2022. július 1., péntek

Jó helyre kerül minden fillér, amit a csomádi fejlesztésekre költünk el

A Csomádi Hírharang című lap interjút közöl Tuzson Bence államtitkárral.

*

Jó helyre kerül minden fillér, amit a csomádi fejlesztésekre költünk el
Igyekszem a gyermekeim számára is a mindennapi élet részévé tenni a természet szeretetét és védelmét – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence

Térségünkbe, mint az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiójába nemcsak élni, de vállalkozni is szívesen jönnek az emberek – mondta el a lapunknak adott interjúban Tuzson Bence, körzetünk országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta azt is, hogy a családok védelmében továbbra is kitartanak a rezsicsökkentés mellett, valamint meghosszabbították az élelmiszerárstopot és a benzinárstopot is. 

– Térségünk országgyűlési képviselőjeként hogyan értékeli a Csomád előtt álló fejlesztéseket, lehetőségeket? Ön szerint milyen beruházások lehet és érdemes a településre hozni?
– Bár Csomád a választókerületünk legkisebb települése, mégis a térség egyik legvonzóbb helyszíne, amely jelentős szerepet tölt be agglomerációs régiónkban, hiszen a lehetőségeket és az elért eredményeket nem egy-egy település méreteiben mérhetjük, hanem a fejlődésének ütemében, dinamikájában. Különösen fontos ez most, amikor térségünkbe, mint az ország egyik legdinamikusabban fejlődő régiójába már nemcsak élni, de vállalkozni is szívesen jönnek az emberek. Akárhányszor Csomádon járok, mindig azt érzékelem, hogy itt az embereknek – akárcsak a település vezetőinek is – megvan a víziójuk arról, hogy milyen irányban szeretnének továbbhaladni, továbbfejlődni, ebben pedig minden szinten támogatom őket. Tisztában vagyok természetesen azzal is, hogy az itt élőknek különösen fontos a mindennapok békéje és a tervezhető jövő, ezért képviselői munkámban is mindent megteszek azért, hogy ez adott legyen mindenki számára. Térségünkben nagy figyelmet fordítunk például a környezettudatos közlekedésre és a sportolásra, ezért az elmúlt években a régió településein több kerékpárút-fejlesztés is megvalósult. Megújult a kerékpárút Gödön, új bicikliút épült Csomádnál és már sokan kipróbálhatták és nagy örömmel használják az új Eurovelo6 nemzetközi kerékpárutat Dunakeszinél. Itt helyben, Csomádon folytatódhat a Fő utca kiépítése a Magyar Falu Program keretéből erre a célra elnyert csaknem negyvenmillió forintos támogatásból. Ebből pedig nemcsak az út készül el – a Fő utcának a Tél utcáig terjedő szakaszán –, hanem a vízelvezetést is megoldják a szakemberek, ami azt jelenti, hogy a magassági viszonyoknak megfelelően úgynevezett gyephézagos betonlappal burkolt szikkasztóárkok épülnek a jobb oldalon. A lehető legjobb helyre kerül minden fillér, amit a csomádi fejlesztésekre költünk el.

– Miben látja térségünk fejlődésének kulcsát, milyen további lehetőségek állnak még körzetünk előtt?
– Fontos hangsúlyoznunk, hogy az összefogásban rejlik térségünk ereje, és ez egyaránt igaz Csömörre, Csomádra, Dunakeszire, Erdőkertesre, Fótra, Gödre és Veresegyházra is. Nagyon örülök mindazoknak a terveknek, amelyekről ez elmúlt hetekben több település vezetőjével, köztük Klement Jánossal is egyeztethettem körzetünkben, hiszen ezek egytől egyig mind azt jelzik, hogy térségünk tele van tenni akarással, ötletekkel és kreativitással. Szépen szimbolizálja ezt a Dunakeszi Diáknegyed példája is, ahol jól halad az építkezés, már áll a tanműhely első emelete. Ez egy olyan beruházás, amelyik térségünk egészének szempontjából is fontos, hiszen gyermekeink jövőjét alapozza meg. Továbbra is az a meggyőződésem, hogy a jövőt építi, aki iskolákat épít, mi pedig az elért eredményeink között sok bölcsődei, óvodai és iskolai fejlesztést tudunk felmutatni. 

– A családok megerősítése céljából hozott kormányzati intézkedések itt helyben mennyire éreztethetik majd hatásukat?
– Az egyik legnagyobb kincs a biztonság. Ahogy ígértük is, mi megvédjük a munkahelyeket, a nyugdíjakat, a rezsicsökkentést és a családtámogatási rendszert. Éppen ezért meghosszabbítottuk az élelmiszerárstopot és a benzinárstopot, ez utóbbi pedig különösen fontos itt, az agglomerációban. A családok számíthatnak ránk, meg fogjuk védeni őket, ahogyan a korábbi években is tettük. Mi a béke pártján állunk, és továbbra sem engedjük, hogy a háború árát a magyar családok fizessék meg. Azok után, hogy tavaly minden idők eddigi legmagasabb nyugdíjprémiumát fizettük ki, az idén februárban pedig a tizenharmadik havi nyugdíjuk teljes összegét is megkapták a jogosultak, júliustól további 3,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. A nyugdíjemelés januárig visszamenőleg jár minden jogosultnak.

(Csomádi Hírharang, 2022. július)



     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése