2022. június 1., szerda

Tovább javul a körzetünkben élők életminősége

A Csomádi Hírharang című lap interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

*

Tovább javul a körzetünkben élők életminősége
Mindent megteszek azért, hogy itt helyben adott legyen mindenki számára a mindennapok békéje és a tervezhető jövő – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence

Fontos számomra, hogy választókerületünk legkisebb települése is folyamatosan fejlődjön, ezért a napokban Klement János polgármester úrral egyeztettem a közös terveinkről és feladatainkról, és örömmel értesültem arról, hogy a Fő utca építése is jól halad, a munkálatokat egyébként magam is megtekintettem – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, térségünk országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta azt is, hogy a családok védelmében továbbra is kitartanak a rezsicsökkentés mellett, és meghosszabbították az élelmiszerárstopot és a benzinárstopot. Mint mondta, ezek a kormányzati intézkedések jelentősen hozzájárulnak régiónk, és azon belül Csomád fejlődéséhez.

– Milyen tapasztalatokat szerzett csomádi látogatásán? 
– Nagyon örültem mindazoknak a terveknek, és a lendületes tenni akarásnak, amivel a Klement János polgármesterrel folytatott egyeztetésen találkoztam. Különösen fontosnak tartom ezt azért is, mert már eddig is komoly és fontos eredményeket értünk el, amelyek egy olyan utat jelöltek ki számunkra, amelyen a jövőben is továbbhaladhatunk. Amikor itt járok, Csomádon, folyamatosan azt érzékelem, hogy azt itt élő embereknek és a település vezetőinek is megvan a víziójuk arról, hogy milyen irányban szeretnének továbbhaladni, továbbfejlődni, ebben pedig minden szinten támogatom őket. Most például folytatjuk a Fő utca kiépítését, mert számomra egyformán fontos, hogy a választókerületem minden települése, függetlenül annak méretétől, lépést tartson azzal a fejlődési ütemmel, amelynek részeként az elmúlt években már elértük, hogy térségünk Magyarország legdinamikusabban fejlődő régióninak egyikévé váljon. Tisztában vagyok természetesen azzal is, hogy térségünkben különösen fontos az emberek számára a mindennapok békéje és a tervezhető jövő, ezért képviselői munkámban is mindent megteszek azért, hogy ez itt helyben adott legyen mindenki számára. Csak, hogy egy példát említsek: az M2-M3 összekötő út megépítésével hamarosan régiós szinten is nagy lépést teszünk előre az autós közlekedés fejlesztésében, ez ugyanis körzetünk szempontjából elsősorban a veresegyházi, csomádi, erdőkertesi és fóti lakosoknak lesz különösen fontos.

– A családok megerősítésére céljából hozott kormányzati intézkedések itt helyben mennyire éreztethetik hatásukat?
– Megvédjük a magyar családokat, aminek a részét képezi az is, hogy meghosszabbítottuk az élelmiszerárstopot és a benzinárstopot. Ez utóbbi pedig különösen fontos itt az agglomerációban, ahol sokan napi szinten ingáznak autóval a fővárosi munkahelyükre, majd pedig délután onnan haza. Továbbra sem engedünk a rezsicsökkentésből, nem engedjük, hogy a háború árát a magyar családok fizessék meg. Az idén soha nem látott támogatásban részesültek a gyermeket nevelő családok: a körzetünkben több mint huszonháromezer család visszakapta a tavaly befizetett személyi jövedelemadóját. Nem kell személyijövedelem-adót fizetniük a huszonöt év alatti fiataloknak, ezzel is segítjük a pályakezdésüket. A nagyszülők nemzedéke, a nyugdíjasok is részesülnek a magas gazdasági növekedés eredményeiből: a tavaly kifizetett, minden eddiginél magasabb összegű nyugdíjprémium után az idén már a teljes tizenharmadik havi nyugdíjat is biztosítottuk számukra. Ez pedig azt jelenti, hogy két és fél millió magyar nyugdíjas kapta meg ezt a juttatást. Ezek az intézkedések is azt igazolják, hogy továbbra is eltökélt szándékunk a magyar családok megerősítése.

– Számíthatunk továbbra is arra, hogy körzetünkben bővülnek a helyben elérhető sportolási lehetőségek?
– Igen, mindenképp! Képviselőként az a célom, hogy tovább javuljon a körzetünkben élők életminősége, ezért már az eddigiekben is számos olyan fejlesztést valósítottunk meg, amelyek arra ösztönzik az itt élőket, hogy egészségükért sportolással is tegyenek. Bicikliutakat építettünk és újítottunk meg Csomádon, Dunakeszin és Gödön. Mindezek a beruházások a közösség, a fejlődés, a biztonság és a jövő érdekében végzett következetes munka eredményei.

(Csomádi Hírharang, 2022. június)





     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése