2023. december 1., péntek

„Mindig értékes javaslatok érkeznek Csomádról”

Tuzson Bence igazságügyi miniszter nyilatkozik a Csomádi Hírharang című lapnak.

*

„Mindig értékes javaslatok érkeznek Csomádról”
Tuzson Bence: Bízom abban, hogy azok a gyerekek is, akik most kaptak ajándékba notebookokat, eredményesen használják majd ezeket az eszközöket

Notebookokat kaptak ajándékba az elmúlt napokban a csomádi Esztergály Mihály általános iskola diákjai – mondta el a lapunknak adott nyilatkozatában Tuzson Bence, településünk és térségünk országgyűlési képviselője, hazánk igazságügyi minisztere, akit az ünnepek közeledtének ürügyén a személyes adventi, karácsonyi szokásairól is megkérdeztük. A képviselő arra bíztatott mindenkit, hogy töltse ki és küldje vissza a nemzeti konzultációs kérdőíveket, mert – mint mondta – „közös jövőnk a tét, ezért minden vélemény egyaránt fontos”.

Egyre inkább felértékelődik és előtérbe kerül az okoseszközök használata az oktatásban, és meggyőződésünk, hogy ehhez minden feltételt biztosítanunk kell a gyerekek számára, ezért is fontos az, hogy notebookokat kaptak ajándékba az elmúlt napokban a csomádi Esztergály Mihály általános iskola diákjai – kezdte a lapunknak adott nyilatkozatát Tuzson Bence, településünk és térségünk országgyűlési képviselője. Hazánk igazságügyi minisztere úgy értékelte, hogy okoseszközökön, alkalmazásokon keresztül érhető el a tanagyagok egy része, illetve az online feladatok. Ehhez pedig értelemszerűen alkalmazkodni kell, ebben segítünk – mondta lapunknak Tuzson Bence, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy „nem ez az első eset egyébként, hogy notebookokkal, laptopokkal támogatjuk településeink iskolásait, hiszen már korábban is adtunk ajándékba oktatást, tanulást támogató eszközöket”.
A Klebelsberg Központ száznegyvenezer tanulói notebookot oszt ki az állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi fenntartású köznevelési intézmények hetedik és tizedik évfolyamán tanuló diákjai között, így Csomádon is – részletezte a képviselő, aki hozzátette azt is, hogy a számítógépeket teljesen díjmentesen kapják meg a kedvezményezettek. Az oktatási rendszerek előtt álló legnagyobb kihívás manapság és a következő években is a digitalizáció kérdésköre lesz, a magyar oktatási rendszerben pedig jelentős állami fejlesztések zajlanak annak megerősítése érdekében – folytatta a miniszter. Mint mondta, „ha ennek a programnak a végére érünk, akkor a magyar köznevelés digitalizációjáról elmondhatjuk, hogy egy történelmi átalakuláson vittük keresztül.”
Kérdésünkre válaszolva Tuzson Bence beszélt a nemrég kezdődött nemzeti konzultáció céljairól is: „Azért is fontos ez a konzultáció, mert határozott célunk, hogy minden eszközzel megvédjük hazánk szuverenitását. Meggyőződésünk, hogy Magyarország sorsáról csak mi, magyarok dönthetünk. Nagyon erős, folyamatos külföldről érkező nyomás alatt állunk, aminek mi továbbra sem engedünk, legyen bár szó migrációról, az egyre erőteljesebb genderpropagandáról, vagy fegyverszállításról Ukrajnába. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy nemzeti egyetértés álljon a döntéseink mögött. Ezért is van kiemelt jelentősége annak, hogy mindenki elmondhassa a gondolatait. Közös jövőnk a tét, ezért minden vélemény egyaránt fontos” – összegezte a miniszter.
Az ünnepek közeledtével arra kértük Tuzson Bencét, hogy ossza meg velünk és olvasóinkkal a saját, családi szokásaikat: „A feleségemmel minden évben kis adventi csomagocskákat készítünk a gyermekeinknek, így ezek mindig egy kicsit másak, mint a korábbiak voltak, valamiben mindig egyediek. Előfordul, hogy a csomagocskákat kis tapaszokkal az üvegablakra rögzítjük, s ezekben a gyerekek minden nap más és más apró kis meglepetéseket találnak reggelente, egészen karácsonyig. Ez egy olyan izgalmas és szeretetteljes felkészülés az ünnepre, ami mindnyájunk számára fontos, nem is elsősorban az ajándékok miatt, hanem azért is, mert nemcsak jelképesen, de lelkileg is összeköti a családot” – mesélte a képviselő.
Tuzson Bence végül hozzátette még: „Engedje meg, hogy megragadjam az alkalmat és ezúton is megköszönjem a csomádiaknak, az olvasóknak az egész évben kitartó közös gondolkodást, az értékes javaslataikat. Nagyon sokat jelentenek nekem a kötetlen beszélgetések, a visszajelzések. Aktív, mozgalmas évünk volt, köszönöm a sok támogatást, ami mindig további erőt ad az embernek! Hatalmas energiával fogunk neki az előttünk álló feladatoknak, ehhez pedig továbbra is számítok a csomádiakra, a település nagyszerű közösségére. Békés, boldog, áldott karácsonyi ünnepeket, valamint egészségben és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánok minden kedves olvasónak!”

(Csomádi Hírharang, 2023. december)




     

     

     

     

     

     

     

     

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése