat az Európa feletti légi forgalom. Ez különösen igaz lesz a délkelet-európai régióra, amelybe Magyarország, Horvátország, Szerbia, Görögország és Törökország is beletartozik. Vagyis bátran kimondhatjuk, hogy ismét utazni szeretnének az emberek, a családok újra a nyaralásaikat tervezgetik. Ez pedig egyben azt is jelenti, hogy az európai légi forgalom nem a korábbi jóslásoknak megfelelően alakul, azaz nem 2025–2026-ra regenerálódik, hanem akár már az idei nyár folyamán is lesznek rekordnapok a légi járatok számát illetően. Éves szinten pedig az sem kizárt, hogy 2022-ben elérjük a 2019-es forgalmi mutatók legalább 80 százalékát. Idén márciusban például már a 2019-es forgalom 88 százaléka visszatért a magyar légtérben – és ha mindezt negyedéves kitekintésben vizsgáljuk, akkor elmondható, hogy a magyar légtér átrepülő forgalmában 76 százalékos növekedést regisztrálhattunk, míg a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér le és felszálló forgalmában 74 százalékot. A legnagyobb bővülést a KFOR-szektorban kezelt gépek számában jegyezhettük fel, ahol az év első három hónapjában már a 2019-es forgalom 94 százaléka állt vissza. De mindenképpen meg kell említeni azt is, hogy például a kisgépes szektor már 17 százalékkal meg is haladta a három évvel ezelőtti szintet.

– Mennyiben változtatta meg a helyzetet a február végén kirobbant orosz–ukrán háború? Annak milyen következményei vannak éppen a magyar légtérre vonatkozóan?
– Az Ukrajnában zajló háború miatt az ukrán légteret február 24-e óta teljesen elzárták a polgári légi közlekedés elől, illetve az Oroszország ellen kivetett szankciók hatására az orosz és a belarusz légtérben is szinte teljesen megszűnt a kereskedelmi repülés, ugyanis az orosz és a belarusz légi járatok nem repülhetnek be az unió területére, valamint Oroszország is megtiltotta az uniós és az amerikai légitársaságok járatainak belépését az orosz légtérbe. Mivel a nyugati légitársaságoknak ki kell kerülniük az ukrán, orosz, belarusz légtereket, még nagyobb teher hárul a HungaroControlra és a magyar légi forgalmi irányítókra, mert most szinte minden Ázsiába tartó észak- és nyugat-európai járat a magyar légtéren repül át. Mindez tekintélyes kerülőt is jelent az említett légitársaságok számára. Ebben a helyzetben különösen nagy a jelentősége a délkelet-európai szabad légtérhasználatnak (South East European Free Route Airspace) – a SEE FRA légtéren keresztül optimális útvonalon közlekedhetnek a járatok, ezzel is csökkentve az átrepülés idejét és az útvonalak hosszát. Összességében pedig mintegy 20 százalékos forgalomnövekedést eredményezett február vége óta a sok kerülő járat, amely felettünk repül el a háború és a szankciók miatt.

– A háború közelsége miatt megszaporodtak a riasztások a magyar vadászgépek számára a magyar légtérben. Szorosabbá vált az együttműködés a HungaroControl és a Magyar Honvédség között ennek kapcsán?
– Mindenképpen. Eddig is folyamatos kapcsolatban álltunk a Magyar Honvédséggel, és kölcsönösen tájékoztatjuk egymást a magyar légtérben észlelt esetleges rendellenességekről. Amióta háborús helyzet van a szomszédban, még érzékenyebben reagálunk erre, hiszen a hírekből is hallható, hogy az utóbbi hetekben jelentősen növekedett a bombafenyegetések száma az Oroszországba tartó gépeken.

– Mi a helyzet a HungaroControl által felügyelt koszovói magas légtérrel, ott hogyan alakulnak a forgalmi adatok?
– A koszovói magas légtér átrepülő forgalma már tavaly ősszel is jóval erősebb volt a magyarországinál, sőt, 2021 októberének adatai a 2019-es forgalmi adatokat is meghaladták. Nincs ez másként idén áprilisban sem, az elmúlt két hétben is már közel 10 százalékkal haladta meg a 2019-es mutatókat az átrepülő gépek száma.

– Aki mostanában a ferihegyi repülőtéren járt, a saját bőrén tapasztalhatta, hogy szinte telt házasok a járatok. Hogyan alakulnak a forgalmi adatok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vonatkozásában?
– A budapesti nemzetközi légikikötő esetében is azt tapasztaljuk, hogy folyamatos a forgalomnövekedés. Idén április 10-éig az érkező és induló járatok száma már elérte a 2019-es forgalmi adatok mintegy 80 százalékát, ami nagyon ígéretes a nyári szezont tekintve. Ráadásul valóban arról van szó, hogy nem utasok nélküli, úgynevezett szellemjáratok repülnek az európai útvonalakon, hanem olyan gépek, amelyek tele vannak utasokkal. Ez a trend pedig csak tovább erősödik, hiszen a Budapest Airport Zrt. is sorra jelent be ismételt járatmegnyitásokat Budapestről a nyári főszezon beindulásával.

– Hogyan készül a HungaroControl erre a várható nyári csúcsforgalomra? Vannak-e változások a légtérgazdálkodás tekintetében?
– Azt gondolom, igen mozgalmas, ugyanakkor nagy leterheltséggel járó nyári szezon elé néznek a HungaroControl légi forgalmi irányítói, ami szükségessé teszi, hogy megnöveljük a szolgálatban lévők létszámát. Összesen hét szektorban dolgoznak majd a kollégák, ami nem biztos, hogy mindig elegendő lesz a járatok kiszolgálására, így várhatóan a légitársaságoknak idén nyáron is kell számolniuk különböző mértékű késésekkel. De ez nem csak a HC leterheltsége miatt lesz így, hasonló nehézségekkel kell megküzdeniük a szerb, horvát és görög kollégáknak is a csúcsidőszaknak számító hetekben, napokban a nyár közepén. Ráadásul Lengyelországban jelenleg komoly vitában állnak egymással az ottani légi forgalmi szolgálat dolgozói és a cég vezetése, aminek belátható időn belül akár az is lehet a következménye, hogy több száz olyan járatot kell törölniük a légitársaságoknak, amelyek a lengyel légtér használatával jutottak volna el a célállomásukra.

– Úgy tudom, májustól már egy teljes jogú önálló északi szektor is rendelkezésre áll a magyar légtérben, hogy jobban el lehessen osztani az átrepülő gépek forgalmát…
– Május 19-étől valóban működésbe lép egy önálló északi szektor is az ország keleti felében, amely egyenértékű lesz a jelenleg is üzemelő nyugati és keleti szektorokkal. Az új szektor hozzájárul majd ahhoz, hogy az átrepülő forgalmat könnyebben kezelhessék a kollégák. Az északi szektor rendszerbe állítása azért is nagyon fontos, mert az ukrán válság miatt éppen az ország keleti része a leginkább leterhelt, így ezen könnyít az új szektor megnyitása. Az átrepülő forgalom még zökkenőmentesebb kiszolgálásáért egy új, úgynevezett függőleges vágást is létrehozunk Flight Level 375-ön, amelynek segítségével meg tudjuk majd osztani a légi járművek által leginkább preferált FL370 és FL380 repülési szinteket magában foglaló High szektorok forgalmát.

– Összességében tehát arra lehet számítani, hogy közel olyan nyári mutatók lesznek a légi forgalom tekintetében, mint amilyen a válság előtt jellemezte az iparágat?
– Ha megnézzük a jelenlegi trendet, akkor mindenképpen az látszik, hogy igen. Ennek pedig az a legfőbb üzenete, hogy a légi közlekedési iparág – e kedvező helyzet fennállása esetén – lényegesen hamarabb kilábalhat abból a válsághelyzetből, amelybe a pandémia taszította az elmúlt két év során.

Cikkünk a HungaroControl támogatásával készült.

Sajtos Zoltán
(AeroMagazin, 2022. május)










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése